Mindenesetre ma ismét megosztok Veled, és hidd el csak Veled egy nagyon tanulságos történetet egy komisz kamasz kutyáról, és még komiszabb kamaszka kisgazdájáról. A történet elején megemlíteném a könyörgésnek azt a fokát, melyet épp kis kamaszkává váló gyermekünk a kutya megvásárlása előtt produkált. Aki ezen már túlesett, az tökéletesen tisztában vele, hogy mi mindent képes egy kiskutyus után vágyakozó gyermek megígérni. Gyakorlatilag leígéri a csillagokat az égről, vagy mondhatnánk azt is, hogy inkább egy komplett csillagrendszert is képes leígérni onnan, csak hogy a vágyott kisállatot végre magához ölelhesse. "Apa, hidd el, minden nap megetetem, és sétálni is elviszem majd, csak vegyünk egy kiskutyát." Hányan és hányszor hallották már ezt a mondatot? És vajon hányféle formában? Hát ebbe a zsákutcába azt hiszen jó néhányan belesétáltunk, hiszen a picinyke (nem tudom mivel, de ügyesen kifacsart) könnyektől csillogó, könyörgő gyermeki pillantásnak hány keményszívű apa tudott eddig ellenállni? Talán volt a történelem során pár igazán kitartó, sziklaszilárd és könyörtelen szülő, de ez a szám gyakorlatilag elhanyagolható, azaz konvergál a nullához. Ám ami a kis állati jövevény érkezése után megmarad a csillagködnyi ígéretből, az általában pont ez a semmi, zéró, nulla, azaz épp hogy csak valami. Vagyis a minden nap én fogom etetniből csak a ni marad meg, a mindig elviszem sétálniból pedig szintén csak a ni, mint a Gyaloggaloppban a Lovagok akik azt mondják: NI!
Ám az ember szívesen megeteti és elviszi sétálni a közös kis kedvencet, és egy kis idő után a gyermek is be fog kapcsolódni ezekbe a programokba, pláne ha sikerül neki ezeket a tevékenységeket elmarketingelni, mint Tom Sawyernek a kerítésfestést, mely ugyebár köztudottan vacak meló, ám lelkesedésével nemcsak a kerítést festette le a sorban álló barátaival, hanem még ők "fizettek" érte.
12 üveggolyó, 1 döglött patkány madzagra kötve, 1 fél szájharmonika, valamint más hasonló kincsek, és még a kerítést is lefestette más, na ezt hívják marketingnek...
Egy kutya sétáltatására és étkeztetésére kiírt marketing pályázat már semmmiség egy 30 méteres kerítés lefestéséhez képest.
"Ekkor megjelent a színen Tom. Vödör meszet és hosszú nyelű meszelőt cipelt magával. Végignézett a kerítésen, és mélységes bánat szállta meg lelkét. A természet ragyogó vidámsága egyszerre elröppent. A kerítés vagy harminc méter hosszú és majdnem három méter magas volt.
Tom úgy érezte, hogy az élet reménytelen, súlyos teher. Sóhajtva mártotta meszelőjét a vödörbe, végighúzta a kerítés tetején, néhányszor megismételte ezt a műveletet, majd összehasonlította ezt a jelentéktelen fehér felületet a végtelen, messze nyúló kerítéssel, és elerőtlenedve leült egy fatörzsre. Ebben a pillanatban gondtalanul énekelve lépett ki a kapun Jim...
- Te, Jim! Nem akarsz egy kicsit meszelni? Hozok helyetted vizet.
Jim a fejét rázta...
- Kitoltak veled, mi?
Semmi válasz. Tom műértő szemmel vizsgálta az utolsó ecsetvonásokat, gyöngéd kézzel még egyszer végigsuhant rajta a meszelővel, és az eredményt ugyanolyan szakértelemmel vizsgálta. Ben melléje szegődött. Tomnak folyt a nyála az alma láttára, de hősiesen kitartott munkája mellett.
- Kaptál jó munkát. Hogy ízlik, mi? - szólt újra Ben.
- Te vagy, Ben? Észre sem vettelek.
- Megyek fürdeni, nem jössz? Persze, majd elfelejtettem, te inkább dolgozol! Ugye?
Tom egy darabig szótlanul nézte.
- Mondd: mit értesz tulajdonképpen munka alatt? - kérdezte végre.
- Ezt a meszelést például.
Tom bemártotta a meszelőt, és közömbösen felelte:
- Lehet, de az is lehet, hogy a meszelés nem munka. Egy biztos, nekem tetszik.
- A végén még bebeszélnéd nekem, hogy szívesen dolgozol.
Tom csak meszelt szakadatlanul.
- Mi az, hogy szívesen! Csak azt mondd meg, miért ne csinálnám szívesen? Azt hiszed, mindennap meszelhetek kerítést?
Ez persze mindjárt más színben tüntette fel a dolgot...
Tom keserű pofával adta át a meszelőt, de szíve vidám volt. És mialatt a kiérdemesült Big Missouri gőzös a forró napon arca verítékével dolgozott, a volt meszelőművész a közeli árnyékban egy hordón pihent, lábát a levegőbe lógatta, almáját rágta, és azon tűnődött, hogy keríthetné hálójába a többi ártatlant. Mert áldozatokban nem volt hiány. Egész sereg gyerek jött, hogy Tom munkáján mulasson, és ott maradt... meszelni.
Mikorára Ben megunta volna a munkát, Tom már "elcserélte" a következő részletmeszelést egy tűrhető állapotban levő papírsárkányért Billy Fisherrel, utána Johnny Miller következett, aki a ráeső részt egy döglött patkányért vette meg, amely egy hosszú madzagra volt kötve, hogy körbe lehessen forgatni.
Így ment ez órákon át, és mire a délután vége felé járt, Tom, aki még reggel földhözragadt szegény fiú volt, valósággal dúskált a "kincsekben".
Az említett földi javakon kívül a következőket gyűjtötte össze: tizenkét golyót, egy fél szájharmonikát, egy darab kék üveget, amelyen gyönyörűen át lehetett nézni, egy cérnaorsót, lakatkulcsot lakat nélkül, egy pár ebihalat, tűzköveket, egy félszemű macskakölyköt, egy rézkilincset, egy nyakörvet kutya nélkül, egy bicskanyelet, négy darab narancshéjat és egy öreg ablakráma darabjait. Azonfelül állandó társaságban, kellemes semmittevésben telt el ideje, a kerítést pedig "csak" háromszor sikerült végigmeszeltetnie. És ha nem fogy el a mész, Tom a falu összes gyermekeit teljes anyagi romlásba döntötte volna." Mark Twain...
Na ő tudta hogyan vegyen rá kamasz gyerekeket, hogy lefessék helyette a kerítést. Ezt a képességet kell tökélyre fejlesztenünk, ha nem akarunk minden egyes alkalommal könyörögni gyermekünknek.
Azaz tedd "szinte" elérhetetlenné a whippet-kutya etetését, és a sétát, és gyermeked mindent meg fog tenni, hogy mégis "elérje" azt!
Séta után, kaja előtt, mosolyogva...
És ezzel búcsúzom is drága Olvasóm, jó "kerítésfestést". Ám ha ezt a technikát elsajátítod, képes leszel embereket pozitívan irányítani. Ezt az én szakmámban zárástechnikának hívják...
A kamasz kutyákról majd később...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése