61. Közeleg a Karácsony, azaz milyen ajándékot érdemel egy "majdnem" családtag

Üdvözöllek Kedves Olvasgatóm, a méltán nagy érdeklődésre számot tartó Mitisvegyünkkarácsonyraegymajdnemcsaládtagnak blogban!
Minden jóravaló családban van egy (két, három...) majdnem vagy teljesen-családtag kutya, akit mindenki szeretget, kényeztet. A gyerekek nyúzhatják, a fülét húzhatják... azaz levezethetik rajta a testvér-hiányukat, testvér-többletüket, vagy akár az iskolai frusztrációjukat, persze mindezt merő szeretetből. A felnőttek pedig kiélvezhetik a kedvességét, amit az esetlegesen már kamaszodó gyermeküktől nem mindig és minden esetben kapnak meg. Megsimogathatják, ha jól viselkedett, és nem ásott ki egy növényt sem a kertből, fél köbméteres lyukat hagyva maga mögött, és nem is terítette ki büszkén a küszöb előtti lábtörlőre, mint egy prédát... Szóval az "alany" adott!
Nézzük meg a másik paramétert, az időtényezőt, azaz a Karácsonyt. Kedves ünnep ez, kandallók melegétől és a szeretettől (mely egész évben is ott volt, de mégis alig volt rá idő) otthonos "otthon", a gyertyafénytől falon ugráló halvány árnyékok, szegfűszeges, fahéjas sütemények lakást belengő mennyei illata, sugdolózó, titkolózó felnőttek és izgatott kisgyermekek várakozása... Egyszóval az időtényező is pont megfelelő. Vizsgáljuk meg akkor egy kicsinykét az igét. Vegyünk, venni, vásárolni... A kor kedvenc szava, hisz "fogyasztói társadalmunkban" szinte elítélik azokat, akik nem tesznek eleget a kor és embertársaik iránt érzett felelősségtudatuk elvárásainak, és nem VÁSÁROLNAK szinte folyamatosan, hisz mint tudjuk a kereskedelem, és az azt kiszolgáló ipar, és az ipart kiszolgáló alapanyagipar mind mind emberek ezreinek, millióinak ad munkát, lehetővé téve hogy a jövedelmükből tovább virágoztassák a gazdaságot! Tehát alapjában véve ez is kipipálható.

Na akkor el is értünk a lényeghez, a MIT-hez, mert ez itt a fő kérdés! Férfitársaim nevében jelentem, mi általában az utolsó nap utolsó pillanataiban vesszük meg szeretteinknek az ajándékot. Kedves hölgyeim, ti viszont gondosan előre eltervezve, már talán nyár végén megvettétek... Szóval a MIT-re visszatérve, az emberek egymásnak általában olyan ajándékot adnak, amit maguk is szívesen kapnának, vagy nekik is tetszik. Ez eddig rendben is van, de mitévők legyünk egy kutyával? Mert a selyemnyakkendő, vagy az a cuki kis táska egyáltalán nem hozná lázba a házi kedvencünket, bár ez TDi Whippetkirályfi esetében egyáltalán nem igaz, hiszen nagy vadász lévén, képes lenne a fantáziáját kicsinykét jobban bevetve röpke 10 perc alatt becserkészni, levadászni, és egy mindent megsemmisítő utolsó támadással széttépni egy Armani nyakkendőt, vagy egy LV retikült is... Amúgy Ő a világ legszelídebb jószága, kedvessége határtalan, bújós mint egy cica, de védelmezőn lép fel mind a 16 kilójával, ha a családot, az ő kis falkáját veszélyben érzi. Főleg a postást tartja kitartó, és ráadásul életveszélyes támadónak, mikor a postaládába dobálja azokat a nagyon is veszélyesnek tűnő leveleket. Néhányak szerint TDi-nek olyan szaga van, mint egy tavalyi karácsonyi sütinek, ami a doboz alján véletlenül megmaradt. Édeskésen finom, tele az előző karácsony emlékeivel, de azért mégse enné meg az ember, mert végülis egy kutyáról beszélünk... Szóval egy kis kedvesség-bonbon Ő, így aztán megérdemli az ajándékot akár Karácsonyra, akár bármely napjára az évnek.

De hogy konkrétan mit kap most Karácsonyra? Na azt még mindig nem tudom...
Legszívesebben FUTÁST vagy egy nagy SÉTÁT vennék neki!
Ezért ha valahol, valaki egy üzletben találna ilyet, könyörögve kérem, dobjon egy üzit... :-)
Hálásan köszönve várok minden Kedves Olvasgatómtól ötleteket arra, hogy tulajdonképpen "Mitisvegyünkkarácsonyraegymajdnemcsaládtagnak" !

60. Jubileumi bejegyzés, mely szerint megettem egy papucsot...

Üdvözöllek Kedves Olvasgató a "hogyan nőjünk fel anélkül, hogy megennénk a gazdánk papucsát, majd mikor már megnyugodott, hogy tényleg felnőtt a kutyája, hogyan együk meg mégis a kedvencét..." című blogbejegyzésben!
Az úgy történt, hogy a gazdáim megint otthon felejtettek, de ez már kezd rendszeres lenni. Na én ezt egyszerűen megelégeltem, és fellázadtam! Nem örülök ennek a rossz szokásuknak, egyszerűen elmennek otthonról, és úgy csinálnak, mintha én nem is léteznék. Egyszerűen otthon hagynak... Pedig én olyan szívesen mennék velük mindenfelé, igaz a nagy berregő és remegő, meg billegő dobozukat nem annyira szeretem. Többször előfordult már, hogy a vacsorámat is odabüfiztem nekik, hogy azonnal hagyják abba a nagy ablakos guruló doboz berregtetését, és billegtetését, de ezek nem értenek a szóból. De sokszor mennek el itthonról gyalog is, lehet hogy távolabb ülnek be a berregő dobozba, de én ezt már általában nem látom. Szóval egyedül nem annyira érdekes a játék, sem a futkározás. Ezért szeretem ha velük lehetek, ott mindig történik valami érdekes, érezni a különböző szagokat, nagyon sok millió különböző idegen, és néhány ismerős megszokott szagot. Minden nap el szoktam vinni őket egy jó helyre, ahol elengedem őket a pórázom végéről, és amíg ők bambán egy helyben nézegetnek, addig én végre szabadon futhatok! Aztán megkergetem a nagy víz partján a repülő fura szagú "nyuszikat", néha egy egy kis darabkájuk a számban marad. A gazdáim ilyenkor azt szokták kiabálni, hogy "TD azonnal köpd ki a kacsát!" Nem tudom mi a bajuk azzal, hogy a repülő "nyuszikat" megkergetem, szerintem ez nagyon is jó szórakozás...
Ha sokat sétálhatok a nagy víz körül, esetleg még messzebb is eljutunk, ahol teljesen idegen szagok vannak, azt szeretem a legjobban. Ezeken a helyeken minden dolgot, ami kiemelkedik a földből én is megjelölök...
De a guruló dobozokat például nem engedik megjelölni, nem mindig értem ám őket, szóval elég furák, mert a gazdám is állandóan osztogatja a szagát egy kis kártyával. Azt mondja "névjegy", de szerintem csak a szaga van rajta...

Na szóval amikor nem visznek magukkal, akkor a saját kertemben szoktam valami elfoglaltságot keresni magamnak. Előfordul, hogy érdekes szagot érzek valahol, ahol szerintük nincs is semmi, és "miért ástál ide egy bazi nagy lyukat?" felkiáltással visszaszórják a földet, amit kemény munkával kitermeltem. A kis edénykék, amikbe pici zöld fákat tesznek, azok a kedvenceim, ha egy újat tesznek ki nekem, akkor azt leellenőrzöm, hogy rendes íze van-e?! Ezt sem szeretik, mert ezeket is mindig visszateszik, de engem nehéz átverni, mert következő világosság alatt újra kikaparom... Ma találtam egy olyan dolgot, amit a hátsó lábukra szoktak húzni, eddig sose bántottam ezeket, mert nem érdekeltek, de ma valami felkeltette az érdeklődésemet. Szoktam kicsi zizegő, repülő dolgokra is vadászni. Ezek nagyon pici "repülő nyulak", de annál izgalmasabb levadászni őket. Talán egy ilyen kis repülő izé szállhatott a közepes gazda hátsóláb védőjére... Mindenesetre azt vettem észre, hogy már a számban van, és ha már a fogaim között volt, kicsit megráztam, hátha kiesik belőle a pici repülő dolog, de semmi... úgyhogy leharaptam belőle egy kisebb darabkát, hogy jobban belelássak. Ám ez kevésnek tűnt, így a biztonság kedvéért, szétrágtam apró kis darabokra, nehogy a kis repülő nyúl el tudjon bújni valahol benne. Kettő is volt ebből a fura lábvédőből, az egyiket apró darabokra szedtem, a másikat viszont elrejtettem egy jó kis titkos helyen, ahol nehezen, vagy egyáltalán nem fogják megtalálni. De mikor hazajöttek, a helyemre küldtek mérgesen. Valahol éreztem, hogy ezt a dolgot nem kellett volna miszlikbe aprítani, de a vadászat nem olyan amit csak úgy félbe lehet hagyni, ezt mindenki tudja. Ám a gazdáim furán vadásznak, soha nem látom őket lesben állni, vagy lelapulva figyelni a fűben, és mégis mindig van zsákmány, minden este, és minden reggel... Biztos rájövök majd egyszer hogyan csinálják! Addig is kitartóan ások, rágok, és vadászok, de csak a biztonság kedvéért...