Mai műsorunk a felnőtté válással, az ezzel járó számos nehézséggel, és persze az óhatatlanul és kikerülhetetlenül vele járó szépségeivel is fog foglalkozni. A felnőtté válás egyik alapfeltétele, hogy előtte gyermeki korban kell leledzenie a delikvensnek. Mivel ezt a folyamatot saját életem fonalának kamaszkori szösszeneteiből csak a számomra kellemesebbekre emlékezve tudnám megejteni, ezért más modellt, vagy ahogy kicsinyke unokahúgaim, az "ikrik" mondják "...bodellt..." választottam. És mivel mindjárt kettő darab ilyen is rendelkezésemre állt, felvázolom neked Kedves, ám ezen a téren minden bizonnyal információk hiányában szenvedő Olvasgatóm, mindkét esetet, a jövendő szülők és/vagy kutyanevelők nemzedékeinek okulására.
Az első, azaz Egyes Számú Bodell leánygyermekem Szathmáry Júlia Liza, aktuális becenevén Kisluli. Már a név is egy kőkemény paradoxonnal kezd, hiszen kicsinyke egyetlen szál gyermekem egy ruhamérettel épp most előzte meg anyukáját, az összes tizenkét életévét bevetve. Szóval nála a felnőtté válás folyamata talán egy hónappal ezelőtt kezdődött, amikor is drága egyetlen kicsi szívem rájött, hogy anya miért olyan megmagyarázhatatlanul ideges kb. négy hetente... És az ezzel járó minden körítés megérkezett szép lassan, úgymint visszabeszélés, szemtelenkedés, hangulatingadozás, sírás, nevetés, nagy beszélgetések, lelkizés, az a fiú a buszon mindig engem nézett címmel... Jajajj, ajajajj, ez az amitől egy lányos apa mindig is tart, amikor az édes kicsi lánya az egyik pillanatban még a hintában ül, cuki kis szoknyácskában kalimpál a lábacskáival, hangosan kacagva, hogy "-Apa, hajts még, még magasabbra..." aztán egyszer csak "hirtelen" eldobja a kis homokozó-lapátkát, és elkezd a fiúkról beszélgetni. Persze a fiús apák esetében ilyenkor jön el a Büszkeség Pillanata, hisz eldicsekedhetnek, persze szigorúan csak "apai" körökben, hogy a fiacskájuk után hány leányka szalad. Nos lányos apáknál kicsit más a helyzet, ők ebben a korban kezdenek újra konditermekbe járni, hogy régi fényükben tündökölhessenek, mikor leányuk először hazaállít egy gizda kis surmóval, akinek a haja a szemébe lóg, és beszarian, de lazán csak úgy köszön, hogy "Ööö...hello...", és az általunk kiprovokált kézfogása is olyan puhány, mint egy nyugdíjas-otthon szakszervezeti bizalmijáé... Úúú, előre félek ettől a pillanattól! Na de ettől vagyunk szülők, hogy a gyerekek érdekében mindent bevállaljunk, még azt is hogy egy ilyen kis nyálas, pelyhedző állú fiú-szörnyeteggel is megküzdjünk a leánykánk népszerűségi listáján történő jobb helyezésekért! Egyszóval sok szerencsét Kedves Apák és Apajelöltek!
Ám nézzük meg a másik oldalt is, a fiús apák/nevelők helyzete is ilyen szörnyű-e...
Ezt a témakört egy kamaszodó fiú-kutyát nevelő/terelgető/idomítgató szemszögéből tudnám megvilágítani nektek Kedves Olvasgatóim. Azonban a témához az is hozzátartozik, hogy TDi mukimanó-sárkányfióka-elgurultgyógyszerétkeresgélő-zizibigyó, mint korábbi írásaimból talán számotokra is egyértelművé vált, nem teljesen egyenértékű egy kutyával, ő ugyanis egy kicsit UFO is egy személyben.
Mindenesetre az első jelek még aranyosak voltak, minden alkalommal megmosolyogtattak, ilyen többek között az állva pisilés, ami valljuk be amúgy is mókás, de emblematikus jelenség. Megyünk sétálni, jön szembe egy fa, szaglászás, aztán jelölés... Ez a normál menetrend egy ivarérett kutyánál, mert ugyebár viszonylag kevés kutya gyártat le magának előrelátón egy csomó névjegykártyát, és persze kis zsebük sincs, ahonnan elegánsan két ujjuk közé csippentve átadhatnák a szembe jövő kutyának, bemutatkozva, hogy pl.: Tiszaparti Szélvész Tádénak hívnak, de a barátaim, és a szívemhez közel állók csak a művésznevemen szólítanak: TD-nek, szólítson ön is így, drága hölgyem... És persze a szemből érkező csinoska uszkár hölgynek szintén nincs a karján kis táskácskája, amibe a féltve őrzött névjegyet a többi haszontalan kacat közé rejtse pironkodva. Szóval a kutyák ezelőtt néhány ezer évvel megegyeztek, hogy névjegyek helyett inkább az amúgy is néha feleslegessé váló vizeletcseppekkel jelölik meg a fákat, melyek remek lehetőséget adnak arra, hogy a területük megjelölése mellett beazonosítsák ki kicsoda... Szóval az első néhány alkalom eléggé mulatságosra sikeredett TDi esetében, mert ezt az állva pisilést ugyebár három lábon szokták bemutatni, és ez az egyensúlyérzék kifejezett fejlettsége is szükségeltetik. Ez TD-nél csak fokozatosan alakult ki, ezért az első alkalmak a kutyanévjegy elhelyezésére elég viccesre sikerültek a billegést tekintve, illetve a névjegyek mennyisége miatt, ugyanis azok elég hamar elfogytak, adagolási hiba miatt. Mivel ez a folyamat talán egy hete kezdődött, így még bőven van idő tökéletesíteni a technikáját... Ám mindenesetre ezzel a fejlődés következő szakaszába léptünk, és ez a fenn említett viselkedészavarokkal is együtt jár, de mivel TD korlátozott mértékben tud beszélni, ezért a visszafeleselés kevésbé, viszont a hangulatingadozások annál inkább előtérbe kerültek. Ez főleg a behívhatóságra vonatkozik, ami eddig szinte 100%-os volt, az most 90%-ra csökkent. Egyszerűen nem mindig van kedve szót fogadni, és néha bekattan, ami összevissza rohangálással jár, de így is szeretjük... ugyanúgy mint kamaszodó gyermekeinket is, hisz nem azért szeretünk valakit, mert jó és szót fogadó, hanem azért mert a mi gyerekünk, vagy ahogy egy régi ismerősöm szokta mondani, "a mi kutyánk kölyke..."
És ezzel búcsúzom is Kedves Olvasgatóm, kívánom neked, hogy minden pillanatát élvezd ennek a csodának, ami nem jön vissza, azaz per fő csak egyszer élhető át, aztán már csak a memóriából hívható le...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése