Gondoltam mivel nálunk nagyon sokáig ment az esti mese Kislulinak lefekvéskor, ezért és még azért is, mert Ildianya szerint gyermeteg stílusom feljogosítana akár igazi gyermekkorú gyerekeknek szánt mesék írására is, írok egy mesét. Egy mesét ami úgy kezdődik hogy,
...hol volt, hol nem volt, túl a nagy kapart lukon, túl a nagyi veteményes kertjén, de a nagy kerítésen és az üveghegyen azért innen, élt egyszer egy kiskutya. Úgy hívták, hogy Tiszaparti Szélvész Tádé. Whippetfalván lakott a szüleivel és testvéreivel. Amikor a szülei meglátták, hogy milyen kicsike, megsajnálták, hiszen sokkal, de sokkal kisebb volt mint a testvérei, ugyanis hárman voltak testvérek, Tira, Tara és Tádé. Csúfolták is a többiek azért, amiért ilyen kis vékonykának született, de ő egy cseppet sem szomorkodott emiatt, ugyanis elhatározta, hogy ő lesz a Világ Leggyorsabban Futó Kutyája. Világbajnok lesz, vagy talán még Olimpiai bajnok is!
- Na - gondolta Tádé - most már gyorsabb vagyok, mint a pillangó a kertben, sőt még a szélfútta falevélnél is gyorsabb, kellene egy versenyt rendezni, hogy kiderüljön, a nagyobb tesóimnál is gyorsabban tudok-e futni? Akkor talán én lehetek a Világ Leggyorsabban Futó Kutyája!
Úgy is tett, szólt az Anyukájának, hogy szeretne egy igazi versenyt rendezni. Az Anyukája nagyon megörült annak, hogy az ő kicsi fiacskája szeretne a világ leggyorsabb kutyája lenni, és nagyon büszkén elmesélte a Szomszéd Néninek, hogy Tádé futóversenyt rendez. A Szomszéd Néni, aki történetesen egy pletykás Tacskó volt, nem tudta tartani a száját, és amikor elment a boltba csontot venni, elmesélte a Boltos Bácsinak a történetet. Hát képzeljétek a Boltos Bácsi már elég idős volt, de fiatal korában ő is versenyző volt, ezért megcsillant a szeme örömében.
- Ezt el se hiszem - mondta a Boltos Bácsi, akit mindenki úgy ismert, hogy Edgár Úr, de senki nem tudta, hogy Edgár Úr, származását tekintve angol, és azt sem sejtették, hogy Agárvárból költözött Whippetfalvára. Azt meg aztán pláne nem tudta senki, hogy Edgár Úr híres versenyző volt fiatalabb korában. Így aztán érthető volt Edgár Úr öröme, hogy ismét egy verseny közepébe cseppent. - Segíthetek a verseny szervezésében? - kérdezte Edgár Úr, mikor Tádé Anyukája elment hozzá a boltjába friss csontért.
- Persze, nagyon örülnék neki! - ujjongott Tádé, az Anyukája köténye alól kikandikálva.
- Mikor kezdjük? - pattogott örömében ide-oda, mint egy kis szöcske-gumibogyó.
- Tegyünk ki a boltba egy plakátot, - mondta Edgár Úr - hogy vasárnap ebéd után mindenki, aki versenyt szeretne futni, jöjjön a kerítésen túli rétre. Aki a leggyorsabb futó lesz, az nyeri a Fődíjat, a Hatalmas Csontot! Így is lett. Szombaton Tádé kutya már nagyon izgult, de az Apukája megnyugtatta, eldobott neki egy gyorsan pattogó gumilabdát, Tádé pedig mint a villám utána. Aki tud ötig számolni, az tudja miről beszélek, mert mire ötöt pattant a labda, Tádé már utol is érte.
- Gyorsabb vagyok a pattogós gumilabdánál is! - kiáltotta büszkén az Apukájának.
Ám ekkor arra jött egy fura szerzet, bundája volt, mint a második szomszédban lakó Bernáthegyi bácsinak, csak ez szürke volt. Nem hasonlított egyik kutyára sem a faluból. Tádé odafutott hozzá, és megkérdezte:
- Hát te ki vagy, sose láttalak még erre felénk?
De az idegen nem válaszolt, hanem felkapta a nyúlcipőt, és elkezdett szaladni, ugyanis ő nem kutyus volt, hanem egy nyuszi. És ez már köztudott, hogy a nyulak és a kutyák nincsenek túl jó barátságban. De Tádé utána iramodott, és újra megkérdezte:
- Ne félj tőlem! Ha esetleg nyúl lennél, én nem eszek nyulat, és különben is már ebédeltem, állj meg egy pillanatra! - kiabálta futás közben. A nyuszi, mikor látta, hogy üldözőjét nem tudja lehagyni, lassított.
- És biztos, hogy már teljesen jóllaktál?- kérdezte félénken a nyuszi.
- Persze, és hidd el ilyen szőrös izét, mint te, meg se ennék. - válaszolta Tádé. - Szóval hogy hívnak?
- Cikkcakk a nevem - mondta lihegve a nyuszi - de ha nem akarsz megenni, miért kergettél?
- Mert elfutottál - válaszolta Tádé kutyus - és ha valaki fut előttem, akkor nekem is rögtön futhatnékom támad, mert én akarok lenni a Világ Leggyorsabban Futó Kutyája, és amúgy is futóversenyre készülök.
- Futóverseny? - kérdezte álmélkodva Cikkcakk a nyuszi. - Hát az meg mi a szösz?
- Az olyan szösz, hogy aki a leges leggyorsabb, az megkapja a Hatalmas Csontot! - mondta sóvárogva Tádé.
- Én nem nagyon szeretem a csontot! - mondta Cikkcakk - Inkább répát kérnék.
- A verseny holnap lesz, de senki sem jelentkezett - panaszolta Tádé - és egyedül mégsem futhatok versenyt, és így a Hatalmas csont se lehet az enyém.
Meghallotta ezt a beszélgetést Tira és Tara, a két lusta testvér, és ki tudja miért, de üldözőbe vették a nyuszit.
- Gyere el holnap a versenyre megnézni, hogy milyen jól futok, jó? - kiabálta a nyuszi után Tádé. - És további jó futkosást! - nézett a távolodó Cikkcakk és a lemaradva utána csaholó testvérei után főhősünk.
És abban a pillanatban egy remek jó ötlete támadt. Ha a lusta tesói így nekifutottak a nyuszinak, akkor megkéri Cikkcakkot, hogy segítsen neki holnap a versenyben, és csalogassa ki a pályára a tesóit.
Eljött a nagy nap, sokan eljöttek a faluból, sőt még a híres Agárvári Krónika újság tudósítója is ott tolongott a pálya szélén. Természetesen ott volt Edgár Úr a boltos, és az összes szomszéd, de versenyzők nem jöttek. Nagyon elszomorodott Tádé a kicsi whippetkutya, mert így nem fog kiderülni, hogy ő a leggyorsabb kutya a faluban, vagy sem.
Ám ekkor a rét túlsó szélén feltűnt egy tetőtől talpig trikóba és nyúlcipőbe öltözött alak, aki nagyon hasonlított Cikkcakkra a nyuszira. Tádé minden kis izma összerándult, annyira izgult már, és a testvérei is kiabálni kezdtek:
- Ott az a szemtelen alak tegnapról, kapjuk el!
És ezzel a nyuszi után vetették magukat. Edgár Úr aki magára vállalta a döntőbíró szerepét, hiszen nagyon sok ilyen versenyen részt vett már, felkiáltott:
- VigyázzkészRAJT! De ezt olyan gyorsan mondta, hogy Tádé még fel sem tudott rendesen készülni, és már azt vette észre, hogy fut. Valahogy magától elkezdtek a lábai futni, csak úgy porzott mögötte a rét. Először Tirát érte utol, aztán kisvártatva Tarát is.
- Ti-ra ta-ra, ti-ra ta-ra... - dobolt egy hang a fejében, és egyre gyorsabban szaladt, már úgy érezte le sem ér a lába a földre, sőt a végén már majdnem repült. Ekkor érte utol Cikkcakkot a nyuszit. Odakiáltott neki:
- Látod? Én vagyok a leggyorsabb futó! Köszi hogy futásra csábítottad a testvéreimet. De úgy látom még nálad is gyorsabb vagyok, mindjárt elkaplak, és akkor te leszel a fogó! - kiabálta - De mondd csak, miért hívnak téged Cikkcakknak?
- Hát azért, mert nemcsak gyorsan tudok futni, mint te, hanem olyan cikk-cakkban, hogy engem még te sem tudsz elkapni!- válaszolta a nyuszika.
És azóta van, ha egy nyuszit látsz, amit egy kutyus kerget, legyél nyugodt, lehet hogy a kutyus a gyorsabb, de a nyuszi cikk-cakkos futásával mindig elmenekül előle, így soha nem derül ki, melyikük a gyorsabb futó...
