Hétvégén volt szerencsénk kis családunkkal meglátogatni a világ legismertebb roncsvasát, azaz Kisluli 12. szülinapi ajándékaként elutazgattunk Párizsba, ahol őt leginkább Disneyland látványosságai, minket pedig maga Párizs érdekelt. Engem személy szerint úgy kellett elrángatni, mert nem voltam elragadtatva a francia nép fiaitól. Eddig nem voltak túl jó tapasztalataim a franciákkal, és utazásom célja túlmutatva Kisluli szülinapi ajándékán, és a párom, Ildi ifjúkori francia-mániáján, az hogy pozitívba csapjanak át eddigi nem túl jó tapasztalataim. Most had lebbentsem fel a fátylat erről a nagy titokról, a franciákkal tulajdonképpen semmi baj nem volt, sőt a többségük alapvetően nyitott, kedves ember, bár ez a felvetésem nem teljesen egyértelmű statisztikákon alapszik, ugyanis Franciaország fővárosában olyan sokszínűséget tapasztaltam, amit eddig szinte sehol Európában. Magyar szemnek megdöbbentően sok afro-amerikai, arab, indiai, ázsiai, és ezeknek a népcsoportoknak minden létező keveréke megtalálható volt Párizsban. Na ennyit az emberekről, mert a lényeg az, hogy emberből aztán volt ott bőven...
Viszont négylábúból sokkal kevesebbet láttunk, mint nálunk. Kicsit meg is döbbentem ezen a látványos különbségen, ugyanis egy jómódban élő országban sokkal több kutyára és macskára számítottam. Ez a különbség megmutatkozott az utcákon fellelhető, azaz inkább nem fellelhető kutyagumik számában, ugyanis Párizs utcái 99,9 %-ban tiszták voltak, és a parkok is, és a mellékutcák is... Kisluli szerint nagyon nagy volt a nano-kutyák aránya, ő ugyanis így hívja a kistestű fajtákat. Az Eiffel torony lábánál lévő hatalmas parkban például a Jack Russelek, és Beaglek mellett természetesen egy whippet volt a legnagyobb kutya. A legmegdöbbentőbb a fentnevezett kék whippi belépője volt, képzeld magad elé az Eiffel lábánál piknikező párocskákat, akik egy üveg bor mellett beszélgettek merengve, vagy a 10-15 fős diákcsapatokat, akik hangosan fel-felnevetve, néhol énekelve múlatták az időt... És képzelj el egy pórázon vezetett whippetet, amint gazdája mellett kissé flegmán, szinte körül sem nézve sétál a szinte nem is feszülő póráz végén. Kiérnek a bokrok közül a hatalmas füves térre, a gazda lehajol, és legnagyobb csodálatomra leveszi a pórázt... Na itt ennél a résznél villant be nekem TDi kedvenc szokása, amikor a tó melletti réten nem látok más kutyát, és el szoktam engedni, na akkor indul be a rakéta-üzemmód, és körülbelül 5-6 percig, amíg ki nem fogy az üzemanyag fékeveszett száguldásban szokott kitörni. Aki nem látott még whippetet beőrülve száguldozni, annak csak javasolni tudom ennek a minden ember arcára egészséges mosolyt csaló mutatványnak a megtekintését. Tehát visszatérve párizsi történetünkhöz, és a póráz lecsatolásához, talán még nem is csattant a póráz karabínere, a kis kék whippi már repült. Szóltam Kislulinak, akit épp a heppibörszdéjt éneklő egyetemista lányok bulizgatása kötött le, hogy odanézz ott van TD rokona! Azt az eszeveszett száguldást cikk-cakkban szökdécselve, amit a póráztól megszabadult kis vadászeb levágott, én minden sétánk alkalmával látom, de a park közönsége szinte fel sem ocsúdott a csodálkozásból, úgy száguldott a kis whippi nagyjából hatvannal a kisebb-nagyobb embercsoportok között, és a csúcspont egy édelgő szerelmespár műanyagpoharas koccintásának pillanatában már nem tudott kitérni, úgyhogy egyszerűen átrepült kettőjük között, kiverve kezükből a kis pohárkákat. A pasas felugrott ijedtében, de a kutyesz még csak nem is lassítva tovább pörgött, mert hát ugye a kritikus 5-6 perc még nem telt le. Ez az esemény Magyarországon, az agresszív matadorok hazájában, akár szóváltássá is fajulhatott volna, ám az Eiffel torony látványa meglágyította a hősszerelmes szívét, így csak a szokásos mosolyt sikerült az akcióval elérnie a hiperaktív whippinek...
Mindenesetre Ildianya és Kisluli hatalmas lelkesedéssel közelíti itt épp a 150 éves vasszörnyet, eközben kedvenc TDi Whippetkirályfink Gábor öcséméknél dorbézolt Haver és Bonny kutyák társaságában. Az út szuper volt, csak egy dolgot hiányoltam, TD kutyám bohóc viselkedését. Hazaérkezésünkkor TD-t néhány bőrfolytonossági hiánytól eltekintve egyben kaptuk vissza, és egy ajánlattal, ami szerint nyugodtan hagyjuk ott, és az sem kerülhette el a figyelmemet, hogy Kata búcsúzkodáskor legalább öt puszit adott neki.
No ezzel búcsúzom is Kedves Olvasgatóm, és javaslom néha nézz ki a dobozodból, mert igencsak érdekes dolgokat láthatsz a megszokott "dobozodon" kívül, színeseket, érdekeseket, látószög-szélesítőket, és aztán térj vissza a gyökereidhez, ha Coelho bácsi nem haragszik meg a hasonlatért, és találd meg a saját Zahírod...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése