PitaPata Dog tickers

PitaPata - Personal picturePitaPata Dog tickers

2013. augusztus 5., hétfő

67. Kutya egy meleg van, azaz miért jó 39 fokos whippetnek lenni...

Üdvözöllek Kedves Olvasgatóm a didergő whippetek birodalmában. Itt mindig hideg van, azaz 30 fok alatti hőmérsékletek uralkodnak. Ebben a rekkenő hőségben (épp ma készül megdőlni a tudomisénhányéves magyar melegrekord, ami eleve majd 39 fok) jól eshet az ember fiának, ha egy kicsit szusszanhat egy klimatizált helyiségben pár percet, miután hőguta kerülgetése közben megpróbál úgy tenni , mintha dolgozna. Kellemes lehet ezt olvasva belekortyolni egy deresedő pohár kellemesen hideg sörbe, vagy egy jó méretes nagyfröccsbe, de ha erre nincs lehetőséged, akkor se add fel az élvezetek ezen formájának hajszolásával. Fogj egy pohár hideg vizet, dobj bele egy kiskanál barna cukrot, facsarj bele egy fél citromot, hajítsd bele a citromot magát is, aztán csüccs, és élvezd a pohár felületén legördülő páracseppek versenyét. És ha mindeközben a kutyád lihegése el is nyomja néha a klíma susogását adj hálát a jó istennek, hogy jó helyre születtél.
Mert ugye van egy pohár iható hőmérsékletű remek italod, van egy hely ahol meghúzhatod magad, van egy klímaberendezés, ami élhetővé teszi ezt a timbuktui négereket is próbára tevő hőmérsékletet, és még a kutyával is tölthetsz napközben néhány percet. TDi Mukimanó bepróbálkozott a szokásos trükkjével, mármint hogy a létező összes játékát idehordta a lábam alá, de még a klíma csúcsrajáratása mellett is csak épp 28 fokra lehűtött szobában sem tudta elérni, hogy kettőnél többször eldobjam neki. Igazából nem is tudom melyikünk unta meg előbb, mindenesetre a harmadik dobás helyett mindketten lerogytunk egy székre, egész pontosan én rá, ő pedig alá. Lassan vissza kell mennem az irodába, de ezek az együttlétek, még ha nem is séták, csak együtt lihegések, akkor is jól esnek a kutyás ember szívének.
Na szóval visszatérve az eredeti témához, egy egészséges Whippike testhőmérséklete körülbelül 38,7-39,2 fok, ami náluk teljesen normális, így érthető, hogy ők miért bírják ilyen jól a kánikulát, és miért vacognak télen a havas séták alkalmával még kabátban is. Szóval az ember számára már szinte kibírhatatlan meleg ezen kicsi agarak számára kellemes szunyáló hőmérsékletnek bizonyul, viszont mikor mi kabátot húzunk, akkor ők már szinte a lakásban is képesek remegve, vacogva közlekedni.
Whippetwacogás esetére ajánlott egy fogkocogást megakadályozó eszköz beszerzése, de ezzel még ráértek néhány hónapig...


Ezzel búcsúzott is a Mesélő, és visszahúzott a trópusi esőerdők hőmérsékleti viszonyaival vetekedő irodájába... 

2013. július 31., szerda

66. TDi vadászott... Azaz kicsi Whippet nagy Wadász!

Üdvözöllek Kedves Olvasgatóm! Ismét eljött az a nyugodt pillanat, amikor az iPad szórakozásra alkalmas időpontban került a kezembe. Igy hát gyorsan elkezdtem írni a következő bejegyzést.
TDi Whippetkirályfi csodával határos módon nem a kanapén heverészik, hanem itt a lábamnál a földön. Békés nyugalom telepedett a városra, csak néhány madár csicsereg. Na és pont erről szeretnék neked írni, mármint a madarakról. És természetesen a kutyáról... A kutyák évszázadok óta sokkal inkább háziállatok, mint a természetes kiválasztódás brutális eszközei. Tőlünk függenek, szeretgetjük, sétáltatjuk, és etetjük őket. De ne feledkezzünk meg arról, hogy a kutya ragadozó állat! Míg az ember csoportokban gyűjtögető életmódot folytatott, gyökereket és bogyókat szedegetett, és csak néha néha tudott elejteni valami húsjellegű vadat, addig a farkas, mostani korszerű kutyáink őse, falkákban portyázott, és a becserkészett vadat ízekre tépte, hogy táplálja a falkáját és a kicsinyeit.
Több pszichológus, sőt néhány pszichiáter is megrögzött híve annak a tannak, hogy az elfojtott ősi ösztönök időnkénti előtörése nem betegség, csak a természet sok évezredes rendjének visszaállása a rendes kerékvágásba. Így kéremszépen egyáltalán ne csodálkozzunk, ha kutyánk még ha oly kifinomult és elegáns fajtáról beszélünk is mint az agár, néha ősi vadállattá alakul nullaegészkettő másodperc alatt. Gondolom azt már többen is észleltétek agár jellegű UFO-k tulajdonosaként, hogy állatkáink szinte mindenre vadásznak, ám míg fajtatársaik szegmensekre osztották a vadászatot mint folyamatot, becserkésző beagle, felhajtó vizsla, vad irányát jelző pointer, és apportírozó retriver, addig az agár ezt az egész procedúrát megoldja egyedül. Sőt Ő még a Vadász szerepét is eljátssza, ráadásul puskástul... Azaz egyszemélyes monológot előadva figyel, cserkész, észlel, üldöz (mondjuk ezt szereti a teljes szereposztásból a legjobban), és végül le is teríti a vadat, legyen az nyúl, madár, vagy akár egy hülyébb légy...
MukiManóVadászTigris kedvenc áldozatait leginkább a kicsit fogyatékosnak tűnő méhek közül ejti, akik a világ kegyetlenségéről mit sem sejtve döngicsélnek virágról virágra. A fenevad eközben fogait élesítve lesi őket egy virágcserép mögé bújva. Mikor úgy érzi, hogy az áldozat már kifáradt a sok ide-oda röpködésben, akkor reáront, és sebességbeli előnyét kihasználva próbálja leteríteni a vadat. Ez kívülről azonban sokkal viccesebben néz ki, ugyanis ha még nem láttál két hátsó lábán táncoló, ugráló, levegőben nyeklő-nyakló, és a fejével összevissza hadonászó, fogait veszett hangosan csattogtató Whippetet, akkor semmit nem láttál a világ fenevad-állományából. Múltkor sikerült ennek a kis hülyének a méh rossz végét elkapni, ezért mire hazaértem akkorára dagadt az arca, hogy úgy nézett ki, mint egy boxer. Igaz csak jobb profilból, a másik oldalról nézve továbbra is tökéletes WadászWhippet feje volt. Ezt a technikáját oly mértékben fejlesztette azóta tökélyre, hogy képes a levegőben döngicsélő méhet röptében kettéharapni, ami ezek után a földre pottyanva még zizeg egy darabig, és amikor elhallgat ez a lökött kis űrlény simán megeszi. Hasonló sors vár a kajástányérjából lopkodó gonosz rablórigókra is. Ezeket a tálban maradt táp megcsörrenésével egyidőben indított rohammal támadja meg, és a terasz széléről vett lendülettel körülbelül másfél két méter magasan ejti el. De azt hiszem erről már egy korábbi bejegyzésben megemlékeztem. Mindenesetre több ilyen eset is előfordult, ilyenkor a rigót általában kiterítette a küszöbünk elé, mint egy könyöradományt, látva milyen vacak zöldségeken élünk.
Szóval intelligens lény lévén észleli a táplálkozási szokásaink közötti jelentős különbséget, és a falka szellem is ezt kívánja!
És végül az elmaradhatatlan fotó, mely az áldozatot, és a nagy Wadászt ábrázolja:


65. Hosszúnak tűnő pillanatnyi kihagyás, azaz egy felnőtt Whippet időérzéke

Üdvözöllek újra a Whippet kontra Ember blogban kedves Olvasgató!
Tényleg hosszú volt az az idő, amit az írás terén kihagytam, de valahogy hiányzott az inspiráció.
TDi Whippetkirályfi természetesen folyamatosan ontotta a jobbnál jobb témákat, ám az időtényező nullához történő konvergálása sokkal inkább volt oka az általad is csak alig néhány évtizednek tűnő kihagyásomnak.
Mukikutya közben csendben felnőtt, és felnőttként néha úgy viselkedik, mintha egy tudathasadásos orosz őrkutya lenne, ugyanis felcsapott biológiai térfigyelő- és riasztórendszernek, amit szívesen és rendszeresen kombinál a kert teljes területén egyszerre történő fel és alá való eszeveszett rohangálással. Azaz szinte egyszerre található meg a kapunál és a hátsó kerítésnél is... Tehát a sebesség mit sem változott, sőt még talán nőtt is, csak hozzátette a területvédelmi biztos szerepét is. Ráadásul mindeközben vadul ugat is, enyhén mutáló, néha kamaszosan középmagas, néha pedig komoly és fenyegetően mély hangon. Egyszerre utálja a postást és az újságos fiút, de védelmezői szerepéből akkor sem esik ki, ha idős hölgyek háromfős csoportja, háromszáz év tapasztalattal és 2,6 méter per perc sebességgel halad el a házunk előtt. Rettenetesen kemény házőrző képét vetítve a szomszédos házak tűzfalaira ugat lelkesen minden élőt, aki megpróbál a fenségterületéhez közelkerülni. Ám ha kinyílik a kapu, csendesedik a hirig, és MukikutyaVirágszál farokcsóváló ölebbé változik pillanatok alatt. Hangember... Illetve hangkutya... Ebből is jól látható, hogy a mítosz ezennel megdőlt! Amelyik kutya ugat, az nem harap...
És persze az elmaradhatatlan fotó... (JA, és ez a negyedik 65. bejegyzésem...)