Nyári szabadságodat töltöd éppen, vagy a munkahelyed klimatizált irodahelyiségében olvasgatsz minket, vagy otthon bekuckózva "szörfözöl" a neten? Teljesen mindegy, az a sebesség, amire most felkérlek, úgyis meghaladná a gyalogos, sőt még a 100 méteres sprinter tudásodat, ezért pattanj fel velünk erre a virtuális kerékpárra, biciklire, bicajra, cangára, móntenbájkra, szitibájkra, krújzerra... vagy amit éppen csak el akarsz képzelni magadnak erre a pár percre. Garantálom, hogy nem fogsz kiizzadni, lihegni, sőt még csak el sem fogsz fáradni, a holnapi izomlázról meg már ne is beszéljünk...
A történet ott kezdődött, hogy TDi mukimanó agáregér a napi kétszer, néha háromszor fél órás labdadobálós futtatás, és a mindennapi jó egyórás futtatás/sétáltatás ellenére kicsit frusztráltnak tűnt mostanában. A kutyafuttatón az őrületbe kergette szegény fajtatársait, mármint a Darwini besorolás szerinti kutyákat. Ő ugyanis úgy játszik, hogy FUT... SZÖKELL... mint egy szöcske, két másodpercenként irányt váltva ROHAN eszementen. A sétáltató gazdik ha meglátják, rémült arccal felveszik az amúgy minden kutyafuttató területen ajánlott roggyantott térdű, de a környezet hóhiányos volta miatt elég hülyén kinéző síelő-pózt! Ennek a póznak több előnye is van, egyrészt edzi a külső comb- és farizmainkat, másrészt egy 53 kilométerperórával közeledő, és a többi kutya oldalsó támadásait bekalkulálni még képtelen whippet, és az utána loholó 5-6 kutyesz becsapódása esetén nagy eséllyel megakadályozza, hogy a térdszalagjainkból masnit kössön egy baleseti sebész bácsi...
Egyszóval volt indokom elég, hogy ezt a KRESZ szerint szabálytalannak minősített, közlekedési bűncselekményt végrehajtsam. A szabályokat szerintem több helyen, és szinten is megsértettük, hiszen a kerékpár mellett futtatott kutya effektust négyzetre emelve, körülbelül 40-45 kilométer per órával száguldoztunk Szombathely kietlenebb mellékutcáiban. Az 50 km/h sebességhatárt azonban egyszer sem léptük túl... Talán ez enyhítő körülmény lesz, ha letartóztatnak minket ámokfutásért, bár tudtommal kevés olyan ámokot futót látott még a világ, aki ugyanazokban az elhagyott utcácskákban száguldozik fel és alá...
Mindenesetre TDi úgy futott, mint aki a boldogságban úszik! Hol mellben, hol pillangóban úszott, és csak néha váltott át gyorsúszásra, legnagyobb szerencsémre, mert ezekben a pillanatokban csak arra tudtam koncentrálni, hogy valahogy a kerékpár nyergében tudjak maradni. Ilyenkor úgy éreztem magam, mint a vitorlás regattát kísérő időmérő hajócska, mármint annyira billegtem a TDi által keltett lökéshullámok hátán. Imádta a versenyt, és amikor néha büszkén felnézett rám, szemében a következő felirat villogott: Tudtam, hogy az én gazdám még ilyen gyorsan is tud futni, nem tudom miért ült erre a csörgő-zörgő izére, de ha ettől ilyen gyors, akkor megtartom... Azt a boldogságot kellene látnod, Kedves Olvasgató, amikor a bicajt a kapu felé kezdem tolni, és elkiáltom magam: TD, séta! Odafut, és leül elém, szinte odatartva a nyakörvét, hogy feltegyem rá a pórázt, és minél előbb futhasson már! A kerékpár órája szerint első alkalommal 4 kilométert tekertem vele, második közös futásunk (és ezt csak azért emelem ki, mert még soha nem futottam TD-vel, a bal lábamba épített 38,5 centiméteres vas miatt...) már több mint 5 kilométer volt, és azóta mindig kicsit emelünk a távon. Tegnap a kutyafuttatónál álltunk meg pár percre. Na ez aztán mókásra sikeredett, TDi agáregér-sárkányfióka szokásos őrült hajszája csupáncsak 5-6 percig tartott a helyszínen megjelent kutyagazdák legnagyobb örömére, így ugyanis csak ebben a még elviselhetőnek tartott időintervallumban kellett idiótán kinéző nyári-síelő állásban tartózkodniuk. TDi úgy dőlt ki a sorból, hogy ha ember lett volna, akkor a rémült tömeg mentőt hívott volna, egyik pillanatban még a tőle megszokott 40-50 kilométeres sebességtartományt feszegetve kergette az egyik lelkes boxert, a másik pillanatban megállt a lábam és a bicikli között, mintegy védelmet keresve, és egyszerűen eldőlt! A többiek rémülten kérdezgették, hogy minden rendben van-e a kutyával, de én már sokszor láttam ezt a mutatványát, amikor egy pörgősebb sprint után úgy dőlt el, mintha kivették volna belőle az elemeket... Kellett vagy 5-6 perc, amíg kilihegte magát, és hazaindulhattunk. És hazáig még hátra volt majdnem egy kilométer, ám TDi mintha mi sem történt volna, úgy húzott, alig kellett tekernem, sőt indulás előtt még egy búcsúkört futott a kedvenc boxer haverjával. Sajna erről nem tudtam képeket készíteni, de megpróbálok ide beilleszteni egy régebbi videót a futkározásáról...
Na ennyit a számítástechnikai vénámból előbuggyanó szakmai tudás gyöngyöző forrásáról...
De ezzel búcsúzom is Kedves Olvasgatóm, ha már nem bírod a meleget, gyere vissza, hátha addig születik egy újabb szösszenet az élet rejtelmeit kutató kutyafuttatótól és lábánál hűségesen szuszogó TDi Whippetkirályfiról...
