27. Kutya gyerekszemmel és gyerek kutyaszemmel...

Üdvözöllek Kedves Olvasgatóm! Megint itt? Én is...
Ma Kisluli megkért, hogy lassabban írjak, mert csak néhány napja kezdte el olvasni a blogot, ki tudja tulajdonképpen milyen indíttatásból, és nem tud utolérni. Ezért elhatároztam, hogy l a s s a b b a n   f o g o k   í r n i . Á, ez így nem jó, inkább megbeszélem vele, hogy olvasson gyorsabban. Szerintem te is jobban örülsz ennek a második megoldásnak.
A legtöbb családban a gyerkőc szeretné legjobban, ha a család egy kutyával gyarapodna, és mi felnőttek vagyunk általában ellene. A gyerekek játéknak tekintik a kutyát, és a kutyesz is játszópajtásnak tekinti a gyerekeket. Tehát ne is számíts arra, hogy a gyermeked minden nap sétálni viszi majd a kutyust, és rendszeresen figyel majd a napi háromszori kutyakajára is, mint ahogy azt fogadkozva megígérte, mielőtt a kutyát elhoztátok. Viszont a játék terén verhetetlen és soha ki nem fogyó elemekkel rendelkező "duracellnyuszi"-ként fognak mindketten viselkedni. A falka, ami jelen esetben a család, ugyanolyan hierarchia alapján működik, mint egy farkasfalka, azaz van egy vezető, és vannak a követői. De a követők között is vannak vezetők, sőt mindenkinek van egy vezetője, és így mindenkinek vannak követői is. Ha a kutya lesz a vezető, akkor vége a család nyugalmának, mert tényleg ő fogja irányítani az embereket. Egy eb ugyanis ténylegesen képes embereket idomítani. Lásd: http://whippizee.blogspot.com/2011/02/20-jubileumi-kiadas-azaz-hogy-latja-egy.html Ha a gyerek tölti be ezt a posztot, akkor sem túl rózsás a helyzet, mert míg a kutyánk "csak" bohócot csinál belőlünk a szomszédok és más ismerősök előtt, addig a gyerek kész anyagi csődbe is tud dönteni. De nem szeretnék az anyagiak piszkos világa felé elkanyarodni, inkább nézzük meg egy kicsit részletesebben emocionális oldalról ezt a kérdést. Nincs még gyereked? Vagy ellenkezőleg, már nincs, mert kirepültek a nagyvilágba a fiókáid? Esetleg a tipikus, és optimálisnak kikiáltott magyar családmodellel szemben csak egy gyermeked van, és nem is akartok többet? Akkor fogadj be egy kiskutyust, mindegy hogy egy állatmenhelyről, vagy egy menő tenyésztő díjnyertes kenneljéből származik, mert most nem az a fontos mennyibe kerül! A kutya ugyanis már nem státuszszimbólum... Illetve csak olyan mértékben az, hogy egyáltalán legyen. Mert ez a "státuszszimbólum" összehozza a családot. Mert nyugalmat és harmóniát sugároz. Mert biztonságban érezheted magad mellette. Mert a tizenéves kamasz fiad, akinek az is ciki, ha közvetlenül a suli előtt teszed ki a kocsiból, és pusziról, vagy egy ölelésről már régóta szó sem lehet, na ő újra együtt fog veletek sétálni, mert a kutya valamiért, valahogyan közelebb hozza az embereket. Mert ha már régóta egyedül élsz, akkor lesz kivel törődnöd, és ha elmentek sétálni, az emberek megjegyzik, milyen aranyos kiskutya, és máris nem vagy többé egyedül, mert emberekkel beszélgetsz, úgy hogy észre sem veszed. Mert a kutya szeretetet hordoz, méghozzá végtelen és kifogyhatatlan mennyiségben, olyan mint egy perpetuum mobile, azaz csak egy kicsi szeretet kell neki, és ő végtelen mennyiségben viszonozza azt. Hát ez a kutya...
És a gyerek? Az egy más kérdés, de ha a gyereked minden vágya egy kiskutya, és ki ne szeretne egyet, és van rá csak egy szemernyi esély, hogy az a kutyesz elfér valahol a lakás egyik zugában, akkor egyezz bele, és nézz a csemetéd szemébe, amikor megérkezik az a kis jövevény. Megéri...

26. A játék neve Játékjátékjáték, azaz hogyan okozz magadnak gyermeki örömet...

Üdvözöllek a "hogyan legyél napi 10 percig gyermek" blogban Kedves Olvasgató!
Emlékszel még milyen tiszta gyermeki örömmel lelkendeztél, nevetgéltél és sikítoztál, mikor megtaláltad a húsvétkor a bokrok alá rejtett ajándékot, tologattad a karácsonyfa alatt talált kisautót, öltöztetted a babáidat, vagy mikor minden suliban megszerzett első osztályos tudásodat összeszedve harmincig számoltál, majd elindultál abba a hatalmasnak tűnő világba, hogy pár percnyi keresgélés után megtaláld a csúszda mögé elrejtőzött játszópajtásaidat? És jusson eszedbe egy pillanatra a négy földre dobott melegítőfelső által kijelölt focipálya, melyen vérre menő, és bajnoki meccseket megszégyenítő gumilabdás összecsapások zajlottak. A "pálya" szélén billegetve kis szoknyáikat bámultak a lányok, esetleg pont te magad voltál az egyik szoknyabillegető? Emlékszel még?
Ha a válaszod nem, akkor számodra már csak egy lehetőség van, visszatérni és újra megélni a gyermekkor ma már csak aprónak tűnő, de akkor, abban a percben a világ legnagyobb örömét jelentő érzését. Vegyél magadhoz egy kiskutyát... Egy kutya mindig játszana, még tizenéves korában is, mikor a tóparton szembe sétáló gazdik már azt mondják a másfél méter magasságban szöcskeszerű bakugrásokkal közelítő TD-re nézve: Az enyém már öreg, nem akar játszani... Dehogynem, legfeljebb a gazdi nem akar már. Én úgy döntöttem, hogy akarok. Akarom újra érezni a gyermekkoromat, ami a hatvanas évek végén kezdődött, de meg vagyok róla győződve, hogy a hetvenes, sőt a nyolcvanas években is érezték ugyanezt gyerekek. A kilencvenes generáció még talán benne él ebben az elvarázsolt színes buborékban, és a szüleik minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy minél később pukkadjon szét. Az enyémet már húsz évvel ezelőtt szétdurrantotta az egyetem mellet végzett "mellékállás", amit a legkevésbé sem neveznék hivatalosnak, se legálisnak. Szóval mondhatjuk úgy is, hogy nem a soproni újgazdagok kertjeiben nyírtam a füvet, és sepregettem lelkesen a faleveleket egy kis mellékesért... De azt hiszem ez egy teljesen más történet. Mindenesetre tisztában voltam azzal, hogy a szüleim erejüket meghaladva támogattak abban, hogy végre kézhez kapjam a diplomámat. Ez csakis anyagi akadályokba ütközött, és nem a tandíj miatt, hiszen a 4,6-os átlagom alapján bő 600 kemény magyar Forintra voltam jogosult havonta (ez véletlenül pont a kollégiumi ellátás egy havi díja volt), hanem az egyéb megélhetés, azaz "ennikellésnéhainniiskell" miatt. Ezért volt szükségem a korai, Forexet meghazudtolóan érzékenyen változó, a magyar és osztrák devizák árfolyamváltozásaira alapuló első "üzleti" vállalkozásomra, mely gyorsan eltüntette, és meg is szüntette a gyermeki játékokat. Az azóta eltelt húsz évünk pedig szinte kizárólag (és jelentkezzen egy jutalomfalatért, akinek nem (azért ígérgetem ilyen nyugodtan, mert tudom, hogy nem túl sokan fogtok jelentkezni(aki most jelentkezne, az viszont gondoljon az akkoriban napi két zsemlén élő egyetemista társaira, és azonnal tegye le a kezét:-))) a pénz utáni hajszáról, és a gonosz sárga csekkek elleni háborúról szólt. Ezek az alattomosan támadó ártalmatlannak tűnő kis sárga papír darabok képesek észrevétlenül behatolni békés otthonainkba, és furmányos módon rávenni szinte bárkit, hogy felejtse már el a felhőtlen gyermekkor békés pillanatait. Hát nem, csak azért se nem! Csatlakozz, és kövess minket újra a vidám és önfeledt JÁTÉK világába. Ez a tevékenység nem igényel túl sok időt, tehát lehet hobbi, vagy szakkör szinten is űzni, de egyes emberi példányok képesek naponta több órát is úgy tölteni, hogy közben jól érzik magukat. Számomra is megdöbbentő volt felfedezni magamon az első jeleket. Futkározni ide-oda minden határozott cél nélkül az udvaron, labdát dobálni, egy fadarabot rángatni, és mosolyogni TDi gyerekkutyakengurupatkánymukimanó próbálkozásain, hogy a fejem magasságában is elérje azt, vagy csak belecsodálkozni az első tavaszi napsugarakba, miközben elrohan mellettem az egész világ. Ha kellőképpen ki tudom magam vonni a pörgő világból, és egy kicsit más szemszögből vizsgálni azt, láthatom magamat, amint épp azon gondolkodom, miért nem mosolyogtam az elmúlt 8 hónapban, és ha jobban odafigyelek még láthatom magamat valamelyik kereszteződésnél türelmetlenül állva a kocsisorban, csapkodva a kocsim kormányát, vagy azok felett az átkozott sárga csekkek felett fejet törve, és azon agyalva, honnan jött megint ennyi, és hogyan fogom őket eltüntetni. Ez az út, azt hiszem mindenki tudja, hova vezet... Mindenkinek máshová, de abban azt hiszem megegyezhetünk, hogy nem jó irányokba.
Ezért javaslom mindenkinek ezt a terápiát, JÁTSSZ MINDEN NAP 10 PERCET! Simogasd meg a gyerekedet, a párodat, a kutyádat, játssz egy kicsit velük, mert addig is kikapcsol az agyad azon része, mely a csekkekre van beállva. Dobd el azt a faágat, rúgd el messzire azt a labdát, bújj el egy lépcsőház ajtaja mögé, sétálj egyet a háztömb körül, vedd észre a pocsolyákon megcsillanó napsugarat... legyél gyerek, de figyelj az adagolásra, ne vidd túlzásba, vagy legalábbis mellékhatások vonatkozásában hívd fel barátaidat és hozzátartozóidat. Fokozatosan adagolva a Játék kedvező élettani hatásokkal jár, több mosoly, pirosabb orcák, tökéletesebb vérkeringés és anyagcsere, de ezek csak a mérhető tényezők. Emlékezz vissza a gyermekkorodra, mit szerettél a legjobban csinálni, és éld át újra azt az örömöt!

Íme két gyógyszernek nem minősülő "játékszer" a nehéz kezdetekhez...
1./ Gyermek
2./ Kutya
A sorrendet mindenki döntse el maga. Ezzel az alternatív kérdezéstechnikai elemmel búcsúzok is Kedves Olvasgatóm, mert mennem kell JÁTSZANI...