41. Antagonisztikus paradoxon, azaz minden relatív...

Üdvözöllek újra nálunk Kedves Olvasgatóm, és egyúttal szeretném megköszönni, hogy blogunk olvasottságát általam korábban el sem képzelt magasságokba segítetted repíteni, azaz lassan elérjük a 3000. Olvasgatót... Sose nem gondoltam volna, ahogy egy régi ismerősöm szokta hasonló esetekben kifejezni magát, hogy ennyi embert fog érdekelni TD a kicsi whippetkirályfi felcseperedésének szívszaggató története, ám a számok szigorú dolgok, és a szigorú dolgokkal nem szabad szembe menni. Tehát csendben megemelem a kalapomat, s őszülő fejemmel biccentve köszönöm, hogy perceket, sőt talán néhányan összességében órákat is töltöttetek ezen az oldalon. Nem, nem, ne ijedj meg Kedves Olvasgató, ezeket a sorokat nem búcsúzásnak szántam, bár most hogy visszaolvastam, számomra is olyan színű-szagú volt...
No de térjünk a lényegre végre, mert már érzem, hogy tűkön ülve várod, mi a fityfene is lehet az az antagonisztikus paradoxon?! Ha szó szerinti fordításban nézzük ezt az összefüggést, akkor végzetesen ellenséges, ellentétes állítások egy olyan halmazáról beszélünk, amelyek látszólag ellentmondásra vezetnek, vagy a józan észnek ellentmondó következtetés vonható le belőlük, ha a konkrét esetet vizsgáljuk etológiai szakértő szemével, akkor csak arról van szó, hogy TD-t "lekövérkutyázták"! Szakemberek és hozzá nemértő laikusok szájára is mosolyt csalhat egy olyan mondat, mely egy kövér agárról szól. TD konkrét esetében ugyebár egy sokat mozgatott, de versenyzésre még fel nem készített nyeretlen félévesről beszélünk, akinek nem mellesleg ceruzamajom az egyik álneve. Bár a kedves hölgy, aki emellett a megjegyzése mellett teljes szeretetéről biztosította TD kutyát, kritikai megállapítása hatására mukimanókoma még egy grammal sem eszik azóta kevesebbet, sőt... Talán azért lehet, mert feltételezéseim ellenére a kutyák mégsem értik az emberi beszédet, és itt kérek elnézést az általam nagyra csodált csodálatos kutyadokitól is, mert ő például állítja, hogy a kutyák energia-szinten beszélik  az "embert".
A fent említett antagonisztikus paradoxon elhangzása után rögtön zsinatra hívtam Tiszaparti Szélvész Katit, hogy derítsünk fényt a háttérben keringő pletykákra, miszerint TD a tengerentúli gyorséttermek hulladékán felnövekvő amerikai fiatalságra hajazva, saját fajtársait súlyban többszörösen meghaladva képtelen lesz majd egy jóízű "nyuszifogásra", mert felesleges túlsúlya ezt majd nem engedi. Ám Kati megnyugtatott, egyrészt, hogy a hölgy amúgy kedves szokott lenni, másrészt TD táplálásában semmiféle hibát nem vétettem. Ő ugyanis azt az elvet vallja, és talán ennek az is lehet az oka, hogy a kezén több száz saját nevelésű whippetkutya ment át, hogy a növendék kutya előtt legyen annyi kaja, amennyit meg tud enni. Én is ezt a táplálási elvet vallom, azaz TD kengurupatkány mindig a mérlegelt súlyának megfelelő tápmennyiséget kapja, és abból általában mindig megmarad néhány szem, azaz pont annyit ehet, amennyire szüksége van. Ha és amennyiben a versenyek súlycsoportok szerint lesznek megrendezve, amire egyelőre nem túl sok esély látszik, akkor majd TD gumibogyóversenyistállószimatológépet egy komolyabb súlycsoportban indítjuk. A táplálkozásra visszatérve, kaptam egy emilt, melyben a whippetek táplálkozási szokásairól érdeklődött egy Kedves Leendő Whippettulajdonos (itt kívánnék nekik elegendő mennyiségű kitartást, mert mindjárt itt a május vége...) annak költségeiről, és a többi. Ennek jegyében elmondhatom, hogy a whippet néha rossz evő, néha meg nagyon is jó. Konkrétan egyik nap 200.-, másik nap akár 300.- Forintot is befalatoz, tehát kijelenthetjük, hogy a whippet egy kisfogyasztású sportkocsi mintájára készült hobbi állatka, szerintem ennyit még egy tengerimalac is megeszik... :o)
Ez egyébként nálunk, és konkrétan TD esetében abban nyilvánul meg, hogy a mindennapos tóparti sétáink során fel akarja-e falni a horgászok által a partra (szerintük a szegény kóbor macskáknak...) dobott, néha még élő, verdeső, máskor már több napos döglött halakat, vagy sem... Azaz séta mindig kaja előtt van, és ebből megállapíthatom, hogy már éhes-e? Optimális esetben Purina Proplan Puppy, azaz kölyök, bárányos és lazacos (kaviárost még nem gyártanak) száraztápok feles keverékét kapja némi Kippy konzervhusival feltuningolva. Több száraztápot kipróbáltunk, de volt amelyiktől fura szaga lett a kutyának, és volt olyan is, amit meg egyszerűen nem evett meg... A kutyák nem szeretik a változatosságot, és törekedjünk arra, hogy mindig ugyanazt a tápot kapják, ám én ennek ellenére néha megtöröm a monoton zabálást egy kis levesben főtt zöldséggel, imádja a karalábét, és a répát, no és persze a leveshusit is, ám csontot csak fél éves kora után adtam neki, akkor is csak azokat kapta meg, amelyek nem csöves, azaz belül üreges, és ez által szilánkosra törő pl. csirkecsontok. A Húsvéti Sonka szerepét nálunk az idén egy hibátlan pácolású füstölt csülök töltötte be, mint vendégművész, és ennek a csontja például TD sárkányfiókát napokra lekötötte, vagyis rágcsálta kicsit, majd elásta valamelyik bokor alatt, és másnap kezdődött a játék újra...
Amúgy most még háromszor kap enni, azaz reggel 6, déli 12, és este 6, és ezeket az időpontokat mindig próbálom percre pontosan megtartani, de ha valamilyen oknál fogva, vendégek stb., mégis meg találnék feledkezni ezekről a kényes terminusokról, akkor eleinte óvatos kis orr-bökésekkel, később ha nem kapcsolok, hogy mit akar, konkrét nyüszögéssel, melyet a tálja és köztem történő ide-oda futkosás közben ad elő, végső esetben pedig kétségbeesett ugatással jelez!
Visszatérve a kövér whippet paradoxonjára, azt tudnotok kell Kedves Olvasgatóim, hogy többen meggyanúsítottak már azzal is, hogy TD-t valószínűleg nem megfelelően etetjük, mert olyan kis vékonyka, persze ezen tábor képviselői nem "agarászok" voltak, hanem közönséges emberek, kik mit sem tudnak az agarak és whippetek varázslatos világáról, és csak egy vékonyka kiskutyát látnak. Én azonban kitartok az "arany középút" elve mellett, és soha nem fogom TD felhizlalni, hogy az átlagembereket szemét megnyugtassam, sem éheztetni, hogy a kényes agarász szemeknek megfelelővé faragjam le a súlyát, mindig annyit fogok neki adni, hogy az én szememben egy egészséges és vidám kis whippet maradjon. Amúgy jelentem tisztelettel TD kereken 14 kilogramm, és ez tökéletesen megfelel egy süldő lassan nyolc hónapos whippetfiú súlyának, aki ráadásul nem a kis szöcskék táborát erősíti, pedig kicsi korában ő volt az alom legkisebbje. És persze talán mondanom sem kell, hogy a reggelijét épp az imént falatozta be, és most itt alszik a derekam és a kanapé párnája között, fejét a párna mögé fúrva...

Így néz ki egy egészséges kicsi whippet, mikor elmegy látogatóba az előkelő angol rokonokhoz...
És ezzel mára búcsúzom is Kedves Olvasgatóm, kívánok neked szép napot, és azt, hogy csak annyi gondod legyen a közeljövőben, hogy mikor és mennyi kaját adj a kutyeszodnak, hogy minden elvárásnak megfelelj... :-) :o) Mosolyogj, hogy a kutyád is veled örülhessen, hisz ő csak azért létezik, hogy veled legyen, és neked örömet okozzon! Éljenek a jól táplált kutyák, és közben gondolj (ha megengedheted magadnak) azokra a kutyákra is, akiknek nem az jut, és nem annyi, amennyi a Tiédnek...

32. Az éneklő whippet, azaz hogy csinálj világszámot a kutyádból...

Üdvözöllek Kedves Olvasgatóm a Kutyaéneklési Tanszék ez évi nyitó ülésén!
Ha hallottál már mentőautó távolban történő elhaladását követő kutyahang orkánt, na akkor már pedzegeted, de valójában még mindig nem tudsz semmit erről a témakörről, ezért úgy gondolom itt az ideje egy kiadósabb kutyahangügyi felvilágosításnak. TD mukimanókoma-gumibogyó-sárkányfióka életének első szakaszában gyakorlatilag csak jelelt, azaz hallássérülteket meghazudtoló ügyességgel mutogatott a kis orrával, és ezentúl csak ráutaló magatartással kommunikált velünk, vagyis egy kukkot se szólt, mondhatnám hallgatott mint a sír, de ez ide túl morbid lenne, ezért inkább úgy fogalmazok, hogy meg se nyikkant. Több jelzést is kifejlesztett, hogy minket, kutyául korlátozottan értőket rávezessen arra, amit éppen szeretett volna elérni. Ha például a bejárati ajtó és közöttünk ingázott kétszer-háromszor, ez azt jelentette, hogy ki akar menni pisilni. Ha az ember nagyon elfoglalt, hajlamos úgy belemélyedni a tevékenységébe, hogy észre sem veszi a maga körül zajló eseményeket. Ezért TD kifejlesztett egy metakommunikációs mozdulatot, amivel ebből a révületből vissza tud hozni minket a való világba, abba a világba, amelyben ő épp játszani szeretne, vagy abba, amiben ő éppen dög éhes, szomjas, satöbbimacska... Ez a mozdulat a whippetek vérmérsékletéhez képest tündérien finom kis orral megbökés, olyan leheletnyi finomsággal teszik ezt, hogy szinte észre sem veszed, ám mégis érzékelsz valami leheletfinom kis nyomást, mintha csak a ruhád egyik ránca simult volna újra rád. Édes, mikor ezt csinálja...
A másik mozgáskommunikációja viszont pont a másik véglet. Ha örül, akkor viszont képes egy-másfél méteres magasságokba ugrálva szökdécselni körülötted, vagy az aktuális öröme tárgya körül, és ha az illető "tárgy" engedi, akkor bizony fel is mászik rá, de ezt a felugrálást ne úgy értsd, mint egy közönséges azaz mezei normális kutyánál, aki az első mancsaival örül, hanem úgy értsd, hogy az egész kutya ÖRÜL, az orra hegyétől a farka utolsó kis csücskéig. Pillanatok alatt felmászik, igen jól hallottad (azaz olvastad) Kedves Olvasgatóm, felmászik a kedvenc látogatójára. Ezzel a mozdulatsorral érdemelte ki TD a ceruzamajom megtisztelő címet, ugyanis vékony mint egy precízen, és jól kifaragott cerka Kisluli tolltartójában, és úgy mászik fel a kedvenc látogatóira, mint egy kis majom. Ilyen kiemelt posztot kapott nálunk Emő, aki Kriszta (ezt soha nem értettem, de az ügy szempontjából indifferens...) akit ha TD meglát, kettőegészhattized másodperc alatt jut fel a hajáig, amit ennek örömére mindig megcsócsál kicsit. Persze ezt csak annál csinálja, aki engedi... A múltkori kecskeméti versenyen példának okáért megálltam a szervezői asztal mellett beszélgetni, TD mögöttem, póráz laza... Egyszer csak rezdüléseket érzek a pórázon, megfordulok, és mit látok? TD sárkányfióka-ceruzamajom épp az egyik bíró ölében ül, és rettenetes lelkesedéssel rágcsálja a bácsi fülét. Na ebből szerezzünk majd pontokat jövőre...?! Egyszóval a nonverbális kommunikációról egyelőre elég lesz ennyi. Ha azt szeretnéd, hogy teljes fogalmad legyen a hajszálnyi különbségekről, amikre egy ilyen kis (és itt egy ArcKönyvből ellesett fogalom fog szerepelni) "emocionális terrorista" képes, akkor nincs más teendőd, mint keresd meg TPSZ Katiékat, vagy bármely más whippet-tenyésztőt, akik sok éves tapasztalattal és komplett mesetárral rendelkeznek ezekről a kis űrlényszerű kutyaalakú nemistudommikről... :o)
Az érzelmi zsarolás nagymesterei ők, képesek egy széttört cserép romjai között, a félig szétrágott virág hagymájának földi maradványaival a szájuk sarkában olyan ártatlanul nézni, mintha ez a tevékenység, amit általában addig csinálnak, míg elfordulsz a konyha felé kettő percre, a világ legtermészetesebb és legcélravezetőbb cselekedete lenne! Azok a híres "kutyaszemek"... Férfitársaim, gyakoroljunk! A nőkre ugyanis elképzelhetetlen hatással vannak ezek a kutyaszemek! Gondoljatok bele, mi mindent elérhetnénk ezekkel a szemekkel, ezzel a nézéssel. Bármi megmagyarázhatóvá válik, bármilyen vétség megbocsáthatóvá lesz, csak el kell sajátítanunk ezt a NÉZÉST! Kicsit lehajtott, megbánó, de nagyon ártatlan fejtartás... Lentről lapos szögben, kicsit felfelé néző, enyhén ráncolt homlok alóli tekintet... Esetleg egy kicsit oldalra billentett fejtartás... Hölgyeim, ugye ismerős? Na ezt tudja annyira sikeresen, és természetesen csinálni egy kutya. És mindent elér vele, még a legszigorúbb gazdi szíve is meglágyul, ha belenéz ezekbe az ártatlannak tűnő szemekbe. De nézzük akkor a hangok világát. TDi hangja beköltözését követően körülbelül egy hónap múlva jött meg, addig azt hittük egy siketnéma kutyát kaptunk, még örültem is neki, mert ugyebár a fajta kiválasztásánál jelentős paraméter volt a "nem ugatós" jelző. De aztán rájöttem, TD igenis tud morogni, ugatni, sőt vonyítani is igaz szerencsére a leírásokhoz hűen ezeket a hangképzési gyakorlatokat nem viszi túlzásba. Mostanában viszont felvett egy fura szokást, mégpedig azt, ha valamit szeretne elérni, akkor énekel. És ezt értsd úgy ahogy mondom, szó szerint énekel, azaz különböző hangmagasságú hangokat ad ki, amik az ugatás és a vonyítás között vannak, de sokkal halkabb finomabb hangképzést igényelnek. Húsz harminc másodperces szólamokban adja elő ezeket a számokat, és énekel egészen addig, amíg nem kezdünk el végre vele is foglalkozni. Mosolyt fakasztó performanszok ezek!

És ezzel a kedves kis beszélő kutyával búcsúznék, Kedves Olvasgatóm. Ha kedvet kaptál egy kis kutyaénekhez, szeretettel várunk itt Whippetfalván, TDi énekesmadárturbódízelmukimanógumibogyónál...