Üdvözöllek a "hogyan legyél napi 10 percig gyermek" blogban Kedves Olvasgató!
Emlékszel még milyen tiszta gyermeki örömmel lelkendeztél, nevetgéltél és sikítoztál, mikor megtaláltad a húsvétkor a bokrok alá rejtett ajándékot, tologattad a karácsonyfa alatt talált kisautót, öltöztetted a babáidat, vagy mikor minden suliban megszerzett első osztályos tudásodat összeszedve harmincig számoltál, majd elindultál abba a hatalmasnak tűnő világba, hogy pár percnyi keresgélés után megtaláld a csúszda mögé elrejtőzött játszópajtásaidat? És jusson eszedbe egy pillanatra a négy földre dobott melegítőfelső által kijelölt focipálya, melyen vérre menő, és bajnoki meccseket megszégyenítő gumilabdás összecsapások zajlottak. A "pálya" szélén billegetve kis szoknyáikat bámultak a lányok, esetleg pont te magad voltál az egyik szoknyabillegető? Emlékszel még?
Ha a válaszod nem, akkor számodra már csak egy lehetőség van, visszatérni és újra megélni a gyermekkor ma már csak aprónak tűnő, de akkor, abban a percben a világ legnagyobb örömét jelentő érzését. Vegyél magadhoz egy kiskutyát... Egy kutya mindig játszana, még tizenéves korában is, mikor a tóparton szembe sétáló gazdik már azt mondják a másfél méter magasságban szöcskeszerű bakugrásokkal közelítő TD-re nézve: Az enyém már öreg, nem akar játszani... Dehogynem, legfeljebb a gazdi nem akar már. Én úgy döntöttem, hogy akarok. Akarom újra érezni a gyermekkoromat, ami a hatvanas évek végén kezdődött, de meg vagyok róla győződve, hogy a hetvenes, sőt a nyolcvanas években is érezték ugyanezt gyerekek. A kilencvenes generáció még talán benne él ebben az elvarázsolt színes buborékban, és a szüleik minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy minél később pukkadjon szét. Az enyémet már húsz évvel ezelőtt szétdurrantotta az egyetem mellet végzett "mellékállás", amit a legkevésbé sem neveznék hivatalosnak, se legálisnak. Szóval mondhatjuk úgy is, hogy nem a soproni újgazdagok kertjeiben nyírtam a füvet, és sepregettem lelkesen a faleveleket egy kis mellékesért... De azt hiszem ez egy teljesen más történet. Mindenesetre tisztában voltam azzal, hogy a szüleim erejüket meghaladva támogattak abban, hogy végre kézhez kapjam a diplomámat. Ez csakis anyagi akadályokba ütközött, és nem a tandíj miatt, hiszen a 4,6-os átlagom alapján bő 600 kemény magyar Forintra voltam jogosult havonta (ez véletlenül pont a kollégiumi ellátás egy havi díja volt), hanem az egyéb megélhetés, azaz "ennikellésnéhainniiskell" miatt. Ezért volt szükségem a korai, Forexet meghazudtolóan érzékenyen változó, a magyar és osztrák devizák árfolyamváltozásaira alapuló első "üzleti" vállalkozásomra, mely gyorsan eltüntette, és meg is szüntette a gyermeki játékokat. Az azóta eltelt húsz évünk pedig szinte kizárólag (és jelentkezzen egy jutalomfalatért, akinek nem (azért ígérgetem ilyen nyugodtan, mert tudom, hogy nem túl sokan fogtok jelentkezni(aki most jelentkezne, az viszont gondoljon az akkoriban napi két zsemlén élő egyetemista társaira, és azonnal tegye le a kezét:-))) a pénz utáni hajszáról, és a gonosz sárga csekkek elleni háborúról szólt. Ezek az alattomosan támadó ártalmatlannak tűnő kis sárga papír darabok képesek észrevétlenül behatolni békés otthonainkba, és furmányos módon rávenni szinte bárkit, hogy felejtse már el a felhőtlen gyermekkor békés pillanatait. Hát nem, csak azért se nem! Csatlakozz, és kövess minket újra a vidám és önfeledt JÁTÉK világába. Ez a tevékenység nem igényel túl sok időt, tehát lehet hobbi, vagy szakkör szinten is űzni, de egyes emberi példányok képesek naponta több órát is úgy tölteni, hogy közben jól érzik magukat. Számomra is megdöbbentő volt felfedezni magamon az első jeleket. Futkározni ide-oda minden határozott cél nélkül az udvaron, labdát dobálni, egy fadarabot rángatni, és mosolyogni TDi gyerekkutyakengurupatkánymukimanó próbálkozásain, hogy a fejem magasságában is elérje azt, vagy csak belecsodálkozni az első tavaszi napsugarakba, miközben elrohan mellettem az egész világ. Ha kellőképpen ki tudom magam vonni a pörgő világból, és egy kicsit más szemszögből vizsgálni azt, láthatom magamat, amint épp azon gondolkodom, miért nem mosolyogtam az elmúlt 8 hónapban, és ha jobban odafigyelek még láthatom magamat valamelyik kereszteződésnél türelmetlenül állva a kocsisorban, csapkodva a kocsim kormányát, vagy azok felett az átkozott sárga csekkek felett fejet törve, és azon agyalva, honnan jött megint ennyi, és hogyan fogom őket eltüntetni. Ez az út, azt hiszem mindenki tudja, hova vezet... Mindenkinek máshová, de abban azt hiszem megegyezhetünk, hogy nem jó irányokba.
Ezért javaslom mindenkinek ezt a terápiát, JÁTSSZ MINDEN NAP 10 PERCET! Simogasd meg a gyerekedet, a párodat, a kutyádat, játssz egy kicsit velük, mert addig is kikapcsol az agyad azon része, mely a csekkekre van beállva. Dobd el azt a faágat, rúgd el messzire azt a labdát, bújj el egy lépcsőház ajtaja mögé, sétálj egyet a háztömb körül, vedd észre a pocsolyákon megcsillanó napsugarat... legyél gyerek, de figyelj az adagolásra, ne vidd túlzásba, vagy legalábbis mellékhatások vonatkozásában hívd fel barátaidat és hozzátartozóidat. Fokozatosan adagolva a Játék kedvező élettani hatásokkal jár, több mosoly, pirosabb orcák, tökéletesebb vérkeringés és anyagcsere, de ezek csak a mérhető tényezők. Emlékezz vissza a gyermekkorodra, mit szerettél a legjobban csinálni, és éld át újra azt az örömöt!
Íme két gyógyszernek nem minősülő "játékszer" a nehéz kezdetekhez...
1./ Gyermek
2./ Kutya
A sorrendet mindenki döntse el maga. Ezzel az alternatív kérdezéstechnikai elemmel búcsúzok is Kedves Olvasgatóm, mert mennem kell JÁTSZANI...
Hosszú idő telt el a legutóbbi jelentkezésem óta. Sok minden történt azóta, s ezek közül talán a legfontosabb, hogy TD mukimanókoma elkezdett ugatni, de nem csak úgy néha ugatgatni, hanem rendszeresen és komolynak tűnő hangon ugatni. A hét hónap alatt, mióta nálunk lakik, alig hallatta a hangját, jó néha énekelt, és vakkantott is egy párat, de igazi ugatással csak ritkán "szórakoztatott" minket. Mostanában azonban egyre többször engedi ki a hangját. Kicsit mutálós a hangja, azaz már kellően mély ahhoz, hogy kutyának nézzék, és a kisebb gyerekek meg is ijednek tőle, de ahhoz még egy kicsit magas, hogy hosszabb távon el lehessen hallgatni. Ugat, ha éhes, ugat, ha játszani akar, és akkor is ugat, ha már játszunk vele, de valamiért nem tetszik neki... Paff, én olyan kutyát akartam, amelyik nem ugatós! Hát ez a kis ördögfióka pedig ugat... Reménykedem benn, hogy ez csak egy átmeneti állapot, és majd kinövi, mert hát a kamaszoknál is van egy hasonló, úgynevezett dackorszak, amikor mindenre van valami visszaszólásuk. Kislulinál is pont most van ez a korszak, ugyanis mostanában minden mondata úgy kezdődik, hogy DE... vagy TUDOM, DE... esetleg: OKÉ, DE... Tehát ő is visszaugat! Na emellé jött TD visszadumálása, azaz feleselése. Például a labdázás az a tevékenység, amit nem lehet előtte csinálni, mert ha focilabdát lát, akkor "vadul" nekifeszül a póráznak, és veszettül elkezd ugatni. Nem tudom mikor alakult ki nála ez a reflex, de egy ideje ha focizó gyerekeket lát legszívesebben odarohanna, és addig ugat kétségbeesetten, amíg rá nem vetheti magát a labdára. Ami ezután következik az a világ legmókásabb dolga. Ugyebár nem egy dobermann termetű ebről beszélünk, tehát beharapni nem tudja a labdát, így hát csak próbálja megharapni, és emiatt nyitott szájjal "terelgeti" a labdát, és amilyen hangokat közben kiad attól leginkább be kell pisilni, úgy röhög az ember. Azt viszont érzékeny kis lelke nem engedi, hogy őt valaki csak úgy kinevesse, ezért egy idő után elkezd ugatni. Ilyenkor azzal lehet kizökkenteni az ugatásból, ha messzebbre dobjuk neki újra a labdát, és ő megint hősként utánaeredhet, és megmentheti a világot a gonosz labdamanó óriástól... 
