52. Azt a keservit... kimaradt két hét

Üdvözöllek az információtúladagolás ellen küzdő WhippetKirályfi blogban kedves Olvasgató!
Talán épp a nyaralásodat töltöd egy távoli ország tengerpartján, koktélos pohárral a kezedben, derékig a hűsítő medencében ülve, és a parti pool-bár pultjára könyökölve, vagy épp a munkahelyeden próbálod elűzni a főnök-nélküli hétköznapok unalmát, mivel épp hogy ő nyaral, szinte mindegy... A lényeg, hogy minket olvasol! Na, félre ne érts, nem arra mondtam, hogy mindegy, hogy Te hűsölsz a medencében, vagy a főnököd, mert az nagyon is nem mindegy. Hidd el Te sokkal inkább megérdemelnéd, de a világ valahogy így alakult ki, ilyen kis igazságtalankára... Egyébként csak a végeredményre gondoltam, vagyis az olvasgatásra... Minden Olvasgatót meg kell becsülni, ezekben az "olvasgatásban" ínséges időkben. Pláne úgy, hogy kis kóbor blogom lassan eléri az 5000. azaz ötezredik olvasgatóját, lehet hogy épp Te vagy az... Gratulálok! És ezúton gratulálok minden Kedves Olvasgatónknak a világ minden szegletében, mert a mai világban időt szakított arra, hogy egy kicsit mást csináljon, mást, mint ami a közvetlen céljaihoz közelebb vitte. Előadásaimban előszeretettel emlegetett CÉL, annak meghatározása térben és időben, és annak fontossága, motiváló hatása, mind mind alapvető a kor "sikeres" embertípusának mintájában. Ám sokszor megfeledkezünk a kikapcsolódásról, ami lehet egy kiadós séta a kutyánkkal, lehet kertészkedés a veteményesünkben, lehet egy kis kocogás, de lehet egy olvasgatással töltött fél órácska is. Azt hiszem legtöbbünk a ránk zúduló mérhetetlenül nagy mennyiségű információhalmaz miatt kicsit elzárkózott, kicsit begubózott, sajnos egyre több emberen látom ezt a bebábozódott állapotot. És ebben az állapotban jót tesz, ha egy kicsit eltérünk a saját magunk (vagy mások, például a főnökünk) által kijelölt célravezetőnek tűnő úttól... Kikapcsol, pihentet, megnyugtat. Csak javasolni tudom mindenkinek, aki csak egy pillanatig is úgy érzi, hogy túlcsordultak a világról kapott "hasznos, és célra vezető" információi. Írj vagy olvass, vagy csinálj valami "mást", mint a megszokott, és meglátod, eltűnik a téged körülvevő "báb". És találsz majd Te is egy olyan kikapcsolódást, mint amilyen nekem a blogírás. Hiszen amikor ezt a blogot elkezdtem írni, azt gondoltam leírom a világnak, milyen jó érzés egy kiskutyával játszani, sétáltatni, idomítani, és ezzel tippeket adok majd azoknak, akik épp kutyavásárláson, befogadáson töprengenek. Aztán kiderült, nem nektek van szükségetek arra, hogy ezt elolvasgassátok, hanem nekem, hogy leírogassam, vagy inkább úgy fogalmazok kiírogassam magamból. Messziről kicsit Don Quijote-snak tűnhet ez az egész, de a számok nem hazudnak. Még pár perc, és elmondhatom, hogy a blogomat, a közös blogunkat veled és TDi WhippetKirályfival 5000 ember elolvasta, köszönet neked, amiért hagytad hogy kirángassalak a gubódból... Fogd a kutyát és a pórázt, és nyomás ki a rétre, a tópartra, vedd le a cipőd 5 percre, és fuss egyet a füvön, szerintem találkozunk... :-)

51. Kerékpáros kutyakalandok, azaz egy kilométerhiányos agarat még biciklivel se érsz utol...

Üdv nálunk Kedves Olvasgató!
Nyári szabadságodat töltöd éppen, vagy a munkahelyed klimatizált irodahelyiségében olvasgatsz minket, vagy otthon bekuckózva "szörfözöl" a neten? Teljesen mindegy, az a sebesség, amire most felkérlek, úgyis meghaladná a gyalogos, sőt még a 100 méteres sprinter tudásodat, ezért pattanj fel velünk erre a virtuális kerékpárra, biciklire, bicajra, cangára, móntenbájkra, szitibájkra, krújzerra... vagy amit éppen csak el akarsz képzelni magadnak erre a pár percre. Garantálom, hogy nem fogsz kiizzadni, lihegni, sőt még csak el sem fogsz fáradni, a holnapi izomlázról meg már ne is beszéljünk...
A történet ott kezdődött, hogy TDi mukimanó agáregér a napi kétszer, néha háromszor fél órás labdadobálós futtatás, és a mindennapi jó egyórás futtatás/sétáltatás ellenére kicsit frusztráltnak tűnt mostanában. A kutyafuttatón az őrületbe kergette szegény fajtatársait, mármint a Darwini besorolás szerinti kutyákat. Ő ugyanis úgy játszik, hogy FUT... SZÖKELL... mint egy szöcske, két másodpercenként irányt váltva ROHAN eszementen. A sétáltató gazdik ha meglátják, rémült arccal felveszik az amúgy minden kutyafuttató területen ajánlott roggyantott térdű, de a környezet hóhiányos volta miatt elég hülyén kinéző síelő-pózt! Ennek a póznak több előnye is van, egyrészt edzi a külső comb- és farizmainkat, másrészt egy 53 kilométerperórával közeledő, és a többi kutya oldalsó támadásait bekalkulálni még képtelen whippet, és az utána loholó 5-6 kutyesz becsapódása esetén nagy eséllyel megakadályozza, hogy a térdszalagjainkból masnit kössön egy baleseti sebész bácsi...
Egyszóval volt indokom elég, hogy ezt a KRESZ szerint szabálytalannak minősített, közlekedési bűncselekményt végrehajtsam. A szabályokat szerintem több helyen, és szinten is megsértettük, hiszen a kerékpár mellett futtatott kutya effektust négyzetre emelve, körülbelül 40-45 kilométer per órával száguldoztunk Szombathely kietlenebb mellékutcáiban. Az 50 km/h sebességhatárt azonban egyszer sem léptük túl... Talán ez enyhítő körülmény lesz, ha letartóztatnak minket ámokfutásért, bár tudtommal kevés olyan ámokot futót látott még a világ, aki ugyanazokban az elhagyott utcácskákban száguldozik fel és alá...
Mindenesetre TDi úgy futott, mint aki a boldogságban úszik! Hol mellben, hol pillangóban úszott, és csak néha váltott át gyorsúszásra, legnagyobb szerencsémre, mert ezekben a pillanatokban csak arra tudtam koncentrálni, hogy valahogy a kerékpár nyergében tudjak maradni. Ilyenkor úgy éreztem magam, mint a vitorlás regattát kísérő időmérő hajócska, mármint annyira billegtem a TDi által keltett lökéshullámok hátán. Imádta a versenyt, és amikor néha büszkén felnézett rám, szemében a következő felirat villogott: Tudtam, hogy az én gazdám még ilyen gyorsan is tud futni, nem tudom miért ült erre a csörgő-zörgő izére, de ha ettől ilyen gyors, akkor megtartom... Azt a boldogságot kellene látnod, Kedves Olvasgató, amikor a bicajt a kapu felé kezdem tolni, és elkiáltom magam: TD, séta! Odafut, és leül elém, szinte odatartva a nyakörvét, hogy feltegyem rá a pórázt, és minél előbb futhasson már! A kerékpár órája szerint első alkalommal 4 kilométert tekertem vele, második közös futásunk (és ezt csak azért emelem ki, mert még soha nem futottam TD-vel, a bal lábamba épített 38,5 centiméteres vas miatt...) már több mint 5 kilométer volt, és azóta mindig kicsit emelünk a távon. Tegnap a kutyafuttatónál álltunk meg pár percre. Na ez aztán mókásra sikeredett, TDi agáregér-sárkányfióka szokásos őrült hajszája csupáncsak 5-6 percig tartott a helyszínen megjelent kutyagazdák legnagyobb örömére, így ugyanis csak ebben a még elviselhetőnek tartott időintervallumban kellett idiótán kinéző nyári-síelő állásban tartózkodniuk. TDi úgy dőlt ki a sorból, hogy ha ember lett volna, akkor a rémült tömeg mentőt hívott volna, egyik pillanatban még a tőle megszokott 40-50 kilométeres sebességtartományt feszegetve kergette az egyik lelkes boxert, a másik pillanatban megállt a lábam és a bicikli között, mintegy védelmet keresve, és egyszerűen eldőlt! A többiek rémülten kérdezgették, hogy minden rendben van-e a kutyával, de én már sokszor láttam ezt a mutatványát, amikor egy pörgősebb sprint után úgy dőlt el, mintha kivették volna belőle az elemeket... Kellett vagy 5-6 perc, amíg kilihegte magát, és hazaindulhattunk. És hazáig még hátra volt majdnem egy kilométer, ám TDi mintha mi sem történt volna, úgy húzott, alig kellett tekernem, sőt indulás előtt még egy búcsúkört futott a kedvenc boxer haverjával. Sajna erről nem tudtam képeket készíteni, de megpróbálok ide beilleszteni egy régebbi videót a futkározásáról...

Én is néztem egy darabig, de a kép nem mozog, úgyhogy ez inkább csak egy fotó.
Na ennyit a számítástechnikai vénámból előbuggyanó szakmai tudás gyöngyöző forrásáról...

De ezzel búcsúzom is Kedves Olvasgatóm, ha már nem bírod a meleget, gyere vissza, hátha addig születik egy újabb szösszenet az élet rejtelmeit kutató kutyafuttatótól és lábánál hűségesen szuszogó TDi Whippetkirályfiról...

50. Félszázadik írásom Marketingország lakóinak... azaz túl a dobozon

Üdvözöllek körünkben Kedves Olvasgató, köszöntelek a jubileumi különkiadásunkban, amely csak Neked íródott, csak Ma olvasgatható, és igen, csak Ezen  csatornán látható...
Marketingország kedves láb- és hüvelygombás, hasmenéses, szorulásos, fej, derék és ízületfájós, és persze minden ruháját tökre összesározó, valamint 30.000.- Ft kölcsön után +60.000.- Ft kamatot fizetni vágyó, és mindezek együttes igénybevételére állandó kényszert érző lakói, köszöntelek Benneteket! Jaj, majdnem megfeledkeztem a mindenki WC-jében lakozó nyálkás baktérium-királyról és beszélő takony-hadseregéről, akit le kell győznötök. Lehet hogy valamit kihagytam, de gondolom mindenki rájött előző mondatom cinizmusára mi szolgáltatta a megfelelő alapokat. A Marketing csodás világába szeretnélek elkalauzolni ma benneteket, hogy rávilágítsak kicsit, miért is nem megoldás a kutya-fogkövére a "kutyaprotkó"?
Kezdjük az elején. A tények szigorú dolgok, tényleg akadhatnak páran, akik gombás fertőzésben szenvednek, ám nem gondolom, hogy emiatt minden nap vacsoraidőben 30 alkalommal le kellene adni a kis petri csészében kivirágzó lábgombák szomorú véget érő életrajzát. Továbbá biztos vagyok benne, hogy más orvosi problémával is küzdünk, ám valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva úgy érzem, ezzel inkább az orvosomat keresném fel, mintsem vacsoraidőben a teljes (már akinek még van) televíziós közönséget. Picit gondolkodjunk együtt, mi lehet vajh annak az oka, hogy a Híreink után, már a Reklámjaink is negatívak? Mert Híreket csak az a bátor nézzen, aki nem fél szembenézni a hétfejű gonosz "megkéselteélettársát-elöntötteacunami-részegenelütötte-árvízalattazegészfalu-meghaltközlekedésibalesetben-lebukottaszexuálisbűncselekménnyelvádoltbankvezér-agyonvertecsecsemőjét-előzetesbenasikkasztópolgármester" hírszörnyeteggel. De hogy a reklámjainkból is ez a sok baj, betegség, nyomor kacsintson ránk, azt már a legerősebb idegzetű nézők (vagy nevezzük inkább őket fogyasztóknak... a szerk. megjegyzése) sem mindig bírják szó nélkül. Észrevetted már, ha vége a kedvenc filmednek, és kimennél a konyhába hogy egy pohár bort (ízlés szerint sör, vagy tetszőleges ital behelyettesítendő) tölts magadnak és a párodnak, akkor "ezek" felhangosítják az adó hangerejét, és gyakorlatilag utánad küldik a reklámokat a konyhába!? Nem szabadulhatsz olyan könnyen, mint gondolnád, tudat alatt visszhangoznak bennünk a reklámok szövegei, zenéi, butácska szlogenjei. Gondolj vissza tíz, vagy netán velem egykorú lévén húsz, vagy akár harminc évvel ezelőttre. Mi jut eszedbe először, valami bugyuta reklám szlogenje, vagy a vers szövege, amit anyák napján szavaltál az általános iskolában? Nekem a gügye reklám ugrott be elsőnek, és mit gondolsz miért? Mert naponta kétszázszor hallottam éveken át, és így szinte belém szuggerálták. És valljuk be őszintén, mi hagytuk ezt. De ha többségében valami jót reklámoznának, (mert erre is van ám példa, csak ki kell kukucskálnunk a "magyar gyarmati-fogyasztói dobozból", amibe minket bezártak) akkor az emberfia szívesebben nézné a sok pozitív reklám közé elrejtett negatív vackokat. Az egyensúly a gondom, te is érzed az egyensúly teljes hiányát? A "dobozzal" meg csak egy probléma van, hogy sokan egyáltalán nem is tudnak róla, hogy belül vannak, ott ülnek az alján, és bármerre néznek, csak a dobozuk falát látják. És ha valaki venné a bátorságot, hogy kirúgja az oldalát, vagy felnyissa a tetejét, akkor észreveheti, hogy a dobozon kívül is van világ, sőt egy jobb, szebb világ, ahol vannak jó dolgok is, nemcsak hasmenés és szorulás. Erről a realista statisztikus esete jut eszembe, akitől nyaralás után megkérdezték, hogy milyen volt, és ő azt mondta: három napig hasmenésem volt, aztán három napig szorulásom, a hetedik napon hazautaztam, úgyhogy az átlag szerint köszönöm jó volt...
Ám minden doboz egy nagyobb dobozban van, és a dobozok sora szinte végtelen... Csak javasolni tudom, hogy próbáld felnyitni a dobozod, állj fel, csapd fel a tetejét, rúgd ki az oldalát, és nézz körül! Vannak ugyanis kellemes dolgok is, nem csak körömgomba, és renyhe bélmozgás...
Ne hagyd, hogy Marketingország nyomi kis állampolgárává süllyesszen le! Légy pozitív!
A kutya csak segíthet ezen, mert kivisz a TV elől a szabadba, ahol rájöhetsz, hogy Marketingország doboza nagyon szűk...

Ezzel búcsúzom, Kedves Olvasgatóm, és kívánok neked egy "dobozon" túli, nem csak statisztikailag jó, és  pozitív életet... :-)

49. Felnőttkor, felnőttkor, ki kérte, hogy ilyen gyors legyél...

Üdvözöllek ismét nálunk, Kedves Olvasgató!
Mai műsorunk a felnőtté válással, az ezzel járó számos nehézséggel, és persze az óhatatlanul és kikerülhetetlenül vele járó szépségeivel is fog foglalkozni. A felnőtté válás egyik alapfeltétele, hogy előtte gyermeki korban kell leledzenie a delikvensnek. Mivel ezt a folyamatot saját életem fonalának kamaszkori szösszeneteiből csak a számomra kellemesebbekre emlékezve tudnám megejteni, ezért más modellt, vagy ahogy kicsinyke unokahúgaim, az "ikrik" mondják "...bodellt..." választottam. És mivel mindjárt kettő darab ilyen is rendelkezésemre állt, felvázolom neked Kedves, ám ezen a téren minden bizonnyal információk hiányában szenvedő Olvasgatóm, mindkét esetet, a jövendő szülők és/vagy kutyanevelők nemzedékeinek okulására.
Az első, azaz Egyes Számú Bodell leánygyermekem Szathmáry Júlia Liza, aktuális becenevén Kisluli. Már a név is egy kőkemény paradoxonnal kezd, hiszen kicsinyke egyetlen szál gyermekem egy ruhamérettel épp most előzte meg anyukáját, az összes tizenkét életévét bevetve. Szóval nála a felnőtté válás folyamata talán egy hónappal ezelőtt kezdődött, amikor is drága egyetlen kicsi szívem rájött, hogy anya miért olyan megmagyarázhatatlanul ideges kb. négy hetente... És az ezzel járó minden körítés megérkezett szép lassan, úgymint visszabeszélés, szemtelenkedés, hangulatingadozás, sírás, nevetés, nagy beszélgetések, lelkizés, az a fiú a buszon mindig engem nézett címmel... Jajajj, ajajajj, ez az amitől egy lányos apa mindig is tart, amikor az édes kicsi lánya az egyik pillanatban még a hintában ül, cuki kis szoknyácskában kalimpál a lábacskáival, hangosan kacagva, hogy "-Apa, hajts még, még magasabbra..." aztán egyszer csak "hirtelen" eldobja a kis homokozó-lapátkát, és elkezd a fiúkról beszélgetni. Persze a fiús apák esetében ilyenkor jön el a Büszkeség Pillanata, hisz eldicsekedhetnek, persze szigorúan csak "apai" körökben, hogy a fiacskájuk után hány leányka szalad. Nos lányos apáknál kicsit más a helyzet, ők ebben a korban kezdenek újra konditermekbe járni, hogy régi fényükben tündökölhessenek, mikor leányuk először hazaállít egy gizda kis surmóval, akinek a haja a szemébe lóg, és beszarian, de lazán csak úgy köszön, hogy "Ööö...hello...", és az általunk kiprovokált kézfogása is olyan puhány, mint egy nyugdíjas-otthon szakszervezeti bizalmijáé... Úúú, előre félek ettől a pillanattól! Na de ettől vagyunk szülők, hogy a gyerekek érdekében mindent bevállaljunk, még azt is hogy egy ilyen kis nyálas, pelyhedző állú fiú-szörnyeteggel is megküzdjünk a leánykánk népszerűségi listáján történő jobb helyezésekért! Egyszóval sok szerencsét Kedves Apák és Apajelöltek!
Ám nézzük meg a másik oldalt is, a fiús apák/nevelők helyzete is ilyen szörnyű-e...
Ezt a témakört egy kamaszodó fiú-kutyát nevelő/terelgető/idomítgató szemszögéből tudnám megvilágítani nektek Kedves Olvasgatóim. Azonban a témához az is hozzátartozik, hogy TDi mukimanó-sárkányfióka-elgurultgyógyszerétkeresgélő-zizibigyó, mint korábbi írásaimból talán számotokra is egyértelművé vált, nem teljesen egyenértékű egy kutyával, ő ugyanis egy kicsit UFO is egy személyben.
Mindenesetre az első jelek még aranyosak voltak, minden alkalommal megmosolyogtattak, ilyen többek között az állva pisilés, ami valljuk be amúgy is mókás, de emblematikus jelenség. Megyünk sétálni, jön szembe egy fa, szaglászás, aztán jelölés... Ez a normál menetrend egy ivarérett kutyánál, mert ugyebár viszonylag kevés kutya gyártat le magának előrelátón egy csomó névjegykártyát, és persze kis zsebük sincs, ahonnan elegánsan két ujjuk közé csippentve átadhatnák a szembe jövő kutyának, bemutatkozva, hogy pl.: Tiszaparti Szélvész Tádénak hívnak, de a barátaim, és a szívemhez közel állók csak a művésznevemen szólítanak: TD-nek, szólítson ön is így, drága hölgyem... És persze a szemből érkező csinoska uszkár hölgynek szintén nincs a karján kis táskácskája, amibe a féltve őrzött névjegyet a többi haszontalan kacat közé rejtse pironkodva. Szóval a kutyák ezelőtt néhány ezer évvel megegyeztek, hogy névjegyek helyett inkább az amúgy is néha feleslegessé váló vizeletcseppekkel jelölik meg a fákat, melyek remek lehetőséget adnak arra, hogy a területük megjelölése mellett beazonosítsák ki kicsoda... Szóval az első néhány alkalom eléggé mulatságosra sikeredett TDi esetében, mert ezt az állva pisilést ugyebár  három lábon szokták bemutatni, és ez az egyensúlyérzék kifejezett fejlettsége is szükségeltetik. Ez TD-nél csak fokozatosan alakult ki, ezért az első alkalmak a kutyanévjegy elhelyezésére elég viccesre sikerültek a billegést tekintve, illetve a névjegyek mennyisége miatt, ugyanis azok elég hamar elfogytak, adagolási hiba miatt. Mivel ez a folyamat talán egy hete kezdődött, így még bőven van idő tökéletesíteni a technikáját... Ám mindenesetre ezzel a fejlődés következő szakaszába léptünk, és ez a fenn említett viselkedészavarokkal is együtt jár, de mivel TD korlátozott mértékben tud beszélni, ezért a visszafeleselés kevésbé, viszont a hangulatingadozások annál inkább előtérbe kerültek. Ez főleg a behívhatóságra vonatkozik, ami eddig szinte 100%-os volt, az most 90%-ra csökkent. Egyszerűen nem mindig van kedve szót fogadni, és néha bekattan, ami összevissza rohangálással jár, de így is szeretjük... ugyanúgy mint kamaszodó gyermekeinket is, hisz nem azért szeretünk valakit, mert jó és szót fogadó, hanem azért mert a mi gyerekünk, vagy ahogy egy régi ismerősöm szokta mondani, "a mi kutyánk kölyke..."

Ilyenek voltak mielőtt...
És ezzel búcsúzom is Kedves Olvasgatóm, kívánom neked, hogy minden pillanatát élvezd ennek a csodának, ami nem jön vissza, azaz per fő csak egyszer élhető át, aztán már csak a memóriából hívható le...