60. Jubileumi bejegyzés, mely szerint megettem egy papucsot...

Üdvözöllek Kedves Olvasgató a "hogyan nőjünk fel anélkül, hogy megennénk a gazdánk papucsát, majd mikor már megnyugodott, hogy tényleg felnőtt a kutyája, hogyan együk meg mégis a kedvencét..." című blogbejegyzésben!
Az úgy történt, hogy a gazdáim megint otthon felejtettek, de ez már kezd rendszeres lenni. Na én ezt egyszerűen megelégeltem, és fellázadtam! Nem örülök ennek a rossz szokásuknak, egyszerűen elmennek otthonról, és úgy csinálnak, mintha én nem is léteznék. Egyszerűen otthon hagynak... Pedig én olyan szívesen mennék velük mindenfelé, igaz a nagy berregő és remegő, meg billegő dobozukat nem annyira szeretem. Többször előfordult már, hogy a vacsorámat is odabüfiztem nekik, hogy azonnal hagyják abba a nagy ablakos guruló doboz berregtetését, és billegtetését, de ezek nem értenek a szóból. De sokszor mennek el itthonról gyalog is, lehet hogy távolabb ülnek be a berregő dobozba, de én ezt már általában nem látom. Szóval egyedül nem annyira érdekes a játék, sem a futkározás. Ezért szeretem ha velük lehetek, ott mindig történik valami érdekes, érezni a különböző szagokat, nagyon sok millió különböző idegen, és néhány ismerős megszokott szagot. Minden nap el szoktam vinni őket egy jó helyre, ahol elengedem őket a pórázom végéről, és amíg ők bambán egy helyben nézegetnek, addig én végre szabadon futhatok! Aztán megkergetem a nagy víz partján a repülő fura szagú "nyuszikat", néha egy egy kis darabkájuk a számban marad. A gazdáim ilyenkor azt szokták kiabálni, hogy "TD azonnal köpd ki a kacsát!" Nem tudom mi a bajuk azzal, hogy a repülő "nyuszikat" megkergetem, szerintem ez nagyon is jó szórakozás...
Ha sokat sétálhatok a nagy víz körül, esetleg még messzebb is eljutunk, ahol teljesen idegen szagok vannak, azt szeretem a legjobban. Ezeken a helyeken minden dolgot, ami kiemelkedik a földből én is megjelölök...
De a guruló dobozokat például nem engedik megjelölni, nem mindig értem ám őket, szóval elég furák, mert a gazdám is állandóan osztogatja a szagát egy kis kártyával. Azt mondja "névjegy", de szerintem csak a szaga van rajta...

Na szóval amikor nem visznek magukkal, akkor a saját kertemben szoktam valami elfoglaltságot keresni magamnak. Előfordul, hogy érdekes szagot érzek valahol, ahol szerintük nincs is semmi, és "miért ástál ide egy bazi nagy lyukat?" felkiáltással visszaszórják a földet, amit kemény munkával kitermeltem. A kis edénykék, amikbe pici zöld fákat tesznek, azok a kedvenceim, ha egy újat tesznek ki nekem, akkor azt leellenőrzöm, hogy rendes íze van-e?! Ezt sem szeretik, mert ezeket is mindig visszateszik, de engem nehéz átverni, mert következő világosság alatt újra kikaparom... Ma találtam egy olyan dolgot, amit a hátsó lábukra szoktak húzni, eddig sose bántottam ezeket, mert nem érdekeltek, de ma valami felkeltette az érdeklődésemet. Szoktam kicsi zizegő, repülő dolgokra is vadászni. Ezek nagyon pici "repülő nyulak", de annál izgalmasabb levadászni őket. Talán egy ilyen kis repülő izé szállhatott a közepes gazda hátsóláb védőjére... Mindenesetre azt vettem észre, hogy már a számban van, és ha már a fogaim között volt, kicsit megráztam, hátha kiesik belőle a pici repülő dolog, de semmi... úgyhogy leharaptam belőle egy kisebb darabkát, hogy jobban belelássak. Ám ez kevésnek tűnt, így a biztonság kedvéért, szétrágtam apró kis darabokra, nehogy a kis repülő nyúl el tudjon bújni valahol benne. Kettő is volt ebből a fura lábvédőből, az egyiket apró darabokra szedtem, a másikat viszont elrejtettem egy jó kis titkos helyen, ahol nehezen, vagy egyáltalán nem fogják megtalálni. De mikor hazajöttek, a helyemre küldtek mérgesen. Valahol éreztem, hogy ezt a dolgot nem kellett volna miszlikbe aprítani, de a vadászat nem olyan amit csak úgy félbe lehet hagyni, ezt mindenki tudja. Ám a gazdáim furán vadásznak, soha nem látom őket lesben állni, vagy lelapulva figyelni a fűben, és mégis mindig van zsákmány, minden este, és minden reggel... Biztos rájövök majd egyszer hogyan csinálják! Addig is kitartóan ások, rágok, és vadászok, de csak a biztonság kedvéért...

51. Kerékpáros kutyakalandok, azaz egy kilométerhiányos agarat még biciklivel se érsz utol...

Üdv nálunk Kedves Olvasgató!
Nyári szabadságodat töltöd éppen, vagy a munkahelyed klimatizált irodahelyiségében olvasgatsz minket, vagy otthon bekuckózva "szörfözöl" a neten? Teljesen mindegy, az a sebesség, amire most felkérlek, úgyis meghaladná a gyalogos, sőt még a 100 méteres sprinter tudásodat, ezért pattanj fel velünk erre a virtuális kerékpárra, biciklire, bicajra, cangára, móntenbájkra, szitibájkra, krújzerra... vagy amit éppen csak el akarsz képzelni magadnak erre a pár percre. Garantálom, hogy nem fogsz kiizzadni, lihegni, sőt még csak el sem fogsz fáradni, a holnapi izomlázról meg már ne is beszéljünk...
A történet ott kezdődött, hogy TDi mukimanó agáregér a napi kétszer, néha háromszor fél órás labdadobálós futtatás, és a mindennapi jó egyórás futtatás/sétáltatás ellenére kicsit frusztráltnak tűnt mostanában. A kutyafuttatón az őrületbe kergette szegény fajtatársait, mármint a Darwini besorolás szerinti kutyákat. Ő ugyanis úgy játszik, hogy FUT... SZÖKELL... mint egy szöcske, két másodpercenként irányt váltva ROHAN eszementen. A sétáltató gazdik ha meglátják, rémült arccal felveszik az amúgy minden kutyafuttató területen ajánlott roggyantott térdű, de a környezet hóhiányos volta miatt elég hülyén kinéző síelő-pózt! Ennek a póznak több előnye is van, egyrészt edzi a külső comb- és farizmainkat, másrészt egy 53 kilométerperórával közeledő, és a többi kutya oldalsó támadásait bekalkulálni még képtelen whippet, és az utána loholó 5-6 kutyesz becsapódása esetén nagy eséllyel megakadályozza, hogy a térdszalagjainkból masnit kössön egy baleseti sebész bácsi...
Egyszóval volt indokom elég, hogy ezt a KRESZ szerint szabálytalannak minősített, közlekedési bűncselekményt végrehajtsam. A szabályokat szerintem több helyen, és szinten is megsértettük, hiszen a kerékpár mellett futtatott kutya effektust négyzetre emelve, körülbelül 40-45 kilométer per órával száguldoztunk Szombathely kietlenebb mellékutcáiban. Az 50 km/h sebességhatárt azonban egyszer sem léptük túl... Talán ez enyhítő körülmény lesz, ha letartóztatnak minket ámokfutásért, bár tudtommal kevés olyan ámokot futót látott még a világ, aki ugyanazokban az elhagyott utcácskákban száguldozik fel és alá...
Mindenesetre TDi úgy futott, mint aki a boldogságban úszik! Hol mellben, hol pillangóban úszott, és csak néha váltott át gyorsúszásra, legnagyobb szerencsémre, mert ezekben a pillanatokban csak arra tudtam koncentrálni, hogy valahogy a kerékpár nyergében tudjak maradni. Ilyenkor úgy éreztem magam, mint a vitorlás regattát kísérő időmérő hajócska, mármint annyira billegtem a TDi által keltett lökéshullámok hátán. Imádta a versenyt, és amikor néha büszkén felnézett rám, szemében a következő felirat villogott: Tudtam, hogy az én gazdám még ilyen gyorsan is tud futni, nem tudom miért ült erre a csörgő-zörgő izére, de ha ettől ilyen gyors, akkor megtartom... Azt a boldogságot kellene látnod, Kedves Olvasgató, amikor a bicajt a kapu felé kezdem tolni, és elkiáltom magam: TD, séta! Odafut, és leül elém, szinte odatartva a nyakörvét, hogy feltegyem rá a pórázt, és minél előbb futhasson már! A kerékpár órája szerint első alkalommal 4 kilométert tekertem vele, második közös futásunk (és ezt csak azért emelem ki, mert még soha nem futottam TD-vel, a bal lábamba épített 38,5 centiméteres vas miatt...) már több mint 5 kilométer volt, és azóta mindig kicsit emelünk a távon. Tegnap a kutyafuttatónál álltunk meg pár percre. Na ez aztán mókásra sikeredett, TDi agáregér-sárkányfióka szokásos őrült hajszája csupáncsak 5-6 percig tartott a helyszínen megjelent kutyagazdák legnagyobb örömére, így ugyanis csak ebben a még elviselhetőnek tartott időintervallumban kellett idiótán kinéző nyári-síelő állásban tartózkodniuk. TDi úgy dőlt ki a sorból, hogy ha ember lett volna, akkor a rémült tömeg mentőt hívott volna, egyik pillanatban még a tőle megszokott 40-50 kilométeres sebességtartományt feszegetve kergette az egyik lelkes boxert, a másik pillanatban megállt a lábam és a bicikli között, mintegy védelmet keresve, és egyszerűen eldőlt! A többiek rémülten kérdezgették, hogy minden rendben van-e a kutyával, de én már sokszor láttam ezt a mutatványát, amikor egy pörgősebb sprint után úgy dőlt el, mintha kivették volna belőle az elemeket... Kellett vagy 5-6 perc, amíg kilihegte magát, és hazaindulhattunk. És hazáig még hátra volt majdnem egy kilométer, ám TDi mintha mi sem történt volna, úgy húzott, alig kellett tekernem, sőt indulás előtt még egy búcsúkört futott a kedvenc boxer haverjával. Sajna erről nem tudtam képeket készíteni, de megpróbálok ide beilleszteni egy régebbi videót a futkározásáról...

Én is néztem egy darabig, de a kép nem mozog, úgyhogy ez inkább csak egy fotó.
Na ennyit a számítástechnikai vénámból előbuggyanó szakmai tudás gyöngyöző forrásáról...

De ezzel búcsúzom is Kedves Olvasgatóm, ha már nem bírod a meleget, gyere vissza, hátha addig születik egy újabb szösszenet az élet rejtelmeit kutató kutyafuttatótól és lábánál hűségesen szuszogó TDi Whippetkirályfiról...

47. Ki sétáltat kit, azaz csoportterápia a kutyafuttatón...

Üdvözöllek Kedves Olvasgatóm, megint unatkozol, hogy idetévedtél? Vagy pont azért jöttél, hogy a lényeges tudást, amit számodra összefoglalva, pontokba rendszerezve vázlatszerűen, és persze könnyen emészthetően feltálalok, magadba szívd, és huss már rohanj is tovább, mert lassul a "mókuskerék" és jaj, nagy baj lesz, ha megáll...? Mindegy mi volt a motivációd, hogy minket olvass, a lényeg hogy itt vagy velünk. Hisz sok nálam okosabb és minden téren kiműveltebb tudor elemezte már, hogy mit és miért tesz az ember, ám én meg vagyok győződve róla, hogy teljesen mindegy MIÉRT. A lényeg az, hogy végül is megteszi-e, vagy sem... Legyen a folyamat vége az, hogy elolvassa a kiszemelt blogot, vagy megeszi-e az utolsó Nutellás vajaskenyeret... Te megtetted, legalábbis a blog vonatkozásában, és ezért büszke vagyok rád, Kedves Olvasgatóm! A Nutellás kenyérről még nincsenek információim, ám ha a FB-ra felmegyek, biztos kiderítem előbb, vagy utóbb, mi történhetett vele, és ki is a tettes tulajdonképpen...
És ráadásul nem kell kapkodva, csak minden második sort elolvasnod, hisz a mókuskereket addig hajtják majd mások, és ha egy kicsit lassabb is lesz nélküled, hidd el soha nem áll meg! Hisz az szinte lehetetlen, hogy a Nagy Nemzeti Mókuskerék Forgató Zrt. összes szerződött meghajtója egyszerre olvassa ezt a blogot...?! Ugye, hogy ugye... Gondold csak végig (vagy kérdezd meg Besenyő Pista Bácsit), ha ez így lenne, akkor mi lennénk a Nagy Nemzeti Mókuskerék Megállító NyRt., ami egyben azt is jelentené, hogy azzal megtörnénk egy monopóliumot, és át is vállalnánk egy kicsit a kerékforgatást, sőt még ha nem is vállalnánk, akkor is elkezdene valami forogni itt. Mert ugye azzal Te is egyet értesz, ha valahol 3 embernél több megjelenik, ott elkezdenek a dolgok pörögni. És a kis pörgést átveszik mások, akik kicsit jobban pörgetik, és aztán megint jönnek, kopogtatnak... és ez így megy tovább egészen addig, míg észre nem vesszük, hogy mi lettünk a Nagy Nemzeti Mókuskerék Forgató Intézet 2.0 , és akkor már nincs megállás...
Na ezt szeretném elkerülni, ezért csak ennyit, és ilyeneket írok, hogy írásaimmal az egyes számú Mókuskerékből épp annyi forgatót vonjak ki, amit a rendszer még észre sem vesz! ( a szerk. megjegyzése: :-) )
És ráadásul egy ideje én is ennek a NNMF Zrt.-nek lettem a nem túl lelkes, de mindenképpen aktívnak nevezhető tagja (vagy nevezhetjük bátran, és egyszerűen rabszolgájának is). Ez is ritkítja az itt megjelenő bejegyzéseim számát, hisz néha nekem is kell egy kicsit forgatnom a kereket, mert ez a nagy és közös kerék nem elég hogy láthatóan lassabban forog, mostanában még inog is. Sőt az sem mindegy, hogy ha egy pillanatra kiugrasz belőle, azt melyik oldalán teszed. Ugyanis elképzelhető az, hogy amint kiugrasz, hogy pihenj egy kicsit, a Mókuskerék elgázol, azaz elüt, vagy hogy finomabban és árnyaltabban fogalmazzak, eltapos, mint egy porszemet! Van lehetőséged saját Mókuskerék Bt.-t vagy Kft.-t indítani, de ugye a Nagy Mókuskerék Zrt-vel szemben ezeket éjjel nappal, váltótárs nélkül kell forgatni, igaz tudsz lassabban, vagy gyorsabban forogni, mert ez esetben Te magad határozod meg a pörgetési sebességet, míg a NNMF Zrt. esetében a sok milliomodikként szinte hatással sem vagy a sebességére, viszont vedd figyelembe azt a korántsem elhanyagolható tényt, miszerint a Nagy Kerék erősebb mint a kicsi, ezért néha utoléri és megeszi azt... Válasszon mindenki érzése szerint, ám mivel én voltam olyan szerencsés/tlen, hogy mindkettőt kipróbálhattam, bizton állíthatom, hogy a kicsi eldőlhet, a nagy meg eltaposhat, tehát veszélyes üzem mindkettő, hisz könnyen alattuk végezhetjük!
Ezért is érdemes kicsit átváltani néha Kutyába, és sétáltatni, futtatni, labdát eldobálni, ül-fekszik-ottmaradóst játszani, kutyagumit szedni, és tudni, hogy ezen a téren nem közlekedik a NNMF Zrt. busza...
Na a kutyáról jut eszembe, nekem is van ám egy, mondjuk ő nem teljesen kutya, hanem félig UFO, de azért tud "rendesen" ugatni, és ő nem más, mint a híresen hírhedt TDi Mukimanó Ceruzamajom WhippetKirályfi! Az eddigi összes bejegyzésem róla szólt, és elnézést is kell kérnem vagy ezért, vagy azért, hogy ez a bejegyzés eddig nem vele foglalkozott. A lényeg, hogy elnézzétek nekem, ezeket a NNMF Zrt. ellen elkövetett partizáncselekedeteket! Visszatérve TDi-re, őkegyelmessége elmúlt kilenc hónapos, és ezzel a kisgyermekkor, mely bohókás, és megható történeteivel sokszor mosolyt, vagy könnyet csalt az arcunkra, egyszer és mindenkorra véget ért! Ez most nagyon szigorúan és szomorúan hangzott, de ne félj Kedves Olvasgatóm, ezzel még korántsem ért véget a bohóckodósan komoly, bolondosan szívszorító történetek sora. Igaz a héten épp nem történt semmi ezekhez hasonlatos, ezért hát a fentebb olvasható magasröptű és mélyenszántó gondolatsor, de én kitartóan figyelek, és ha TD bármi furát, nem megszokottat tesz, vagy esetleg olyasmi történik velünk, amit a móka kedvéért megosztanék veled, akkor hidd el, kiugrok a Nagy Nemzeti Mókuskerékből, és rögtön megírom, mert ami neked az olvasgatás, nekem az az írogatás... Sokszor annyira hiányzik, mint egy korty víz az egy hete a Namíb Sivatagban botorkáló amerikai turistának, vagy mint egy púp-specialista gerincsebész az Elfújta a szél castingján várakozó Quasimodonak, szóval nagyon! Kell hogy kijöjjön valahogy a stressz, és ezzel biztosan nem vagyok egyedül, csak van aki homokzsákokat püföl, van aki ezt élesben a diszkóban teszi meg embertársaival, és van olyan is aki pulóvert kötöget, vagy könyveket olvasgat, én meg írogatok. Mindenki megoldja valahogy, és leereszti a gőzt...
Az írogatáshoz viszont téma kell, és ez a téma sokszor hiányzik. De mire nem jó egy vicces kis Ceruzamajomra emlékeztető állatka? Apropó aki még nem olvasta az első néhány bejegyzést itt a blogon, az sürgősen tekerjen vissza az elejére (a jobb oldalon található menüben kattanj az első hónapokra... http://whippizee.blogspot.com/2011_01_01_archive.html) de ha sietsz vissza a Mókuskerekedbe, akkor elmesélem röviden, miért és honnan a Ceruzamajom elnevezés.
Volt egyszer, hol nem volt, túl azon a réten, ahol egy öreg pincér dugóhúzójára emlékeztető farkú kismalac az orrával a földet piszkálta, (de soha nem említették többet, egy mesében sem, hogy talált-e valamit) ám azért az átlátszónak korántsem nevezhető Üveghegyen innen (erről se szól egy mese sem, ha jobban utánanézel...) Egy szónak is száz a vége, vagy mi a szösz, szóval történt egyszer réges-rég, talán már öt vagy hat hónapja is lehetett, de a vének még emlékeznek talán, hogy látogatóba jött hozzánk egy családi barátunk. Nagyon magas, vékony lány, inkább asszony, mert hát a gyermeke is magasabb nálam, és köszönteni akarta a kis herceget TD-t. Ám a WhippetKirályfi kutyákat meghazudtoló módon felmászott rá... és ezt értsd úgy ahogy mondom, szabályszerűen felkapaszkodott, mint egy kismajom a pálmafára, és teszi ezt minden alkalommal mikor Emő látogatóba jön hozzánk. Egyszerűen annyira megörül neki, hogy felcsimpaszkodik a nyakába, és elkezdi rágcsálni a haját. Tehát innen a "majomság" része a dolognak, de mi a helyzet a "ceruzasággal"? Nem tudom láttál-e már agarat futni? Ha igen, nincs több kérdésem, bírónő... Ha nem, akkor képzelj el egy vékony kutyát, bár sokak szerint az agarakat éheztetik, azért áll ki minden bordájuk, jelentem alássan az nem a bordája, hanem a fűrész-izma, ami az embernél talán egyes testépítőkön figyelhető egyedül meg, és nem eszik keveset, speciel az én 14 kilós mukimanówhippetem annyit eszik, mint egy huszonöt kilós, jól hallottad, 25 kg-os vadászkutya! Na szóval, mikor egy agár elkezd futni, a teste először kinyúlik, olyan hosszúra, amit a kutyát látva el sem tudnál képzelni, szó szerint mint egy ceruza, kis hegyes orra csak úgy hasítja a levegőt, majd összehajtja magát, ilyenkor az első lábai hátul lógnak ki a képből, a két hátsó lába pedig megelőzve az elsőket már 20-30 centivel előbbre keresi a kapaszkodót, majd ezt újra a teljesen kinyújtott ceruza-póz követi. Hát innen a Ceruzamajom kifejezés...

Na valami ilyesmire gondolok...

Meg ilyesmire...

És aztán megint a ceruza-póz...
(köszönet TPSZ Katinak, és Zsófinak valamint kutyáiknak a szemléletes képekért)
Szemet gyönyörködtető látvány egy agarat élőben futni látni, de hidd el, csak mi látjuk ezt futásnak. Ők nem futnak, hanem vadásznak, ősi ösztöntől vezéreltetve, kikapcsolják a külvilágot, és csak a vadat látják, lett légyen az egy igazi nyúl, vagy csak egy szél által a parkban kergetett nejlonzacskó...
Ha mi is ennyire tudnánk a pillanatnak élni, és az előttünk álló feladatra, mint vadra gondolni, akkor egy pillanatig sem éreznénk "mókuskeréknek" az életünk...
Köszönöm megtisztelő figyelmedet Kedves Olvasgatóm, mára ennyi a technika és tudomány vívmányaiból, jövő héten újra jelentkezem!

16. Futás, futás... vagyis TD első hivatásos futóműsora

Üdv nálunk újra Kedves Olvasó!
Üdvözlünk a FUTÁS VILÁGÁBAN, és ezennel ünnepélyesen bejelentem, hogy ezt a bejegyzést már egyik lelkes Olvasónk megrendelésére kotyvasztottam össze, párom gasztroblog-kalandjai mintájára. Tehát végy kilenc és fél kiló whippetet, 53 kiló Ildit, egy magányosan futó szomszédasszonyt, és kész a recept. Kezdjük is a főzést...
Tehát az egyik főszereplő Ő maga, az ex-antikutyista, mármint a párom Ildi lesz. A másik pedig természetesen maga a "whippet", mint már többször említettem nektek, egy futásra, és főként nyulak utáni ide-oda rohanásra kitenyésztett kutya, aki él-hal a futkározásért. Annyira bele tudja élni magát a futás okozta örömbe, hogy néha körülbelül negyvennel fut el mellettem, igaz már fékezve, mikor behívom. Szomszédasszonyunk viszont már régóta fut esténként Kirával, a csapat egyik labrador tagjával. És ma megtörtént a régóta várt áttörés, vagyis Ildi kapott egy felkérést, hogy menjenek együtt futni, és ő a világ legtermészetesebb módján el akarta vinni magával a kis bolondos TD kutyát. TD, mint futókutya... hát sok mindent el tudok képzelni róla, de ezek között nem szerepel a fegyelmezetten a futópartnere mellett ügető kis Tádé. Mindenesetre megtörtént az első edzés, amin TD csak két gáncsolásos csípődobást vetett be, de Ildi védte a helyzetet, és egy jól irányzott testcsellel kiküszöbölte az esést. Mindenesetre a jég megtört, és úgy néz ki folyamatos gyakorlással ez a közös futóedzés csak használni fog minden résztvevőnek.
Apropó "megtört jég", tegnapelőtti tóparti sétánk elég rövidre sikeredett, ugyanis TD ceruzamajom egyre többször futhat a tóparton póráz nélkül, mert a behívásra egyre jobban reagál. Erre gondolva aznap is szépen elengedtem, úgy ahogy a nagykönyvben is meg van írva, egy kis fegyelmezett masírozás a póráz végén, szépen a gazdi bal lába mellett, aztán megállítani, leültetni, póráz le, aztán FUTÁS, mert az a jutalom a fegyelmezett munkáért. Na TD mukimanó meg is jutalmazta magát rendesen, mert annyira megörült, hogy eszement rohangálásba kezdett, és az egyik ilyen sprintjének a végén hirtelen a tó jegén kötött ki, és mivel erőteljes olvadásnak indult már a tó vize, a jég megreccsent alatta, a lendület azonban továbbvitte a szilárd jégre. Tapasztalt vízi-mentőként rögtön az jutott eszembe, hogy ha a póráz rajta lenne semmi gond, mert azon ki tudom húzni, de tökre nem volt rajta. Tehát nagy bátran kihívtam, és ez az okos kis dög beugrott a 0 fokos vízbe és gondolkodás nélkül kiúszott. Nagyon megörültem neki, HOGY TUD ÚSZNI, mert ez legalább kiderült! Na innen aztán futólépés hazáig, hogy meg ne fázzon, gyors törölközőbe csavarás, és egy kis langyos víz a táljába a nagy ijedelemre. 10 perc múlva, mintha mi sem történt volna, szuszogott a kanapén, azóta sincs semmi baja. Nem fázott meg, mondhatni kutya baja. Azt hiszem ez köszönhető a Tiszaparti-Szélvészek Anyja, Kati jó tanácsának, mégpedig a néhány naponta a kajájába rejtett közönséges azaz mezei C vitaminnak.
A mai kötelező képem a FUTÁS jegyében született:

 

 Arra pontosan nem emlékszem, ez a FUTÁS előtt vagy után készült, mindenesetre egy ex-antikutyista és futópartnere TDi látható a képen szoros gazdi-kutyi kontaktusban!

Ezúton búcsúzom Kedves Olvasgatóm, a következő bejegyzés -terveim szerint- újra a kiképzésről fog szólni, csak pár nap türelmet kérnék, és visszatér az izgalom az életünkbe, azaz elmesélem TD hogyan tanult meg SÉTÁLNI! Megtaláltam a második séta, azaz FUTÁS utáni képet, amit eddig kerestem...

Pöttyet megfáradt a kis aranyom...