59. Már megint az a fránya versenyszféra, avagy a "versenyszférák" zenéje...

Üdvözöllek kedves Olvasgatóm, jó hogy itt vagy újra nálunk, itt a Whippetfalvi RÉSZING DOG részlegnél...

Szinte meg is feledkeztem TDi Whippetkirályfi BányászGepárd legújabb eredményeit nyilvánosságra hozni, mert saját életem változásai annyira lekötöttek. Pedig fontos eseményről maradt le így majdnem eme internetes blog lelkes közönsége. Ugyanis TDi VersenyPocok MukiManó megszerezte a coursinges licenszét, és közben szinte észrevétlenül futott egy ötödik helyezést egy nemzetközi mezőnyben is.
Térjünk akkor a lényegre. Tegye fel a kezét, aki tudja, hogy mi a mákos tészta az a coursing! Látom, sokan képben vannak már, jól van akkor ezen túl is vagyunk, de ott amögött a képernyő mögött kis bizonytalanságot látok, hát fussunk át rajta még egyszer. Az agarak, és whippetek ugyebár vadászebek, ami azt jelenti, hogy évszázadokon át arra tenyésztették őket, hogy vadat kutassanak fel, hajtsanak, és ejtsenek el. Így ez az ösztön kiirthatatlanul bennük van. Ez tény! Az hogy ezt az ösztönt mivel lehet kielégíteni, sétával, futkározással, vagy valódi vadászattal, az már vélemény. Én magam részéről az "arany középút" híve vagyok, azaz TDi CeruzaMajom a vadászatnak azt a formáját űzi, amely szinte tökéletesen imitálja a vadászat minden izgalmát, mint például a nyúl kiszámíthatatlan mozdulatait, hirtelen irány- és sebességváltásait, de mindezt úgy, hogy egyetlen állatvédőnek sem áll fel a szőr a hátán, hiszen itt a "nyúl" többször használatos, azaz nem kell minden vadászatra új áldozatot keresnünk. A mi "nyulunk" egy szőrös nyúlbőr darabka jónéhány látványos neyloncsíkkal feldíszítve, amit több száz méter vékony zsinóron egy a pálya végén felállított gépezetet irányító ember húz, néhány fűben elrejtett tárcsa segítségével olyan cikk-cakkban, mintha egy valódi nyúl cikázna a réten. A neylon darabkák arra szolgálnak, hogy a fűben vadászó eb minél jobban lássa annak minden rezdülését, és irányváltását. A pálya hossza körülbelül 600 és 800 méter között változik, és a földre rögzített zsinórvezető tárcsák elhelyezése révén nagyon változatos és kanyargós "vadászat" készíthető elő. Az én kutyám, mint minden agár, remegni kezd, ahogy meghallja a többi kis vadász csaholását, és minden izmát megfeszítve, két hátsó lábára állva próbálja kideríteni épp merre menekül az a fránya "nyuszi".

A futamokat általában két kutya részvételével rendezik, akiket a gazdáik a megkülönböztethetőség kedvéért különböző színű mezbe öltöztetik, és a szájkosár viselete is kötelező, egyrészt hogy a kutyák még véletlenül se tegyenek kárt a másikban, másrészt hogy a műnyuszi valójában többször-használatos legyen.

A versenyszellem, ami nálunk embereknél a pénz, és a hatalom hajhászásában merül ki, kutyáinknál még természetes formában van jelen, azaz őket nem érdekli hogy a versenyen hányadik helyezést érik el, csak egy dologra koncentrálnak, elkapni a prédát! A serlegek, és díjak szerintem csak a gazdáknak szólnak, akik képesek szinte vérre menő vitákat folytatni, kinek a kutyája fut szebben, gyorsabban, vagy fordul a kanyarokban kisebb íven. A kutyákat vehetné példának sok ember, mondjuk a célmeghatározás kényes esetében, mert sokunk nem is tudja mennyire fontos a cél meghatározása. A kutyáink tudják, és mindig a legközelebbi célt határozzák meg, azaz futni, száguldani, és elkapni a nyulat.

Az emberek általában olyan távoli célokat (vagy nevezzük inkább álmoknak őket) tűznek ki maguk elé, hogy szinte esélytelen azokat elérniük, így aztán jó sokáig csak álmok maradnak... Csak azok az embertársaink sikeres "vadászok", azaz kapják el rendszeresen a "prédát", akik úgy tudnak a közvetlenül előttük száguldó célra koncentrálni, mint a szélvész gyorsaságú whippetek. Aztán ha elkapták, kicsit örülnek neki, majd jöhet a következő vad!
Hát mára ennyit a versenyekről, és a szellemekről... Javaslatom a következő Kedves Olvasgatóm, gyere el egyszer egy coursing versenyre, és győződj meg magad a mesém igazáról, ha esetleg ezután is úgy gondolod, hogy a célnak távolinak, és elérhetetlennek kell lennie, akkor is szemet gyönyörködtető látványban lesz részed, hiszen ezek a kecses és arisztokratikus mozgású "vadászok" szinte úsznak a levegőben vadászat közben. Mindenesetre bárhogy döntesz, várlak vissza ide az oldalra, hogy megosszam veled TDi WhippetKirályfi MukiManó BányászGepárd CeruzaMajom VersenyPocok legújabb kalandjait!

35. TD kört futott, kicsi volt, de kör...

Üdvözlet az oldalon Kedves Olvasgató!
Hétvégén elhajóztunk Écsre, ami Nyúl mellett van, és amiért mentünk, az nem más, mint hogy nyulat fogjunk! TD koma izgatottan szállt be reggel a számára hajónak tűnő kocsiba, mert tudta valami jó helyre mehetünk csak, de a biztonság kedvéért pont ugyanott, ahol a múltkor, kidobta a taccsot. Kétszer is, csak hogy minden stimmeljen a múltkori útról... Aztán előre tovább, és Écsig pihi volt. Pannonhalma halma melletti halmon rendezte meg a HAK a coursinget, két kicsinek éppen nem mondható halom között, pontosabban a rajt és a cél az innenső halom tetején volt. A két halom között egy mély völgy nyújtózott, tökéletes hegyi versenyre adva lehetőséget. Addig nem is volt baj, amíg TD gyerek-futása nem következett. Ám mivel ő még csak gyermekkorú whippet, ezért nem futhat teljes kört, ami olyan 6-700 méter hosszú cikk-cakkos pálya, hanem csak egy kis szakaszt, ami lehetőleg tök egyenes. Na ezt a laza egyenest kellett a túlsó domb tetejéről indítani, amihez ugyebár át kellett kelnünk a völgyön, és feljutni a szemközti domboldal tetejére. A parkoló kocsik mellett a zöld fűben ücsörögve egyáltalán nem tűnt veszélyes meredélynek... Ám engem már a lefelé való futás is kifárasztott, ám a túlsó hegyorom megmászását csak és kizárólag kedvenc whippetkém kedvéért vállaltam. Miután dél-tiroli alpinistákat megszégyenítő bátorsággal és kitartással feljutottam a túlsó hegycsúcsra, megindítottuk TD-t, aki mint egy kis vadászgép indult a műnyuszi után. Indítás előtt már remegett, annyira futni akart. Félelmetes látni, mikor egy ilyen pici kis izomgolyó megindul, és minden idegszálával a nejlondarabokkal feldíszített nyuszira koncentrál, annak minden irányváltását rögtön leköveti, és mikor utoléri, büszkén megtépi. TD nagyon ügyesen futotta le ezt az egyenest. Ez rólam már kevésbé volt elmondható... Míg neki meg se kottyant a hegyről le, hegyre fel, addig mi Kislulival a tüdőnket köptük ki, míg visszafutottunk a fogadóoldalra.
De szerencsére pont megérkezett az ebéd, ami finom vörösboros marhapörkölt volt nokedlival, és savanyú uborkával. Tökéletes ebéd, egy tökéletes napon, ugyanis az időjárás is olyan kegyes volt velünk, mint a természet, aki ezt a völgyet létrehozta. Hétágra sütött a nap, csicseregtek a madarak, és repkedtek a ... mellettünk gyakorló cross-motorosok... ugyanis egy motocross pálya volt a szomszédunkban. Délután azonban egyre több motoros jött át hozzánk, hogy megcsodálják a kicsi és nagy agarakat, amint a "nyuszit" űzik. Ebéd után jött az igazi lehetőség TD számára. Megkértük Zsoltot, aki crossmotorjával kitartóan húzta vissza a nyuszit a kezdőpontig, hogy egy majdnem igazi, de méreteiben TD életkorához igazított kis pályát képezzen. A rajt és a cél ugyanott volt mint a nagyoknak, csak a pálya felső felén elhelyezkedő kötélvezető-tárcsákat kihagyva, egy körülbelül fele olyan hosszú pályát alakított ki. TD ezt a második futását követően már semmire nem figyelt, amíg ott voltunk, csak és kizárólag a "nyuszira" és a völgyben száguldozó rokonaira. Haza is alig akart jönni. Csúnya fertőzést kapott, és ezzel mindenki vigyázzon, aki egy ilyen helyre viszi a kutyáját, mert onnan mint fertőzött nyuszifogó "nyúlvadászó-vadászkutya" fog visszajönni... TD például most rendelt magának egy kicsi zöld kalapot, egy nyuszifarokkal a pántjában... Hiába mondtam neki, hogy a fácántollas a menőbb. Nagyon ügyesen vette a kanyarokat, és mint a szél úgy ért be a célba. Oda futottam, hogy megdicsérjem, de sikerült olyan rosszul lépnem a lejtőn, hogy kiment a térdem. Na onnantól már csak a sántikálás maradt. Hát én most egy darabig nem futok a nyuszi után...
TD a tegnapi nap óta, megjegyzem teljesen jogosan, TDi-nek hívatja magát! Kisluli továbbra is agármániás, és már 10 féle agarat ismer, én pedig csak simán jól éreztem magam, köszönöm a meghívást.

Így búcsúzom is Kedves Olvasgatóm, és csak ajánlani tudom ezt a kedves társaságot, akik kutyáikkal friss levegőn töltik hétvégéiket. Jókat beszélgetve, és kellemes élményeket gyűjtve, maguknak és imádott kutyáiknak is...

30. Whippet korzó, azaz TD kávézni indult a Főtérre, de otthon felejtette a kokárdáját

Üdvözöllek egy újabb jubileumi kiadásban Kedves Olvasgatóm, vagyis legnagyobb megdöbbenésemre elértük a harmincadik blogbejegyzést, és továbbra is minden a legnagyobb rendben itt a kanapén. TD a hónom alatt szuszog, és a laptopban is van még pont annyi szufla, hogy a 30. szösszenetem bepötyögjem.
Ma, húsz-tizenegy március tizenötödikén, nagy napot ünneplünk, TDi ugyanis hat hónap, két hét, és egy napos!
Gondoltam van ez a szám olyan kerek, hogy megérdemel egy külön bejegyzést. (és ugye a huszonkilences után nem is mutatna túl jól a harmincegyes...) És ha már az égiek voltak olyan kegyesek, hogy több mint húsz Celsius fokos lágy szellővel, és a bárányfelhők mögé csak ritkán elbújó napocskával örvendeztettek meg minket, akkor ezt kihasználva tegyünk egy nagyobb városi sétát. Így történt, hogy a ma délutáni kirándulásunk célpontja, valamely városszéli kutyafuttató helyett, Szombathely város Főtere lett. Négyesben vágtunk neki a nagy utazásnak, Zeeapa, Ildianya, Kisluli, és TDi gumilabdaszöcske. A tó partján dupla tömött sorokban szinte egymást lökdösve áramlott az ünnep elől a tópartra menekült tömeg. Az a tömeg, ami mostanában nem volt jellemzője egy szombathelyi rendezvénynek sem. De ugye itt a tavasz, meg hát a tisztesség is úgy kívánja, hogy mutatkozzunk be a város főúri közönségének is, ezért mi is csatlakoztunk hozzájuk.  És ezzel a felbuzdulással kicsit tovább is sétáltunk a szokásos Csó(nakázó)tói körünknél, végig a Gagarin úti parkon, el egészen a város központjáig, menet közben jót labdázva egy érthetetlen nevű olasz terrierrel, akinek akkora fogai voltak, mint egy német juhásznak. TD gumilabdát meghazudtoló szöcskeként pattogott az apportírozó terrier körül, aki méltóságteljesen hozta vissza az eldobott labdáját, míg TDi több kört tett meg körülötte keringve, mint egy hiperaktív kisbolygó a kihúnyófélben lévő napja körül. Végig a városon azt néztük, hol tudnánk leülni egy kávét, teát, és egy forró csokit meginni, és persze ahová TD-vel is beengednének, de városunk vendéglátósai vagy nem olvasták az időjárás jelentéseket, vagy nem találták annak a pincerekesznek a kulcsát, ahová a tavalyi kerthelyiségek bútorait rejtették. Azért találtunk egy kellemes helyszínt ehhez a léha tevékenységhez, amihez elég sok paraméternek kellett megfelelnie a helynek, KUTYA nincs kitiltva, van kerthelyiség, van kávé, van tea, és van Kislulinak forró csoki, esetleg valami kis sütike... Választásunk végül a Royalra esett a Főtér nyugati csücskében. A háncsszerű fonott ülőgarnitúra puha párnákkal kényelmesnek tűnt, és csalogatott már rendesen a megtett három és fél kilométerrel a lábainkban. Ahogy leültünk rögtön jött a felszolgáló, hozott TD-nek egy kis műanyag tányért vízzel, és a második körben megérkezett a mi italunk is. Mióta kutyával közlekedünk, azaz mióta kutyások lettünk megint, sokkal több kutyit veszünk észre, mintha elszaporodtak volna azok, akik be merik vállalni, hogy felnevelnek egy ikszedik gyerekként kezelt kutyát is. Fiatalok, középkorúak, idősebbek. TD kicsit kínlódott, nézegetett ide-oda, jött ment hol az asztalka egyik, hol a másik oldalán bukkant fel, mint aki nem találja a helyét. Na jó, gondoltam első alkalom, nem olyan nagy baj, ha nem nyugszik le, két perc alatt megisszuk a kávénkat, és mehetünk újra tovább. Futottam TD-vel egy plusz kört, hátha a sok fellefetyelt víz keresi az utat, és a felszínre akar törni, de semmi. Visszatértünk az asztalnál hagyott, teázgató családhoz, TD egy laza mozdulattal, és ráutaló magatartással (ahogy néhány jogi végzettséggel bíró ismerősünk mondaná) simán felkérezkedett Kisluli mellé a fotelbe. Bemászott félig a háta mögé, és már le is tette azt az okos kis fejét Luli maga mellé terített dzsekijére, mint egy kispárnára, és onnan figyelte több mint egy órán keresztül az előttünk elsétáló, általam csak turistának nevezett embereket és kutyáikat. Teljes megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy a fél éves, szeleburdi kutyánk tökéletesen működik egy kávézó teraszán, csak az otthonihoz hasonló körülményeket kell neki biztosítanunk(lásd kanapé...). Kár hogy erről nem tudok neked fotókat mutatni, most értettem meg azokat a whippiseket, akik Kecskeméten az Évadnyitó Coursingen, az ebédnél az étteremben maguk mellé a padra ültették, fektették a whippijeiket. Képzelj el egy kétszemélyes rattan-bútort, amin ült Anya, Luli, és TD (én az egyszemélyesbe is alig fértem bele...). Mi a turistákat néztük, ők meg minket, tényleg jól nézhetett ki Kisluli és a hóna alól kikandikáló whippetkéje...

Azért fotó nélkül ma sem hagylak téged Kedves Olvasgatóm, íme Ildianya szerintem egyik legjobban sikerültje:
kutyahamburger emberből...
Vagy van egy hasonló, ami szintén Kecskeméten, vagy ahogy osztrák whippis barátaink mondják, ketschkemexin készült:
Így aztán búcsúzom is Kedves Olvasgatóm, és csak tanácsolni tudom neked, ne félj, hogy a kutyád nem lesz alkalmas erre, vagy arra a dologra, pláne ne addig, amíg még nincs is kutyád. A kutyád olyan lesz mint Te, ha ideges leszel, ő is az lesz, ha megnyugszol, és békére találsz magadban, akkor ő lesz a világ legkiegyensúlyozottabb kutyája, teljesen mindegy hogy egy tacskó, foxi, vagy egy whippet az illető kiválasztott...

29. Versenyszféra, azaz TDi magas fordulatszámon pörgetve...

Üdvözöllek Kedves Olvasgatóm a versenyszférában, amely nem a kiemelten magas bér és egyéb sikerdíj jellegű kifizetésekről szól (most kivételesen), hanem a sebességről. Vé egyenlő megtett Út osztva a megtételhez szükséges Idővel. Hát Kedves Olvasgatóim, ez a szám nálunk egyenlő 330 kilométer, osztva azzal az öt órával, ami alatt a Kecskemétre vezető utat sikerült abszolválnunk, ebből számítható a sebesség... Húha, matekból mindig egy kicsit pöszén számoltam, ezért inkább visszatérnék a szubjektívabb dolgokhoz. Kaptam egy meghívót Tiszaparti Szélvész Katiéktól a Kecskeméti Évadnyitó Coursingra, és itt jöhet az első kérdésed Kedves Olvasgató, aki velem együtt még (a kivételek pont konditerembe mentek, hogy lenyomják a szabályokat) soha nem hallottad ezt a szót, mi a mákos tészta az a coursing? Na ez kérlek szépen modern kori nyúlvadászat, ráadásul olyan, ahol a nyuszi nem "egyszerhasználatos", tehát megfelel az EU állatvédőinek, és a Greenpeace aktivistáinak, és az ő minden kívánalmaiknak, azaz MŰNYÚL! Hát igazából a műnyúl szó már magában is aprócska költői túlzásnak tűnik, ha meglátod az illető "állatkát", ugyanis az látszólag csupán színes nejlon szalagokból áll, s így tulajdonképpen nem is túl sok köze van a nyúl nevű vadállathoz. Ám az angol, magyar, afgán, és egyéb nemzetiségű agarak, whippetkék, sőt tacsik és még jó néhány féle fajta kutya mégis önfeledt, és mámoros száguldásba kezd, amikor a műnyúl megindul előttük. Lába sincs, csak néhány száz méternyi zsinór, és a madzag végén lévő feltekerő szerkezet, melyet jelen esetben TPSZ Zsolt irányított, ő a nyuszi feje, hiszen ő határozza meg a műnyuszi menekülési sebességét, hogy mindig néhány méterrel a kutyák előtt "szaladjon", motiválva őket vadászösztönük kibontakoztatására. A pálya mindig változik, ugyanis a kis földhöz rögzített zsinórvezető-tárcsák (ezek cikk-cakkban történő elhelyezése adja a pálya kiszámíthatatlanságát) áthelyezésével végtelen variáció állítható elő egy 4-5 focipályányi földterületen. Az okosabb kutyeszok ugyanis megtanulják a pályán "kiszámíthatatlanul" cikázó nyuszi mozgását, és a kanyarokat levágva elévághatnak. A kutyeszokat a bírók nem csak a sebességük, hanem a futásuk stílusa, a kanyartechnikájuk, és még egy csomó számomra kínai dolog alapján pontozzák.

Ezen rövidnek még a legkevésbé sem nevezhető bevezető után, elmesélem neked, milyen viszontagságok árán jutott kis családunk személyesen is eme értékes információk birtokába. Az autóm egy szervizben töltötte a hosszú hétvégét sírdogálva, amiért egy buta kisfiú a rollerjével az egész jobb oldalát lezúzta, hogy bekenhesse Bepanthennel... Ezért egészen az indulás előtti napig kétséges volt, hogy tudunk-e egyáltalán menni. Mivel a buta kisfiú kenőcse semmit nem használt, a kocsim persze nem készült el, ezért a párom kis C3 autójával vágtunk neki az oda-vissza közel 700 km-es távnak. Három ember és egy kutya... TD ugyebár erős hajlamot mutat a kis Vuk érdemérem megszerzésére, és ennek tanúbizonyságaként az első 30 kilométeren megfogott két rókát is... na ezért késtünk egy icipicit el. Az út többi részét azzal töltöttük, hogy azon vitatkoztunk, Ferkó vagy Lackó Tanyát kell majd keresnünk, esetleg valami harmadik nevűt. Nem tudom meséltem-e már, de az arc és a névmemóriám elég gyenge, de csak ez a kettő. Délre azért odaértünk a magyar puszta közepére, kicsit meg is ijedtem az utolsó 1 km-től, de megérkezve egy gémeskút körül egy csodálatos kis lovas-tanyát találtunk, ahol lovak, disznók, és tyúkok szaladgáltak szerteszét. Városi gyerek lévén, nagyon tetszett a hely. Ennyi "futógépet" egy helyen eddig még nem láttam, volt itt mindenféle agár, sőt foxi, tacsi, és még terelőkutyák is. Pont jókor érkeztünk, mert a kicsik "futama" pont akkor kezdődött. Egy éves kor alatt nem futhatnak, ezért csak egy úgynevezett "szoktató futam" keretében néhány méterre húzzák a nyuszit a piciknek. TD volt a harmadik, soha még csak nem is látott ilyesmit, de az ösztön az erős benne, ezért kis gondolkodás után megiramodott, és a nagyokat megszégyenítő vágtát vágott le azon a kb. száz méteren. Nagy dicséretet kapott. Az első élmények jelentősen meghatározzák a kutyesz további coursingos jövőjét. Hát ezekkel TD-nek egy icipici problémája sem akadt, sőt! Remekül futott! Egy finom csirkepörkölt mellett eltöltött ebéd után jöttek vissza a pályára a nagyok, és szemet gyönyörködtető vágtákkal kápráztatták el a nézőközönséget. A fotósok újra elfoglalták azokat a pozíciókat, ahonnan a legjobb szögből lehet a legprofesszionálisabb fotókat rögzíteni, de ahová sajnos nem juthatott el a faszén parazsán sült diós-, mákos-, és kakaós kuglóf... Kisluli is befutott a nagyok közé fotómasinájával, de csak és kizárólag a sütemény alapos, ízlelőbimbók általi bevizsgálása után. Hazafelé az autóban közölte, hogy valószínűleg agár-fotós lesz. Kedvence a Nagy Orosz, akiről gazdija lelkesen adott leírást, mikor megdicsértük, milyen szép feje van közölte, hogy itt el is fogyott az összes jó tulajdonsága, de Kisluli szereti a kihívásokat, ezért elhatározta, hogy a Nagy Oroszokra specializálódik... Ennyi kecses eleganciával felvonuló nemes küzdelemre készülő kutyát még soha sem láttam, a vadászat illata lengte be a pusztát, ezek a mai harcosok sikítva nyüszítettek, hogy engedjék már őket futni, hiszen 5 percenként elindult egy futam, ahol néha egyedül, néha ketten is futottak. Mit futottak? Szálltak a levegőben. Repültek a nyuszi után. Szeretnék tudni így küzdeni egy célért, mint ezek a kis hobbiállatként tartott gazdi kedvencei. Na ezt nevezem én versenyszférának...

Köszönet Csete Zsoltnak, és Kecskés Zsófi közbenjárásának, ezért a mindent elmondó képért! És Ildinek a Kislulit és TD-t ábrázoló (f)elsőért.
Ezzel búcsúzom is Kedves Olvasgatóm, szép napot, csillogó szemeket, és jó versenyzést az élet bármely területén. Tudj úgy küzdeni, mint ŐK! Hajrá!