49. Felnőttkor, felnőttkor, ki kérte, hogy ilyen gyors legyél...

Üdvözöllek ismét nálunk, Kedves Olvasgató!
Mai műsorunk a felnőtté válással, az ezzel járó számos nehézséggel, és persze az óhatatlanul és kikerülhetetlenül vele járó szépségeivel is fog foglalkozni. A felnőtté válás egyik alapfeltétele, hogy előtte gyermeki korban kell leledzenie a delikvensnek. Mivel ezt a folyamatot saját életem fonalának kamaszkori szösszeneteiből csak a számomra kellemesebbekre emlékezve tudnám megejteni, ezért más modellt, vagy ahogy kicsinyke unokahúgaim, az "ikrik" mondják "...bodellt..." választottam. És mivel mindjárt kettő darab ilyen is rendelkezésemre állt, felvázolom neked Kedves, ám ezen a téren minden bizonnyal információk hiányában szenvedő Olvasgatóm, mindkét esetet, a jövendő szülők és/vagy kutyanevelők nemzedékeinek okulására.
Az első, azaz Egyes Számú Bodell leánygyermekem Szathmáry Júlia Liza, aktuális becenevén Kisluli. Már a név is egy kőkemény paradoxonnal kezd, hiszen kicsinyke egyetlen szál gyermekem egy ruhamérettel épp most előzte meg anyukáját, az összes tizenkét életévét bevetve. Szóval nála a felnőtté válás folyamata talán egy hónappal ezelőtt kezdődött, amikor is drága egyetlen kicsi szívem rájött, hogy anya miért olyan megmagyarázhatatlanul ideges kb. négy hetente... És az ezzel járó minden körítés megérkezett szép lassan, úgymint visszabeszélés, szemtelenkedés, hangulatingadozás, sírás, nevetés, nagy beszélgetések, lelkizés, az a fiú a buszon mindig engem nézett címmel... Jajajj, ajajajj, ez az amitől egy lányos apa mindig is tart, amikor az édes kicsi lánya az egyik pillanatban még a hintában ül, cuki kis szoknyácskában kalimpál a lábacskáival, hangosan kacagva, hogy "-Apa, hajts még, még magasabbra..." aztán egyszer csak "hirtelen" eldobja a kis homokozó-lapátkát, és elkezd a fiúkról beszélgetni. Persze a fiús apák esetében ilyenkor jön el a Büszkeség Pillanata, hisz eldicsekedhetnek, persze szigorúan csak "apai" körökben, hogy a fiacskájuk után hány leányka szalad. Nos lányos apáknál kicsit más a helyzet, ők ebben a korban kezdenek újra konditermekbe járni, hogy régi fényükben tündökölhessenek, mikor leányuk először hazaállít egy gizda kis surmóval, akinek a haja a szemébe lóg, és beszarian, de lazán csak úgy köszön, hogy "Ööö...hello...", és az általunk kiprovokált kézfogása is olyan puhány, mint egy nyugdíjas-otthon szakszervezeti bizalmijáé... Úúú, előre félek ettől a pillanattól! Na de ettől vagyunk szülők, hogy a gyerekek érdekében mindent bevállaljunk, még azt is hogy egy ilyen kis nyálas, pelyhedző állú fiú-szörnyeteggel is megküzdjünk a leánykánk népszerűségi listáján történő jobb helyezésekért! Egyszóval sok szerencsét Kedves Apák és Apajelöltek!
Ám nézzük meg a másik oldalt is, a fiús apák/nevelők helyzete is ilyen szörnyű-e...
Ezt a témakört egy kamaszodó fiú-kutyát nevelő/terelgető/idomítgató szemszögéből tudnám megvilágítani nektek Kedves Olvasgatóim. Azonban a témához az is hozzátartozik, hogy TDi mukimanó-sárkányfióka-elgurultgyógyszerétkeresgélő-zizibigyó, mint korábbi írásaimból talán számotokra is egyértelművé vált, nem teljesen egyenértékű egy kutyával, ő ugyanis egy kicsit UFO is egy személyben.
Mindenesetre az első jelek még aranyosak voltak, minden alkalommal megmosolyogtattak, ilyen többek között az állva pisilés, ami valljuk be amúgy is mókás, de emblematikus jelenség. Megyünk sétálni, jön szembe egy fa, szaglászás, aztán jelölés... Ez a normál menetrend egy ivarérett kutyánál, mert ugyebár viszonylag kevés kutya gyártat le magának előrelátón egy csomó névjegykártyát, és persze kis zsebük sincs, ahonnan elegánsan két ujjuk közé csippentve átadhatnák a szembe jövő kutyának, bemutatkozva, hogy pl.: Tiszaparti Szélvész Tádénak hívnak, de a barátaim, és a szívemhez közel állók csak a művésznevemen szólítanak: TD-nek, szólítson ön is így, drága hölgyem... És persze a szemből érkező csinoska uszkár hölgynek szintén nincs a karján kis táskácskája, amibe a féltve őrzött névjegyet a többi haszontalan kacat közé rejtse pironkodva. Szóval a kutyák ezelőtt néhány ezer évvel megegyeztek, hogy névjegyek helyett inkább az amúgy is néha feleslegessé váló vizeletcseppekkel jelölik meg a fákat, melyek remek lehetőséget adnak arra, hogy a területük megjelölése mellett beazonosítsák ki kicsoda... Szóval az első néhány alkalom eléggé mulatságosra sikeredett TDi esetében, mert ezt az állva pisilést ugyebár  három lábon szokták bemutatni, és ez az egyensúlyérzék kifejezett fejlettsége is szükségeltetik. Ez TD-nél csak fokozatosan alakult ki, ezért az első alkalmak a kutyanévjegy elhelyezésére elég viccesre sikerültek a billegést tekintve, illetve a névjegyek mennyisége miatt, ugyanis azok elég hamar elfogytak, adagolási hiba miatt. Mivel ez a folyamat talán egy hete kezdődött, így még bőven van idő tökéletesíteni a technikáját... Ám mindenesetre ezzel a fejlődés következő szakaszába léptünk, és ez a fenn említett viselkedészavarokkal is együtt jár, de mivel TD korlátozott mértékben tud beszélni, ezért a visszafeleselés kevésbé, viszont a hangulatingadozások annál inkább előtérbe kerültek. Ez főleg a behívhatóságra vonatkozik, ami eddig szinte 100%-os volt, az most 90%-ra csökkent. Egyszerűen nem mindig van kedve szót fogadni, és néha bekattan, ami összevissza rohangálással jár, de így is szeretjük... ugyanúgy mint kamaszodó gyermekeinket is, hisz nem azért szeretünk valakit, mert jó és szót fogadó, hanem azért mert a mi gyerekünk, vagy ahogy egy régi ismerősöm szokta mondani, "a mi kutyánk kölyke..."

Ilyenek voltak mielőtt...
És ezzel búcsúzom is Kedves Olvasgatóm, kívánom neked, hogy minden pillanatát élvezd ennek a csodának, ami nem jön vissza, azaz per fő csak egyszer élhető át, aztán már csak a memóriából hívható le...

21. Alfa vagy komám, de nem is kicsit...avagy mit tegyünk ha domináns a kutyánk?

Üdv újra a szájbertér ezen békés kis csücskében, Kedves és ebben a zord szeles időben talán kicsit Kedvtelen Olvasgatóim! Mindenesetre ma is hét ágra sütött a nap, és innen bentről kellemesnek nézett ki a kinti zord tél. Ám senkit ne tévesszen meg a fényerő megaluxokban mérhető tobzódása, ugyanis ha sál sapka és hat pulóver nélkül próbáltál volna meg kimenni, úgy jártál volna, mint én ma délelőtt. Szokásos ebéd előtti egészségügyi sétánkra indultunk TD komával. A sarkon túl ott fénylett a tó felszíne, melyen meg-megcsillant a napfény, és az elmúlt napok mínusz 12 fokos éjszakái megtéve hatásukat, újra hatalmas jégtáblák úszkáltak. Az egyik túlsó part közeli jégtáblán fókákat véltem felfedezni... Húsz percet bírtam akkut arcüreggyulladásom, és erőteljesen kamaszodó, domináns, kis alfahím kutyám rendetlen viselkedése miatt sétálni, ugyanis a jegesen metsző szélben ő is nehezen vette a pórázon nem húzom a főnököt, nem ugatok, és nem rágom a madzagomat című akadályokat. Nálunk mindig séta után van a kajáltatás, hiszen neki az a jutalom egy kemény munkával töltött séta után, ha felfalhat 10 másodperc alatt egy teljes tál kaját. Csakhogy ma egy kicsit ziláltabbra sikerült a közös séta. TD ugatott, rágta és rángatta a pórázt, egyik gyakorlatot sem élvezte, talán egyedül a szokásos rohanós köreit, amiket elengedése utáni 2-3 percben szokott bemutatni. Ez úgy néz ki, hogy leveszem róla a pórázt, és csak annyit mondok neki, hogy mehetsz, erre ő kettő másodperc alatt felgyorsul körülbelül 40-50 kilométer per órára, és addig rohan folyamatosan a lehullott avarban, amíg ki nem futja magát, mindezt egy 100-150 méteres sugarú körben. Ez a futás, vagy inkább száguldás megvolt ma is, ám a behívásnál már éreztem egy kis dacot őkelmében. Aztán jöttek a pórázos gyakorlatok, de valahogy nem akart működni, akárhányszor ismételtük. Így aztán kb. 15 perc után feladtam, és ebben közrejátszott az a tény is, hogy már szó szerint átfújt a fejemen a mínusz (nem kamuzok) 273 Celsius fokos szél. Szerintem TD-t is zavarta valami, vagy a napkitörések gyakoroltak stresszes hatást rá, nem tudom. Mindenesetre a visszaúton már egy vadászó jegesmedvét is látni véltem a túlsó parton gyanútlanul napfürdőző fókák jégtáblái körül... A hazafelé kicsit elengedtem TD-t had fussa ki magát, de ő befutott egy bozótba és onnan nem tudtam kihívni, ezért folyamatosan hívva elindultam hazafelé. Egyszer csak látom ám, TD koma üget a tóparti utca aszfaltján, míg én a tóparti sétányon hívogattam. Még kitartott a séta előtt zsebrevágott jutifalat, tehát be tudtam hívni, szerencsére, aztán egy kis fegyelmezés következett, és 5 percen belül már otthon is voltunk. Azóta azon gondolkodom, mi okozhatta a tökéletesen begyakorolt behívás késlekedését, a pórázrágást, az ugatást, és a kifutást az úttestre? (hál istennek ez egy eldugott kis utca, amin óránként csak 1-2 autó megy el) Ám arra a következtetésre jutottam, hogy a kamaszkor egyre gyorsabb érkezésén túl, csakis a jegesmedve látványa zavarhatta meg TD ceruzamajom viselkedését, és egyre biztosabb voltam/vagyok benne, hogy az a medve tényleg ott volt. A másik lehetőség, hogy ez a kis domináns alfácska megpróbálta kihasználni a fókák és a metsző hideg által előidézett gyengeségemet, és egy zsenántos huszárvágással átvenni a hatalmat négy személyes kis falkánkban. Összeesküvés-elmélet ide, jegesmedve oda, a puccsot még időben megakadályoztam. Hazaértünk, és a rövid tóparti fegyelmezés után még nagyjából 15 percig nem kapta meg a megszokott kajáját, és ez megtörte alfasárkányfióka hatalomátvételi terveit, és minden ez irányú törekvését. Az én whippetemről had osszak meg veled egy nagyon fontos infót: szeret domináns viselkedést produkálni, ezért nagyon nagyokat szokott nyekkenni, mikor egy nagyobb kutya a földhöz keni egy jól irányzott mellső láblegyintéssel. A kutyánk dominancia-problémáit leghatékonyabban úgy tudjuk kezelni, hogy enyhe nyomással az oldalára fektetjük, és megpróbáljuk úgy tartani, amíg a kívánt megadó magatartást el nem érjük. TD-nél ezt elég sokszor be kellett mutatni, mert ő aztán eléggé komoly feladatokat rótt ránk dominancia-kezelés terén. Viszont ha ezt a témakört nem rendezzük le maximum öt-hat hónapos koráig, akkor ennek a kérdésnek lőttek... Azaz kiképezünk egy alfahím, vagy alfanőstény kutyát magunknak, aki mindenben a fejünkre fog nőni, viszont cserébe nem kell majd azon gondolkodni, hogy merre, mikor és hogyan, mert a kutya majd rendesen eldönti helyettünk...

Így aztán búcsúzom is Kedves Olvasgatóm, hisz figyelnem kell TDi mukimanó ceruzamajom sárkányfióka kengurupatkány minden egyes mozdulatát, ugyanis a falkavezéri trónom elég jelentős billegésbe kezdett. Megyek keresek egy söralátétet, hogy kihézagoljam a trónus lábait...

10. jubileumi kiadás, azaz mi a különbség egy sportkocsi és egy whippet között?

Üdv sokat megélt kedves Olvasóm, aki végig követted Tiszaparti Szélvész Szathmáry Komolytalan Bohóc Tádé kutya kiskamasszá válását, és kiképzését megörökítő blogsorozat születését.
Kitartásodért ezennel ünnepélyesen és virtuálisan átnyújtom a TádéMukiKomaCeruzamajomKengurupatkány betanítása során átélt legújabb kalandjaimat és tapasztalatgyűjteményemet...
Kiképzésének elején nem gondoltuk volna, hogy egy kölyökkutya az ÜL, FEKSZIK, PACSI parancsokon kívül könnyedén megtanítható bármi másra, de tévedtünk. Tádé kutya-koma a folyamatos gyakorlás, és a megfelelő motivációs falatkák hatására szépen vette az akadályokat. Mostanra már Szathmáry Kitartóan Oktató Kisgazdi Juli, azaz Kisluli is szinte 100%-os hatékonysággal tudja végrehajtatni vele a szigorú parancsszavakat. És SzigorúanNézőÉsEleinteKutyaEllenesDeMáraKutyaoktatóAnya is idomít, és meglepő módon egyre többet, és egyre nagyobb szeretettel foglalkozik TD-vel. A legfontosabb parancsszó egy wipi idomításánál a behívás során alkalmazott IDE HOZZÁM. A whippetek nagyon intelligens, ám ennek ellensúlyozására rendkívül önálló gondolkodású és cselekedetű kutyák, azaz ha valamit a fejükben vettek, akkor azt tűzön vízen keresztül megvalósítják, így akkor is figyelmet kell rájuk fordítani, mikor ők azt hiszik nem láthatjuk őket. Mivel egy alapvetően üldöző vadászatra kitenyésztett fajtáról beszélünk, melynek angol agárból és terrierekből történt kitenyésztését a 20. század elejére teszik, ezért viszonylag frissek az egyedek géninformációi arra, hogy minden, hangsúlyozom minden viszonylag kisebb méretű mozgó tárgynak utánavessék magukat. Ez a mozgó tárgy optimális alapesetben lehet egy nyúl, ez volt ugyebár a tenyésztési folyamat eredeti célja, és mivel az agarak leginkább a szemüket használják vadászatok alkalmával, a többi felhajtó és apportírozó vadászkutyával ellentétben, akik alapvetően szagok alapján vadásznak, minden kisebb méretű mozgó állat érdeklődésre tarthat számot egy whippet részéről. Ez az a genetikai kód, melyet könnyedén bekapcsolhat egy szél által elfújt, és az utcán gurgatott nejlonzacsi, cica, szomszéd néni kedvenc plüssjáték méretű ölebe, vagy bármi más embernél kisebb méretű mozgó izé. Érdekes módon Tédé figyelmét már messziről felkeltik a szüleikkel a tóparton sétáló kisgyermekek is, de csak a totyogó méretűek, azaz nála csak a 6-8 éves gyerekek kerültek át az "ember" kategóriába. Nem bántja őket, csak még nem emberként értékeli a közeledésüket. Szóval a behívásra visszatérve, egy whippet fejében ez a kód képes minden előző tanult folyamatnak egy bazi nagy DELETE-t nyomni, azaz ha nem tökéletes a behívási tudás, soha ne engedd el póráz nélkül a whipidet. Mi ezt a folyamatot addig tudtuk elvinni, hogy TD simán behívható, ha ilyen zavaró tényező nincs a képben. Ám mihelyst megjelenik valami ami ezt a vadász-préda ösztönt bekapcsolja, TD bizonytalanná válik, és ha nem tudom elég erőteljesen a falkavezér energiákat felé közvetíteni, akkor elveszíthetem az irányítást felette, és eluralkodik rajta a vadász... Ha egy whippet egyszer megindult, és ez gyakorlatilag a pillanat töredéke alatt megtörténhet, akkor már szinte megállíthatatlan, és amíg a prédát el nem kapta, nem is áll le. Behívása csak ezután lehetséges. A whippet hozzávetőlegesen 60 km/órás sebességgel tud futni, mit futni, szinte úszik a levegőben, minden porcikájával a préda irány és sebességváltásaira koncentrálva, és ezt a csúcssebességet néhány méteren belül képes elérni. Ha valaki látott már ilyen kisméretű agarakat futni, csak az tudja, milyen tökéletes munkát végzett a természet, és az a néhány tenyésztő, akik ezt a gyönyörű "futógépet" kitenyésztették. Minden alkatrésze a sebesség jegyében született, tényleg olyan mint egy szuper sportkocsi. Na akkor nézzük meg először a futóművet, ami ezt a sebességet eredményezi. Izmos, testméretéhez képest hosszú vékony lábak, melyek rendkívül jó tapadást eredményeznek még a legélesebb kanyarban is, és a fékhatás is elérheti a 4-5 G-t. A karosszéria légellenállása minimális, hiszen szemből nézve futás közben szinte fel sem mérhető a kutya valós mérete, hegyes orr, hosszúkás vékony pofi, tarkóra hátracsapott fülek, vékony nyak, keskeny, de nagyon mély mellkas, mely a pici versenygép motorját rejti. Mindez könnyített versenykarosszériában, hiszen egy whippi testsúlya 10-13 kilogramm felnőtt korában. Egy 50-52 centiméter marmagasságú kutya átlagosan 20-30 kiló, tehát a versenyre kikönnyített, erősített karosszériát bőven kipipálhatjuk. Szőrzete, azaz a fényezés nagyon vékony, ami a minimális légellenállás mellett viszonylag könnyű sérülékenységet is eredményez, de cserébe nagyon gyorsan begyógyulnak a karcolások. Pákó cica tanító jellegű pofonjainak nyoma, melyekkel TD-nek elmagyarázta, mi a különbség a Préda és a Pákó szó között, néhány nap alatt begyógyult... Ezenkívül a versenykocsi kabrióvá is átalakítható, vagy legalábbis pont annyira fogják az emberek séta közben megnézni, mint egy nyitott kétüléses sportkocsit...
Nos hát csak ez a különbség egy wipi és egy sportkocsi között... azaz szinte semmi, talán csak annyi, hogy egyáltalán nincs benzinszaga. Mondjuk a TD név kötelez...

 

A sebességet meg egyelőre képzeld hozzá...