PitaPata Dog tickers

PitaPata - Personal picturePitaPata Dog tickers

2011. december 10., szombat

62. A whippet és a kanapé, azaz vannak dolgok, amik összetartoznak...

Üdvözöllek Kedves Olvasgatóm!
Rögtön egyik kedves filmemből vett idézettel kezdem a mai posztot, azaz vannak dolgok amik úgy vannak egymással, "mint a borsó meg a héja"... Na ugye, Te már tudod is, melyik filmből van...? Hát elárulom, hogy Forrest Gump ezen mondatát találtam pont megfelelőnek arra, hogy a kedvenc whippetjeink viszonyát eme másik kedves lakberendezési tárgyunkkal, a kanapéval bemutassam neked.
A kanapé francia szó, valami olyasmit jelent, hogy kényelmesen bútordarab vagyok, és elpilledhetsz rajtam a nap bármely szakában, nézheted a kedvenc filmedet rólam egy tál pattogatott kukoricával, vagy a focicsapatod bajnoki meccsét sörrel a kezedben, felkucorodhatsz rám törökülésben miközben a barátaid hangosan szidják a főnökeiket egy szál ropival és egy pohár itallal hadonászva, sőt a fél éjszakát is eltöltheted rajtam pokrócba csavarva laptoppal az öledben... A fent nevezett bútor méreteit tekintve, mindig kisebb, mint amekkorára szükség van, de persze léteznek belőle egyedien nagy példányok is. Lehet kettő, három, vagy akár négy személyes. Az egy személyes kanapékat valami megmagyarázhatatlan oknál fogva fotelnek hívják. Készülhet fából, fémből, de a fő jellemzője, hogy puha szövet vagy bőrbevonata vonzza a megfáradt testeket. Ez valami fizikai törvényszerűség izé, mármint az a tömegvonzás, amellyel egy kanapé hívogat.
De nézzük meg most a másik szereplőt is. A whippet egy a kutyára jelentős mértékben hasonlító, de attól alapvető különbségeket felmutató körülbelül negyven-ötven centi magas állatka, súlya elérheti akár a tizenöt kilogrammot is, négy rendkívül izmos lábát ügyesen használva lényegesen magasabbra is képes lenne feljutni, mint a kanapé harminc centis szintje. Némelyek ezt meg is teszik, de az általam vizsgált egyed példának okáért "csak" a fejemre szokott néha nekifutás nélkül, azaz helyből ülve ártatlanul felugrani... De ez egy másik tanulmány témája lesz, mert megér egy külön fejezetet!
Szóval vizsgáljuk meg jobban, hogyan is alakult ki a történelem folyamán ez a szimbiózis, hiszen minden kétséget kizáróan erről beszélhetünk. Régóta viták folynak erről tudóstársaim és közöttem, mi volt előbb a whippet, vagy a kanapé? Mindenesetre ha egy háznál megjelenik egy whippi, és már van kanapéjuk, akkor a kiskutya első dolga lesz, hogy felmásszon rá, ha viszont elsőként a whippet érkezik a házhoz, és a kanapét csak később szerezzük be, akkor is bizton állíthatom, hogy a bútor leszállítását követő egy órán belül a kutyánkat valószínűsíthetően a kanapé párnasora mögött fogjuk legkönnyebben megtalálni...
Had mutassam be egy példával a whippi és a kanapé viszonyát. Tekintetedet vesd a mellékelt bizonyító erejű fotókra, ahol a whippet-kanapé szimbiózis eklatáns példáját láthatod...és láss csodát, a pici whippet felülkerekedett a hatalmas kanapéval szemben!
De folytathatom a sort további esettanulmány értékű fotók elemzésével, hiszen erről a témakörről minden a kutyafajtát alaposabban ismerő kollégának bőven van képanyaga... Esetünkben Tiszaparti Szélvész TDi Whippetkirályfi látható. Ahogy saját szemeddel is láthatod, és mint köztudott a whippet három testrészből áll, fej, tor, és potroh... vagy valami ehhez hasonló. Namármost az első képen az egyed feji része látható a kanapé párnái közül felbukkanva, a másodikon pedig a potroha... A tor részéről készült fotót még keresgélem a nyilvántartásban. Na meg is van, ezt láthatod a harmadik képen, mely a teljes egyedet láttatni engedi. Tájegységenként változhat a testrészek elnevezése is, van ahol fejnek, testnek, és lábnak nevezik a whippet részeit. A kanapé részeinek elnevezéséről is folynak viták szakmai körökben, de ott talán egyértelműbb az ülőrész, háttámla, és láb tagolást illetve elnevezéseket használni...

De megfigyeléseim során megfigyeltem (megfigyelted a szófordulatok heves csatáját?) hogy a whippet legesleginkább a gazdi közelségére vágyik, és szimbiózisát a kanapéval csak egyetlen okból hozta létre, hogy a kedvenc falkatársa, az ember közelében lehessen, vagy ha az nincs ott, akkor legalább a szaga közelében. A whippet egyébiránt a világ legkedvesebb lénye, ha éppen nem vadászik, mert amúgy könyörtelen gyilkológép ő, és csak másodállásban kis házi kedvenc, aki elnyújtózva henyél a kanapén egy egy sikeres laposan kúszós becserkészés, fékevesztett rohammal megüldözés, és villámként becsapódó levadászás után...
Ennyit mára a whippetek vad lelkivilágának és a kanapék tehetetlen megadásának romantikus történetéről Kedves Olvasgatóm, várlak vissza blogomba, ahol legközelebb TDI WhippetKirályfi MukiManó BányászGepárd SárkányFióka KenguruPatkány CeruzaMajom legújabb kalandjairól olvashatsz majd...

2011. november 25., péntek

61. Közeleg a Karácsony, azaz milyen ajándékot érdemel egy "majdnem" családtag

Üdvözöllek Kedves Olvasgatóm, a méltán nagy érdeklődésre számot tartó Mitisvegyünkkarácsonyraegymajdnemcsaládtagnak blogban!
Minden jóravaló családban van egy (két, három...) majdnem vagy teljesen-családtag kutya, akit mindenki szeretget, kényeztet. A gyerekek nyúzhatják, a fülét húzhatják... azaz levezethetik rajta a testvér-hiányukat, testvér-többletüket, vagy akár az iskolai frusztrációjukat, persze mindezt merő szeretetből. A felnőttek pedig kiélvezhetik a kedvességét, amit az esetlegesen már kamaszodó gyermeküktől nem mindig és minden esetben kapnak meg. Megsimogathatják, ha jól viselkedett, és nem ásott ki egy növényt sem a kertből, fél köbméteres lyukat hagyva maga mögött, és nem is terítette ki büszkén a küszöb előtti lábtörlőre, mint egy prédát... Szóval az "alany" adott!
Nézzük meg a másik paramétert, az időtényezőt, azaz a Karácsonyt. Kedves ünnep ez, kandallók melegétől és a szeretettől (mely egész évben is ott volt, de mégis alig volt rá idő) otthonos "otthon", a gyertyafénytől falon ugráló halvány árnyékok, szegfűszeges, fahéjas sütemények lakást belengő mennyei illata, sugdolózó, titkolózó felnőttek és izgatott kisgyermekek várakozása... Egyszóval az időtényező is pont megfelelő. Vizsgáljuk meg akkor egy kicsinykét az igét. Vegyünk, venni, vásárolni... A kor kedvenc szava, hisz "fogyasztói társadalmunkban" szinte elítélik azokat, akik nem tesznek eleget a kor és embertársaik iránt érzett felelősségtudatuk elvárásainak, és nem VÁSÁROLNAK szinte folyamatosan, hisz mint tudjuk a kereskedelem, és az azt kiszolgáló ipar, és az ipart kiszolgáló alapanyagipar mind mind emberek ezreinek, millióinak ad munkát, lehetővé téve hogy a jövedelmükből tovább virágoztassák a gazdaságot! Tehát alapjában véve ez is kipipálható.
Na akkor el is értünk a lényeghez, a MIT-hez, mert ez itt a fő kérdés! Férfitársaim nevében jelentem, mi általában az utolsó nap utolsó pillanataiban vesszük meg szeretteinknek az ajándékot. Kedves hölgyeim, ti viszont gondosan előre eltervezve, már talán nyár végén megvettétek... Szóval a MIT-re visszatérve, az emberek egymásnak általában olyan ajándékot adnak, amit maguk is szívesen kapnának, vagy nekik is tetszik. Ez eddig rendben is van, de mitévők legyünk egy kutyával? Mert a selyemnyakkendő, vagy az a cuki kis táska egyáltalán nem hozná lázba a házi kedvencünket, bár ez TDi Whippetkirályfi esetében egyáltalán nem igaz, hiszen nagy vadász lévén, képes lenne a fantáziáját kicsinykét jobban bevetve röpke 10 perc alatt becserkészni, levadászni, és egy mindent megsemmisítő utolsó támadással széttépni egy Armani nyakkendőt, vagy egy LV retikült is... Amúgy Ő a világ legszelídebb jószága, kedvessége határtalan, bújós mint egy cica, de védelmezőn lép fel mind a 16 kilójával, ha a családot, az ő kis falkáját veszélyben érzi. Főleg a postást tartja kitartó, és ráadásul életveszélyes támadónak, mikor a postaládába dobálja azokat a nagyon is veszélyesnek tűnő leveleket. Néhányak szerint TDi-nek olyan szaga van, mint egy tavalyi karácsonyi sütinek, ami a doboz alján véletlenül megmaradt. Édeskésen finom, tele az előző karácsony emlékeivel, de azért mégse enné meg az ember, mert végülis egy kutyáról beszélünk... Szóval egy kis kedvesség-bonbon Ő, így aztán megérdemli az ajándékot akár Karácsonyra, akár bármely napjára az évnek.

De hogy konkrétan mit kap most Karácsonyra? Na azt még mindig nem tudom...
Legszívesebben FUTÁST vagy egy nagy SÉTÁT vennék neki!
Ezért ha valahol, valaki egy üzletben találna ilyet, könyörögve kérem, dobjon egy üzit... :-)
Hálásan köszönve várok minden Kedves Olvasgatómtól ötleteket arra, hogy tulajdonképpen "Mitisvegyünkkarácsonyraegymajdnemcsaládtagnak" !

2011. november 15., kedd

60. Jubileumi bejegyzés, mely szerint megettem egy papucsot...

Üdvözöllek Kedves Olvasgató a "hogyan nőjünk fel anélkül, hogy megennénk a gazdánk papucsát, majd mikor már megnyugodott, hogy tényleg felnőtt a kutyája, hogyan együk meg mégis a kedvencét..." című blogbejegyzésben!
Az úgy történt, hogy a gazdáim megint otthon felejtettek, de ez már kezd rendszeres lenni. Na én ezt egyszerűen megelégeltem, és fellázadtam! Nem örülök ennek a rossz szokásuknak, egyszerűen elmennek otthonról, és úgy csinálnak, mintha én nem is léteznék. Egyszerűen otthon hagynak... Pedig én olyan szívesen mennék velük mindenfelé, igaz a nagy berregő és remegő, meg billegő dobozukat nem annyira szeretem. Többször előfordult már, hogy a vacsorámat is odabüfiztem nekik, hogy azonnal hagyják abba a nagy ablakos guruló doboz berregtetését, és billegtetését, de ezek nem értenek a szóból. De sokszor mennek el itthonról gyalog is, lehet hogy távolabb ülnek be a berregő dobozba, de én ezt már általában nem látom. Szóval egyedül nem annyira érdekes a játék, sem a futkározás. Ezért szeretem ha velük lehetek, ott mindig történik valami érdekes, érezni a különböző szagokat, nagyon sok millió különböző idegen, és néhány ismerős megszokott szagot. Minden nap el szoktam vinni őket egy jó helyre, ahol elengedem őket a pórázom végéről, és amíg ők bambán egy helyben nézegetnek, addig én végre szabadon futhatok! Aztán megkergetem a nagy víz partján a repülő fura szagú "nyuszikat", néha egy egy kis darabkájuk a számban marad. A gazdáim ilyenkor azt szokták kiabálni, hogy "TD azonnal köpd ki a kacsát!" Nem tudom mi a bajuk azzal, hogy a repülő "nyuszikat" megkergetem, szerintem ez nagyon is jó szórakozás...
Ha sokat sétálhatok a nagy víz körül, esetleg még messzebb is eljutunk, ahol teljesen idegen szagok vannak, azt szeretem a legjobban. Ezeken a helyeken minden dolgot, ami kiemelkedik a földből én is megjelölök...
De a guruló dobozokat például nem engedik megjelölni, nem mindig értem ám őket, szóval elég furák, mert a gazdám is állandóan osztogatja a szagát egy kis kártyával. Azt mondja "névjegy", de szerintem csak a szaga van rajta...
Na szóval amikor nem visznek magukkal, akkor a saját kertemben szoktam valami elfoglaltságot keresni magamnak. Előfordul, hogy érdekes szagot érzek valahol, ahol szerintük nincs is semmi, és "miért ástál ide egy bazi nagy lyukat?" felkiáltással visszaszórják a földet, amit kemény munkával kitermeltem. A kis edénykék, amikbe pici zöld fákat tesznek, azok a kedvenceim, ha egy újat tesznek ki nekem, akkor azt leellenőrzöm, hogy rendes íze van-e?! Ezt sem szeretik, mert ezeket is mindig visszateszik, de engem nehéz átverni, mert következő világosság alatt újra kikaparom... Ma találtam egy olyan dolgot, amit a hátsó lábukra szoktak húzni, eddig sose bántottam ezeket, mert nem érdekeltek, de ma valami felkeltette az érdeklődésemet. Szoktam kicsi zizegő, repülő dolgokra is vadászni. Ezek nagyon pici "repülő nyulak", de annál izgalmasabb levadászni őket. Talán egy ilyen kis repülő izé szállhatott a közepes gazda hátsóláb védőjére... Mindenesetre azt vettem észre, hogy már a számban van, és ha már a fogaim között volt, kicsit megráztam, hátha kiesik belőle a pici repülő dolog, de semmi... úgyhogy leharaptam belőle egy kisebb darabkát, hogy jobban belelássak. Ám ez kevésnek tűnt, így a biztonság kedvéért, szétrágtam apró kis darabokra, nehogy a kis repülő nyúl el tudjon bújni valahol benne. Kettő is volt ebből a fura lábvédőből, az egyiket apró darabokra szedtem, a másikat viszont elrejtettem egy jó kis titkos helyen, ahol nehezen, vagy egyáltalán nem fogják megtalálni. De mikor hazajöttek, a helyemre küldtek mérgesen. Valahol éreztem, hogy ezt a dolgot nem kellett volna miszlikbe aprítani, de a vadászat nem olyan amit csak úgy félbe lehet hagyni, ezt mindenki tudja. Ám a gazdáim furán vadásznak, soha nem látom őket lesben állni, vagy lelapulva figyelni a fűben, és mégis mindig van zsákmány, minden este, és minden reggel... Biztos rájövök majd egyszer hogyan csinálják! Addig is kitartóan ások, rágok, és vadászok, de csak a biztonság kedvéért...

2011. október 23., vasárnap

59. Már megint az a fránya versenyszféra, avagy a "versenyszférák" zenéje...

Üdvözöllek kedves Olvasgatóm, jó hogy itt vagy újra nálunk, itt a Whippetfalvi RÉSZING DOG részlegnél...
Szinte meg is feledkeztem TDi Whippetkirályfi BányászGepárd legújabb eredményeit nyilvánosságra hozni, mert saját életem változásai annyira lekötöttek. Pedig fontos eseményről maradt le így majdnem eme internetes blog lelkes közönsége. Ugyanis TDi VersenyPocok MukiManó megszerezte a coursinges licenszét, és közben szinte észrevétlenül futott egy ötödik helyezést egy nemzetközi mezőnyben is.
Térjünk akkor a lényegre. Tegye fel a kezét, aki tudja, hogy mi a mákos tészta az a coursing! Látom, sokan képben vannak már, jól van akkor ezen túl is vagyunk, de ott amögött a képernyő mögött kis bizonytalanságot látok, hát fussunk át rajta még egyszer. Az agarak, és whippetek ugyebár vadászebek, ami azt jelenti, hogy évszázadokon át arra tenyésztették őket, hogy vadat kutassanak fel, hajtsanak, és ejtsenek el. Így ez az ösztön kiirthatatlanul bennük van. Ez tény! Az hogy ezt az ösztönt mivel lehet kielégíteni, sétával, futkározással, vagy valódi vadászattal, az már vélemény. Én magam részéről az "arany középút" híve vagyok, azaz TDi CeruzaMajom a vadászatnak azt a formáját űzi, amely szinte tökéletesen imitálja a vadászat minden izgalmát, mint például a nyúl kiszámíthatatlan mozdulatait, hirtelen irány- és sebességváltásait, de mindezt úgy, hogy egyetlen állatvédőnek sem áll fel a szőr a hátán, hiszen itt a "nyúl" többször használatos, azaz nem kell minden vadászatra új áldozatot keresnünk. A mi "nyulunk" egy szőrös nyúlbőr darabka jónéhány látványos neyloncsíkkal feldíszítve, amit több száz méter vékony zsinóron egy a pálya végén felállított gépezetet irányító ember húz, néhány fűben elrejtett tárcsa segítségével olyan cikk-cakkban, mintha egy valódi nyúl cikázna a réten. A neylon darabkák arra szolgálnak, hogy a fűben vadászó eb minél jobban lássa annak minden rezdülését, és irányváltását. A pálya hossza körülbelül 600 és 800 méter között változik, és a földre rögzített zsinórvezető tárcsák elhelyezése révén nagyon változatos és kanyargós "vadászat" készíthető elő. Az én kutyám, mint minden agár, remegni kezd, ahogy meghallja a többi kis vadász csaholását, és minden izmát megfeszítve, két hátsó lábára állva próbálja kideríteni épp merre menekül az a fránya "nyuszi".
A futamokat általában két kutya részvételével rendezik, akiket a gazdáik a megkülönböztethetőség kedvéért különböző színű mezbe öltöztetik, és a szájkosár viselete is kötelező, egyrészt hogy a kutyák még véletlenül se tegyenek kárt a másikban, másrészt hogy a műnyuszi valójában többször-használatos legyen.
A versenyszellem, ami nálunk embereknél a pénz, és a hatalom hajhászásában merül ki, kutyáinknál még természetes formában van jelen, azaz őket nem érdekli hogy a versenyen hányadik helyezést érik el, csak egy dologra koncentrálnak, elkapni a prédát! A serlegek, és díjak szerintem csak a gazdáknak szólnak, akik képesek szinte vérre menő vitákat folytatni, kinek a kutyája fut szebben, gyorsabban, vagy fordul a kanyarokban kisebb íven. A kutyákat vehetné példának sok ember, mondjuk a célmeghatározás kényes esetében, mert sokunk nem is tudja mennyire fontos a cél meghatározása. A kutyáink tudják, és mindig a legközelebbi célt határozzák meg, azaz futni, száguldani, és elkapni a nyulat.
Az emberek általában olyan távoli célokat (vagy nevezzük inkább álmoknak őket) tűznek ki maguk elé, hogy szinte esélytelen azokat elérniük, így aztán jó sokáig csak álmok maradnak... Csak azok az embertársaink sikeres "vadászok", azaz kapják el rendszeresen a "prédát", akik úgy tudnak a közvetlenül előttük száguldó célra koncentrálni, mint a szélvész gyorsaságú whippetek. Aztán ha elkapták, kicsit örülnek neki, majd jöhet a következő vad!
Hát mára ennyit a versenyekről, és a szellemekről... Javaslatom a következő Kedves Olvasgatóm, gyere el egyszer egy coursing versenyre, és győződj meg magad a mesém igazáról, ha esetleg ezután is úgy gondolod, hogy a célnak távolinak, és elérhetetlennek kell lennie, akkor is szemet gyönyörködtető látványban lesz részed, hiszen ezek a kecses és arisztokratikus mozgású "vadászok" szinte úsznak a levegőben vadászat közben. Mindenesetre bárhogy döntesz, várlak vissza ide az oldalra, hogy megosszam veled TDi WhippetKirályfi MukiManó BányászGepárd CeruzaMajom VersenyPocok legújabb kalandjait!

2011. október 17., hétfő

58. Elkeseredett próbálkozás, hogy újra blogíró lehessek... azaz mennyi időnket veszi el egy munkahely-váltás

Kedves Olvasgatóm, örömmel tájékoztatlak, hogy nem szabadultál meg tőlem, csak az elmúlt hónapban zajlott egyébirányú elfoglaltságaim minden olyan alkalmat kitoloncoltak a határidőnaplómból, ami blogírásra lett volna alkalmas. De most végre utolértem magam, és szorítottam egy órácskát ennek a számomra amúgy nagyon kedves elfoglaltságnak.
Blogom tulajdonképpen TDi CeruzaMajom MukiManó BányászGepárd SárkányFióka fejlődési grádicsait lett volna hivatott nyomon követni, ám sokszor elkalandoztam az élet egyéb területeire, vagy húztam látványos, esetleg tanulságos párhuzamokat a kutya, vagy a kutyanevelés, és az élet egyéb szintén nem elhanyagolható területei közé. Azt gondoltam ma kivesézhetnénk a munka, munkahely, és a munka-hejj témaköröket. És persze mindezt egy komolyabb írás-vetítővel rávetíthetnénk a kutyaidomítás sikerekkel és kudarckákkal tarkított harcmezőire, csak hogy egy kellemesen zöld és természetközeli hátteret adjunk ennek a fránya témakörnek.
Szóval a minap arra ébredtem, hogy már nem igazán érzem olyan jól magam a "munkahelyemen". Ezt a szót azért tettem idézőjelbe, mert az én munkahelyem gyakorlatilag Magyarország, és a kocsim volt... Majd erről is ejtek pár szót később, de először mindenképpen szeretném tisztázni a miért-eket. Mindjárt az elején le kell szögeznem, hogy én szeretem a munkámat, szeretek emberekkel foglalkozni, beszélgetni, megtanítani nekik különböző dolgokat, majd a kezdeti sikereiknek ugyanannyira tudok örülni, mint ők saját maguk. Ezzel az oldallal nincs is semmi probléma, az én felfogásomban így "dolgozik" egy vezető. Ám a másik, a "sötét oldal" annál inkább nem tetszik, ha erre a másik oldalra ráadásul átáll néhány barát, az sem tetszik, és ha ez a másik oldal elkezd teljesen hülyének nézni, sőt az általam képviselt kollégákat is hülyének nézi, na az már túlmegy minden határon. Ez a "vezetők" sorsa, mondták cinikus mosollyal a szájuk sarkában a sötét oldal lovagjai, erősödj meg, keményedj meg, és akkor veled lehet az ERŐ! ...és közben taposs el néhány száz embert... Hát, köszönöm ebből nem kérek. De mi köze van ennek az egész munkahelyi probléma-csomagnak a kutyák viselkedéséhez? Jogos a kérdés, ám ha jobban megvizsgálunk egy főemlős csoportot, mint pl. az EMBER, akkor remekül láthatjuk a párhuzamokat a többi emlős viselkedésével. Vannak Vezetők, és vannak a falkát létrehozó egyedek. A falkának mindig szüksége van Vezetőre, aki döntéseket hoz, megvédi és vezeti a falkát, létezésével biztosítja a falkatagok megfelelően biztonságos életvitelét. Tehát a falka mindig választ is egyet, de az emberek esetében ez a választás nem mindig azt az egyedet érinti, aki a legmegfelelőbb lenne az adott embercsoport szempontjából. Így hát amikor már nem tudtam ellátni ezeket a feladatokat, inkább leléptem a "falkámtól", és létrehoztam egy újat. Érdekes mód a régi "falkám" néhány egyede követett, azok akik látták a vezetőség hibáit, és természetesnek tartották azt, hogy ha a "vezető" távozik, akkor ők is mennek vele. Ám ennél még érdekesebb jelenség az, ami alátámasztotta az én meglátásomat, hogy a cég szinte kiürült, tömegesen mondtak fel a munkatársak, nem csak az én csapatom, hanem más területeken dolgozók is.
És hogy TDi Mukimanócska hogyan és mennyiben érintett ebben a falka-váltásban? Hát képzeljétek el, Ő továbbra is hűséges tagja az otthoni falkának, erőteljes dominanciával rendelkező "középvezetői" státuszban... És hogy e mellé a sok maszlag mellé tegyek valami értékeset is, búcsúzóul bemásolok ide nektek, Kedves Olvasgatóim egy számomra kedves, és szinte mindent elmondó idézetet:

"Ő a másik szem, mely átlát a felhőkön, a másik fül, mely a szél zúgásán is túl hall. Egy kis rész belőlem, amely a tengerig elér. Ahogy a lábamnál pihen, amint a legkisebb mosolyomra farkcsóválással válaszol, s a fájdalmas pillantás, ha nélküle indulok el, ezerszer elmondta már, hogy egyedül értem él. Talán bele is betegszik az aggodalomba, amikor nincs velem, hogy gondoskodjon rólam. Amikor rossz vagyok, könnyen megbocsát. Amikor mérges vagyok, addig mókázik, míg meg nem nevettet. Ha boldog vagyok, örül ő is. Ha bolond vagyok, nem neheztel érte. Amikor elégedett vagyok, ő is büszke magára. Nélküle nem lennék önmagam. Vele erőm teljében vagyok. Ő maga a hűség. Általa tanultam meg, mi az odaadás. Általa ismertem meg a titkos nyugalmat és békességet. Megtanított figyelni olyan dolgokra, amelyeket korábban észre se vettem. Amikor térdemre teszi a fejét, elmúlnak az emberi fájdalmaim. Ha mellettem van, megvéd a sötétségtől és a világ más ismeretlen dolgaitól. Megígérte, hogy várni fog rám... akármeddig... akárhol - ha szükségem lesz rá. És én tudom, hogy szükségem lesz - ahogy mindig is volt. Ő az én kutyám."

-----Gene Hill-----

2011. szeptember 1., csütörtök

57. TDi MukiManó BányászGepárd 1 éves lett!

Üdvözöllek Kedves Olvasgató, Szathmáry Tiszaparti Szélvész Tádé Whippetkirályfi Mukimanó Ceruzamajom Sárkányfióka Kengurupatkány Mukkerkoma Bányászgepárd, alias TDi első SZületésnapja alkalmából született bejegyzésben!
Ez a pár sor arról fog szólni, hogy milyen kedves kis lény a mi kis Tádénk. Egy konkrét szeretet-csomag, egy kis szeretet-bomba, aki képes bármely pillanatban felrobbanni. Képes a nyakába ugrani, és végignyalogatni bárki arcát, akit kedvel. És ő hamar megkedveli az embereket, ha kedvesen szól hozzá valaki, azt ő már kedveli is. Ezt a kedvelést pedig elég egyértelműen mutatja ki. 2 méter magasba ugrálva körbetáncolja "áldozatát", majd ha fogást talál rajta, akkor szó szerint felmászik rá, miközben heves farokcsóválás, mit farokcsóválás, inkább komplett testcsóválás közepette végignyaldossa az arcát. Aztán a száraz puszik után jön a hajrágcsálás, fülcsócsálás, és a többi kedveskedése...
Minden mozdulatunkat őrzi és figyelemmel kíséri, mint egy kis egyszemélyes őrző-védő kft, ha valaki kimegy a konyhába, rögtön neki is mennie kell. Ha csengetnek neki rögtön ellenőrizni kell, hogy a látogató nem jelent-e életveszélyt a falkája tagjai számára. Ha kifutotta és kizsezsegte magát, akkor pedig elégedett kis sóhajjal fúrja hegyes kis orrát a kanapé párnái közé, és merül édes álomba halkan szuszogva, és néha álmában is szaladva, vagyis ceruza lábacskáival vízszintesen kapálózva...
És meghálál minden simogatást, minden fülvakargatást, és minden perc időt, amit vele töltünk...
És ezért szeretjük őt!
Meg a finom kis orr bökdösésekért, amit akkor kapunk, ha épp nem tudunk rá figyelni, mert valami mást csinálunk, de ő mindenképpen fel akarja hívni magára a figyelmet. Ilyenkor úgy ér hozzánk a kicsi hegyes hideg orrocskájával, hogy szinte alig lehet érezni, de ezzel egyértelműen jelzi, hogy itt a játék vagy a séta ideje... Selymes szőrét simogatva nekem személy szerint 20-szal lemegy a vérnyomásom. A "rokonság" szerint régi karácsonyi süti illata van, ami kedves az ember orrának. A szája mindig olyan mintha épp mosolyogni készülne. Kajla kis whippet-füleit pedig mindig megpróbálja hegyezni, ha szólok hozzá... de azok természetesen kedvesen kajlák maradnak. Mellette nehéz lenne unatkozni, de még a híres családi hármas-ölelést is át kellett neveznünk négyesre, mert ha meglátja hogy kimarad valamiből, rögtön ott terem, és már ugrik is a két mellső lábával...

Egyszóval... szeretjük... <3

2011. augusztus 26., péntek

56. TDi BányászGepárd aranyat ás...

Üdvözöllek Kedves Olvasgatóm, kánikulában szívesen állnál egy hűs patak csobogó vizében, kezedben aranymosó tállal, vagy inkább az árnyékból figyelnéd az aranyásók kemény munkáját, és este felvásárolnád a termést? Mindegy melyik csoportba tartozol, ha az arany megmozgatja a fantáziád. A mai apropónk egyébként az 1900 $-t is meghaladó unciánkénti nemzetközi aranyár! A lényeg, hogy birtokolni akard! Legyél kicsit whippet! :o)
Napokban feltettem a FaceBook-ra egy sokrétű és hosszú megjegyzésáradatot/vitát kiváltó post-ot, "A whippetek 12 alapszabálya" címmel, ami épp a birtoklásról szólt:


1. Ha nekem valami tetszik, az az enyém!
2. Ha valami már a számban van, az az enyém!
3. Ha valami kis idővel ezelőtt a számban volt, az az enyém!
4. Ha el tudom venni tőled, akkor az az enyém!
5. Ha valamiről azt hiszed a tiéd, az is az enyém!
6. Ha valami csak úgy néz ki, mintha az enyém lenne, akkor az az enyém!
7. Ha valamit én láttam meg először, akkor az az enyém!
8. Ha te játszol valamivel, és leteszed, akkor az az enyém!
9. Ha valamit széttépek, akkor minden darabja az enyém!
10. Ha valami a tiéd volt eddig, felejtsd el!
11. Ha valami az enyém, soha nem lesz a tiéd!
12. Ha valami már elromlott, az a tiéd!

Cöcöcö... mondhatod, hogy nem kell, vagy hogy nem érdekel, de valljuk be őszintén, ez az arany dolog, amit titkon mindenki birtokolni akar. Ha lehetősége lenne rá, biztos téglaszámra halmozná, vagy ékszerként magára aggatná legszívesebben az ember fia és lánya. És ebben nagyon is az agarainkra hasonlítunk, hisz ők is csak birtokolni akarnak, csak nekik mindegy mit... illetve ez így természetesen nem szó szerint igaz. A lényeg az hogy Valamit akarnak birtokolni, nem kell annak több ezer éves múlttal rendelkező nemesfém tárgynak lennie, elég egy megcsócsált ásványvizes palack, vagy egy kétujjnyi vastag faág. Sőt vannak egyes egyedek, akik a gazdájukat, és/vagy családtagjaikat is birtokolni akarják.
Mindenesetre TDi ásott egy akkora lyukat közvetlenül a bejárat elé, hogy elgondolkodtatott. Lehet, hogy mégis az arany-kincsre hajt? A tárna mérete alapján a Karib tengeri kalózflotta több száz évnyi teljes felhalmozott arany-zsákmányát akarja kitermelni... A másik feltételezésem, hogy a családunk védelmében állított csapdát a gonosz behatoló bácsik ellen, akik miután bemásznak a kerítésen, elsüllyednek ebben a gigantikus elefánt-csapdában. Bármelyik megoldásnak meg kell találnom a pozitív oldalát, mert különben végzetes agyi elváltozásokat fogok elszenvedni, vagy egy kubikos brigádot kell fogadnom, akik szorgalmas ellen-kampány keretében betemetik ezt, ráadásul teljes munkaidőre bejelentve határozatlan ideig, hogy minden nap be tudjak járni a kocsival az udvarra. Próbáltam már magam is visszatemetni, de valahogy eltűnt a megfelelő földmennyiség, azaz a barlang csak félig telt meg, és a rendelkezésre álló föld már elfogyott... De vajon hova tűnhetett el a másik fele, amivel még mindig csapágyassá lehetne tenni egy kisebb méretű teherautócskát. Legjobb lenne ha meg tudnám győzni TDi BányászGepárdot arról, hogy várja inkább ki, amíg valaki kiássa helyette, és csak aztán csapjon le a gazdag prédára.
Ki gondolta volna erről a kis CeruzaMajomról, hogy még 1 éves kora előtt eléri a BányászGepárd rangot...
Ezzel mára búcsúzom Kedves Olvasgatóm, áss vagy lapátolj, vagy egyszerűen csak együttérzőn bólogass, lényeg hogy mutasd ki a véleményed... :o)

2011. augusztus 25., csütörtök

55. Vers a Vadászhoz...

Vers a Vadászhoz

Az őszből valami sárgásan villan,
az avaron halkan préda illan,
szemében halk-halvány fény csillan,
a Vadásznak izma összerándul...

Futása inkább lehetne vágta,
orrát a lágy levegőbe vájja,
szívében nincs haragnak lángja,
élete szűk zsákutca lett...

A rőt bokor alatt valami villan,
tűéles fogsor élesen csattan,
körforgás nem áll meg, csak lassan
a levélre fröccsen a sáros vér...

54. Az én kutyám, az én "lényem"...

Üdv újra nálunk Kedves Olvasgató, a nyári szabadságolások letelte utáni lélegzetvételnyi kis időben, mikor még lehet egy kicsit szusszanni a nagy őszi pörgés előtt. Ma nem is akarok másról írni neked, csak egy könnyed kis brain-stormingot arról, mennyire másolja egy kutya a gazdáját (vagy visszafelé...). Bizonyára hallottad már azokat a mendemondákat, miszerint a gazda olyan kutyát választ, aki hasonlít saját magához, és ha nem, akkor meg úgyis hozzáhasonul majd. Vagy Ő, vagy a kutya...
Sem alátámasztani, sem cáfolni nem tudom az elhangzottakat, inkább Rád bízom Kedves Olvasgatóm, hogy szabadon eldöntsd, kinek hiszel.
Az úgy történt, hogy egyszer egy szép napon elhatároztam, hogy hosszú-hosszú kihagyás után újra szeretnék egy kutyust, aki még nem ismeri a történetnek a múlt homályába vesző részleteit, kérem lapozzon vissza a kezdetekhez, ahol is leírtam TDi Mukimanó Sárkányfióka Bányászgepárd beköltözésének teljes előzmény-, és/vagy következményáradatát. Sokáig keresgéltem a legmegfelelőbb fajtát, és mivel a kiválasztás paraméterrendszerre oly mértékben volt összetett, hogy a teljes posztot elfoglalná a leírása, ezért inkább belinkelem neked Kedves Olvasgatóm. Lásd a történet teljes hátterét: http://whippizee.blogspot.com/2011/02/13-es-fel-miert-pont-td-miert-pont.html
Tehát a vezérfonalunkhoz visszatérve, én egy olyan kutyát találtam, aki (és ez az "aki" szó, bár látszólag nyelvtani, ragozási, etikai, és ráadásul még szociológiai vonatkozásban is helytelennek tűnik, mégis teljesen helyénvaló) külsejét tekintve tökéletes ellentétem, viszont belső értékeit alaposabban megvizsgálva szinte már nevezhető a genetikai másolatomnak, na nem azért, mintha helyteleníteném a nyulak szabadságharcos mozgalmát, vagy némely egyedeinek ez irányú felszabadító tevékenységet hirdető mezei véleménynyilvánításának gyökereinél történő elfojtását, nem dehogy. Inkább mélyebb összefüggésekre rávilágító hasonlatosságokat véltem felfedezni TDi Rontombontom Whippetkirályfi és a saját világnézetem között.
Visszatérve kicsit a külső ismertetőjegyek elemzéséhez, a "kövér" agáros megjegyzés kivételével semmi, de tényleg semmi hasonlatosság nem jegyezhető fel az Adenauer-keresztünk NEM HASONLÍT oldalára. TDi Ceruzamajom ugyanis egy tipikus agár, annak minden külső és természetesen belső tulajdonságözönével. Itt szintén csak egy linket kapsz Kedves Olvasgatóm, hiszen semmiképpen nem szeretnék az önplágium, vagy a felesleges billentyű-csattogtatás vétkébe esni... http://whippizee.blogspot.com/2011/01/10-jubileumi-kiadas-azaz-mi-kulonbseg.html
Szóval az itt említett írást kiegészítendő, megjegyezném én még mindig 112 kg vagyok, aki ezek után bárminemű hasonlóságot merészel észrevenni köztem és TDi ceruzamajom között, azt azonnali hatállyal, minden protekciómat a végletekig kihasználva, elküldeném egy komolyabb szemfenék-vizsgálatra...
Tehát a külső hasonlatosság-nemhasonlatosság kérdése erőteljesen kipipálva! Na, akkor csapjunk bele az Adenauer-keresztünk másik oldalának kitöltésébe. Jut eszembe, mindenkinek megvan ez az Adenauer nevű bácsi? Német származású politikus volt a porosz államtanácsban, és a későbbi NSZK-ban (na most meg ezt is el kéne magyaráznom, mert az olvasótábor jelentős része egy másik történelemkönyvből tanult már, és nem tudom azokban szerepelt-e az NDK-NSZK történelmi párhuzama!? No mindegy, reméljük a legjobbakat...), aki a döntéseit a pozitív és a negatív következmények száma alapján hozta meg, azaz ha a pozitív érvek sorakoztak nagyobb számban a híres Adenauer-kereszt alatt, akkor mehetett a buli, ha a negatívok, akkor bizony nem!
Szóval a HASONLÍT-oldalra visszatérve, nézzük csak ezeket a tulajdonságokat egyesével. Mivel belső tulajdonságokról fogunk beszélni, kérem a megrögzött állatelleneseket, nyugodtan váltsanak át egy másik blogra, mert itt állatok érzéseiről fogok írni, mert szerintem ugyanúgy éreznek és gondolkodnak, mint mi emberek. Egyszerűbben, és talán inkább azt mondanám kevésbé árnyaltabban, de erősebben éreznek, mint mi, ám mindenesetre határozottan állítom, hogy konkrét érzéseik vannak. Éreznek szomorúságot, örömöt, féltenek minket, sőt féltékenyek is tudnak lenni. Sokszor vehetjük észre, hogy nem is csak a területüket védik, hanem inkább a "falkájuk", azaz a család tagjait. Tudom, hogy ehhez a cikkhez kicsit ki kell most adnom magamat, de talán nem lesz belőle baj... Sok mindent el lehet rólam mondani, de azt biztos nem, hogy én vagyok a világ legkedvesebb embere, legalábbis a külsőm alapján biztos nem egy édes kis Bichon Frise jutna eszedbe...
Sokkal inkább talán egy Fila Brasiliero, a maga brutális rabszolga-vadász fogazatával és hatalmasan ijesztő robusztus testfelépítésével...
De az tuti biztos, hogy nem egy gepárdra emlékeztető, kecses kis whippet jószág, aki villámgyors, ám könyörtelen vadász:
Bár attól most az egyszer megkíméllek Kedves Olvasgatóm, hogy rólam kelljen egy képet megnézned, de hidd el, talán még a Fila Brasiliero áll hozzám legközelebb külső jegyeit tekintve...
És ha ebben megegyezhetünk, akkor térjünk át a belső jegyekre ismét.
Én egy őrző-védő kft teljes személyzete tudok lenni egy pillanat alatt, ha a családom, vagy a hozzám közel állók veszélyhelyzetbe kerülnek, sőt még akkor is, ha csak úgy néz ki, mintha abba kerültek volna... Ez sajnos nem túl jó tulajdonság, ha már nem a Vadnyugaton, vagy valahol a dzsungelben élünk, bár ez inkább a diplomácia teljes fegyverarzenálját felvonultató feleségem véleménye... Én a mai napig a kelleténél egy fokkal határozottabb fellépés mellett teszem le a voksomat, de fizikai erőszakot csak a legvégső esetben alkalmaznék. Hála Istennek, erre testi adottságaim (nevezzük őket enyhén túldimenzionáltaknak...) miatt ritkán kellett sort keríteni, 43 év alatt talán kétszer-háromszor. TDi CsaládiHős Whippetkirályfi szintén ez a típus, bár valamiért nem veszi tudomásul, hogy az ő testi ereje messze elmarad egy Filáétól! Ő védelmez! Mert legbelül ő is egy Hős, aki megmenti a Világot...
És meg tud sértődni, pont ugyanúgy mint a gazdi, és tud önfeledten, boldogan rajongani valamiért, bár ez mondjuk rajta sokkal inkább észrevehető, mint a gazdin... És tud szomorú lenni, lelógó fülekkel csak feküdni, és nézni hogy megy el a világ mellette, de tud vidáman szökdécselve labdát kergetni, aminek az gazdi-kompatibilis megfelelője talán a kajakozás, vagy mostanában épp a golf...
Egyszóval ugyanúgy érez, és ráadásul ugyanúgy ki is mutatja. Mondjuk én még nem téptem szét bosszúból a teraszon felejtett újságokat, csak azért mert nem mehettem el a család többi tagjával valahová, de azért hajlamos vagyok ez irányú hiányérzetemnek valami mással hangot adni. Sokszor kergettem már délibábokat, ami nála a mindig mindenhová elbújó cicák űzésével egyenértékű, ugyanis ő sem tudta még egyszer sem elérni a ravasz Pákó cicát, mielőtt az átbújt volna a szomszéd kerítésének résein, pont ugyanúgy, ahogy én támadom az utóbbi években rendszeresen az emberi agyak szélmalmait fáradhatatlanul, de sosem szűnő Don Quijote-i lelkesedéssel...
És ami talán a legszembetűnőbb, hogy ezek a hangulatok szinte mindig leképezik az én hangulatingadozásaimat, azaz ha én jól érzem magam, akkor TDi Mukimanó is boldog, ha viszont valami elrontotta a kedvemet, akkor ezt ő előbb érzékeli, mint bárki más a közvetlen környezetemből. Érdekes kapcsolat ez két lény között, kicsit talán hasonlíthatók vagyunk az Avatar című filmben elfantáziált, gyökereken, ágakon, és hajfonatokon keresztül kommunikáló lényekhez, csak nekünk még kis világító szálacskákra sincs szükségünk Tádéval...
Összefoglalva Kedves Olvasgatóm, ha még nem érezted azt, hogy egy élőlény azért van körülötted, hogy az érzéseid tükörképeként funkcionáljon, leegyszerűsítve, felerősítve, és visszasugározva azokat, akkor fogadj be egy kiskutyát, és neveld fel. Soha nem fog elhagyni, becsapni, gonoszkodni veled, csak szeretetet fog adni, hűséget, és gondoskodást, de csak annyit amennyit tőled kap, egy kicsi plusszal megnövelve, és ez a kis extra Ő maga, a teljes lényével...

2011. augusztus 18., csütörtök

53. Nyár, szabadság, és még ami kell...

Üdvözöllek egy "kisebb" kihagyás után újra a whippetes blogban Kedves Olvasgató!
Ha nem épp a Balaton partján lógatod a lábadat, akkor közlöm Veled, hogy brutális meleggel folytatódik az idei monszun-évszak... Ugyanis lassan már teljesen átrendeződnek az évszakok a mi kis Magyarhonunkban. Szinte egész nyáron esett... Sebaj így könnyebb lesz az átállás a rizstermesztésre! Talán Te is észrevetted, egyre erősebben koncentrálunk a kínai nagy tesó felé, és ott aztán sok fogy ebből a magféleségből.
Na de térjünk rá a lényegre, amiért megint összegyűltünk, a whippet-lélek rejtelmeire...
TDi Mukimanó Egyreinkábbsárkányfióka gyökeres változásokon ment keresztül az utóbbi egy-két hónapban. Azontúl, hogy a fejhangon történő ugatásból elkezdett kutyaugatásra egyre inkább hasonlító hangokat kiadni, egészen addig, hogy olyan igazi kemény-macsós, házőrzős kapuhoz-szaladásokat is bemutat már néha. Ez számomra megdöbbentő változás, mert TDi eddig pont magasról pottyantott az utcánkban elhaladó bármiféle forgalomra. Mostanában észrevette, hogy ez egy terület, amit érdekes mód mégsem a jelölős technikával birtokol, azaz a jelölést csak és kizárólag séták alatt eszközöli. Ami nem is túl nagy baj, mert így legalább a tujáink nem égnek ki. Itthon továbbra is inkább a funkcionális pisilési módot használja... A megkímélt tuja-életekért cserébe viszont a hét törpét megszégyenítő mélységű bányavájatokat készít alapos műgonddal! Nem jöttem rá a gödrök funkciójára, mert nem temet el benne csontokat, vagy más tárgyakat, nem is fekszik bele, hogy hűsítse magát a nedvesebb hidegebb földben, semmit nem csinál a lyukakkal, csak kiássa őket... Viszont elég nagy számban készíti ezen műremekeket. Épp elég számban ahhoz, hogy ha minden nap betemetek egyet, akkor másnap hazaérkezésemkor legalább eggyel több legyen... De ha legalább a funkciójára rájönnék!? Talán facsemeték ültetéséhez készíti elő a helyet...? Vagy kerti tavat szeretne, hogy úszkálhasson...? Mondjuk van egy halvány sejtésem, talán Kínába akar átásni... mert szeretné ellesni a rizstermesztés rejtelmeit... :-)
Azt hiszem keresek egy rizses tápot, talán ezzel megoldhatom ezt a bokaficamító problémát!
Mondjuk ezen a képen direkt ártatlannak tűnik... És aki már látott whippetet "nézni", az tudja miről beszélek. Ők MINDIG ÁRTATLANOK, legalábbis tökéletesen el tudják játszani... :o)
Ezzel búcsúzom is Kedves Olvasgatóm, és ha esetleg a Te kutyád is át akar ásni Kínába, a Föld másik felére, javaslom térjetek át a rizses tápra, talán ez lesz a megoldás, mást egyelőre nem tudok javasolni...

2011. július 27., szerda

52. Azt a keservit... kimaradt két hét

Üdvözöllek az információtúladagolás ellen küzdő WhippetKirályfi blogban kedves Olvasgató!
Talán épp a nyaralásodat töltöd egy távoli ország tengerpartján, koktélos pohárral a kezedben, derékig a hűsítő medencében ülve, és a parti pool-bár pultjára könyökölve, vagy épp a munkahelyeden próbálod elűzni a főnök-nélküli hétköznapok unalmát, mivel épp hogy ő nyaral, szinte mindegy... A lényeg, hogy minket olvasol! Na, félre ne érts, nem arra mondtam, hogy mindegy, hogy Te hűsölsz a medencében, vagy a főnököd, mert az nagyon is nem mindegy. Hidd el Te sokkal inkább megérdemelnéd, de a világ valahogy így alakult ki, ilyen kis igazságtalankára... Egyébként csak a végeredményre gondoltam, vagyis az olvasgatásra... Minden Olvasgatót meg kell becsülni, ezekben az "olvasgatásban" ínséges időkben. Pláne úgy, hogy kis kóbor blogom lassan eléri az 5000. azaz ötezredik olvasgatóját, lehet hogy épp Te vagy az... Gratulálok! És ezúton gratulálok minden Kedves Olvasgatónknak a világ minden szegletében, mert a mai világban időt szakított arra, hogy egy kicsit mást csináljon, mást, mint ami a közvetlen céljaihoz közelebb vitte. Előadásaimban előszeretettel emlegetett CÉL, annak meghatározása térben és időben, és annak fontossága, motiváló hatása, mind mind alapvető a kor "sikeres" embertípusának mintájában. Ám sokszor megfeledkezünk a kikapcsolódásról, ami lehet egy kiadós séta a kutyánkkal, lehet kertészkedés a veteményesünkben, lehet egy kis kocogás, de lehet egy olvasgatással töltött fél órácska is. Azt hiszem legtöbbünk a ránk zúduló mérhetetlenül nagy mennyiségű információhalmaz miatt kicsit elzárkózott, kicsit begubózott, sajnos egyre több emberen látom ezt a bebábozódott állapotot. És ebben az állapotban jót tesz, ha egy kicsit eltérünk a saját magunk (vagy mások, például a főnökünk) által kijelölt célravezetőnek tűnő úttól... Kikapcsol, pihentet, megnyugtat. Csak javasolni tudom mindenkinek, aki csak egy pillanatig is úgy érzi, hogy túlcsordultak a világról kapott "hasznos, és célra vezető" információi. Írj vagy olvass, vagy csinálj valami "mást", mint a megszokott, és meglátod, eltűnik a téged körülvevő "báb". És találsz majd Te is egy olyan kikapcsolódást, mint amilyen nekem a blogírás. Hiszen amikor ezt a blogot elkezdtem írni, azt gondoltam leírom a világnak, milyen jó érzés egy kiskutyával játszani, sétáltatni, idomítani, és ezzel tippeket adok majd azoknak, akik épp kutyavásárláson, befogadáson töprengenek. Aztán kiderült, nem nektek van szükségetek arra, hogy ezt elolvasgassátok, hanem nekem, hogy leírogassam, vagy inkább úgy fogalmazok kiírogassam magamból. Messziről kicsit Don Quijote-snak tűnhet ez az egész, de a számok nem hazudnak. Még pár perc, és elmondhatom, hogy a blogomat, a közös blogunkat veled és TDi WhippetKirályfival 5000 ember elolvasta, köszönet neked, amiért hagytad hogy kirángassalak a gubódból... Fogd a kutyát és a pórázt, és nyomás ki a rétre, a tópartra, vedd le a cipőd 5 percre, és fuss egyet a füvön, szerintem találkozunk... :-)

2011. július 13., szerda

51. Kerékpáros kutyakalandok, azaz egy kilométerhiányos agarat még biciklivel se érsz utol...

Üdv nálunk Kedves Olvasgató!
Nyári szabadságodat töltöd éppen, vagy a munkahelyed klimatizált irodahelyiségében olvasgatsz minket, vagy otthon bekuckózva "szörfözöl" a neten? Teljesen mindegy, az a sebesség, amire most felkérlek, úgyis meghaladná a gyalogos, sőt még a 100 méteres sprinter tudásodat, ezért pattanj fel velünk erre a virtuális kerékpárra, biciklire, bicajra, cangára, móntenbájkra, szitibájkra, krújzerra... vagy amit éppen csak el akarsz képzelni magadnak erre a pár percre. Garantálom, hogy nem fogsz kiizzadni, lihegni, sőt még csak el sem fogsz fáradni, a holnapi izomlázról meg már ne is beszéljünk...
A történet ott kezdődött, hogy TDi mukimanó agáregér a napi kétszer, néha háromszor fél órás labdadobálós futtatás, és a mindennapi jó egyórás futtatás/sétáltatás ellenére kicsit frusztráltnak tűnt mostanában. A kutyafuttatón az őrületbe kergette szegény fajtatársait, mármint a Darwini besorolás szerinti kutyákat. Ő ugyanis úgy játszik, hogy FUT... SZÖKELL... mint egy szöcske, két másodpercenként irányt váltva ROHAN eszementen. A sétáltató gazdik ha meglátják, rémült arccal felveszik az amúgy minden kutyafuttató területen ajánlott roggyantott térdű, de a környezet hóhiányos volta miatt elég hülyén kinéző síelő-pózt! Ennek a póznak több előnye is van, egyrészt edzi a külső comb- és farizmainkat, másrészt egy 53 kilométerperórával közeledő, és a többi kutya oldalsó támadásait bekalkulálni még képtelen whippet, és az utána loholó 5-6 kutyesz becsapódása esetén nagy eséllyel megakadályozza, hogy a térdszalagjainkból masnit kössön egy baleseti sebész bácsi...
Egyszóval volt indokom elég, hogy ezt a KRESZ szerint szabálytalannak minősített, közlekedési bűncselekményt végrehajtsam. A szabályokat szerintem több helyen, és szinten is megsértettük, hiszen a kerékpár mellett futtatott kutya effektust négyzetre emelve, körülbelül 40-45 kilométer per órával száguldoztunk Szombathely kietlenebb mellékutcáiban. Az 50 km/h sebességhatárt azonban egyszer sem léptük túl... Talán ez enyhítő körülmény lesz, ha letartóztatnak minket ámokfutásért, bár tudtommal kevés olyan ámokot futót látott még a világ, aki ugyanazokban az elhagyott utcácskákban száguldozik fel és alá...
Mindenesetre TDi úgy futott, mint aki a boldogságban úszik! Hol mellben, hol pillangóban úszott, és csak néha váltott át gyorsúszásra, legnagyobb szerencsémre, mert ezekben a pillanatokban csak arra tudtam koncentrálni, hogy valahogy a kerékpár nyergében tudjak maradni. Ilyenkor úgy éreztem magam, mint a vitorlás regattát kísérő időmérő hajócska, mármint annyira billegtem a TDi által keltett lökéshullámok hátán. Imádta a versenyt, és amikor néha büszkén felnézett rám, szemében a következő felirat villogott: Tudtam, hogy az én gazdám még ilyen gyorsan is tud futni, nem tudom miért ült erre a csörgő-zörgő izére, de ha ettől ilyen gyors, akkor megtartom... Azt a boldogságot kellene látnod, Kedves Olvasgató, amikor a bicajt a kapu felé kezdem tolni, és elkiáltom magam: TD, séta! Odafut, és leül elém, szinte odatartva a nyakörvét, hogy feltegyem rá a pórázt, és minél előbb futhasson már! A kerékpár órája szerint első alkalommal 4 kilométert tekertem vele, második közös futásunk (és ezt csak azért emelem ki, mert még soha nem futottam TD-vel, a bal lábamba épített 38,5 centiméteres vas miatt...) már több mint 5 kilométer volt, és azóta mindig kicsit emelünk a távon. Tegnap a kutyafuttatónál álltunk meg pár percre. Na ez aztán mókásra sikeredett, TDi agáregér-sárkányfióka szokásos őrült hajszája csupáncsak 5-6 percig tartott a helyszínen megjelent kutyagazdák legnagyobb örömére, így ugyanis csak ebben a még elviselhetőnek tartott időintervallumban kellett idiótán kinéző nyári-síelő állásban tartózkodniuk. TDi úgy dőlt ki a sorból, hogy ha ember lett volna, akkor a rémült tömeg mentőt hívott volna, egyik pillanatban még a tőle megszokott 40-50 kilométeres sebességtartományt feszegetve kergette az egyik lelkes boxert, a másik pillanatban megállt a lábam és a bicikli között, mintegy védelmet keresve, és egyszerűen eldőlt! A többiek rémülten kérdezgették, hogy minden rendben van-e a kutyával, de én már sokszor láttam ezt a mutatványát, amikor egy pörgősebb sprint után úgy dőlt el, mintha kivették volna belőle az elemeket... Kellett vagy 5-6 perc, amíg kilihegte magát, és hazaindulhattunk. És hazáig még hátra volt majdnem egy kilométer, ám TDi mintha mi sem történt volna, úgy húzott, alig kellett tekernem, sőt indulás előtt még egy búcsúkört futott a kedvenc boxer haverjával. Sajna erről nem tudtam képeket készíteni, de megpróbálok ide beilleszteni egy régebbi videót a futkározásáról...
Én is néztem egy darabig, de a kép nem mozog, úgyhogy ez inkább csak egy fotó.
Na ennyit a számítástechnikai vénámból előbuggyanó szakmai tudás gyöngyöző forrásáról...

De ezzel búcsúzom is Kedves Olvasgatóm, ha már nem bírod a meleget, gyere vissza, hátha addig születik egy újabb szösszenet az élet rejtelmeit kutató kutyafuttatótól és lábánál hűségesen szuszogó TDi Whippetkirályfiról...

2011. július 7., csütörtök

50. Félszázadik írásom Marketingország lakóinak... azaz túl a dobozon

Üdvözöllek körünkben Kedves Olvasgató, köszöntelek a jubileumi különkiadásunkban, amely csak Neked íródott, csak Ma olvasgatható, és igen, csak Ezen  csatornán látható...
Marketingország kedves láb- és hüvelygombás, hasmenéses, szorulásos, fej, derék és ízületfájós, és persze minden ruháját tökre összesározó, valamint 30.000.- Ft kölcsön után +60.000.- Ft kamatot fizetni vágyó, és mindezek együttes igénybevételére állandó kényszert érző lakói, köszöntelek Benneteket! Jaj, majdnem megfeledkeztem a mindenki WC-jében lakozó nyálkás baktérium-királyról és beszélő takony-hadseregéről, akit le kell győznötök. Lehet hogy valamit kihagytam, de gondolom mindenki rájött előző mondatom cinizmusára mi szolgáltatta a megfelelő alapokat. A Marketing csodás világába szeretnélek elkalauzolni ma benneteket, hogy rávilágítsak kicsit, miért is nem megoldás a kutya-fogkövére a "kutyaprotkó"?
Kezdjük az elején. A tények szigorú dolgok, tényleg akadhatnak páran, akik gombás fertőzésben szenvednek, ám nem gondolom, hogy emiatt minden nap vacsoraidőben 30 alkalommal le kellene adni a kis petri csészében kivirágzó lábgombák szomorú véget érő életrajzát. Továbbá biztos vagyok benne, hogy más orvosi problémával is küzdünk, ám valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva úgy érzem, ezzel inkább az orvosomat keresném fel, mintsem vacsoraidőben a teljes (már akinek még van) televíziós közönséget. Picit gondolkodjunk együtt, mi lehet vajh annak az oka, hogy a Híreink után, már a Reklámjaink is negatívak? Mert Híreket csak az a bátor nézzen, aki nem fél szembenézni a hétfejű gonosz "megkéselteélettársát-elöntötteacunami-részegenelütötte-árvízalattazegészfalu-meghaltközlekedésibalesetben-lebukottaszexuálisbűncselekménnyelvádoltbankvezér-agyonvertecsecsemőjét-előzetesbenasikkasztópolgármester" hírszörnyeteggel. De hogy a reklámjainkból is ez a sok baj, betegség, nyomor kacsintson ránk, azt már a legerősebb idegzetű nézők (vagy nevezzük inkább őket fogyasztóknak... a szerk. megjegyzése) sem mindig bírják szó nélkül. Észrevetted már, ha vége a kedvenc filmednek, és kimennél a konyhába hogy egy pohár bort (ízlés szerint sör, vagy tetszőleges ital behelyettesítendő) tölts magadnak és a párodnak, akkor "ezek" felhangosítják az adó hangerejét, és gyakorlatilag utánad küldik a reklámokat a konyhába!? Nem szabadulhatsz olyan könnyen, mint gondolnád, tudat alatt visszhangoznak bennünk a reklámok szövegei, zenéi, butácska szlogenjei. Gondolj vissza tíz, vagy netán velem egykorú lévén húsz, vagy akár harminc évvel ezelőttre. Mi jut eszedbe először, valami bugyuta reklám szlogenje, vagy a vers szövege, amit anyák napján szavaltál az általános iskolában? Nekem a gügye reklám ugrott be elsőnek, és mit gondolsz miért? Mert naponta kétszázszor hallottam éveken át, és így szinte belém szuggerálták. És valljuk be őszintén, mi hagytuk ezt. De ha többségében valami jót reklámoznának, (mert erre is van ám példa, csak ki kell kukucskálnunk a "magyar gyarmati-fogyasztói dobozból", amibe minket bezártak) akkor az emberfia szívesebben nézné a sok pozitív reklám közé elrejtett negatív vackokat. Az egyensúly a gondom, te is érzed az egyensúly teljes hiányát? A "dobozzal" meg csak egy probléma van, hogy sokan egyáltalán nem is tudnak róla, hogy belül vannak, ott ülnek az alján, és bármerre néznek, csak a dobozuk falát látják. És ha valaki venné a bátorságot, hogy kirúgja az oldalát, vagy felnyissa a tetejét, akkor észreveheti, hogy a dobozon kívül is van világ, sőt egy jobb, szebb világ, ahol vannak jó dolgok is, nemcsak hasmenés és szorulás. Erről a realista statisztikus esete jut eszembe, akitől nyaralás után megkérdezték, hogy milyen volt, és ő azt mondta: három napig hasmenésem volt, aztán három napig szorulásom, a hetedik napon hazautaztam, úgyhogy az átlag szerint köszönöm jó volt...
Ám minden doboz egy nagyobb dobozban van, és a dobozok sora szinte végtelen... Csak javasolni tudom, hogy próbáld felnyitni a dobozod, állj fel, csapd fel a tetejét, rúgd ki az oldalát, és nézz körül! Vannak ugyanis kellemes dolgok is, nem csak körömgomba, és renyhe bélmozgás...
Ne hagyd, hogy Marketingország nyomi kis állampolgárává süllyesszen le! Légy pozitív!
A kutya csak segíthet ezen, mert kivisz a TV elől a szabadba, ahol rájöhetsz, hogy Marketingország doboza nagyon szűk...
Ezzel búcsúzom, Kedves Olvasgatóm, és kívánok neked egy "dobozon" túli, nem csak statisztikailag jó, és  pozitív életet... :-)

2011. július 2., szombat

49. Felnőttkor, felnőttkor, ki kérte, hogy ilyen gyors legyél...

Üdvözöllek ismét nálunk, Kedves Olvasgató!
Mai műsorunk a felnőtté válással, az ezzel járó számos nehézséggel, és persze az óhatatlanul és kikerülhetetlenül vele járó szépségeivel is fog foglalkozni. A felnőtté válás egyik alapfeltétele, hogy előtte gyermeki korban kell leledzenie a delikvensnek. Mivel ezt a folyamatot saját életem fonalának kamaszkori szösszeneteiből csak a számomra kellemesebbekre emlékezve tudnám megejteni, ezért más modellt, vagy ahogy kicsinyke unokahúgaim, az "ikrik" mondják "...bodellt..." választottam. És mivel mindjárt kettő darab ilyen is rendelkezésemre állt, felvázolom neked Kedves, ám ezen a téren minden bizonnyal információk hiányában szenvedő Olvasgatóm, mindkét esetet, a jövendő szülők és/vagy kutyanevelők nemzedékeinek okulására.
Az első, azaz Egyes Számú Bodell leánygyermekem Szathmáry Júlia Liza, aktuális becenevén Kisluli. Már a név is egy kőkemény paradoxonnal kezd, hiszen kicsinyke egyetlen szál gyermekem egy ruhamérettel épp most előzte meg anyukáját, az összes tizenkét életévét bevetve. Szóval nála a felnőtté válás folyamata talán egy hónappal ezelőtt kezdődött, amikor is drága egyetlen kicsi szívem rájött, hogy anya miért olyan megmagyarázhatatlanul ideges kb. négy hetente... És az ezzel járó minden körítés megérkezett szép lassan, úgymint visszabeszélés, szemtelenkedés, hangulatingadozás, sírás, nevetés, nagy beszélgetések, lelkizés, az a fiú a buszon mindig engem nézett címmel... Jajajj, ajajajj, ez az amitől egy lányos apa mindig is tart, amikor az édes kicsi lánya az egyik pillanatban még a hintában ül, cuki kis szoknyácskában kalimpál a lábacskáival, hangosan kacagva, hogy "-Apa, hajts még, még magasabbra..." aztán egyszer csak "hirtelen" eldobja a kis homokozó-lapátkát, és elkezd a fiúkról beszélgetni. Persze a fiús apák esetében ilyenkor jön el a Büszkeség Pillanata, hisz eldicsekedhetnek, persze szigorúan csak "apai" körökben, hogy a fiacskájuk után hány leányka szalad. Nos lányos apáknál kicsit más a helyzet, ők ebben a korban kezdenek újra konditermekbe járni, hogy régi fényükben tündökölhessenek, mikor leányuk először hazaállít egy gizda kis surmóval, akinek a haja a szemébe lóg, és beszarian, de lazán csak úgy köszön, hogy "Ööö...hello...", és az általunk kiprovokált kézfogása is olyan puhány, mint egy nyugdíjas-otthon szakszervezeti bizalmijáé... Úúú, előre félek ettől a pillanattól! Na de ettől vagyunk szülők, hogy a gyerekek érdekében mindent bevállaljunk, még azt is hogy egy ilyen kis nyálas, pelyhedző állú fiú-szörnyeteggel is megküzdjünk a leánykánk népszerűségi listáján történő jobb helyezésekért! Egyszóval sok szerencsét Kedves Apák és Apajelöltek!
Ám nézzük meg a másik oldalt is, a fiús apák/nevelők helyzete is ilyen szörnyű-e...
Ezt a témakört egy kamaszodó fiú-kutyát nevelő/terelgető/idomítgató szemszögéből tudnám megvilágítani nektek Kedves Olvasgatóim. Azonban a témához az is hozzátartozik, hogy TDi mukimanó-sárkányfióka-elgurultgyógyszerétkeresgélő-zizibigyó, mint korábbi írásaimból talán számotokra is egyértelművé vált, nem teljesen egyenértékű egy kutyával, ő ugyanis egy kicsit UFO is egy személyben.
Mindenesetre az első jelek még aranyosak voltak, minden alkalommal megmosolyogtattak, ilyen többek között az állva pisilés, ami valljuk be amúgy is mókás, de emblematikus jelenség. Megyünk sétálni, jön szembe egy fa, szaglászás, aztán jelölés... Ez a normál menetrend egy ivarérett kutyánál, mert ugyebár viszonylag kevés kutya gyártat le magának előrelátón egy csomó névjegykártyát, és persze kis zsebük sincs, ahonnan elegánsan két ujjuk közé csippentve átadhatnák a szembe jövő kutyának, bemutatkozva, hogy pl.: Tiszaparti Szélvész Tádénak hívnak, de a barátaim, és a szívemhez közel állók csak a művésznevemen szólítanak: TD-nek, szólítson ön is így, drága hölgyem... És persze a szemből érkező csinoska uszkár hölgynek szintén nincs a karján kis táskácskája, amibe a féltve őrzött névjegyet a többi haszontalan kacat közé rejtse pironkodva. Szóval a kutyák ezelőtt néhány ezer évvel megegyeztek, hogy névjegyek helyett inkább az amúgy is néha feleslegessé váló vizeletcseppekkel jelölik meg a fákat, melyek remek lehetőséget adnak arra, hogy a területük megjelölése mellett beazonosítsák ki kicsoda... Szóval az első néhány alkalom eléggé mulatságosra sikeredett TDi esetében, mert ezt az állva pisilést ugyebár  három lábon szokták bemutatni, és ez az egyensúlyérzék kifejezett fejlettsége is szükségeltetik. Ez TD-nél csak fokozatosan alakult ki, ezért az első alkalmak a kutyanévjegy elhelyezésére elég viccesre sikerültek a billegést tekintve, illetve a névjegyek mennyisége miatt, ugyanis azok elég hamar elfogytak, adagolási hiba miatt. Mivel ez a folyamat talán egy hete kezdődött, így még bőven van idő tökéletesíteni a technikáját... Ám mindenesetre ezzel a fejlődés következő szakaszába léptünk, és ez a fenn említett viselkedészavarokkal is együtt jár, de mivel TD korlátozott mértékben tud beszélni, ezért a visszafeleselés kevésbé, viszont a hangulatingadozások annál inkább előtérbe kerültek. Ez főleg a behívhatóságra vonatkozik, ami eddig szinte 100%-os volt, az most 90%-ra csökkent. Egyszerűen nem mindig van kedve szót fogadni, és néha bekattan, ami összevissza rohangálással jár, de így is szeretjük... ugyanúgy mint kamaszodó gyermekeinket is, hisz nem azért szeretünk valakit, mert jó és szót fogadó, hanem azért mert a mi gyerekünk, vagy ahogy egy régi ismerősöm szokta mondani, "a mi kutyánk kölyke..."
Ilyenek voltak mielőtt...
És ezzel búcsúzom is Kedves Olvasgatóm, kívánom neked, hogy minden pillanatát élvezd ennek a csodának, ami nem jön vissza, azaz per fő csak egyszer élhető át, aztán már csak a memóriából hívható le...

2011. június 20., hétfő

48. Na most aztán tényleg...

Üdvözöllek Kedves Olvasgatóm!
Ma egy TD történelmi pillanat kulisszatitkait szeretném veled megosztani. Mostanában kicsit bezsúfolódott az életem, így a múlt hét felismeréseit csak most tudom neked elmesélni. Az úgy volt, hogy TDi WhippetKirályfi egy napig csak önsétáltatással működött, a már előbb említett okoknál fogva. A közös séta nekem is ugyanúgy hiányzik mindig, mint neki. Az önsétáltatást úgy kell érteni, hogy TDi koma mukimanó az udvaron rohangált egy darabig, és mivel mi épp Kisluli ausztriai évzáró ünnepségén voltunk, TDi sárkányfióka gondolt egy merészet, és kimászott a kerítésünk lécei között az utcára. Amíg pici volt sokszor nézegettem, hogy tuti átfér a kerítésen, ám mégse mászott ki soha. Amióta elérte a felnőtt méreteit, nyugodt voltam, most már biztos nem fér át. TDi lassan 10 hónapos, és soha nem volt rá példa, hogy elszökött volna, igaz a legtöbb időt, amíg nem voltunk otthon, a lakásban töltötte el. De mióta kitavaszodott, azóta szinte az egész napot kinn töltötte az udvaron, ami igaz nem túl nagy, de azért egy 30 méteres sprinthez pont elég. A szerencse az volt, hogy a szembe szomszédaink kedvesen befogadták, amíg haza nem értünk, hiszen jó barátok ők Kirával, a labradorral. Kirát sétálni vitték pont, így TD azt gondolhatta, na ezt én se hagyom ki, és könnyedén átlépett a kerítés lécei között. Majd mikor rájött, hogy rosszat csinált leült a kapunk elé nyüszögve, tudtuk meg Timi asszony elmeséléséből. Az ezt követő első munkanap reggelén rohantam az egyik barkácsboltba, hogy valami kerítéskiegészítést keressek. A kapunk is zöld, így egy kiskertekbe szánt 50 centi magas zöld hálót sikerült beszereznem, amit belülről a kerítés léceire rögzítve máris áthatolhatatlannak tűnő akadályt képeztem. Meg kell jegyeznem, ha egy whippet ki akar valahonnan menni, akkor képes 2, jól hallottad kettő méter magasságba felugorva, bármilyen akadályon átugrani, keresztülmászni, de a kaparással és lyukásással sincs semmi problémája! Persze mielőtt felszereltem a NATO engedéllyel rendelkező kutyakimászáselhárító egységet, megpróbáltuk, hol fért ki ez a kis ördögfióka. Kimentünk az utcára, és a kerítés másik oldaláról hívtuk TDi-t. Hosszas könyörgés után (vagy mondhatnám a szokásos 5 másodperces késleltetés letelte után...) már lépett is kifelé a kerítés lécei között. Amiről én úgy gondoltam, hogy itt már felnőtt kutyaként tuti nem fér át, az neki nemhogy akadály nem volt, de szinte a vállát is alig súrolták a lécek... Bakker gondoltam, eddig is elszökhetett volna bármikor... Tegnap a lábam mellett feküdt, amíg felszereltem, és elmagyaráztam neki, hogy ezt miért kapta, látszott rajta, hogy pont nem érdekli egy újabb szabály, de én meggyőztem, hogy ez UGYANAZ A RÉGI SZABÁLY, mégpediglen az, hogy a kerítésen belül kell maradnia! Apámék kis Jagd terrier kutyusa Csibike, rendszeresen megszökött fiatal korában (már 16 éves öreg matróna, úgyhogy leszokott róla) és érdekes hogy mindig csak a kifelé vezető utat találta meg... Több év telt el, mire rájött, hogy ahol kifért, ott be is fér. Na TD is ugyanígy járt a szomszédasszony elmondása szerint, mert kinn ült a kapunk előtt mikor észrevették.
Na erről a párnák között szendergőről beszélek... Kinéznéd belőle, hogy egy ördögfióka?
Búcsúzom is Kedves Olvasgató, a következő bejegyzést viszont csak nagykorúaknak szánom, látom már alig várod... :-)

2011. június 12., vasárnap

47. Ki sétáltat kit, azaz csoportterápia a kutyafuttatón...

Üdvözöllek Kedves Olvasgatóm, megint unatkozol, hogy idetévedtél? Vagy pont azért jöttél, hogy a lényeges tudást, amit számodra összefoglalva, pontokba rendszerezve vázlatszerűen, és persze könnyen emészthetően feltálalok, magadba szívd, és huss már rohanj is tovább, mert lassul a "mókuskerék" és jaj, nagy baj lesz, ha megáll...? Mindegy mi volt a motivációd, hogy minket olvass, a lényeg hogy itt vagy velünk. Hisz sok nálam okosabb és minden téren kiműveltebb tudor elemezte már, hogy mit és miért tesz az ember, ám én meg vagyok győződve róla, hogy teljesen mindegy MIÉRT. A lényeg az, hogy végül is megteszi-e, vagy sem... Legyen a folyamat vége az, hogy elolvassa a kiszemelt blogot, vagy megeszi-e az utolsó Nutellás vajaskenyeret... Te megtetted, legalábbis a blog vonatkozásában, és ezért büszke vagyok rád, Kedves Olvasgatóm! A Nutellás kenyérről még nincsenek információim, ám ha a FB-ra felmegyek, biztos kiderítem előbb, vagy utóbb, mi történhetett vele, és ki is a tettes tulajdonképpen...
És ráadásul nem kell kapkodva, csak minden második sort elolvasnod, hisz a mókuskereket addig hajtják majd mások, és ha egy kicsit lassabb is lesz nélküled, hidd el soha nem áll meg! Hisz az szinte lehetetlen, hogy a Nagy Nemzeti Mókuskerék Forgató Zrt. összes szerződött meghajtója egyszerre olvassa ezt a blogot...?! Ugye, hogy ugye... Gondold csak végig (vagy kérdezd meg Besenyő Pista Bácsit), ha ez így lenne, akkor mi lennénk a Nagy Nemzeti Mókuskerék Megállító NyRt., ami egyben azt is jelentené, hogy azzal megtörnénk egy monopóliumot, és át is vállalnánk egy kicsit a kerékforgatást, sőt még ha nem is vállalnánk, akkor is elkezdene valami forogni itt. Mert ugye azzal Te is egyet értesz, ha valahol 3 embernél több megjelenik, ott elkezdenek a dolgok pörögni. És a kis pörgést átveszik mások, akik kicsit jobban pörgetik, és aztán megint jönnek, kopogtatnak... és ez így megy tovább egészen addig, míg észre nem vesszük, hogy mi lettünk a Nagy Nemzeti Mókuskerék Forgató Intézet 2.0 , és akkor már nincs megállás...
Na ezt szeretném elkerülni, ezért csak ennyit, és ilyeneket írok, hogy írásaimmal az egyes számú Mókuskerékből épp annyi forgatót vonjak ki, amit a rendszer még észre sem vesz! ( a szerk. megjegyzése: :-) )
És ráadásul egy ideje én is ennek a NNMF Zrt.-nek lettem a nem túl lelkes, de mindenképpen aktívnak nevezhető tagja (vagy nevezhetjük bátran, és egyszerűen rabszolgájának is). Ez is ritkítja az itt megjelenő bejegyzéseim számát, hisz néha nekem is kell egy kicsit forgatnom a kereket, mert ez a nagy és közös kerék nem elég hogy láthatóan lassabban forog, mostanában még inog is. Sőt az sem mindegy, hogy ha egy pillanatra kiugrasz belőle, azt melyik oldalán teszed. Ugyanis elképzelhető az, hogy amint kiugrasz, hogy pihenj egy kicsit, a Mókuskerék elgázol, azaz elüt, vagy hogy finomabban és árnyaltabban fogalmazzak, eltapos, mint egy porszemet! Van lehetőséged saját Mókuskerék Bt.-t vagy Kft.-t indítani, de ugye a Nagy Mókuskerék Zrt-vel szemben ezeket éjjel nappal, váltótárs nélkül kell forgatni, igaz tudsz lassabban, vagy gyorsabban forogni, mert ez esetben Te magad határozod meg a pörgetési sebességet, míg a NNMF Zrt. esetében a sok milliomodikként szinte hatással sem vagy a sebességére, viszont vedd figyelembe azt a korántsem elhanyagolható tényt, miszerint a Nagy Kerék erősebb mint a kicsi, ezért néha utoléri és megeszi azt... Válasszon mindenki érzése szerint, ám mivel én voltam olyan szerencsés/tlen, hogy mindkettőt kipróbálhattam, bizton állíthatom, hogy a kicsi eldőlhet, a nagy meg eltaposhat, tehát veszélyes üzem mindkettő, hisz könnyen alattuk végezhetjük!
Ezért is érdemes kicsit átváltani néha Kutyába, és sétáltatni, futtatni, labdát eldobálni, ül-fekszik-ottmaradóst játszani, kutyagumit szedni, és tudni, hogy ezen a téren nem közlekedik a NNMF Zrt. busza...
Na a kutyáról jut eszembe, nekem is van ám egy, mondjuk ő nem teljesen kutya, hanem félig UFO, de azért tud "rendesen" ugatni, és ő nem más, mint a híresen hírhedt TDi Mukimanó Ceruzamajom WhippetKirályfi! Az eddigi összes bejegyzésem róla szólt, és elnézést is kell kérnem vagy ezért, vagy azért, hogy ez a bejegyzés eddig nem vele foglalkozott. A lényeg, hogy elnézzétek nekem, ezeket a NNMF Zrt. ellen elkövetett partizáncselekedeteket! Visszatérve TDi-re, őkegyelmessége elmúlt kilenc hónapos, és ezzel a kisgyermekkor, mely bohókás, és megható történeteivel sokszor mosolyt, vagy könnyet csalt az arcunkra, egyszer és mindenkorra véget ért! Ez most nagyon szigorúan és szomorúan hangzott, de ne félj Kedves Olvasgatóm, ezzel még korántsem ért véget a bohóckodósan komoly, bolondosan szívszorító történetek sora. Igaz a héten épp nem történt semmi ezekhez hasonlatos, ezért hát a fentebb olvasható magasröptű és mélyenszántó gondolatsor, de én kitartóan figyelek, és ha TD bármi furát, nem megszokottat tesz, vagy esetleg olyasmi történik velünk, amit a móka kedvéért megosztanék veled, akkor hidd el, kiugrok a Nagy Nemzeti Mókuskerékből, és rögtön megírom, mert ami neked az olvasgatás, nekem az az írogatás... Sokszor annyira hiányzik, mint egy korty víz az egy hete a Namíb Sivatagban botorkáló amerikai turistának, vagy mint egy púp-specialista gerincsebész az Elfújta a szél castingján várakozó Quasimodonak, szóval nagyon! Kell hogy kijöjjön valahogy a stressz, és ezzel biztosan nem vagyok egyedül, csak van aki homokzsákokat püföl, van aki ezt élesben a diszkóban teszi meg embertársaival, és van olyan is aki pulóvert kötöget, vagy könyveket olvasgat, én meg írogatok. Mindenki megoldja valahogy, és leereszti a gőzt...
Az írogatáshoz viszont téma kell, és ez a téma sokszor hiányzik. De mire nem jó egy vicces kis Ceruzamajomra emlékeztető állatka? Apropó aki még nem olvasta az első néhány bejegyzést itt a blogon, az sürgősen tekerjen vissza az elejére (a jobb oldalon található menüben kattanj az első hónapokra... http://whippizee.blogspot.com/2011_01_01_archive.html) de ha sietsz vissza a Mókuskerekedbe, akkor elmesélem röviden, miért és honnan a Ceruzamajom elnevezés.
Volt egyszer, hol nem volt, túl azon a réten, ahol egy öreg pincér dugóhúzójára emlékeztető farkú kismalac az orrával a földet piszkálta, (de soha nem említették többet, egy mesében sem, hogy talált-e valamit) ám azért az átlátszónak korántsem nevezhető Üveghegyen innen (erről se szól egy mese sem, ha jobban utánanézel...) Egy szónak is száz a vége, vagy mi a szösz, szóval történt egyszer réges-rég, talán már öt vagy hat hónapja is lehetett, de a vének még emlékeznek talán, hogy látogatóba jött hozzánk egy családi barátunk. Nagyon magas, vékony lány, inkább asszony, mert hát a gyermeke is magasabb nálam, és köszönteni akarta a kis herceget TD-t. Ám a WhippetKirályfi kutyákat meghazudtoló módon felmászott rá... és ezt értsd úgy ahogy mondom, szabályszerűen felkapaszkodott, mint egy kismajom a pálmafára, és teszi ezt minden alkalommal mikor Emő látogatóba jön hozzánk. Egyszerűen annyira megörül neki, hogy felcsimpaszkodik a nyakába, és elkezdi rágcsálni a haját. Tehát innen a "majomság" része a dolognak, de mi a helyzet a "ceruzasággal"? Nem tudom láttál-e már agarat futni? Ha igen, nincs több kérdésem, bírónő... Ha nem, akkor képzelj el egy vékony kutyát, bár sokak szerint az agarakat éheztetik, azért áll ki minden bordájuk, jelentem alássan az nem a bordája, hanem a fűrész-izma, ami az embernél talán egyes testépítőkön figyelhető egyedül meg, és nem eszik keveset, speciel az én 14 kilós mukimanówhippetem annyit eszik, mint egy huszonöt kilós, jól hallottad, 25 kg-os vadászkutya! Na szóval, mikor egy agár elkezd futni, a teste először kinyúlik, olyan hosszúra, amit a kutyát látva el sem tudnál képzelni, szó szerint mint egy ceruza, kis hegyes orra csak úgy hasítja a levegőt, majd összehajtja magát, ilyenkor az első lábai hátul lógnak ki a képből, a két hátsó lába pedig megelőzve az elsőket már 20-30 centivel előbbre keresi a kapaszkodót, majd ezt újra a teljesen kinyújtott ceruza-póz követi. Hát innen a Ceruzamajom kifejezés...
Na valami ilyesmire gondolok...
Meg ilyesmire...
És aztán megint a ceruza-póz...
(köszönet TPSZ Katinak, és Zsófinak valamint kutyáiknak a szemléletes képekért)
Szemet gyönyörködtető látvány egy agarat élőben futni látni, de hidd el, csak mi látjuk ezt futásnak. Ők nem futnak, hanem vadásznak, ősi ösztöntől vezéreltetve, kikapcsolják a külvilágot, és csak a vadat látják, lett légyen az egy igazi nyúl, vagy csak egy szél által a parkban kergetett nejlonzacskó...
Ha mi is ennyire tudnánk a pillanatnak élni, és az előttünk álló feladatra, mint vadra gondolni, akkor egy pillanatig sem éreznénk "mókuskeréknek" az életünk...
Köszönöm megtisztelő figyelmedet Kedves Olvasgatóm, mára ennyi a technika és tudomány vívmányaiból, jövő héten újra jelentkezem!

2011. június 7., kedd

46. A téma az utcán hever, de melyiken is? Arra ma pont nem jártam...

Üdvözöllek Kedves Olvasgatóm! Örülök, hogy az elmúlt fél évben folyamatosan, vagy kevésbé folyamatosan, de mindenképp kitartóan olvasgattál... 3700 alkalommal került ez idő alatt oldalunk elolvasgatásra! Gratulálok ehhez a példaértékű kitartásodhoz, amivel példaképhatást értél el a fiatalabb korosztályok előtt, legalábbis olvasgatás terén... Igaz nem kértelek, hogy az Egri csillagokat olvasd el minden héten, de talán ezzel is elértem valamit, ha mást nem, akkor azt, hogy hetente néhányszor, néhányan nem unatkoztatok olvasgatás közben. Még talán néhanapján mosolyt is sikerült csalni a "Való Világunk" okozta szürkeségben néhány orcára. Ennek a bejegyzésnek tulajdonképpen nincs is aktualitása, hiszen mint már említettem, ma pont nem jártam abban az utcában, ahol a téma hevert. (vagy mégis...?) Cserébe ma megtörtént TDi felnőtt kajára való áttérése, vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy áttérítése. Úgy gondoltam 9 hónapos koráig mindenképpen a gyerekkutya kaját fogja kapni, na ez épp mostanság telt le. Pont kezdett is kifogyni, ezért kocsiba vágtam magam, és elszaladtam a kedvenc kutya(had)táposomhoz. Megvitattuk, mivel is kéne folytatni TDi Whippetkirályfi élelmezését. Hosszas anekdotázás után, mely a felnőtt kutyakajára való áttéréstől indult, és a túlfizetett "félprofi" footballista sportolók környékén fejeződött be, kiderült hogy mi fontos a fehérje, kalcium, és szénhidrátszintek terén. Továbbá az is kiderült, hogy a kutyás bolt tulajdonosa egykoron válogatott birkózó volt, és így komoly rálátással rendelkezik a magyar sportéletre. Visszatérve egy tovaszökkenő pillanat erejéig a "félprofi" szóra, megmagyaráznám ennek a keletkezését. Mai focistáink duplán sőt inkább négyszeresen túl vannak fizetve, viszont a labdazsonglőrködés terén felmutatott képességeik csak negyede, némely esetekben nyolcada a profiknál szükségesen elvártnak, így jön ki az eredmény, miszerint fél-profi.
Na visszatérve kellemesebb kutyás témákra... Nem is olyan rég egy kedves ismerősömmel találkoztam, és mivel néhány évnyi információáramlás-hiány merült fel közöttünk, elbeszélgettünk a kimaradt néhány év/hónap eseményeiről. Így elmeséltem neki TDi történetét is, legnagyobb csodálkozásomra az illető figyelmeztetett, hogy egy kutya meggátol a szellemi felemelkedésben. Na ez az a téma gondoltam, amit vitára dobnék fel Kedves Olvasgatóim!
Mit gondolsz, a kutyád (ha ott fekszik a lábadnál, vagy ha egyelőre "csak" a gondolataidban heverészik ott...) visszatart a megvilágosodás, és lelki felemelkedés magasztos folyamatában?
Én személy szerint nem éreztem eddig, bár most így utólag ha visszagondolok, néha éreztem kisebb fogacskák nyomait a nadrágszáramon, mikor TD-vel kiskorában játszottunk, de ezt véletlennek minősítettem, és anno meg voltam róla győződve, hogy csak a játéka után kapott, és csak a véletlenek fura összejátszása, no meg a csillagok állásának évezredenként fennálló egybeesése miatt csípett bele a nadrágomba, és nem amiatt, hogy magasztos lelki céljaimat el ne tudjam érni...
De hallgassuk meg az utca emberét, aki épp az ott heverő "téma" mellett haladt el.
-Kedves Uram, megállíthatom egy pillanatra?- kérdeztem az épp arra haladó, kalapos, szemüveges, tehát láthatóan szellemi beállítottságú ballonkabátot viselő úrtól.
-Köszönöm, nem veszek semmit, és amúgy se érek rá!- mondta az illető, és szó nélkül felülemelkedett a helyzeten. Na nála példának okáért tényleg nem volt kutya. Próbálkozzunk tovább, gondoltam. Következő delikvens érkezett.
-Elnézést Hölgyem, kérdezhetek valamit?- fordultam az épp arra közeledő középkorú, nagyon jól szituált hölgy felé udvariasan. -Mit gondol Ön a ...
-Nem tudom, nem vagyok idevalósi!- vágta rá szemrebbenés nélkül, és széles műmosollyal megemelkedett hangulatban továbbsietett. De ahogy utánanéztem, nála sem láttam kutyát. Ám ekkor odalépett hozzám egy fiatal pár, egy egyetemista lány, és kicsit lányos arcú, és kézfejét kissé nőiesen tartó fiatalember, és megkérdezték:
-Eltévedtél? Tudunk segíteni? És mosolyogtak... A fiú karjában, vagy inkább a hóna alatt egy kis nano-kutyát szorongatott, aki érdeklődve szaglászott bele pici gomb orrával a füstös városi levegőbe. Talán megérezte rajtam, hogy én is lelkileg visszamaradott vagyok, és ez irányú együttérzését akarta csak kimutatni? Nem tudom, de az biztos, hogy valahogy, valamiért a kutyás emberekbe kicsit több "emberség" szorult... Lehet hogy soha nem fogunk lelkileg "felemelkedni", de ezek után erre a témakörre is elmondhatjuk, hogy minden relatív! Én már felemelkedtem arra a szintre, ahová mindig is szerettem volna elérni, legalább megpróbálom más emberek problémáit kicsit, és csak a magam földhözragadt módján átérezni, és ha tudok, segíteni rajta... Azt hiszem, ennél feljebb már nem is akarok emelkedni. Nekem pont jó itt ebben a magasságban, talán ha ennél feljebb emelkednék, még szédülnék is...
Remélem a TDi Whippetkirályfi ész nélküli rohangászása kellőképpen "felemelkedett", sajnos arról még nem készült videó, amikor a friesbijét 2 méter magasban kapja el...
Ezzel az emelkedett hangulatú videóval búcsúzom Kedves Olvasgatóm, ha mostanában kicsit több időm lesz, megígérem, hogy ilyen hasonlóan elvont írásokat nem fogok produkálni... :-)

2011. május 30., hétfő

45. Harc a gonosz öntözőkannával, azaz ehető-e a műanyag?

Üdvözöllek újra nálunk Kedves Olvasgatóm! Mai bejegyzésem arról szeretne szólni, ugyanis szinte önálló tudatra ébredt a blog, hogy miért kezd el különböző dolgokat megrágni egy kutya. Ráadásul egy olyan kutya, akire lassan rá lehet fogni, hogy közben szép csendben felnőtt lett. TPSZ Kati elmondta annak idején, hogy a whippik 7-8 hónapos korukban őrülnek meg, addig kedves kiskutyák, akiket ölelget az ember, és szeretgeti őket, mert kedvesek, és aranyoskák... Aztán egyszer csak kattan valami a kis fejükben, és megőrülnek, rosszak lesznek, kiszámíthatatlanok, pontosabban nagyon is kiszámíthatóan rosszak, huncutak, ravaszak, ablakon át kis sátáni kacajjal az ajkukon közlekedők, azaz nehezen fegyelmezhetők. Hát ez a kattanás TD esetében valamikor mostanában történhetett meg, de olyan halk volt, hogy sajnos én például egyáltalán nem hallottam, vagy akkor kattanhatott, amikor én épp dolgoztam, vagy amikor a fürdőszobában voltam...
A kertünk nem nagy, épp ezért próbáljuk méreteihez képest kellemessé tenni magunk és kutyánk számára is. Ennek jegyében kis fekete műanyag lábakon álló napelemes lámpákat szúrtam le a kocsibejáró két oldalára, ezeknek kellemes halvány fénye éjjel tökéletesen jelöli a kocsi által megteendő utat a kaputól a garázsig. És ha TDi Whippetkirályfit dolgát végezni kiengedem esténként, akkor ő is lát, és nem megy neki a kerítésnek például. Mondjuk fényes nappal is többször nekirohant már, valami nagyon fontos dolgot cipelve a szájában, és közben kaján vigyorral hátrafelé nézett rám, akinek arra az arcában lévő dologra épp szükségem lett volna...
Ám valami megmagyarázhatatlan oknál fogva TDi nem szereti ezeket a kis lámpásokat, azaz éppen hogy szereti, de megenni szereti, nem a fényét nézegetni. Soha nem fogom megfejteni a miértjét annak, hogy mit szeret ezekben a kis műanyagcsövekből készült izékben, de lassan az összeset lerágja, és nem csak a rudakat, hanem a világító LED-eket tartalmazó átlátszó (szintén műanyag) lámpatesteket is. A minap pedig az Ildi öntözőkannáját kezdte meg, a nyuszijának a műanyag szemeit pedig már hetek óta próbálja leharapni... Tehát biztonsággal megállapítható, hogy szereti a műanyagot. Jaj, a kerti öntözőslagot tartó kiskocsiról majdnem megfeledkeztem, arról is lerágott minden műanyag csatlakozót. Az egészből annyi hasznom lett, hogy pár napja se kannából, se slaggal nem tudunk virágot öntözni, azaz hivatalos felmentésem van kertlocsolás alól! Ha tudja valaki, segítsen megfejteni, hogy a fogváltás kínjait laza, mondhatni könnyed eleganciával tűrő TDi Whippetkirályfi, hisz legutóbbi előtti felkonfomból kiderült a titok, és az ő igazi neve, miért nem rágott meg egyetlen egy cipőt sem anno, sőt a bútorok lábát sem. Az egész fog-csere projektet átvészeltük néhány félbeharapott teniszlabdával. Nem mintha panaszkodnék emiatt a hiányossága miatt, csak nem értem, hogy miután tökéletes fogazata teljes pompájában fehérlik a vigyori pofájában, miért pont most, és miért pont a műanyag ejtette rabságba minden gondolatát a mi egyetlen TáDénknak...
És ez a bűvkör olyan átmérővel rendelkezik, hogy a legszentebb esküjét (miszerint soha, de soha nem megy fel az asztalra) is megszegte a múltkor, mikor a slag végéről 6 darabban leváló műanyag-csatlakozó darabjait, minta gyanánt az utánpótlás miatt, a teraszasztalra tettem. Még szinte be sem léptem a bejárati ajtón TD már két mellső lábával fenn állt az asztalon, arcából még egy kicsit kilógott a kerti locsolócső csatlakozójának a darabkája. Eddig még ha kaját hagytunk az asztalon, akkor sem ment fel...
Igaz egy időben ugyanezt csinálta fadarabokkal, mostanság azonban a műanyag a nyerő!
Na már csak egy lépésnyire vagyunk az ablakon ki-be ugráló whippet rémképétől, mint ahogy néhány sorstársam elmeséléseiből hallottam. Ám a sátáni kacaj elmaradt, sőt ha hazaérkezvén TDi Whippetkirályfi füleit futó üzemmódban a fejére hátrasimítva, enyhén leeresztett, azaz vállai közé húzott fejjel közeledik, és megáll a terasz sarkán, nem fut örömködve elénk a kapuig, akkor tudjuk, hogy ma is volt valami áldozat, de bűnbánó arcára nézve nem is tudjuk igazán megszidni... Valami szidás félét kap, de csak a rend kedvéért, tulajdonképpen megmagyarázzuk azzal, hogy ha a kutyát nem rögtön a rossz cselekedet után, vagy közben kapod el, akkor ő már egy órával később nem tudja, miért is kap büntetést.
És íme a folytonossági hiánnyal küzdő kerti öntözőkanna, melynek a biztonság kedvéért az aljára is harapott pár lukat... Gondolom, hogy jobban szellőzzön!
Nos ezennel búcsúzom ismét Kedves Olvasgató, és javaslom gondolkodjunk el azon, mi történne, ha kutyáink nem fadarabokat, vagy műanyag vackokat rágnának szét, hanem mondjuk téglát... Hát nem lenne hol laknunk, mire kinőné ezt a fránya szokását, mert ugye kinövi...?