30. Whippet korzó, azaz TD kávézni indult a Főtérre, de otthon felejtette a kokárdáját

Üdvözöllek egy újabb jubileumi kiadásban Kedves Olvasgatóm, vagyis legnagyobb megdöbbenésemre elértük a harmincadik blogbejegyzést, és továbbra is minden a legnagyobb rendben itt a kanapén. TD a hónom alatt szuszog, és a laptopban is van még pont annyi szufla, hogy a 30. szösszenetem bepötyögjem.
Ma, húsz-tizenegy március tizenötödikén, nagy napot ünneplünk, TDi ugyanis hat hónap, két hét, és egy napos!
Gondoltam van ez a szám olyan kerek, hogy megérdemel egy külön bejegyzést. (és ugye a huszonkilences után nem is mutatna túl jól a harmincegyes...) És ha már az égiek voltak olyan kegyesek, hogy több mint húsz Celsius fokos lágy szellővel, és a bárányfelhők mögé csak ritkán elbújó napocskával örvendeztettek meg minket, akkor ezt kihasználva tegyünk egy nagyobb városi sétát. Így történt, hogy a ma délutáni kirándulásunk célpontja, valamely városszéli kutyafuttató helyett, Szombathely város Főtere lett. Négyesben vágtunk neki a nagy utazásnak, Zeeapa, Ildianya, Kisluli, és TDi gumilabdaszöcske. A tó partján dupla tömött sorokban szinte egymást lökdösve áramlott az ünnep elől a tópartra menekült tömeg. Az a tömeg, ami mostanában nem volt jellemzője egy szombathelyi rendezvénynek sem. De ugye itt a tavasz, meg hát a tisztesség is úgy kívánja, hogy mutatkozzunk be a város főúri közönségének is, ezért mi is csatlakoztunk hozzájuk.  És ezzel a felbuzdulással kicsit tovább is sétáltunk a szokásos Csó(nakázó)tói körünknél, végig a Gagarin úti parkon, el egészen a város központjáig, menet közben jót labdázva egy érthetetlen nevű olasz terrierrel, akinek akkora fogai voltak, mint egy német juhásznak. TD gumilabdát meghazudtoló szöcskeként pattogott az apportírozó terrier körül, aki méltóságteljesen hozta vissza az eldobott labdáját, míg TDi több kört tett meg körülötte keringve, mint egy hiperaktív kisbolygó a kihúnyófélben lévő napja körül. Végig a városon azt néztük, hol tudnánk leülni egy kávét, teát, és egy forró csokit meginni, és persze ahová TD-vel is beengednének, de városunk vendéglátósai vagy nem olvasták az időjárás jelentéseket, vagy nem találták annak a pincerekesznek a kulcsát, ahová a tavalyi kerthelyiségek bútorait rejtették. Azért találtunk egy kellemes helyszínt ehhez a léha tevékenységhez, amihez elég sok paraméternek kellett megfelelnie a helynek, KUTYA nincs kitiltva, van kerthelyiség, van kávé, van tea, és van Kislulinak forró csoki, esetleg valami kis sütike... Választásunk végül a Royalra esett a Főtér nyugati csücskében. A háncsszerű fonott ülőgarnitúra puha párnákkal kényelmesnek tűnt, és csalogatott már rendesen a megtett három és fél kilométerrel a lábainkban. Ahogy leültünk rögtön jött a felszolgáló, hozott TD-nek egy kis műanyag tányért vízzel, és a második körben megérkezett a mi italunk is. Mióta kutyával közlekedünk, azaz mióta kutyások lettünk megint, sokkal több kutyit veszünk észre, mintha elszaporodtak volna azok, akik be merik vállalni, hogy felnevelnek egy ikszedik gyerekként kezelt kutyát is. Fiatalok, középkorúak, idősebbek. TD kicsit kínlódott, nézegetett ide-oda, jött ment hol az asztalka egyik, hol a másik oldalán bukkant fel, mint aki nem találja a helyét. Na jó, gondoltam első alkalom, nem olyan nagy baj, ha nem nyugszik le, két perc alatt megisszuk a kávénkat, és mehetünk újra tovább. Futottam TD-vel egy plusz kört, hátha a sok fellefetyelt víz keresi az utat, és a felszínre akar törni, de semmi. Visszatértünk az asztalnál hagyott, teázgató családhoz, TD egy laza mozdulattal, és ráutaló magatartással (ahogy néhány jogi végzettséggel bíró ismerősünk mondaná) simán felkérezkedett Kisluli mellé a fotelbe. Bemászott félig a háta mögé, és már le is tette azt az okos kis fejét Luli maga mellé terített dzsekijére, mint egy kispárnára, és onnan figyelte több mint egy órán keresztül az előttünk elsétáló, általam csak turistának nevezett embereket és kutyáikat. Teljes megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy a fél éves, szeleburdi kutyánk tökéletesen működik egy kávézó teraszán, csak az otthonihoz hasonló körülményeket kell neki biztosítanunk(lásd kanapé...). Kár hogy erről nem tudok neked fotókat mutatni, most értettem meg azokat a whippiseket, akik Kecskeméten az Évadnyitó Coursingen, az ebédnél az étteremben maguk mellé a padra ültették, fektették a whippijeiket. Képzelj el egy kétszemélyes rattan-bútort, amin ült Anya, Luli, és TD (én az egyszemélyesbe is alig fértem bele...). Mi a turistákat néztük, ők meg minket, tényleg jól nézhetett ki Kisluli és a hóna alól kikandikáló whippetkéje...

Azért fotó nélkül ma sem hagylak téged Kedves Olvasgatóm, íme Ildianya szerintem egyik legjobban sikerültje:
kutyahamburger emberből...
Vagy van egy hasonló, ami szintén Kecskeméten, vagy ahogy osztrák whippis barátaink mondják, ketschkemexin készült:
Így aztán búcsúzom is Kedves Olvasgatóm, és csak tanácsolni tudom neked, ne félj, hogy a kutyád nem lesz alkalmas erre, vagy arra a dologra, pláne ne addig, amíg még nincs is kutyád. A kutyád olyan lesz mint Te, ha ideges leszel, ő is az lesz, ha megnyugszol, és békére találsz magadban, akkor ő lesz a világ legkiegyensúlyozottabb kutyája, teljesen mindegy hogy egy tacskó, foxi, vagy egy whippet az illető kiválasztott...

29. Versenyszféra, azaz TDi magas fordulatszámon pörgetve...

Üdvözöllek Kedves Olvasgatóm a versenyszférában, amely nem a kiemelten magas bér és egyéb sikerdíj jellegű kifizetésekről szól (most kivételesen), hanem a sebességről. Vé egyenlő megtett Út osztva a megtételhez szükséges Idővel. Hát Kedves Olvasgatóim, ez a szám nálunk egyenlő 330 kilométer, osztva azzal az öt órával, ami alatt a Kecskemétre vezető utat sikerült abszolválnunk, ebből számítható a sebesség... Húha, matekból mindig egy kicsit pöszén számoltam, ezért inkább visszatérnék a szubjektívabb dolgokhoz. Kaptam egy meghívót Tiszaparti Szélvész Katiéktól a Kecskeméti Évadnyitó Coursingra, és itt jöhet az első kérdésed Kedves Olvasgató, aki velem együtt még (a kivételek pont konditerembe mentek, hogy lenyomják a szabályokat) soha nem hallottad ezt a szót, mi a mákos tészta az a coursing? Na ez kérlek szépen modern kori nyúlvadászat, ráadásul olyan, ahol a nyuszi nem "egyszerhasználatos", tehát megfelel az EU állatvédőinek, és a Greenpeace aktivistáinak, és az ő minden kívánalmaiknak, azaz MŰNYÚL! Hát igazából a műnyúl szó már magában is aprócska költői túlzásnak tűnik, ha meglátod az illető "állatkát", ugyanis az látszólag csupán színes nejlon szalagokból áll, s így tulajdonképpen nem is túl sok köze van a nyúl nevű vadállathoz. Ám az angol, magyar, afgán, és egyéb nemzetiségű agarak, whippetkék, sőt tacsik és még jó néhány féle fajta kutya mégis önfeledt, és mámoros száguldásba kezd, amikor a műnyúl megindul előttük. Lába sincs, csak néhány száz méternyi zsinór, és a madzag végén lévő feltekerő szerkezet, melyet jelen esetben TPSZ Zsolt irányított, ő a nyuszi feje, hiszen ő határozza meg a műnyuszi menekülési sebességét, hogy mindig néhány méterrel a kutyák előtt "szaladjon", motiválva őket vadászösztönük kibontakoztatására. A pálya mindig változik, ugyanis a kis földhöz rögzített zsinórvezető-tárcsák (ezek cikk-cakkban történő elhelyezése adja a pálya kiszámíthatatlanságát) áthelyezésével végtelen variáció állítható elő egy 4-5 focipályányi földterületen. Az okosabb kutyeszok ugyanis megtanulják a pályán "kiszámíthatatlanul" cikázó nyuszi mozgását, és a kanyarokat levágva elévághatnak. A kutyeszokat a bírók nem csak a sebességük, hanem a futásuk stílusa, a kanyartechnikájuk, és még egy csomó számomra kínai dolog alapján pontozzák.

Ezen rövidnek még a legkevésbé sem nevezhető bevezető után, elmesélem neked, milyen viszontagságok árán jutott kis családunk személyesen is eme értékes információk birtokába. Az autóm egy szervizben töltötte a hosszú hétvégét sírdogálva, amiért egy buta kisfiú a rollerjével az egész jobb oldalát lezúzta, hogy bekenhesse Bepanthennel... Ezért egészen az indulás előtti napig kétséges volt, hogy tudunk-e egyáltalán menni. Mivel a buta kisfiú kenőcse semmit nem használt, a kocsim persze nem készült el, ezért a párom kis C3 autójával vágtunk neki az oda-vissza közel 700 km-es távnak. Három ember és egy kutya... TD ugyebár erős hajlamot mutat a kis Vuk érdemérem megszerzésére, és ennek tanúbizonyságaként az első 30 kilométeren megfogott két rókát is... na ezért késtünk egy icipicit el. Az út többi részét azzal töltöttük, hogy azon vitatkoztunk, Ferkó vagy Lackó Tanyát kell majd keresnünk, esetleg valami harmadik nevűt. Nem tudom meséltem-e már, de az arc és a névmemóriám elég gyenge, de csak ez a kettő. Délre azért odaértünk a magyar puszta közepére, kicsit meg is ijedtem az utolsó 1 km-től, de megérkezve egy gémeskút körül egy csodálatos kis lovas-tanyát találtunk, ahol lovak, disznók, és tyúkok szaladgáltak szerteszét. Városi gyerek lévén, nagyon tetszett a hely. Ennyi "futógépet" egy helyen eddig még nem láttam, volt itt mindenféle agár, sőt foxi, tacsi, és még terelőkutyák is. Pont jókor érkeztünk, mert a kicsik "futama" pont akkor kezdődött. Egy éves kor alatt nem futhatnak, ezért csak egy úgynevezett "szoktató futam" keretében néhány méterre húzzák a nyuszit a piciknek. TD volt a harmadik, soha még csak nem is látott ilyesmit, de az ösztön az erős benne, ezért kis gondolkodás után megiramodott, és a nagyokat megszégyenítő vágtát vágott le azon a kb. száz méteren. Nagy dicséretet kapott. Az első élmények jelentősen meghatározzák a kutyesz további coursingos jövőjét. Hát ezekkel TD-nek egy icipici problémája sem akadt, sőt! Remekül futott! Egy finom csirkepörkölt mellett eltöltött ebéd után jöttek vissza a pályára a nagyok, és szemet gyönyörködtető vágtákkal kápráztatták el a nézőközönséget. A fotósok újra elfoglalták azokat a pozíciókat, ahonnan a legjobb szögből lehet a legprofesszionálisabb fotókat rögzíteni, de ahová sajnos nem juthatott el a faszén parazsán sült diós-, mákos-, és kakaós kuglóf... Kisluli is befutott a nagyok közé fotómasinájával, de csak és kizárólag a sütemény alapos, ízlelőbimbók általi bevizsgálása után. Hazafelé az autóban közölte, hogy valószínűleg agár-fotós lesz. Kedvence a Nagy Orosz, akiről gazdija lelkesen adott leírást, mikor megdicsértük, milyen szép feje van közölte, hogy itt el is fogyott az összes jó tulajdonsága, de Kisluli szereti a kihívásokat, ezért elhatározta, hogy a Nagy Oroszokra specializálódik... Ennyi kecses eleganciával felvonuló nemes küzdelemre készülő kutyát még soha sem láttam, a vadászat illata lengte be a pusztát, ezek a mai harcosok sikítva nyüszítettek, hogy engedjék már őket futni, hiszen 5 percenként elindult egy futam, ahol néha egyedül, néha ketten is futottak. Mit futottak? Szálltak a levegőben. Repültek a nyuszi után. Szeretnék tudni így küzdeni egy célért, mint ezek a kis hobbiállatként tartott gazdi kedvencei. Na ezt nevezem én versenyszférának...

Köszönet Csete Zsoltnak, és Kecskés Zsófi közbenjárásának, ezért a mindent elmondó képért! És Ildinek a Kislulit és TD-t ábrázoló (f)elsőért.
Ezzel búcsúzom is Kedves Olvasgatóm, szép napot, csillogó szemeket, és jó versenyzést az élet bármely területén. Tudj úgy küzdeni, mint ŐK! Hajrá!