43. Jesszusom, már itt tartunk? TD de szépen megnőttél...azaz mi a "minőségi kutyatartás" mint közgazdasági fogalom

Üdvözöllek a Whippetfalvi Harsona hasábjain Kedves Olvasgató!
Ha jobban belegondolok, nem is olyan rég volt, mikor elkezdtem merengeni a kérdésen Kutya, vagy Nem Kutya? És aztán hosszas töprengés, elmélkedés, és matematikai valószínűségszámítási kísérletek eredményeként megszületett a döntés: IgenKutya... És ennek a döntésnek pozitív vonulatait alátámasztandó született ez a kis blog. Most visszatekintve, hogy már túl vagyunk a nehezén, azt gondolom, jó döntés volt, sőt mondhatnám azt is a blogírás sem volt rossz... De ezt inkább neked kell eldöntened, Kedves Olvasgatóm, esetleg lapozz vissza a blog első néhány kis bejegyzésére, és konstatáld magad a fejlődés, vagy nemfejlődés jeleit... :-)
A viszonylagosan "nagy" látogatottságból, ám az ennek ellenére tapasztalható kevés visszajelzésből, kommentből ítélve, olvasgatható, de még fel kellene dobni valamilyen szenzációval, vagy a bulvársajtóból vett szófordulatokkal. Talán megpróbálkozom néhány hangzatos, és akár a címlapokon is helyét megálló bejelentéssel:
A VV 4 előtt született TD, de szülei jó ideig rejtegették a világ elől! Vagy:
Meztelen fotói miatt nem került be a Villába TD, akiről régi kapcsolata most kitálal... Esetleg:
TD szörnyű gyermekkorát egy bevásárlókosárban töltötte, és a földről etették nevelőszülei!
És ehhez hasonlókat. Szerintem sokat dobna az olvasottsági statisztikáinkon...
Bár ha jobban belegondolok, talán nem is ez volt a célom, mikor elkezdtem ezt a blogot, hanem sokkal inkább az, hogy olyanoknak is kedvet csináljak a kutyatartáshoz, akik még csak az első bekezdésben megfogalmazott kérdést cincálgatják éppen, csendben a fejükben, tévézés közben. És ha ebben a témakörben nem kaptam volna már több pozitív visszajelzést, akkor lehet, hogy már ritkultak volna a bejegyzések, és a többi célját el nem érő blogocska sorsára jutottunk volna, én whippiZee és az én kedves TDi ceruzamajmom.
Bár attól, hogy valaki nem tálalja az internet személytelen, bármit befogadó, de néha rögtön kiköpő és amúgy meg elég feneketlen mélységeibe, vagy nézőpont kérdéseként magasságaiba a kutyája étkezési, vagy sétáltatási, esetleg anyagcsere folyamatainak elemzését, attól még maximálisan lehet jó kutyatartó, sőt talán csak néhány olyan velem hasonszőrű elvetemült ember van, aki élvezetet talál abban, hogy ezeket a mellékesnek tűnő, ám mások számára kis kapaszkodót, vagy talán támpontot jelentő infókat a weben keresztül továbbadja, és ezzel esetleg másokat tájékoztat, hovatovább még szórakoztatgat is...
Egyszóval mai merengésem témája csak annyi akar lenni, hogy felgyorsult világunkba hogyan illeszthető bele egy kutya? Jelentem alássan, JÓL! És talán ezek a sorok győznek meg valakit arról, hogy milyen jó dolog is a "minőségi kutyatartás". Na ezennel egy érdekes fogalom született, szóljanak a fanfárok Kedves Olvasgatóm, hiszen a minőségi borivás már köztudatalatti szinten van mindenki agyában, de a minőségi kutyatartásról még nem nagyon hallottunk. Ezen előző fogalom ugyebár azt jelenti, hogy nem a kannás bort vedeljük, "mindegy csak ártson" felkiáltással, hanem egy elég széles társadalmi réteg küzdötte fel magát arra a sokak által irigyelt szintre, ahol már inkább csak két pohár bor fogy a vacsora után, de azt különböző minőségi követelményeknek meg akarjuk feleltetni, mikor bármelyik szaküzletben vagy "neadjisten" multinál, kiválasztjuk, és levesszük a polcról. Sokan háborodnak fel ennek hallatára, és egészen idáig hallatszik némelyek felpaprikázott morgása, miszerint "Ki tudja azt a drága bort megfizetni?", mert ugyibár a minőség általában egy magasabb árkategóriával párosul.
Ha előkapjuk gyorsan a számológépünket, akkor pillanatok alatt kiderül az igazság, miszerint a minőségi borfogyasztás pont ugyanannyiba kerül, mint a mennyiségi. Vacak bor esetében sok liter szorozva alacsony árral egyenlő két pohár szorozva minőségi árral... mert ugye némelyek füle mellett elsuhanni látszott az előző mondatomban szereplő "csak két pohár bor fogy a vacsora után" részlet.
Hát valami ilyesmire gondolok, mikor a minőségi kutyatartásról kezdek beszélgetni, és nem arra, hogy a legdrágább kutyafajtákhoz tartozó kutyeszokat kell a legfelkapottabb tenyésztőktől százezrekért megvenni. Egészen konkrétan arra gondolok, hogy ha a menhelyről befogad valaki egy édes kiskutyát, (és itt tényleg kicsi kutyára gondolok) na őt is lehet minőségi kutyaéletben részesíteni. Talán csak egy aprócska figyelmeztetés, ha nem tudod a leendő kutyatársadnak a megfelelő életszínvonalat, és itt nem csak a táplálékára gondolok, hanem az orvosi ellátására is, és számos más járulékos költségre, akkor inkább még várj a kutyavásárlással, vagy örökbefogadással addig, amíg az anyagi helyzeted legalább annyira megerősödik, hogy tényleg minőségi kutyatartó lehetsz. Indíthatnánk egy Minőségi Kutyatartó Mozgalmat!
Nem kell egy kutyának fajtatisztának lenni ahhoz, hogy szerethető legyen! Viszont szerintem nem lehetséges kutyát tartani maradék tökfőzeléken, és néha kidobott csontokon, ugyanis a kutya (rajzfilmek sztereotip láncon csontot majszoló ábrázolásai ellenére) ragadozóból lett háziasítva, azaz táplálékának megfelelő arányban kell tartalmazni állati fehérjéket, zsírt, és szénhidrátokat, különben az egészségének annyi. Nem szeretek arról szóló híreket hallani, hogy egy kutyát láncra verve tartottak egész életében, akkor már inkább tartson az illető macskát, hisz a megkötött kutyának házőrzési vagy bármi egyéb "haszna" pont ugyanannyi, mint egy cicának... Apropó cica, az Egyesült Államokban macska és kutyaeledelre évente több mint négy milliárd dollárt költenek az emberek, ez a szám kicsit meghaladja a bébitápszerek piacán olvasgatható számot. Oké, ez két dolgot is jelenthet, az egyik, hogy kevesebb gyermek születik, a másik, hogy egyre többen vagyunk "minőségi állattartók"! Mindenesetre a magyar számok ettől még messze lemaradva kullognak, de már észlelhető a változás szellője...
Éljen az MKM, azaz a Minőségi Kutyatartó Mozgalom!
Ennek örömére had tegyek ide ismét egy kedves kis képet TDi mukimanó-ceruzamajom-sárkányfiókáról:

Csak hogy lássátok, nálunk egyenrangú családtagnak tekintjük a KUTYÁT is...
Na jó, a Kisluli nem kaphat a szárított kacsahús csíkokból, tehát az egyenrangúság elve még egy kicsit sérült, de dolgozunk rajta... :-)
És ezzel búcsúzom is Kedves Olvasgatóm, azzal a meggyőződéssel, hogy egyre többen leszünk mi, Minőségi Kutyatartók! Le a Mennyiségi Kutyatartókkal... :-)

41. Antagonisztikus paradoxon, azaz minden relatív...

Üdvözöllek újra nálunk Kedves Olvasgatóm, és egyúttal szeretném megköszönni, hogy blogunk olvasottságát általam korábban el sem képzelt magasságokba segítetted repíteni, azaz lassan elérjük a 3000. Olvasgatót... Sose nem gondoltam volna, ahogy egy régi ismerősöm szokta hasonló esetekben kifejezni magát, hogy ennyi embert fog érdekelni TD a kicsi whippetkirályfi felcseperedésének szívszaggató története, ám a számok szigorú dolgok, és a szigorú dolgokkal nem szabad szembe menni. Tehát csendben megemelem a kalapomat, s őszülő fejemmel biccentve köszönöm, hogy perceket, sőt talán néhányan összességében órákat is töltöttetek ezen az oldalon. Nem, nem, ne ijedj meg Kedves Olvasgató, ezeket a sorokat nem búcsúzásnak szántam, bár most hogy visszaolvastam, számomra is olyan színű-szagú volt...
No de térjünk a lényegre végre, mert már érzem, hogy tűkön ülve várod, mi a fityfene is lehet az az antagonisztikus paradoxon?! Ha szó szerinti fordításban nézzük ezt az összefüggést, akkor végzetesen ellenséges, ellentétes állítások egy olyan halmazáról beszélünk, amelyek látszólag ellentmondásra vezetnek, vagy a józan észnek ellentmondó következtetés vonható le belőlük, ha a konkrét esetet vizsgáljuk etológiai szakértő szemével, akkor csak arról van szó, hogy TD-t "lekövérkutyázták"! Szakemberek és hozzá nemértő laikusok szájára is mosolyt csalhat egy olyan mondat, mely egy kövér agárról szól. TD konkrét esetében ugyebár egy sokat mozgatott, de versenyzésre még fel nem készített nyeretlen félévesről beszélünk, akinek nem mellesleg ceruzamajom az egyik álneve. Bár a kedves hölgy, aki emellett a megjegyzése mellett teljes szeretetéről biztosította TD kutyát, kritikai megállapítása hatására mukimanókoma még egy grammal sem eszik azóta kevesebbet, sőt... Talán azért lehet, mert feltételezéseim ellenére a kutyák mégsem értik az emberi beszédet, és itt kérek elnézést az általam nagyra csodált csodálatos kutyadokitól is, mert ő például állítja, hogy a kutyák energia-szinten beszélik  az "embert".
A fent említett antagonisztikus paradoxon elhangzása után rögtön zsinatra hívtam Tiszaparti Szélvész Katit, hogy derítsünk fényt a háttérben keringő pletykákra, miszerint TD a tengerentúli gyorséttermek hulladékán felnövekvő amerikai fiatalságra hajazva, saját fajtársait súlyban többszörösen meghaladva képtelen lesz majd egy jóízű "nyuszifogásra", mert felesleges túlsúlya ezt majd nem engedi. Ám Kati megnyugtatott, egyrészt, hogy a hölgy amúgy kedves szokott lenni, másrészt TD táplálásában semmiféle hibát nem vétettem. Ő ugyanis azt az elvet vallja, és talán ennek az is lehet az oka, hogy a kezén több száz saját nevelésű whippetkutya ment át, hogy a növendék kutya előtt legyen annyi kaja, amennyit meg tud enni. Én is ezt a táplálási elvet vallom, azaz TD kengurupatkány mindig a mérlegelt súlyának megfelelő tápmennyiséget kapja, és abból általában mindig megmarad néhány szem, azaz pont annyit ehet, amennyire szüksége van. Ha és amennyiben a versenyek súlycsoportok szerint lesznek megrendezve, amire egyelőre nem túl sok esély látszik, akkor majd TD gumibogyóversenyistállószimatológépet egy komolyabb súlycsoportban indítjuk. A táplálkozásra visszatérve, kaptam egy emilt, melyben a whippetek táplálkozási szokásairól érdeklődött egy Kedves Leendő Whippettulajdonos (itt kívánnék nekik elegendő mennyiségű kitartást, mert mindjárt itt a május vége...) annak költségeiről, és a többi. Ennek jegyében elmondhatom, hogy a whippet néha rossz evő, néha meg nagyon is jó. Konkrétan egyik nap 200.-, másik nap akár 300.- Forintot is befalatoz, tehát kijelenthetjük, hogy a whippet egy kisfogyasztású sportkocsi mintájára készült hobbi állatka, szerintem ennyit még egy tengerimalac is megeszik... :o)
Ez egyébként nálunk, és konkrétan TD esetében abban nyilvánul meg, hogy a mindennapos tóparti sétáink során fel akarja-e falni a horgászok által a partra (szerintük a szegény kóbor macskáknak...) dobott, néha még élő, verdeső, máskor már több napos döglött halakat, vagy sem... Azaz séta mindig kaja előtt van, és ebből megállapíthatom, hogy már éhes-e? Optimális esetben Purina Proplan Puppy, azaz kölyök, bárányos és lazacos (kaviárost még nem gyártanak) száraztápok feles keverékét kapja némi Kippy konzervhusival feltuningolva. Több száraztápot kipróbáltunk, de volt amelyiktől fura szaga lett a kutyának, és volt olyan is, amit meg egyszerűen nem evett meg... A kutyák nem szeretik a változatosságot, és törekedjünk arra, hogy mindig ugyanazt a tápot kapják, ám én ennek ellenére néha megtöröm a monoton zabálást egy kis levesben főtt zöldséggel, imádja a karalábét, és a répát, no és persze a leveshusit is, ám csontot csak fél éves kora után adtam neki, akkor is csak azokat kapta meg, amelyek nem csöves, azaz belül üreges, és ez által szilánkosra törő pl. csirkecsontok. A Húsvéti Sonka szerepét nálunk az idén egy hibátlan pácolású füstölt csülök töltötte be, mint vendégművész, és ennek a csontja például TD sárkányfiókát napokra lekötötte, vagyis rágcsálta kicsit, majd elásta valamelyik bokor alatt, és másnap kezdődött a játék újra...
Amúgy most még háromszor kap enni, azaz reggel 6, déli 12, és este 6, és ezeket az időpontokat mindig próbálom percre pontosan megtartani, de ha valamilyen oknál fogva, vendégek stb., mégis meg találnék feledkezni ezekről a kényes terminusokról, akkor eleinte óvatos kis orr-bökésekkel, később ha nem kapcsolok, hogy mit akar, konkrét nyüszögéssel, melyet a tálja és köztem történő ide-oda futkosás közben ad elő, végső esetben pedig kétségbeesett ugatással jelez!
Visszatérve a kövér whippet paradoxonjára, azt tudnotok kell Kedves Olvasgatóim, hogy többen meggyanúsítottak már azzal is, hogy TD-t valószínűleg nem megfelelően etetjük, mert olyan kis vékonyka, persze ezen tábor képviselői nem "agarászok" voltak, hanem közönséges emberek, kik mit sem tudnak az agarak és whippetek varázslatos világáról, és csak egy vékonyka kiskutyát látnak. Én azonban kitartok az "arany középút" elve mellett, és soha nem fogom TD felhizlalni, hogy az átlagembereket szemét megnyugtassam, sem éheztetni, hogy a kényes agarász szemeknek megfelelővé faragjam le a súlyát, mindig annyit fogok neki adni, hogy az én szememben egy egészséges és vidám kis whippet maradjon. Amúgy jelentem tisztelettel TD kereken 14 kilogramm, és ez tökéletesen megfelel egy süldő lassan nyolc hónapos whippetfiú súlyának, aki ráadásul nem a kis szöcskék táborát erősíti, pedig kicsi korában ő volt az alom legkisebbje. És persze talán mondanom sem kell, hogy a reggelijét épp az imént falatozta be, és most itt alszik a derekam és a kanapé párnája között, fejét a párna mögé fúrva...

Így néz ki egy egészséges kicsi whippet, mikor elmegy látogatóba az előkelő angol rokonokhoz...
És ezzel mára búcsúzom is Kedves Olvasgatóm, kívánok neked szép napot, és azt, hogy csak annyi gondod legyen a közeljövőben, hogy mikor és mennyi kaját adj a kutyeszodnak, hogy minden elvárásnak megfelelj... :-) :o) Mosolyogj, hogy a kutyád is veled örülhessen, hisz ő csak azért létezik, hogy veled legyen, és neked örömet okozzon! Éljenek a jól táplált kutyák, és közben gondolj (ha megengedheted magadnak) azokra a kutyákra is, akiknek nem az jut, és nem annyi, amennyi a Tiédnek...