Ma, húsz-tizenegy március tizenötödikén, nagy napot ünneplünk, TDi ugyanis hat hónap, két hét, és egy napos!
Gondoltam van ez a szám olyan kerek, hogy megérdemel egy külön bejegyzést. (és ugye a huszonkilences után nem is mutatna túl jól a harmincegyes...) És ha már az égiek voltak olyan kegyesek, hogy több mint húsz Celsius fokos lágy szellővel, és a bárányfelhők mögé csak ritkán elbújó napocskával örvendeztettek meg minket, akkor ezt kihasználva tegyünk egy nagyobb városi sétát. Így történt, hogy a ma délutáni kirándulásunk célpontja, valamely városszéli kutyafuttató helyett, Szombathely város Főtere lett. Négyesben vágtunk neki a nagy utazásnak, Zeeapa, Ildianya, Kisluli, és TDi gumilabdaszöcske. A tó partján dupla tömött sorokban szinte egymást lökdösve áramlott az ünnep elől a tópartra menekült tömeg. Az a tömeg, ami mostanában nem volt jellemzője egy szombathelyi rendezvénynek sem. De ugye itt a tavasz, meg hát a tisztesség is úgy kívánja, hogy mutatkozzunk be a város főúri közönségének is, ezért mi is csatlakoztunk hozzájuk. És ezzel a felbuzdulással kicsit tovább is sétáltunk a szokásos Csó(nakázó)tói körünknél, végig a Gagarin úti parkon, el egészen a város központjáig, menet közben jót labdázva egy érthetetlen nevű olasz terrierrel, akinek akkora fogai voltak, mint egy német juhásznak. TD gumilabdát meghazudtoló szöcskeként pattogott az apportírozó terrier körül, aki méltóságteljesen hozta vissza az eldobott labdáját, míg TDi több kört tett meg körülötte keringve, mint egy hiperaktív kisbolygó a kihúnyófélben lévő napja körül. Végig a városon azt néztük, hol tudnánk leülni egy kávét, teát, és egy forró csokit meginni, és persze ahová TD-vel is beengednének, de városunk vendéglátósai vagy nem olvasták az időjárás jelentéseket, vagy nem találták annak a pincerekesznek a kulcsát, ahová a tavalyi kerthelyiségek bútorait rejtették. Azért találtunk egy kellemes helyszínt ehhez a léha tevékenységhez, amihez elég sok paraméternek kellett megfelelnie a helynek, KUTYA nincs kitiltva, van kerthelyiség, van kávé, van tea, és van Kislulinak forró csoki, esetleg valami kis sütike... Választásunk végül a Royalra esett a Főtér nyugati csücskében. A háncsszerű fonott ülőgarnitúra puha párnákkal kényelmesnek tűnt, és csalogatott már rendesen a megtett három és fél kilométerrel a lábainkban. Ahogy leültünk rögtön jött a felszolgáló, hozott TD-nek egy kis műanyag tányért vízzel, és a második körben megérkezett a mi italunk is. Mióta kutyával közlekedünk, azaz mióta kutyások lettünk megint, sokkal több kutyit veszünk észre, mintha elszaporodtak volna azok, akik be merik vállalni, hogy felnevelnek egy ikszedik gyerekként kezelt kutyát is. Fiatalok, középkorúak, idősebbek. TD kicsit kínlódott, nézegetett ide-oda, jött ment hol az asztalka egyik, hol a másik oldalán bukkant fel, mint aki nem találja a helyét. Na jó, gondoltam első alkalom, nem olyan nagy baj, ha nem nyugszik le, két perc alatt megisszuk a kávénkat, és mehetünk újra tovább. Futottam TD-vel egy plusz kört, hátha a sok fellefetyelt víz keresi az utat, és a felszínre akar törni, de semmi. Visszatértünk az asztalnál hagyott, teázgató családhoz, TD egy laza mozdulattal, és ráutaló magatartással (ahogy néhány jogi végzettséggel bíró ismerősünk mondaná) simán felkérezkedett Kisluli mellé a fotelbe. Bemászott félig a háta mögé, és már le is tette azt az okos kis fejét Luli maga mellé terített dzsekijére, mint egy kispárnára, és onnan figyelte több mint egy órán keresztül az előttünk elsétáló, általam csak turistának nevezett embereket és kutyáikat. Teljes megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy a fél éves, szeleburdi kutyánk tökéletesen működik egy kávézó teraszán, csak az otthonihoz hasonló körülményeket kell neki biztosítanunk(lásd kanapé...). Kár hogy erről nem tudok neked fotókat mutatni, most értettem meg azokat a whippiseket, akik Kecskeméten az Évadnyitó Coursingen, az ebédnél az étteremben maguk mellé a padra ültették, fektették a whippijeiket. Képzelj el egy kétszemélyes rattan-bútort, amin ült Anya, Luli, és TD (én az egyszemélyesbe is alig fértem bele...). Mi a turistákat néztük, ők meg minket, tényleg jól nézhetett ki Kisluli és a hóna alól kikandikáló whippetkéje...
kutyahamburger emberből...
Vagy van egy hasonló, ami szintén Kecskeméten, vagy ahogy osztrák whippis barátaink mondják, ketschkemexin készült:
Így aztán búcsúzom is Kedves Olvasgatóm, és csak tanácsolni tudom neked, ne félj, hogy a kutyád nem lesz alkalmas erre, vagy arra a dologra, pláne ne addig, amíg még nincs is kutyád. A kutyád olyan lesz mint Te, ha ideges leszel, ő is az lesz, ha megnyugszol, és békére találsz magadban, akkor ő lesz a világ legkiegyensúlyozottabb kutyája, teljesen mindegy hogy egy tacskó, foxi, vagy egy whippet az illető kiválasztott...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése