PitaPata Dog tickers

PitaPata - Personal picturePitaPata Dog tickers

2011. május 30., hétfő

45. Harc a gonosz öntözőkannával, azaz ehető-e a műanyag?

Üdvözöllek újra nálunk Kedves Olvasgatóm! Mai bejegyzésem arról szeretne szólni, ugyanis szinte önálló tudatra ébredt a blog, hogy miért kezd el különböző dolgokat megrágni egy kutya. Ráadásul egy olyan kutya, akire lassan rá lehet fogni, hogy közben szép csendben felnőtt lett. TPSZ Kati elmondta annak idején, hogy a whippik 7-8 hónapos korukban őrülnek meg, addig kedves kiskutyák, akiket ölelget az ember, és szeretgeti őket, mert kedvesek, és aranyoskák... Aztán egyszer csak kattan valami a kis fejükben, és megőrülnek, rosszak lesznek, kiszámíthatatlanok, pontosabban nagyon is kiszámíthatóan rosszak, huncutak, ravaszak, ablakon át kis sátáni kacajjal az ajkukon közlekedők, azaz nehezen fegyelmezhetők. Hát ez a kattanás TD esetében valamikor mostanában történhetett meg, de olyan halk volt, hogy sajnos én például egyáltalán nem hallottam, vagy akkor kattanhatott, amikor én épp dolgoztam, vagy amikor a fürdőszobában voltam...
A kertünk nem nagy, épp ezért próbáljuk méreteihez képest kellemessé tenni magunk és kutyánk számára is. Ennek jegyében kis fekete műanyag lábakon álló napelemes lámpákat szúrtam le a kocsibejáró két oldalára, ezeknek kellemes halvány fénye éjjel tökéletesen jelöli a kocsi által megteendő utat a kaputól a garázsig. És ha TDi Whippetkirályfit dolgát végezni kiengedem esténként, akkor ő is lát, és nem megy neki a kerítésnek például. Mondjuk fényes nappal is többször nekirohant már, valami nagyon fontos dolgot cipelve a szájában, és közben kaján vigyorral hátrafelé nézett rám, akinek arra az arcában lévő dologra épp szükségem lett volna...
Ám valami megmagyarázhatatlan oknál fogva TDi nem szereti ezeket a kis lámpásokat, azaz éppen hogy szereti, de megenni szereti, nem a fényét nézegetni. Soha nem fogom megfejteni a miértjét annak, hogy mit szeret ezekben a kis műanyagcsövekből készült izékben, de lassan az összeset lerágja, és nem csak a rudakat, hanem a világító LED-eket tartalmazó átlátszó (szintén műanyag) lámpatesteket is. A minap pedig az Ildi öntözőkannáját kezdte meg, a nyuszijának a műanyag szemeit pedig már hetek óta próbálja leharapni... Tehát biztonsággal megállapítható, hogy szereti a műanyagot. Jaj, a kerti öntözőslagot tartó kiskocsiról majdnem megfeledkeztem, arról is lerágott minden műanyag csatlakozót. Az egészből annyi hasznom lett, hogy pár napja se kannából, se slaggal nem tudunk virágot öntözni, azaz hivatalos felmentésem van kertlocsolás alól! Ha tudja valaki, segítsen megfejteni, hogy a fogváltás kínjait laza, mondhatni könnyed eleganciával tűrő TDi Whippetkirályfi, hisz legutóbbi előtti felkonfomból kiderült a titok, és az ő igazi neve, miért nem rágott meg egyetlen egy cipőt sem anno, sőt a bútorok lábát sem. Az egész fog-csere projektet átvészeltük néhány félbeharapott teniszlabdával. Nem mintha panaszkodnék emiatt a hiányossága miatt, csak nem értem, hogy miután tökéletes fogazata teljes pompájában fehérlik a vigyori pofájában, miért pont most, és miért pont a műanyag ejtette rabságba minden gondolatát a mi egyetlen TáDénknak...
És ez a bűvkör olyan átmérővel rendelkezik, hogy a legszentebb esküjét (miszerint soha, de soha nem megy fel az asztalra) is megszegte a múltkor, mikor a slag végéről 6 darabban leváló műanyag-csatlakozó darabjait, minta gyanánt az utánpótlás miatt, a teraszasztalra tettem. Még szinte be sem léptem a bejárati ajtón TD már két mellső lábával fenn állt az asztalon, arcából még egy kicsit kilógott a kerti locsolócső csatlakozójának a darabkája. Eddig még ha kaját hagytunk az asztalon, akkor sem ment fel...
Igaz egy időben ugyanezt csinálta fadarabokkal, mostanság azonban a műanyag a nyerő!
Na már csak egy lépésnyire vagyunk az ablakon ki-be ugráló whippet rémképétől, mint ahogy néhány sorstársam elmeséléseiből hallottam. Ám a sátáni kacaj elmaradt, sőt ha hazaérkezvén TDi Whippetkirályfi füleit futó üzemmódban a fejére hátrasimítva, enyhén leeresztett, azaz vállai közé húzott fejjel közeledik, és megáll a terasz sarkán, nem fut örömködve elénk a kapuig, akkor tudjuk, hogy ma is volt valami áldozat, de bűnbánó arcára nézve nem is tudjuk igazán megszidni... Valami szidás félét kap, de csak a rend kedvéért, tulajdonképpen megmagyarázzuk azzal, hogy ha a kutyát nem rögtön a rossz cselekedet után, vagy közben kapod el, akkor ő már egy órával később nem tudja, miért is kap büntetést.
És íme a folytonossági hiánnyal küzdő kerti öntözőkanna, melynek a biztonság kedvéért az aljára is harapott pár lukat... Gondolom, hogy jobban szellőzzön!
Nos ezennel búcsúzom ismét Kedves Olvasgató, és javaslom gondolkodjunk el azon, mi történne, ha kutyáink nem fadarabokat, vagy műanyag vackokat rágnának szét, hanem mondjuk téglát... Hát nem lenne hol laknunk, mire kinőné ezt a fránya szokását, mert ugye kinövi...?

2011. május 26., csütörtök

44. TD klón egy idegen városban, azaz a whippet az egész világon whippet...

Üdvözöllek eldugott kis blogomban Kedves Olvasgatóm! Mai műsorunkban arról lesz szó, hogy a nemzetköziség mennyire nemzetközi egy ember, és mennyire az egy más faj esetében.
Hétvégén volt szerencsénk kis családunkkal meglátogatni a világ legismertebb roncsvasát, azaz Kisluli 12. szülinapi ajándékaként elutazgattunk Párizsba, ahol őt leginkább Disneyland látványosságai, minket pedig maga Párizs érdekelt. Engem személy szerint úgy kellett elrángatni, mert nem voltam elragadtatva a francia nép fiaitól. Eddig nem voltak túl jó tapasztalataim a franciákkal, és utazásom célja túlmutatva Kisluli szülinapi ajándékán, és a párom, Ildi ifjúkori francia-mániáján, az hogy pozitívba csapjanak át eddigi nem túl jó tapasztalataim. Most had lebbentsem fel a fátylat erről a nagy titokról, a franciákkal tulajdonképpen semmi baj nem volt, sőt a többségük alapvetően nyitott, kedves ember, bár ez a felvetésem nem teljesen egyértelmű statisztikákon alapszik, ugyanis Franciaország fővárosában olyan sokszínűséget tapasztaltam, amit eddig szinte sehol Európában. Magyar szemnek megdöbbentően sok afro-amerikai, arab, indiai, ázsiai, és ezeknek a népcsoportoknak minden létező keveréke megtalálható volt Párizsban. Na ennyit az emberekről, mert a lényeg az, hogy emberből aztán volt ott bőven...
Viszont négylábúból sokkal kevesebbet láttunk, mint nálunk. Kicsit meg is döbbentem ezen a látványos különbségen, ugyanis egy jómódban élő országban sokkal több kutyára és macskára számítottam. Ez a különbség megmutatkozott az utcákon fellelhető, azaz inkább nem fellelhető kutyagumik számában, ugyanis Párizs utcái 99,9 %-ban tiszták voltak, és a parkok is, és a mellékutcák is... Kisluli szerint nagyon nagy volt a nano-kutyák aránya, ő ugyanis így hívja a kistestű fajtákat. Az Eiffel torony lábánál lévő hatalmas parkban például a Jack Russelek, és Beaglek mellett természetesen egy whippet volt a legnagyobb kutya. A legmegdöbbentőbb a fentnevezett kék whippi belépője volt, képzeld magad elé az Eiffel lábánál piknikező párocskákat, akik egy üveg bor mellett beszélgettek merengve, vagy a 10-15 fős diákcsapatokat, akik hangosan fel-felnevetve, néhol énekelve múlatták az időt... És képzelj el egy pórázon vezetett whippetet, amint gazdája mellett kissé flegmán, szinte körül sem nézve sétál a szinte nem is feszülő póráz végén. Kiérnek a bokrok közül a hatalmas füves térre, a gazda lehajol, és legnagyobb csodálatomra leveszi a pórázt... Na itt ennél a résznél villant be nekem TDi kedvenc szokása, amikor a tó melletti réten nem látok más kutyát, és el szoktam engedni, na akkor indul be a rakéta-üzemmód, és körülbelül 5-6 percig, amíg ki nem fogy az üzemanyag fékeveszett száguldásban szokott kitörni. Aki nem látott még whippetet beőrülve száguldozni, annak csak javasolni tudom ennek a minden ember arcára egészséges mosolyt csaló mutatványnak a megtekintését. Tehát visszatérve párizsi történetünkhöz, és a póráz lecsatolásához, talán még nem is csattant a póráz karabínere, a kis kék whippi már repült. Szóltam Kislulinak, akit épp a heppibörszdéjt éneklő egyetemista lányok bulizgatása kötött le, hogy odanézz ott van TD rokona! Azt az eszeveszett száguldást cikk-cakkban szökdécselve, amit a póráztól megszabadult kis vadászeb levágott, én minden sétánk alkalmával látom, de a park közönsége szinte fel sem ocsúdott a csodálkozásból, úgy száguldott a kis whippi nagyjából hatvannal a kisebb-nagyobb embercsoportok között, és a csúcspont egy édelgő szerelmespár műanyagpoharas koccintásának pillanatában már nem tudott kitérni, úgyhogy egyszerűen átrepült kettőjük között, kiverve kezükből a kis pohárkákat. A pasas felugrott ijedtében, de a kutyesz még csak nem is lassítva tovább pörgött, mert hát ugye a kritikus 5-6 perc még nem telt le. Ez az esemény Magyarországon, az agresszív matadorok hazájában, akár szóváltássá is fajulhatott volna, ám az Eiffel torony látványa meglágyította a hősszerelmes szívét, így csak a szokásos mosolyt sikerült az akcióval elérnie a hiperaktív whippinek...
Látod a fákat a túloldalon? Na ott történt az ominózus eset, abban a parkban...
Mindenesetre Ildianya és Kisluli hatalmas lelkesedéssel közelíti itt épp a 150 éves vasszörnyet, eközben kedvenc TDi Whippetkirályfink Gábor öcséméknél dorbézolt Haver és Bonny kutyák társaságában. Az út szuper volt, csak egy dolgot hiányoltam, TD kutyám bohóc viselkedését. Hazaérkezésünkkor TD-t néhány bőrfolytonossági hiánytól eltekintve egyben kaptuk vissza, és egy ajánlattal, ami  szerint nyugodtan hagyjuk ott, és az sem kerülhette el a figyelmemet, hogy Kata búcsúzkodáskor legalább öt puszit adott neki.
No ezzel búcsúzom is Kedves Olvasgatóm, és javaslom néha nézz ki a dobozodból, mert igencsak érdekes dolgokat láthatsz a megszokott "dobozodon" kívül, színeseket, érdekeseket, látószög-szélesítőket, és aztán térj vissza a gyökereidhez, ha Coelho bácsi nem haragszik meg a hasonlatért, és találd meg a saját Zahírod...

2011. május 19., csütörtök

43. Jesszusom, már itt tartunk? TD de szépen megnőttél...azaz mi a "minőségi kutyatartás" mint közgazdasági fogalom

Üdvözöllek a Whippetfalvi Harsona hasábjain Kedves Olvasgató!
Ha jobban belegondolok, nem is olyan rég volt, mikor elkezdtem merengeni a kérdésen Kutya, vagy Nem Kutya? És aztán hosszas töprengés, elmélkedés, és matematikai valószínűségszámítási kísérletek eredményeként megszületett a döntés: IgenKutya... És ennek a döntésnek pozitív vonulatait alátámasztandó született ez a kis blog. Most visszatekintve, hogy már túl vagyunk a nehezén, azt gondolom, jó döntés volt, sőt mondhatnám azt is a blogírás sem volt rossz... De ezt inkább neked kell eldöntened, Kedves Olvasgatóm, esetleg lapozz vissza a blog első néhány kis bejegyzésére, és konstatáld magad a fejlődés, vagy nemfejlődés jeleit... :-)
A viszonylagosan "nagy" látogatottságból, ám az ennek ellenére tapasztalható kevés visszajelzésből, kommentből ítélve, olvasgatható, de még fel kellene dobni valamilyen szenzációval, vagy a bulvársajtóból vett szófordulatokkal. Talán megpróbálkozom néhány hangzatos, és akár a címlapokon is helyét megálló bejelentéssel:
A VV 4 előtt született TD, de szülei jó ideig rejtegették a világ elől! Vagy:
Meztelen fotói miatt nem került be a Villába TD, akiről régi kapcsolata most kitálal... Esetleg:
TD szörnyű gyermekkorát egy bevásárlókosárban töltötte, és a földről etették nevelőszülei!
És ehhez hasonlókat. Szerintem sokat dobna az olvasottsági statisztikáinkon...
Bár ha jobban belegondolok, talán nem is ez volt a célom, mikor elkezdtem ezt a blogot, hanem sokkal inkább az, hogy olyanoknak is kedvet csináljak a kutyatartáshoz, akik még csak az első bekezdésben megfogalmazott kérdést cincálgatják éppen, csendben a fejükben, tévézés közben. És ha ebben a témakörben nem kaptam volna már több pozitív visszajelzést, akkor lehet, hogy már ritkultak volna a bejegyzések, és a többi célját el nem érő blogocska sorsára jutottunk volna, én whippiZee és az én kedves TDi ceruzamajmom.
Bár attól, hogy valaki nem tálalja az internet személytelen, bármit befogadó, de néha rögtön kiköpő és amúgy meg elég feneketlen mélységeibe, vagy nézőpont kérdéseként magasságaiba a kutyája étkezési, vagy sétáltatási, esetleg anyagcsere folyamatainak elemzését, attól még maximálisan lehet jó kutyatartó, sőt talán csak néhány olyan velem hasonszőrű elvetemült ember van, aki élvezetet talál abban, hogy ezeket a mellékesnek tűnő, ám mások számára kis kapaszkodót, vagy talán támpontot jelentő infókat a weben keresztül továbbadja, és ezzel esetleg másokat tájékoztat, hovatovább még szórakoztatgat is...
Egyszóval mai merengésem témája csak annyi akar lenni, hogy felgyorsult világunkba hogyan illeszthető bele egy kutya? Jelentem alássan, JÓL! És talán ezek a sorok győznek meg valakit arról, hogy milyen jó dolog is a "minőségi kutyatartás". Na ezennel egy érdekes fogalom született, szóljanak a fanfárok Kedves Olvasgatóm, hiszen a minőségi borivás már köztudatalatti szinten van mindenki agyában, de a minőségi kutyatartásról még nem nagyon hallottunk. Ezen előző fogalom ugyebár azt jelenti, hogy nem a kannás bort vedeljük, "mindegy csak ártson" felkiáltással, hanem egy elég széles társadalmi réteg küzdötte fel magát arra a sokak által irigyelt szintre, ahol már inkább csak két pohár bor fogy a vacsora után, de azt különböző minőségi követelményeknek meg akarjuk feleltetni, mikor bármelyik szaküzletben vagy "neadjisten" multinál, kiválasztjuk, és levesszük a polcról. Sokan háborodnak fel ennek hallatára, és egészen idáig hallatszik némelyek felpaprikázott morgása, miszerint "Ki tudja azt a drága bort megfizetni?", mert ugyibár a minőség általában egy magasabb árkategóriával párosul.
Ha előkapjuk gyorsan a számológépünket, akkor pillanatok alatt kiderül az igazság, miszerint a minőségi borfogyasztás pont ugyanannyiba kerül, mint a mennyiségi. Vacak bor esetében sok liter szorozva alacsony árral egyenlő két pohár szorozva minőségi árral... mert ugye némelyek füle mellett elsuhanni látszott az előző mondatomban szereplő "csak két pohár bor fogy a vacsora után" részlet.
Hát valami ilyesmire gondolok, mikor a minőségi kutyatartásról kezdek beszélgetni, és nem arra, hogy a legdrágább kutyafajtákhoz tartozó kutyeszokat kell a legfelkapottabb tenyésztőktől százezrekért megvenni. Egészen konkrétan arra gondolok, hogy ha a menhelyről befogad valaki egy édes kiskutyát, (és itt tényleg kicsi kutyára gondolok) na őt is lehet minőségi kutyaéletben részesíteni. Talán csak egy aprócska figyelmeztetés, ha nem tudod a leendő kutyatársadnak a megfelelő életszínvonalat, és itt nem csak a táplálékára gondolok, hanem az orvosi ellátására is, és számos más járulékos költségre, akkor inkább még várj a kutyavásárlással, vagy örökbefogadással addig, amíg az anyagi helyzeted legalább annyira megerősödik, hogy tényleg minőségi kutyatartó lehetsz. Indíthatnánk egy Minőségi Kutyatartó Mozgalmat!
Nem kell egy kutyának fajtatisztának lenni ahhoz, hogy szerethető legyen! Viszont szerintem nem lehetséges kutyát tartani maradék tökfőzeléken, és néha kidobott csontokon, ugyanis a kutya (rajzfilmek sztereotip láncon csontot majszoló ábrázolásai ellenére) ragadozóból lett háziasítva, azaz táplálékának megfelelő arányban kell tartalmazni állati fehérjéket, zsírt, és szénhidrátokat, különben az egészségének annyi. Nem szeretek arról szóló híreket hallani, hogy egy kutyát láncra verve tartottak egész életében, akkor már inkább tartson az illető macskát, hisz a megkötött kutyának házőrzési vagy bármi egyéb "haszna" pont ugyanannyi, mint egy cicának... Apropó cica, az Egyesült Államokban macska és kutyaeledelre évente több mint négy milliárd dollárt költenek az emberek, ez a szám kicsit meghaladja a bébitápszerek piacán olvasgatható számot. Oké, ez két dolgot is jelenthet, az egyik, hogy kevesebb gyermek születik, a másik, hogy egyre többen vagyunk "minőségi állattartók"! Mindenesetre a magyar számok ettől még messze lemaradva kullognak, de már észlelhető a változás szellője...
Éljen az MKM, azaz a Minőségi Kutyatartó Mozgalom!
Ennek örömére had tegyek ide ismét egy kedves kis képet TDi mukimanó-ceruzamajom-sárkányfiókáról:
Csak hogy lássátok, nálunk egyenrangú családtagnak tekintjük a KUTYÁT is...
Na jó, a Kisluli nem kaphat a szárított kacsahús csíkokból, tehát az egyenrangúság elve még egy kicsit sérült, de dolgozunk rajta... :-)
És ezzel búcsúzom is Kedves Olvasgatóm, azzal a meggyőződéssel, hogy egyre többen leszünk mi, Minőségi Kutyatartók! Le a Mennyiségi Kutyatartókkal... :-)

2011. május 14., szombat

42. Kutya egy világ ez... azaz nem is olyan rossz, ha kutyául érzed magad, pláne ha kutya vagy

Üdvözöllek a hogyan passzoljuk le kutyánkat, ha bulizni indulunk című posztban, Kedves Olvasgatóm!
Az elmúlt pár napban annyi minden történt, hogy szinte belefulladok a múzsa csókjaiból lecseppenő nyáltengerbe, hú ez gusztustalannak tűnik, ám ha tisztában vagyunk azzal, hogy ez az egész múzsa dolog csak virtuális, és kitalált, akkor megnyugodhatunk, hogy tuti nem lesz nedves a nadrágunk bokáig...
TDi mukikomagumibogyó eltöltötte nélkülünk, azaz választott családja nélkül, első éjszakáját, melyet mindannyian nagyon kíváncsian vártunk. Bírja, nem bírja? Mi bírjuk, és az ideiglenes befogadók is? Pár napja (hete? úgy összefolynak nálam ezek a dátumok) kaptunk egy meghívást régi kedves barátainktól, Érdről. (Ezúton is boldog 30. szülinapot Angi! Jó volt a BULI!) A teljes családot meghívták, azaz TD is konkrét meghívást kapott, de nem akartunk egy szobakutyába oltott futóbolondot magunkkal vinni egy tisztes család békés otthonába, így TD-nek maradnia kellett. Ezért megkérdeztem Gábor öcsémet, hogy Haver mellé befogadnák-e egy éjszakára TD-t. Haver a kisebb öcsém ridgeback keverék kutyusa, akit több, mint egy évvel ezelőtt fogadtak örökbe, és aki épp most költözött öcsémmel és Katával új kecóba, és foglalta el az új ház körüli új kertet. Na ebbe az idillbe cseppent bele TD sárkányfióka, először csak egy órára. Bár már találkoztak kis korukban, de a biztonság kedvéért megpróbáltuk összeengedni őket, amiből 1 órányi eszement rohangálás kerekedett. Sikerült annyira behergelniük egymást, (most ugyebár a kutyákról beszélünk...) hogy Gábort a hatodik percben levették a lábáról, és ezt most teljesen konkrétan vedd szó szerint. Állítása szerint ugyan nincs száz kilo, ám az udvar betonborítása mégis hajszálrepedések tömkelegével gyarapodott abban a pillanatban, mikor Gábor elvágódott rajta, mint egy tehetetlen krumplis zsák. Kicsit megijedtem, hogy a kutyapanzió gondolata hirtelen szertefoszlott a fejében az ütközés következtében, de Kata csilingelő kacagása, és aggódó kérdése, hogy "Élsz még?" sokat tompított a becsapódás erején. A blogom tematikája szerint oktató, és nem kioktató jellegű, ezért ismételem meg újra, de nem teljes részletezettséggel azon képlet magyarázatát, melyben a testek energia-szintjének számítását mutattam be, ( lásd: http://whippizee.blogspot.com/2011/01/6-td-kis-whippet-fizikaoran-azaz-minden.html ) azaz egy test, jelen esetben egy kutya energiája egyenlő az eb tömegének, és az eszement száguldása négyzetének szorzatával. Na ez jelen esetben tizennégy (TDi) plusz huszonnyolc (Haver) kilogramm szorozva saccperkábé negyven kilométerperóraanégyzetennel, és azért csak ennyivel, mert TD mindig hátrafelé nézegetve futott, hogy csak egy centivel fusson Haver előtt. Az annyi mint... szóval pont annyi, hogy a nem éppen vékonykának mondható, 185 centi magas öcsi alól kirepüljenek a lábai, mégpedig mindkettő, és ráadásul tök egyszerre... Ettől az apró kis incidenstől eltekintve zökkenőmentesnek tűnt TD ideiglenes elszállásolására tett kísérletünk. Így aztán másnap be is csengettünk Gáborhoz, és Katához, felpakolva TDi mukimanó camping-felszereléseivel, és a megfelelő mennyiségű táppal, valamint néhány szétrághatatlan játékkal. Leadtuk a ceruzamajmocskát a megőrzőbe, aztán indulás Budapest, pontosabban Érd irányába. A buli lement, a szervezés tökéletes volt, a csapat roppant jól szórakozott, rendkívül jót buliztunk, talán elég annyi, hogy hajnal 4-kor még a szórakozóhely pincérnőivel együtt karaokéztunk... Na de vissza a megkezdett témánkhoz, azaz TD és Haver közös bulijához.
Vittük TD egyik takaróját, mondván hogy majd azon fog aludni egy másik, néhanapján és szintén ideiglenesen ott tartózkodó bullterrier kölök helyén. Ám TDi inkább Gábor és Kata ágyát szemelte ki éjszakai nyugvóhelyéül, és ennek egyenes folyománya, hogy Katánk is a földre került végül, mert TD sárkányfióka-fészkelődő-gumibogyó befészkelte magát kettőjük közé, és addig izgett mozgott, amíg Kata a földre nem pottyant. Azt hiszem, erre elfelejtettem őket figyelmeztetni, mármint hogy TD egy chihuahuát meghazudtoló módon tud az ágyban fekvők között elhelyezkedni, és törékenynek tűnő kis lábaival egyre nagyobb helyet követelve magának, átvenni az ágy vagy kanapé feletti irányítást. Ezenkívül némi érdeklődésre tarthat számot még a két kutyesz egyesített táplálkozási procedúrája is. Ez Gábor öcsém szerint úgy zajlott, hogy a két kutya tulajdonképpen kaját cserélt, mert Haver inkább TD kajája után érdeklődött, ez a kis kengurupatkány pedig természetesen a ridgeback táljában található finomságokra fente a fogát...
Végül is teljes békességben zajlott az étkeztetés, és az éjszaka ágyról lelökdösődős része után TD mukimanó végül megtalálta a helyét, mégpedig az Ildi által különböző otthon-szagú dolgokkal megtöltve küldött, és estére már kiürülő papír reklámtáskán. Reggeli ébresztő nálunk kicsit korábban szokott történni, tehát csak ez az egy volt az ami némi félreértésre adott okot, TDi ugyanis hajnal 7-nél tovább nem nagyon szokta kibírni, és hát a megszokott időpontban az ajtó környékén futkározva, majd egyre hangosabban nyüszögve hozta a háziak tudtára, hogy ő inkább a kertbe vinné ki az előző este belafatyolt vizet... Tehát kénytelenek voltak kicsit korábban kelni, mint amit Haver mellett megszoktak, de állításuk szerint semmi egyéb szokatlan nem történt. Én ebben egyébként nem vagyok teljes mértékig biztos. Mert most már valószínűleg te is tisztában vagy vele Kedves Olvasgatóm, ha figyelemmel követted TDi ceruzamajom eddigi kalandos kis életét, hogy a whippet nem teljesen azonos fajta a kutyával...
Így aztán elmondhatjuk, hogy Gábor és Kata teljes kiképzést kaptak a whippet és egy normális kutya közötti különbségekből. Kata szerint olyan "aranyos", és azt hiszem, az "érdekes" szó is elhangzott még a kiértékeléskor, talán ez szólt a whippetségnek...
Na valahogy így érezheti magát egy ember, mikor a whippet-személyiséggel találkozik...
És ezzel a másik öcsémről szóló Tropicariumban készült képpel szeretnék mára búcsúzni Kedves Olvasgatóm, ami arról szól, hogy a látszat néha csal, azaz a veszélyesnek tűnő cápa, az esetek többségében nem eszik embert, ám az ártatlannak tűnő whippet-gyerek még a legerősebb lábakon álló embert is simán "leveszi" a lábáról...

2011. május 5., csütörtök

41. Antagonisztikus paradoxon, azaz minden relatív...

Üdvözöllek újra nálunk Kedves Olvasgatóm, és egyúttal szeretném megköszönni, hogy blogunk olvasottságát általam korábban el sem képzelt magasságokba segítetted repíteni, azaz lassan elérjük a 3000. Olvasgatót... Sose nem gondoltam volna, ahogy egy régi ismerősöm szokta hasonló esetekben kifejezni magát, hogy ennyi embert fog érdekelni TD a kicsi whippetkirályfi felcseperedésének szívszaggató története, ám a számok szigorú dolgok, és a szigorú dolgokkal nem szabad szembe menni. Tehát csendben megemelem a kalapomat, s őszülő fejemmel biccentve köszönöm, hogy perceket, sőt talán néhányan összességében órákat is töltöttetek ezen az oldalon. Nem, nem, ne ijedj meg Kedves Olvasgató, ezeket a sorokat nem búcsúzásnak szántam, bár most hogy visszaolvastam, számomra is olyan színű-szagú volt...
No de térjünk a lényegre végre, mert már érzem, hogy tűkön ülve várod, mi a fityfene is lehet az az antagonisztikus paradoxon?! Ha szó szerinti fordításban nézzük ezt az összefüggést, akkor végzetesen ellenséges, ellentétes állítások egy olyan halmazáról beszélünk, amelyek látszólag ellentmondásra vezetnek, vagy a józan észnek ellentmondó következtetés vonható le belőlük, ha a konkrét esetet vizsgáljuk etológiai szakértő szemével, akkor csak arról van szó, hogy TD-t "lekövérkutyázták"! Szakemberek és hozzá nemértő laikusok szájára is mosolyt csalhat egy olyan mondat, mely egy kövér agárról szól. TD konkrét esetében ugyebár egy sokat mozgatott, de versenyzésre még fel nem készített nyeretlen félévesről beszélünk, akinek nem mellesleg ceruzamajom az egyik álneve. Bár a kedves hölgy, aki emellett a megjegyzése mellett teljes szeretetéről biztosította TD kutyát, kritikai megállapítása hatására mukimanókoma még egy grammal sem eszik azóta kevesebbet, sőt... Talán azért lehet, mert feltételezéseim ellenére a kutyák mégsem értik az emberi beszédet, és itt kérek elnézést az általam nagyra csodált csodálatos kutyadokitól is, mert ő például állítja, hogy a kutyák energia-szinten beszélik  az "embert".
A fent említett antagonisztikus paradoxon elhangzása után rögtön zsinatra hívtam Tiszaparti Szélvész Katit, hogy derítsünk fényt a háttérben keringő pletykákra, miszerint TD a tengerentúli gyorséttermek hulladékán felnövekvő amerikai fiatalságra hajazva, saját fajtársait súlyban többszörösen meghaladva képtelen lesz majd egy jóízű "nyuszifogásra", mert felesleges túlsúlya ezt majd nem engedi. Ám Kati megnyugtatott, egyrészt, hogy a hölgy amúgy kedves szokott lenni, másrészt TD táplálásában semmiféle hibát nem vétettem. Ő ugyanis azt az elvet vallja, és talán ennek az is lehet az oka, hogy a kezén több száz saját nevelésű whippetkutya ment át, hogy a növendék kutya előtt legyen annyi kaja, amennyit meg tud enni. Én is ezt a táplálási elvet vallom, azaz TD kengurupatkány mindig a mérlegelt súlyának megfelelő tápmennyiséget kapja, és abból általában mindig megmarad néhány szem, azaz pont annyit ehet, amennyire szüksége van. Ha és amennyiben a versenyek súlycsoportok szerint lesznek megrendezve, amire egyelőre nem túl sok esély látszik, akkor majd TD gumibogyóversenyistállószimatológépet egy komolyabb súlycsoportban indítjuk. A táplálkozásra visszatérve, kaptam egy emilt, melyben a whippetek táplálkozási szokásairól érdeklődött egy Kedves Leendő Whippettulajdonos (itt kívánnék nekik elegendő mennyiségű kitartást, mert mindjárt itt a május vége...) annak költségeiről, és a többi. Ennek jegyében elmondhatom, hogy a whippet néha rossz evő, néha meg nagyon is jó. Konkrétan egyik nap 200.-, másik nap akár 300.- Forintot is befalatoz, tehát kijelenthetjük, hogy a whippet egy kisfogyasztású sportkocsi mintájára készült hobbi állatka, szerintem ennyit még egy tengerimalac is megeszik... :o)
Ez egyébként nálunk, és konkrétan TD esetében abban nyilvánul meg, hogy a mindennapos tóparti sétáink során fel akarja-e falni a horgászok által a partra (szerintük a szegény kóbor macskáknak...) dobott, néha még élő, verdeső, máskor már több napos döglött halakat, vagy sem... Azaz séta mindig kaja előtt van, és ebből megállapíthatom, hogy már éhes-e? Optimális esetben Purina Proplan Puppy, azaz kölyök, bárányos és lazacos (kaviárost még nem gyártanak) száraztápok feles keverékét kapja némi Kippy konzervhusival feltuningolva. Több száraztápot kipróbáltunk, de volt amelyiktől fura szaga lett a kutyának, és volt olyan is, amit meg egyszerűen nem evett meg... A kutyák nem szeretik a változatosságot, és törekedjünk arra, hogy mindig ugyanazt a tápot kapják, ám én ennek ellenére néha megtöröm a monoton zabálást egy kis levesben főtt zöldséggel, imádja a karalábét, és a répát, no és persze a leveshusit is, ám csontot csak fél éves kora után adtam neki, akkor is csak azokat kapta meg, amelyek nem csöves, azaz belül üreges, és ez által szilánkosra törő pl. csirkecsontok. A Húsvéti Sonka szerepét nálunk az idén egy hibátlan pácolású füstölt csülök töltötte be, mint vendégművész, és ennek a csontja például TD sárkányfiókát napokra lekötötte, vagyis rágcsálta kicsit, majd elásta valamelyik bokor alatt, és másnap kezdődött a játék újra...
Amúgy most még háromszor kap enni, azaz reggel 6, déli 12, és este 6, és ezeket az időpontokat mindig próbálom percre pontosan megtartani, de ha valamilyen oknál fogva, vendégek stb., mégis meg találnék feledkezni ezekről a kényes terminusokról, akkor eleinte óvatos kis orr-bökésekkel, később ha nem kapcsolok, hogy mit akar, konkrét nyüszögéssel, melyet a tálja és köztem történő ide-oda futkosás közben ad elő, végső esetben pedig kétségbeesett ugatással jelez!
Visszatérve a kövér whippet paradoxonjára, azt tudnotok kell Kedves Olvasgatóim, hogy többen meggyanúsítottak már azzal is, hogy TD-t valószínűleg nem megfelelően etetjük, mert olyan kis vékonyka, persze ezen tábor képviselői nem "agarászok" voltak, hanem közönséges emberek, kik mit sem tudnak az agarak és whippetek varázslatos világáról, és csak egy vékonyka kiskutyát látnak. Én azonban kitartok az "arany középút" elve mellett, és soha nem fogom TD felhizlalni, hogy az átlagembereket szemét megnyugtassam, sem éheztetni, hogy a kényes agarász szemeknek megfelelővé faragjam le a súlyát, mindig annyit fogok neki adni, hogy az én szememben egy egészséges és vidám kis whippet maradjon. Amúgy jelentem tisztelettel TD kereken 14 kilogramm, és ez tökéletesen megfelel egy süldő lassan nyolc hónapos whippetfiú súlyának, aki ráadásul nem a kis szöcskék táborát erősíti, pedig kicsi korában ő volt az alom legkisebbje. És persze talán mondanom sem kell, hogy a reggelijét épp az imént falatozta be, és most itt alszik a derekam és a kanapé párnája között, fejét a párna mögé fúrva...
Így néz ki egy egészséges kicsi whippet, mikor elmegy látogatóba az előkelő angol rokonokhoz...
És ezzel mára búcsúzom is Kedves Olvasgatóm, kívánok neked szép napot, és azt, hogy csak annyi gondod legyen a közeljövőben, hogy mikor és mennyi kaját adj a kutyeszodnak, hogy minden elvárásnak megfelelj... :-) :o) Mosolyogj, hogy a kutyád is veled örülhessen, hisz ő csak azért létezik, hogy veled legyen, és neked örömet okozzon! Éljenek a jól táplált kutyák, és közben gondolj (ha megengedheted magadnak) azokra a kutyákra is, akiknek nem az jut, és nem annyi, amennyi a Tiédnek...

2011. május 4., szerda

40. Dr Jekyll és Mr Hyde, azaz whippetbárány farkasbundában...

Üdvözöllek Kedves Olvasgatóm a jubileumi negyvenedik bejegyzésben, azaz had osszam meg Veled eddigi mérhetetlen mennyiségű tapasztalatomat, melyet a bipoláris kutyaszemélyiségek kutatása során szereztem.
Ezt a blogot azért kezdtem el írni, hogy megmutassam azoknak a kutyamentes övezetben élő embertársaimnak az ebtartás örömeit, akik eddig csak gondolati szinten jutottak el a kutya szintjére. És persze azok örömére, akik már megkutyásodtak régen, és mosolyogva emlékeznek vissza arra az édes kis szőrgombócra, aki eleinte az ölükbe kucorodva szuszogta végig a délutánokat, és aki aztán néhány hónap elteltével lebontotta a fél lakást és a kertet is...
Na ez a Dr Jekyll és Mr Hyde szindróma első jele, azaz erről szeretnék kicsit bővebb lére engedve megemlékezni. TD mukimanó-putyikutya-sárkányfióka-ceruzamajom példának okáért tökéletes példája ennek az effektusnak. Ma reggel játszottunk fél órát, majd elmentem dolgozni... Kettő azaz kettő, mondom kettő, tehát nem négy, és nem is hat, óra múlva hazaértem, és a következő kép fogadott: a kapun belül egy fél méter mély bányajárat bejárata tátongott, a postaládába rutinosan csak félig bedugott újságok egyenletes öt és hat centiméteres cafatokra voltak tépkedve, az összes létező játéka kiterítve a füvön... Tehát valószínűleg ahogy kiléptem a házból, TD kengurupatkány akkurátusan elkezdett ásni, mert talán érezni vélt valami halovány füstöltcsülök illatcsíkot, ami csak és kizárólag fél méter mélyről a gépkocsibejárót képező két betoncsík közöttről szűrődhetett fel a fű alól... És az újságok egyenletes cafatokra történő széttépkedésére is minden bizonnyal lett volna magyarázata, talán a szemtelenül hazudozó, és alaptalanul vádaskodó bulvársajtó vádaskodásai dühítették fel, vagy a még fékeveszettebben - a totális gazdasági sikerben és önmegvalósításban - tobzódó politikusaink épp aktuális magyarázkodásai bosszantották fel, amiben épp azt próbálták elmagyarázni a magyar lakosság azon részének, aki egy ilyen összetett mondat ötödik szavánál ugrik a következő fejezetre, hogy tulajdonképpen EZ nekünk JÓ! De lehet, hogy csak a töménytelen hirdetésbe csömörlött meg, amik arra késztetnek minket botor vásárlókat, hogy eleget téve a vásárlói társadalom alapvető közösségi elvárásainak, vásároljunk! Arról a néhány letépett levélről, mely alapvetően a kert díszét képező bokrok felszereltségéhez tartozott eredetileg, na azokról meg végképp nem is beszélnék. És ezt a képet azzal a képpel összevetve, amit példának okáért most is látok, azaz TD szuszogva bújik két párna közé fúrt fejecskéjével a kanapén valakihez, szinte talán mindegy is neki, hogy kihez, csak egy ember legyen a falkájából, na ez az a kép, amiről a címben szereplő hasonlat beugrott nekem. Az összes játékát szétszaggató, vadul vicsorgó, és morgó, ugató TDi, és az álmában halk mokogó hangokat kiadó, a derekam és a kanapé párnája közé fúrt fejecskéjű TD-ről szintén ez a cím ugrik be. Vagy mondhatnám a vendéglő teraszán, az asztal alatt pihengető, békésen nézegető TD, és a veszett őrült módjára a réten ötven kilométerperórával száguldozó TDi ellenpéldáját is. Meg kell állapítanom, hogy mi egy Dr KutyaJekyll és MrVérfarkasHyde-al élünk együtt...
Ebben témakörben várom kommentjeiteket és észrevételeiteket a lenti megjegyzésre kattintva.
Bár néhányan már jeleztétek, hogy ez nem lehetséges, de ilyenkor én mindig megpróbálom, és nekem eddig sose kellett mondanom, hogy "múkodj"!
Kontra...

Mi is a tanulság? Talán az, hogy minden kedvességben van egy kis temperamentum, és minden vadságban találunk egy icipici finomságot... És hogy a dolgok nem feketék, vagy fehérek, hanem mindig van szürke, azaz átmenet, és ezt egyszerűen el kell fogadnunk.
Ezzel búcsúzom is Kedves Olvasgatóm, és búcsúzóul fogadjuk el, hogy mindannyiunkban megvan mindkét személyiség, mind Dr Jekyll, mind Mr Hyde...