PitaPata Dog tickers

PitaPata - Personal picturePitaPata Dog tickers

2011. március 28., hétfő

34. Menjünk előre, mások meg követnek majd... De ehhez menni kell!

Üdvözöllek Kedves Olvasgatóm a "Ki menjen elöl, én vagy a kutyám?" blogban. Ez a mai posztom arról fog szólni, hogy mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne tekintsen Téged is játékszernek, és ne alázzon mindenki előtt példának okáért azzal, hogy egyáltalán nem hallgat Rád.
Meg kell mondanom, ez egy elég kényes téma, és egy whippet, vagy agár tulajdonosa minden bizonnyal bólogat most, és sokat sejtetően mosolyog a virtuális bajsza alatt, sőt néha még kicsit a fejét is megcsóválja, együttérzőn nézve soraimat. Ugyanis ezek a kis (nagy) űrlények csak úgy néznek ki, mintha kutyák lennének, ám valójában egy távoli bolygóról érkezett csillagközi romboló hajótörött legénységének leszármazottai, és ebben a hitemben senki nem tud, még tán erőszakkal sem, megrengetni! Ha összehasonlítod a whippeted szokásait egy "igazi" kutyáéval, azért fel lehet ismerni néhány közös vonást. Ugat, de nem túl sokat, és korántsem akkor, amikor egy normális kutya tenné, azaz leginkább akkor, mikor valami közlendőjét bamba emberi módon még harmadikra sem akarod megérteni. Harap is, de ezt szintén nem akkor teszi, amikor mondjuk egy idegen behatol a területére, mert neki nincs területe, ugyanis a Föld nevű bolygó teljes felületét a saját területének tekinti, így nem nagyon csinál problémát a területére történő behatolásból, egyszerűen csak végig nyújtózik a kanapén... Láttál már whippetet aludni? Hát egy kutya biztos tuti, hogy nem S alakban megtekeredve alszik, néha meg O alakba összegömbölyödve, mint egy macska, aztán megint kitekeredve S-ban... Nem tűnt fel neked semmi, kedves Olvasgatóm? Hát jeleket küldenek a világűrbe, hátha egy "űrlény társuk" hatalmas teleobjektívvel pásztázza a végtelen világűrt, ezt az eltűnt csapatot keresve, és észreveszi az általa formált S O S jelzést...
- Mentsétek meg lelkeinket... - szól az üzenet a Titanicról anno, de azt már ezektől a kis UFOktól lesték el a kor tengerészei- mert ezek a végtelenül kedves, és alázatos kétlábú népek itt ezen a kis bolygón annyira furák, bár rendszeresen etetnek is minket, de úgy igazán nem nagyon értik, mi zajlik itt benn a fejünkben.
Talán ez az oka, talán a napkitörések biomechanikus hatástényezői, mindenesetre a whippetek és agarak furán viselkednek. Ez Tény és Punktum! Az észlelésekkel ellentétben az átlagnál lényegesebben intelligensebbek, és kreatívabbak, bár ha kérünk tőlük valamit, (bármit), akkor ezt a képességüket pillanatok alatt véka alá rejtik. TD kamasztorreádorsárkánygyíkfióka, valahai kedvesmukimanókoma, például tökéletesen álcázta eme űrlény mivoltát eddig, ám az utóbbi hetek történései (vagy a napkitörések...) olyan hatással voltak rá, hogy előbújt az űrlény mivolta, és ha akarná sem tudná letagadni. Bármit, hangsúlyozom BÁRMIT pillanatok alatt kibelez, és a tartalmát egyenletesen szétteríti a rendelkezésére álló területen. Legyen szó akár a kedvenc játékáról, vagy egy konyhából elcsórt vöröshagymáról... Bocs, a hagymát el is fogyasztja előbb-utóbb. A legutolsó hőstette az volt, amikor megküzdött az ádáz, és rettentően haragos "kinti fekhely" elnevezésű műtárggyal, aminek normál esetben az volt a funkciója, hogy elkényeztetett állatkáink az udvaron is egy kellemesen, és vastagon kipárnázott főúri fekhelyen tengessék az étkezések szünetében eltöltött szabadidejüket... Ám TD valamilyen oknál fogva ellenséget szimatolt a pihe-puha fekhely személyében, ezért mire a múltkor hazaértem, addigra kiharapta a közel 1 méteres párna hasát, és az udvaron 3 centiméter vastagságban egyenletesen elterítette a kis szivacsdarabkákból álló, mintegy másfél köbméternyi tartalmát. Jutott mindenhová, biztosíthatlak Kedves Olvasgatóm...
A nyuszija is lefogyott, hisz komoly fitness-tevékenységnek számít már maga a TD-vel történő ide-oda szaladgálás is, ám ez nem indokolta volna a teljes súlyvesztést. TD azonban elvégzett rajta egy komolyabb műtétet, melynek eredményeként Nyusziúr, mondhatnám csont és bőr lett, azaz a teljes belső szerkezetét kívülre csoportosította át, ezt a teljes tartalmat szintén nem elfogyasztva, "csak" szétterítve a lakás minden pontján, de úgy igazán egyenletesen. Így találtam meg hazaérkezésemkor egy fél méteres vattaréteg alatt. A behívás, mint fogalom eltűnt a szótárából, minden alkalommal, mikor nincs kedve (vagy nincs nálam kaja) megáll tőlem kettő méterre, és onnan bámul rám bambán, az a TD, aki a világ legjobb apportírozója és lábnál legokosabban leülő kutyájának tűnt még pár héttel ezelőtt. Szóval puccsra készül, valamiből erre következtetek...
A hatalom átvétele elé azonban a "kormányerők" komoly akadályokat gördítenek, azaz volt már "menjahelyedrerosszkutyavagyésmaradjisottegyórát", azaz kijárási tilalom, és kajamegvonás, azaz teljes gazdasági embargó is, mondjuk csak két órán át tartott, pedig a kiváltó ok nem volt semmi. Akkor éppen két virágcserép teljes tartalmát osztotta el a lakás különböző pontjain, hazaérkezésemkor büszkén trónolva fél köbméter virágföld, és a lebombázott szobanövény megmaradt csonkja fölött. Ugyanis ebben az esetben szigorúan csak a további ellencsapások megakadályozása miatt, elfogyasztotta a növény gyökereit... Szóval elkeseredett harcot vívunk a hatalom visszaszerzéséért, ám sikeres pillanatokat szinte csak az étkezések előtti néhány percben tudunk elérni. Mindenesetre azt meglehetős bizonyossággal elmondhatom, hogy egy cseppet sem unatkozunk emellett az ennek ellenére imádnivalóan huncut kis dög mellett...
Mi ez ha nem Űrlény???
Nézd meg jobban a szemeit, és ez a fura sisak is rajta, na mindegy...
Ezzel az amúgy végtelenül kedves kis "UFO"-ról készült portréval búcsút is veszek Tőled, Kedves Olvasgatóm, de kitartás, hisz az egész élet tulajdonképpen egy nagy harc, és ahogy eleink nagy bölcsen megmondták már: ...nem elég a csatát megnyerni, mert ugyebár ott van még az egész háború...

2011. március 21., hétfő

33. Kedvenc játékunk, a futás... azaz tök mindegy miért, csak futhassunk!

Üdvözöllek Kedves Olvasgatóm, a játékkereső blogban, ahol megállapítjuk, hogy mi TDi kedvenc játékszere. Ugyanis roppant csodálkozás közepette tegnap megtudtam, mi az a játék, amivel TD koma mukimanó gumibogyó teljesen önfeledten képes játszani. Nagyon sok játéka van. Azt mondták nálam okosabbak, hogy a kutyát le kell foglalni valamivel, ha nem akarjuk, hogy amíg dolgozunk, addig apró darabokra forgácsolja az egész lakásunkat. Ebből az eléggé félelmetes okból agyon vissza vásároltam magamat, hogy TD sárkányfiókának több lehetősége is legyen a játékra. Van halacskája, nyuszija, 2 labdája, golyója, madzagja, gumirágója, botja, azaz egy csomó lehetősége arra, hogy ne kelljen szétrágnia bármi mást ezeken kívül. Tegnap előtt hirtelen vettem észre, hogy elfogyóban van a kutyakaja, ezért kocsiba pattantam, és elszáguldoztam a kereskedőhöz. Egy csomó kütyü lógott ott a falon, így aztán lekaptam egy labdát, ami egy kötélen lógott. Múltkor a tóparton játszó terriernek is ilyenje volt, gondoltam tetszene neki. Azon kívül megtetszett már régebben a gumi-friesbee, ezért azt is vettem neki. Hazaérve megmutattam TD-nek mindkét játékot, de a friesbeet szinte figyelemre sem méltatta. Ám a madzagra kötött gumilabda elbűvölte, semmi más nem volt számára érzékelhető, azaz teljesen kirekesztett mindent és mindenkit, ha ez a kütyü a szájában volt. Na gondoltam, menjünk csak ki az udvarra, és játsszunk ott. Madzag megpörget, majd segítségével labdácska elhajít. TDi szöcskebigyó utánarepült, felkapta, hozd vezényszó, amelyre eddig bármit visszahozott, kutya megindult felém, majd azzal  a lendülettel tovább is szaladt, szájából kilógott az egyik oldalon a labda, a másikon meg a madzag maradéka, és láthatóan tökéletesen elfeledkezett rólam, és a világ többi részéről. Gondoltam, hagyom játszani. Bementem a házba, és az ablakon át figyeltem, mikor veszi észre, hogy egyedül maradt. Körülbelül tíz percen át néztem mosolyogva a kapu és a hátsó kerítés között egyszemélyes váltófutást bemutató whippetkét. Futás közben vadul rázta a fejét, minek következtében a gumilabda veszettül csapkodta az oldalát. Még sohasem láttam, hogy bármit is ennyire élvezett volna. Tíz perc után esett le neki, hogy nem én dobom el neki a labdát, hanem saját maga fut vele ide-oda. Ezután lefeküdt a lábtörlőre, és ott kezdte rágcsálni a labdára kötött kötelet. Egyszer csak azt látom, egyik oldalon lepottyan a labda, másik oldalon a madzag végén lévő hurok, de egy kb. 5 centis darab a szájában maradt, azaz nagyjából egy-két harapással háromba harapta a frissen vásárolt játékot. Na ezek után gyorsan kikaptam a szájából. Viszont azóta már az is felér számára egy jutalomfalattal, ha ezt a labdát megmutatom neki. Friesbee-t háromszor feldobtam neki, ebből kétszer elkapta, de nem nagyon húzta fel az itt szerzett sikerélmény. Azóta viszont az apportírozásnak annyi, ha ez az ominózus gumilabda előkerül. Kutyaoviban például nem fogadta el a jutalomfalatot, mikor ezt megmutattam neki...
Mindenesetre ebből a fajtából kellene még vennem néhány tartalékot!
És ha már a játéknál tartunk, had köszönjem meg nektek kitartó lelkes olvasgatásotokat, mellyel az én játékszenvedélyemet csillapítjátok, én ugyanis így játszom, ez a blog az én kötélen rángatott gumilabdám...
Jelentem TDi 12 kilogramm, szinte duci, és természetesen itt alszik a hátam mögött, orrocskáját a hátam és a párna közé fúrva.
Búcsúzom is Kedves Olvasgatóm, a megszokott fotó helyett azonban ez alkalommal álljon itt egy keresztkérdés: Te kedvenc játékod micsoda? Míg gondolkodsz a megfejtésen, addig én játszva írok megint valamit...

32. Az éneklő whippet, azaz hogy csinálj világszámot a kutyádból...

Üdvözöllek Kedves Olvasgatóm a Kutyaéneklési Tanszék ez évi nyitó ülésén!
Ha hallottál már mentőautó távolban történő elhaladását követő kutyahang orkánt, na akkor már pedzegeted, de valójában még mindig nem tudsz semmit erről a témakörről, ezért úgy gondolom itt az ideje egy kiadósabb kutyahangügyi felvilágosításnak. TD mukimanókoma-gumibogyó-sárkányfióka életének első szakaszában gyakorlatilag csak jelelt, azaz hallássérülteket meghazudtoló ügyességgel mutogatott a kis orrával, és ezentúl csak ráutaló magatartással kommunikált velünk, vagyis egy kukkot se szólt, mondhatnám hallgatott mint a sír, de ez ide túl morbid lenne, ezért inkább úgy fogalmazok, hogy meg se nyikkant. Több jelzést is kifejlesztett, hogy minket, kutyául korlátozottan értőket rávezessen arra, amit éppen szeretett volna elérni. Ha például a bejárati ajtó és közöttünk ingázott kétszer-háromszor, ez azt jelentette, hogy ki akar menni pisilni. Ha az ember nagyon elfoglalt, hajlamos úgy belemélyedni a tevékenységébe, hogy észre sem veszi a maga körül zajló eseményeket. Ezért TD kifejlesztett egy metakommunikációs mozdulatot, amivel ebből a révületből vissza tud hozni minket a való világba, abba a világba, amelyben ő épp játszani szeretne, vagy abba, amiben ő éppen dög éhes, szomjas, satöbbimacska... Ez a mozdulat a whippetek vérmérsékletéhez képest tündérien finom kis orral megbökés, olyan leheletnyi finomsággal teszik ezt, hogy szinte észre sem veszed, ám mégis érzékelsz valami leheletfinom kis nyomást, mintha csak a ruhád egyik ránca simult volna újra rád. Édes, mikor ezt csinálja...
A másik mozgáskommunikációja viszont pont a másik véglet. Ha örül, akkor viszont képes egy-másfél méteres magasságokba ugrálva szökdécselni körülötted, vagy az aktuális öröme tárgya körül, és ha az illető "tárgy" engedi, akkor bizony fel is mászik rá, de ezt a felugrálást ne úgy értsd, mint egy közönséges azaz mezei normális kutyánál, aki az első mancsaival örül, hanem úgy értsd, hogy az egész kutya ÖRÜL, az orra hegyétől a farka utolsó kis csücskéig. Pillanatok alatt felmászik, igen jól hallottad (azaz olvastad) Kedves Olvasgatóm, felmászik a kedvenc látogatójára. Ezzel a mozdulatsorral érdemelte ki TD a ceruzamajom megtisztelő címet, ugyanis vékony mint egy precízen, és jól kifaragott cerka Kisluli tolltartójában, és úgy mászik fel a kedvenc látogatóira, mint egy kis majom. Ilyen kiemelt posztot kapott nálunk Emő, aki Kriszta (ezt soha nem értettem, de az ügy szempontjából indifferens...) akit ha TD meglát, kettőegészhattized másodperc alatt jut fel a hajáig, amit ennek örömére mindig megcsócsál kicsit. Persze ezt csak annál csinálja, aki engedi... A múltkori kecskeméti versenyen példának okáért megálltam a szervezői asztal mellett beszélgetni, TD mögöttem, póráz laza... Egyszer csak rezdüléseket érzek a pórázon, megfordulok, és mit látok? TD sárkányfióka-ceruzamajom épp az egyik bíró ölében ül, és rettenetes lelkesedéssel rágcsálja a bácsi fülét. Na ebből szerezzünk majd pontokat jövőre...?! Egyszóval a nonverbális kommunikációról egyelőre elég lesz ennyi. Ha azt szeretnéd, hogy teljes fogalmad legyen a hajszálnyi különbségekről, amikre egy ilyen kis (és itt egy ArcKönyvből ellesett fogalom fog szerepelni) "emocionális terrorista" képes, akkor nincs más teendőd, mint keresd meg TPSZ Katiékat, vagy bármely más whippet-tenyésztőt, akik sok éves tapasztalattal és komplett mesetárral rendelkeznek ezekről a kis űrlényszerű kutyaalakú nemistudommikről... :o)
Az érzelmi zsarolás nagymesterei ők, képesek egy széttört cserép romjai között, a félig szétrágott virág hagymájának földi maradványaival a szájuk sarkában olyan ártatlanul nézni, mintha ez a tevékenység, amit általában addig csinálnak, míg elfordulsz a konyha felé kettő percre, a világ legtermészetesebb és legcélravezetőbb cselekedete lenne! Azok a híres "kutyaszemek"... Férfitársaim, gyakoroljunk! A nőkre ugyanis elképzelhetetlen hatással vannak ezek a kutyaszemek! Gondoljatok bele, mi mindent elérhetnénk ezekkel a szemekkel, ezzel a nézéssel. Bármi megmagyarázhatóvá válik, bármilyen vétség megbocsáthatóvá lesz, csak el kell sajátítanunk ezt a NÉZÉST! Kicsit lehajtott, megbánó, de nagyon ártatlan fejtartás... Lentről lapos szögben, kicsit felfelé néző, enyhén ráncolt homlok alóli tekintet... Esetleg egy kicsit oldalra billentett fejtartás... Hölgyeim, ugye ismerős? Na ezt tudja annyira sikeresen, és természetesen csinálni egy kutya. És mindent elér vele, még a legszigorúbb gazdi szíve is meglágyul, ha belenéz ezekbe az ártatlannak tűnő szemekbe. De nézzük akkor a hangok világát. TDi hangja beköltözését követően körülbelül egy hónap múlva jött meg, addig azt hittük egy siketnéma kutyát kaptunk, még örültem is neki, mert ugyebár a fajta kiválasztásánál jelentős paraméter volt a "nem ugatós" jelző. De aztán rájöttem, TD igenis tud morogni, ugatni, sőt vonyítani is igaz szerencsére a leírásokhoz hűen ezeket a hangképzési gyakorlatokat nem viszi túlzásba. Mostanában viszont felvett egy fura szokást, mégpedig azt, ha valamit szeretne elérni, akkor énekel. És ezt értsd úgy ahogy mondom, szó szerint énekel, azaz különböző hangmagasságú hangokat ad ki, amik az ugatás és a vonyítás között vannak, de sokkal halkabb finomabb hangképzést igényelnek. Húsz harminc másodperces szólamokban adja elő ezeket a számokat, és énekel egészen addig, amíg nem kezdünk el végre vele is foglalkozni. Mosolyt fakasztó performanszok ezek!

És ezzel a kedves kis beszélő kutyával búcsúznék, Kedves Olvasgatóm. Ha kedvet kaptál egy kis kutyaénekhez, szeretettel várunk itt Whippetfalván, TDi énekesmadárturbódízelmukimanógumibogyónál...

2011. március 19., szombat

31. Puzzle, puzzle, de hova illik ez? Azaz néha túl sok, néha meg hiányzik...

Üdvözöllek Kedves Olvasgatóm a kirakós játékok birodalmában, ahol minden kis darabka illik valahová, de nem biztos, hogy nálad pont az a darab van, ami hiányzik a teljes és kész képhez.
Na ezt aztán jól megaszondtam, mi? Úgy megmondtam, hogy már majdnem én se értem. Ám ez csak trükk, hidd el tudom miről beszélek, hisz többszörösen átéltem, és élem a mai napig is! De hogy Te is értsd, miről beszélek, idézném egy régebbi beszélgetésemet TPSZ Katival, amikor is a kutyákról (persze épp whippikről, mert hát mi másról) beszélgettünk:
"Tökéletesen illeszkednek az ember életébe... Olyanok mint egy puzzle része, csak meg kell találni hova illeszthetők be." - találtam mondani.
Kati szerint eltalált mondat volt, és ha jobban belegondolok, valóban, hiszen mindannyiunk élete más és más. Nagyon sok apró kis részletből áll össze egy ember, egy pár, vagy egy egész család élete. De mindenhol találunk üres helyeket, ahonnan valami hiányzik. És így még nem teljes a kép... 
Van jó munkád, vagy épp nincs, saját lakásodban élsz, vagy épp bérelsz egyet, Pick-szalámit teszel a szendvicsedre, vagy párizsit, étteremben eszel, vagy a menzán, kocsival jársz, vagy tömegközlekedéssel, három gyerkőcöd van, vagy még csak tervezitek a jövetelét, ezek mind a puzzle részei, de mindenhol maradnak üres helyek. Na oda lehet beilleszteni ezeket a kis szeretetcsomagokat. És itt el kell mondanom, hogy tényleg nem mindenhova illik a kis whippet-puzzle, mert van ahová egy bernáthegyi-puzzle passzol, van ahová pedig egy magyar vizsla, de az is előfordulhat, mint nálunk az elmúlt öt évben, ugyanis a mi kirakós családi képünkbe eleinte csak egy, majd még egy cica illeszkedett. Aztán eljött az ideje annak, amikor a TD mukimanógumibogyószöcskesárkányfióka puzzle helye is elkezdett körvonalazódni. Egy évvel ezelőtt Ildianya még elképzelni sem tudta volna, hogy egy KUTYA mászkál az ő steril konyhájában, felmászik a kanapéra, miközben televíziót nézünk, és kicsi nedves orrocskáját remegő fejmozdulatokkal befúrja a dereka és a puha párnák közé. Kikaparja a tavalyi virágok gumóit a kertjében, és odahozza a lába elé teszi, és mikor ezért leszidom, olyan ártatlan szemekkel néz vissza rám, hogy egyszerűen képtelen vagyok rá haragudni. Teljes napos autós kirándulás, erdei csavargás, vagy csak egy kiadósabb séta (Lásd: http://whippizee.blogspot.com/2011/03/30-whippet-korzo-azaz-td-kavezni-indult.html ), mindenhol illik a képbe. A whippetet mint fajtát, az internetről kerestem ki anno, és a fő szempont az volt, hogy rövid szőrű, (antiallergén), nyugodt kutyánk legyen, ne ugasson sokat, se kicsi, se túl nagy ne legyen, egészséges legyen, és legfőképpen szerethető, azaz Ő legyen a tökéletes családi kutya. Bepróbáltuk a kicsi puzzle-kutyát a helyére... Ezért bátran ajánlom bárkinek, aki lakásban tartható kutyát keres, mert a napi egyszeri sétával, amiből legalább 15 perc futás, vagy aktív játék kell legyen, tökéletesen lefárasztható állatka, aki ezután órákig képes valamelyik ágyban vagy kanapén heverészni. De ha kerti jószágot szeretnél, akkor is megfelel, csak télire kell valami jó meleg helyet biztosítani neki, mert vékony kis bundája miatt fázós a kicsike. Rosszcsont, de jó értelemben, mindenki megnézi, mert imádni való kis pofija van, de felugrál, mert szereti az embereket. Jól tanítható, mert elképesztően okos, de csak akkor csinálja meg amit kérsz tőle, ha ő is akarja, vagy legalábbis nagyon szépen kérted. Játékos, de komoly is tud lenni. Gyerek mellett tökéleten viselkedik, nem agresszív, de kemény kis vadász-harcossá válik, ha meglát egy nyuszit, vagy a szomszéd néni cicáját. Mindenhová követi a gazdiját, és szó szerint úgy bújik, mint egy kiscica, de önálló személyiség, bár megadja a kellő tiszteletet a falkavezérnek, de tud irányítani, ha egy gyengébb falkatagra talál. Mosolyt fakaszt a legkomorabb üzletember arcára is, amikor ügyetlenkedve egyensúlyoz  egy ásványvizes palackot a szájában, és mellé akarja még harapni a kedvenc maciját is. Ennek a puzzle-nak nagyon egyszerű szabályai vannak, szeretni kell azt a kis lényt, és elképzelhetetlen szeretetet tud visszaadni. És csak ennyi kell ahhoz, hogy a PUZZLE teljes legyen. Egy kis mosoly és szeretet...
Erre a mosolyra gondoltam, Kedves Olvasgatóm, és erre a szeretetre:
Ennyi... nem ragozom tovább, ha érted mire gondolok Kedves Olvasgatóm, akkor jó, ha még nem, akkor gyere vissza ide még párszor erre az oldalra, hátha később sikerül...

2011. március 15., kedd

30. Whippet korzó, azaz TD kávézni indult a Főtérre, de otthon felejtette a kokárdáját

Üdvözöllek egy újabb jubileumi kiadásban Kedves Olvasgatóm, vagyis legnagyobb megdöbbenésemre elértük a harmincadik blogbejegyzést, és továbbra is minden a legnagyobb rendben itt a kanapén. TD a hónom alatt szuszog, és a laptopban is van még pont annyi szufla, hogy a 30. szösszenetem bepötyögjem.
Ma, húsz-tizenegy március tizenötödikén, nagy napot ünneplünk, TDi ugyanis hat hónap, két hét, és egy napos!
Gondoltam van ez a szám olyan kerek, hogy megérdemel egy külön bejegyzést. (és ugye a huszonkilences után nem is mutatna túl jól a harmincegyes...) És ha már az égiek voltak olyan kegyesek, hogy több mint húsz Celsius fokos lágy szellővel, és a bárányfelhők mögé csak ritkán elbújó napocskával örvendeztettek meg minket, akkor ezt kihasználva tegyünk egy nagyobb városi sétát. Így történt, hogy a ma délutáni kirándulásunk célpontja, valamely városszéli kutyafuttató helyett, Szombathely város Főtere lett. Négyesben vágtunk neki a nagy utazásnak, Zeeapa, Ildianya, Kisluli, és TDi gumilabdaszöcske. A tó partján dupla tömött sorokban szinte egymást lökdösve áramlott az ünnep elől a tópartra menekült tömeg. Az a tömeg, ami mostanában nem volt jellemzője egy szombathelyi rendezvénynek sem. De ugye itt a tavasz, meg hát a tisztesség is úgy kívánja, hogy mutatkozzunk be a város főúri közönségének is, ezért mi is csatlakoztunk hozzájuk.  És ezzel a felbuzdulással kicsit tovább is sétáltunk a szokásos Csó(nakázó)tói körünknél, végig a Gagarin úti parkon, el egészen a város központjáig, menet közben jót labdázva egy érthetetlen nevű olasz terrierrel, akinek akkora fogai voltak, mint egy német juhásznak. TD gumilabdát meghazudtoló szöcskeként pattogott az apportírozó terrier körül, aki méltóságteljesen hozta vissza az eldobott labdáját, míg TDi több kört tett meg körülötte keringve, mint egy hiperaktív kisbolygó a kihúnyófélben lévő napja körül. Végig a városon azt néztük, hol tudnánk leülni egy kávét, teát, és egy forró csokit meginni, és persze ahová TD-vel is beengednének, de városunk vendéglátósai vagy nem olvasták az időjárás jelentéseket, vagy nem találták annak a pincerekesznek a kulcsát, ahová a tavalyi kerthelyiségek bútorait rejtették. Azért találtunk egy kellemes helyszínt ehhez a léha tevékenységhez, amihez elég sok paraméternek kellett megfelelnie a helynek, KUTYA nincs kitiltva, van kerthelyiség, van kávé, van tea, és van Kislulinak forró csoki, esetleg valami kis sütike... Választásunk végül a Royalra esett a Főtér nyugati csücskében. A háncsszerű fonott ülőgarnitúra puha párnákkal kényelmesnek tűnt, és csalogatott már rendesen a megtett három és fél kilométerrel a lábainkban. Ahogy leültünk rögtön jött a felszolgáló, hozott TD-nek egy kis műanyag tányért vízzel, és a második körben megérkezett a mi italunk is. Mióta kutyával közlekedünk, azaz mióta kutyások lettünk megint, sokkal több kutyit veszünk észre, mintha elszaporodtak volna azok, akik be merik vállalni, hogy felnevelnek egy ikszedik gyerekként kezelt kutyát is. Fiatalok, középkorúak, idősebbek. TD kicsit kínlódott, nézegetett ide-oda, jött ment hol az asztalka egyik, hol a másik oldalán bukkant fel, mint aki nem találja a helyét. Na jó, gondoltam első alkalom, nem olyan nagy baj, ha nem nyugszik le, két perc alatt megisszuk a kávénkat, és mehetünk újra tovább. Futottam TD-vel egy plusz kört, hátha a sok fellefetyelt víz keresi az utat, és a felszínre akar törni, de semmi. Visszatértünk az asztalnál hagyott, teázgató családhoz, TD egy laza mozdulattal, és ráutaló magatartással (ahogy néhány jogi végzettséggel bíró ismerősünk mondaná) simán felkérezkedett Kisluli mellé a fotelbe. Bemászott félig a háta mögé, és már le is tette azt az okos kis fejét Luli maga mellé terített dzsekijére, mint egy kispárnára, és onnan figyelte több mint egy órán keresztül az előttünk elsétáló, általam csak turistának nevezett embereket és kutyáikat. Teljes megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy a fél éves, szeleburdi kutyánk tökéletesen működik egy kávézó teraszán, csak az otthonihoz hasonló körülményeket kell neki biztosítanunk(lásd kanapé...). Kár hogy erről nem tudok neked fotókat mutatni, most értettem meg azokat a whippiseket, akik Kecskeméten az Évadnyitó Coursingen, az ebédnél az étteremben maguk mellé a padra ültették, fektették a whippijeiket. Képzelj el egy kétszemélyes rattan-bútort, amin ült Anya, Luli, és TD (én az egyszemélyesbe is alig fértem bele...). Mi a turistákat néztük, ők meg minket, tényleg jól nézhetett ki Kisluli és a hóna alól kikandikáló whippetkéje...
Azért fotó nélkül ma sem hagylak téged Kedves Olvasgatóm, íme Ildianya szerintem egyik legjobban sikerültje:
kutyahamburger emberből...
Vagy van egy hasonló, ami szintén Kecskeméten, vagy ahogy osztrák whippis barátaink mondják, ketschkemexin készült:
Így aztán búcsúzom is Kedves Olvasgatóm, és csak tanácsolni tudom neked, ne félj, hogy a kutyád nem lesz alkalmas erre, vagy arra a dologra, pláne ne addig, amíg még nincs is kutyád. A kutyád olyan lesz mint Te, ha ideges leszel, ő is az lesz, ha megnyugszol, és békére találsz magadban, akkor ő lesz a világ legkiegyensúlyozottabb kutyája, teljesen mindegy hogy egy tacskó, foxi, vagy egy whippet az illető kiválasztott...

2011. március 13., vasárnap

29. Versenyszféra, azaz TDi magas fordulatszámon pörgetve...

Üdvözöllek Kedves Olvasgatóm a versenyszférában, amely nem a kiemelten magas bér és egyéb sikerdíj jellegű kifizetésekről szól (most kivételesen), hanem a sebességről. Vé egyenlő megtett Út osztva a megtételhez szükséges Idővel. Hát Kedves Olvasgatóim, ez a szám nálunk egyenlő 330 kilométer, osztva azzal az öt órával, ami alatt a Kecskemétre vezető utat sikerült abszolválnunk, ebből számítható a sebesség... Húha, matekból mindig egy kicsit pöszén számoltam, ezért inkább visszatérnék a szubjektívabb dolgokhoz. Kaptam egy meghívót Tiszaparti Szélvész Katiéktól a Kecskeméti Évadnyitó Coursingra, és itt jöhet az első kérdésed Kedves Olvasgató, aki velem együtt még (a kivételek pont konditerembe mentek, hogy lenyomják a szabályokat) soha nem hallottad ezt a szót, mi a mákos tészta az a coursing? Na ez kérlek szépen modern kori nyúlvadászat, ráadásul olyan, ahol a nyuszi nem "egyszerhasználatos", tehát megfelel az EU állatvédőinek, és a Greenpeace aktivistáinak, és az ő minden kívánalmaiknak, azaz MŰNYÚL! Hát igazából a műnyúl szó már magában is aprócska költői túlzásnak tűnik, ha meglátod az illető "állatkát", ugyanis az látszólag csupán színes nejlon szalagokból áll, s így tulajdonképpen nem is túl sok köze van a nyúl nevű vadállathoz. Ám az angol, magyar, afgán, és egyéb nemzetiségű agarak, whippetkék, sőt tacsik és még jó néhány féle fajta kutya mégis önfeledt, és mámoros száguldásba kezd, amikor a műnyúl megindul előttük. Lába sincs, csak néhány száz méternyi zsinór, és a madzag végén lévő feltekerő szerkezet, melyet jelen esetben TPSZ Zsolt irányított, ő a nyuszi feje, hiszen ő határozza meg a műnyuszi menekülési sebességét, hogy mindig néhány méterrel a kutyák előtt "szaladjon", motiválva őket vadászösztönük kibontakoztatására. A pálya mindig változik, ugyanis a kis földhöz rögzített zsinórvezető-tárcsák (ezek cikk-cakkban történő elhelyezése adja a pálya kiszámíthatatlanságát) áthelyezésével végtelen variáció állítható elő egy 4-5 focipályányi földterületen. Az okosabb kutyeszok ugyanis megtanulják a pályán "kiszámíthatatlanul" cikázó nyuszi mozgását, és a kanyarokat levágva elévághatnak. A kutyeszokat a bírók nem csak a sebességük, hanem a futásuk stílusa, a kanyartechnikájuk, és még egy csomó számomra kínai dolog alapján pontozzák.

Ezen rövidnek még a legkevésbé sem nevezhető bevezető után, elmesélem neked, milyen viszontagságok árán jutott kis családunk személyesen is eme értékes információk birtokába. Az autóm egy szervizben töltötte a hosszú hétvégét sírdogálva, amiért egy buta kisfiú a rollerjével az egész jobb oldalát lezúzta, hogy bekenhesse Bepanthennel... Ezért egészen az indulás előtti napig kétséges volt, hogy tudunk-e egyáltalán menni. Mivel a buta kisfiú kenőcse semmit nem használt, a kocsim persze nem készült el, ezért a párom kis C3 autójával vágtunk neki az oda-vissza közel 700 km-es távnak. Három ember és egy kutya... TD ugyebár erős hajlamot mutat a kis Vuk érdemérem megszerzésére, és ennek tanúbizonyságaként az első 30 kilométeren megfogott két rókát is... na ezért késtünk egy icipicit el. Az út többi részét azzal töltöttük, hogy azon vitatkoztunk, Ferkó vagy Lackó Tanyát kell majd keresnünk, esetleg valami harmadik nevűt. Nem tudom meséltem-e már, de az arc és a névmemóriám elég gyenge, de csak ez a kettő. Délre azért odaértünk a magyar puszta közepére, kicsit meg is ijedtem az utolsó 1 km-től, de megérkezve egy gémeskút körül egy csodálatos kis lovas-tanyát találtunk, ahol lovak, disznók, és tyúkok szaladgáltak szerteszét. Városi gyerek lévén, nagyon tetszett a hely. Ennyi "futógépet" egy helyen eddig még nem láttam, volt itt mindenféle agár, sőt foxi, tacsi, és még terelőkutyák is. Pont jókor érkeztünk, mert a kicsik "futama" pont akkor kezdődött. Egy éves kor alatt nem futhatnak, ezért csak egy úgynevezett "szoktató futam" keretében néhány méterre húzzák a nyuszit a piciknek. TD volt a harmadik, soha még csak nem is látott ilyesmit, de az ösztön az erős benne, ezért kis gondolkodás után megiramodott, és a nagyokat megszégyenítő vágtát vágott le azon a kb. száz méteren. Nagy dicséretet kapott. Az első élmények jelentősen meghatározzák a kutyesz további coursingos jövőjét. Hát ezekkel TD-nek egy icipici problémája sem akadt, sőt! Remekül futott! Egy finom csirkepörkölt mellett eltöltött ebéd után jöttek vissza a pályára a nagyok, és szemet gyönyörködtető vágtákkal kápráztatták el a nézőközönséget. A fotósok újra elfoglalták azokat a pozíciókat, ahonnan a legjobb szögből lehet a legprofesszionálisabb fotókat rögzíteni, de ahová sajnos nem juthatott el a faszén parazsán sült diós-, mákos-, és kakaós kuglóf... Kisluli is befutott a nagyok közé fotómasinájával, de csak és kizárólag a sütemény alapos, ízlelőbimbók általi bevizsgálása után. Hazafelé az autóban közölte, hogy valószínűleg agár-fotós lesz. Kedvence a Nagy Orosz, akiről gazdija lelkesen adott leírást, mikor megdicsértük, milyen szép feje van közölte, hogy itt el is fogyott az összes jó tulajdonsága, de Kisluli szereti a kihívásokat, ezért elhatározta, hogy a Nagy Oroszokra specializálódik... Ennyi kecses eleganciával felvonuló nemes küzdelemre készülő kutyát még soha sem láttam, a vadászat illata lengte be a pusztát, ezek a mai harcosok sikítva nyüszítettek, hogy engedjék már őket futni, hiszen 5 percenként elindult egy futam, ahol néha egyedül, néha ketten is futottak. Mit futottak? Szálltak a levegőben. Repültek a nyuszi után. Szeretnék tudni így küzdeni egy célért, mint ezek a kis hobbiállatként tartott gazdi kedvencei. Na ezt nevezem én versenyszférának...
Köszönet Csete Zsoltnak, és Kecskés Zsófi közbenjárásának, ezért a mindent elmondó képért! És Ildinek a Kislulit és TD-t ábrázoló (f)elsőért.
Ezzel búcsúzom is Kedves Olvasgatóm, szép napot, csillogó szemeket, és jó versenyzést az élet bármely területén. Tudj úgy küzdeni, mint ŐK! Hajrá!

2011. március 11., péntek

28. Nem jut eszembe semmilyen jó cím, azaz lásd meg az erdőtől a fát...

Üdvözöllek Kedves Olvasgatóm! Üdv itt tavaszország határán, a rájzing szán alatt!
Miről is lehetne egy ilyen csodaszép napsütötte márciusi délutánon írni, mint a JÓ-ról, és tudom sokatok szája sarkában megjelent most az a bizonyos "cinikus" mosoly, de nem, kérlek alássan Kedves Olvasgató, ne higgy a sok éves berögződéseknek. Még számomra is fura a gondolat, hogy JÓ-l is alakulhatnak a dolgok, de azt hiszem majd csak valahogy megszokom. Mindenképpen meg kell hogy szokjam, mert a minap úgy döntöttem, hogy életmódváltásra van szükségem, mert az eddigi életmód váltásaim, nem váltottak eléggé, vagyis inkább nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeimet, vagy mondhatnánk úgy is, hogy nem is nagyon váltottam igazán. Ideges voltam és feszült, de a feszültség, aminek az a funkciója, hogy adrenalint termeljen a szervezet, miáltal a felfokozott vérkeringés segítségével az agyunkba juttatott többletmennyiségű vér veszettül kezdjen el olyan idegsejteket táplálni, amelyek megoldják a konfliktushelyzetet. Páff, ez nálam egyáltalán nem jött be, sőt a szokásos magas vérnyomásos tünetegyüttes mellé még kifejezetten rossz közérzet is párosult. Összenéztünk TDi komámmal, és úgy döntöttünk, hogy ha az eddigi intézkedések nem, vagy alig hozták meg eredményeiket, akkor most radikálisabb, úgymond whippetesebb változásokra lesz szükség. És ezeket csak központi intézkedésekkel tudjuk befolyásolni, tehát kirúgtuk az eddigi tanácsadói szerződés-hegyekkel lefedezett "milliomos tanácsadóinkat", és magunk vettük át az irányítást. Hoztunk három igen egyszerűen betartható szabályt, azaz kötelező minden nap legalább harminc perc séta. Pont. Kötelező minden nap háromszor tíz perc játék. Pont. Kötelezően ajánlott minden nap harmincszor egy percig mosolyogni. Pont. Na jó ebbe a szabályba tettünk egy kisebb méretű kondenzátort, mert példának okáért, ha nem süt ilyen gyönyörűen a nap, mint most, akkor ugyebár elég nehéz ennyit mosolyogni, ezért úgy döntöttünk ezekben az esetekben elegendő a kétségbeesett vigyor. Pont. Talán észrevetted, hogy mindezen tevékenységek csak háromszor fél órácskát vesznek el életünkből, azaz bőven marad még huszonkettő és fél. Azzal a lendülettel kineveztük saját végrehajtó hatalmunkat is, és összevontuk egy fegyveresnek minősülő testülettel, aki az Ildi volt. Így aztán biztosak lehetünk benne, hogy be fogjuk tartani a saját törvényeinket. Azért csak három, mert TD koma eddig tud csak számolni, azaz ÜL, FEKSZIK, BUM-BUM! Ebből az első kettőt bizonyára minden kutyamentes háztartásban élő rendes állampolgár is ismeri, ám úgy gondolom, hogy az utolsó egy kis magyarázatra szorul. Ezt a vezényszót, mert hát erről van itt nagyjából szó, Kisluli hozta haza egyszer, mikor még TD talán nem is élt. Elmesélte, hogy a szomszédék Szekér Kirája, aki egy édes labrador, remekül játszotta a tetszhalottat, oldalára dőlve eme vezényszó elcsattanásakor. Mintha egy jól célzott lövés terítette volna le, úgy dőlt el, és persze várta a jutalomfalatot. Nos ezeket már TD is tudja, mint a kutya ABC-t. Grrr, Waff, Waúúú. Sőt TD amilyen okoska, már tájszólásban is nyomja ugyanezt: Ghrrr, Wáfff, Wáuuú.
Nem semmi, mire képes egy kis jutalomkeksz-csont...
Most is éppen itt fekszik a lábamnál a teraszon, mert benn olyan sötét volt, és hát a D vitamin is kell lassan, ezért kivonultunk testületileg a teraszra lihegni. Ilyet sem csinált még, mint a fekve lihegés, azt a leborult szivarvégit a téli lakásban tartott kutyájának! Rendesen melege van a vékony kis bundájában, és fél óránként szalad be vizet inni. Én bloggok, Tádé őfőméltósága sárkányfióka kengurupatkány pedig fekszik a cicáktól elbitorolt avíttos kültéri párnán, és néha felugrik, hogy elzavarjon egy-egy szemtelenül a ház falán napozgató legyet... Amin én jókat mosolygok, a napocska is süt rendesen, és szinte észre sem vettem, hogy elkezdtem az életmódváltásomat. Ugyanis a mai séta már duplán megtörtént, sőt ma TDi pesti rokonai és üzletfelei érkeznek látogatóba kis vidéki városunkba, így az ő fogadásuk is egy külön rendezvény lesz jó kis futkosással, játékkal, és persze további mosolygással, ami mindig rám jön, ha whippiket látok.
A szokásos illusztrációs jellegű képpel búcsúzom Kedves Olvasgatóim, mert mennem kell életmód edzésre, mert itt az idő váltani...

2011. március 10., csütörtök

27. Kutya gyerekszemmel és gyerek kutyaszemmel...

Üdvözöllek Kedves Olvasgatóm! Megint itt? Én is...
Ma Kisluli megkért, hogy lassabban írjak, mert csak néhány napja kezdte el olvasni a blogot, ki tudja tulajdonképpen milyen indíttatásból, és nem tud utolérni. Ezért elhatároztam, hogy l a s s a b b a n   f o g o k   í r n i . Á, ez így nem jó, inkább megbeszélem vele, hogy olvasson gyorsabban. Szerintem te is jobban örülsz ennek a második megoldásnak.
A legtöbb családban a gyerkőc szeretné legjobban, ha a család egy kutyával gyarapodna, és mi felnőttek vagyunk általában ellene. A gyerekek játéknak tekintik a kutyát, és a kutyesz is játszópajtásnak tekinti a gyerekeket. Tehát ne is számíts arra, hogy a gyermeked minden nap sétálni viszi majd a kutyust, és rendszeresen figyel majd a napi háromszori kutyakajára is, mint ahogy azt fogadkozva megígérte, mielőtt a kutyát elhoztátok. Viszont a játék terén verhetetlen és soha ki nem fogyó elemekkel rendelkező "duracellnyuszi"-ként fognak mindketten viselkedni. A falka, ami jelen esetben a család, ugyanolyan hierarchia alapján működik, mint egy farkasfalka, azaz van egy vezető, és vannak a követői. De a követők között is vannak vezetők, sőt mindenkinek van egy vezetője, és így mindenkinek vannak követői is. Ha a kutya lesz a vezető, akkor vége a család nyugalmának, mert tényleg ő fogja irányítani az embereket. Egy eb ugyanis ténylegesen képes embereket idomítani. Lásd: http://whippizee.blogspot.com/2011/02/20-jubileumi-kiadas-azaz-hogy-latja-egy.html Ha a gyerek tölti be ezt a posztot, akkor sem túl rózsás a helyzet, mert míg a kutyánk "csak" bohócot csinál belőlünk a szomszédok és más ismerősök előtt, addig a gyerek kész anyagi csődbe is tud dönteni. De nem szeretnék az anyagiak piszkos világa felé elkanyarodni, inkább nézzük meg egy kicsit részletesebben emocionális oldalról ezt a kérdést. Nincs még gyereked? Vagy ellenkezőleg, már nincs, mert kirepültek a nagyvilágba a fiókáid? Esetleg a tipikus, és optimálisnak kikiáltott magyar családmodellel szemben csak egy gyermeked van, és nem is akartok többet? Akkor fogadj be egy kiskutyust, mindegy hogy egy állatmenhelyről, vagy egy menő tenyésztő díjnyertes kenneljéből származik, mert most nem az a fontos mennyibe kerül! A kutya ugyanis már nem státuszszimbólum... Illetve csak olyan mértékben az, hogy egyáltalán legyen. Mert ez a "státuszszimbólum" összehozza a családot. Mert nyugalmat és harmóniát sugároz. Mert biztonságban érezheted magad mellette. Mert a tizenéves kamasz fiad, akinek az is ciki, ha közvetlenül a suli előtt teszed ki a kocsiból, és pusziról, vagy egy ölelésről már régóta szó sem lehet, na ő újra együtt fog veletek sétálni, mert a kutya valamiért, valahogyan közelebb hozza az embereket. Mert ha már régóta egyedül élsz, akkor lesz kivel törődnöd, és ha elmentek sétálni, az emberek megjegyzik, milyen aranyos kiskutya, és máris nem vagy többé egyedül, mert emberekkel beszélgetsz, úgy hogy észre sem veszed. Mert a kutya szeretetet hordoz, méghozzá végtelen és kifogyhatatlan mennyiségben, olyan mint egy perpetuum mobile, azaz csak egy kicsi szeretet kell neki, és ő végtelen mennyiségben viszonozza azt. Hát ez a kutya...
És a gyerek? Az egy más kérdés, de ha a gyereked minden vágya egy kiskutya, és ki ne szeretne egyet, és van rá csak egy szemernyi esély, hogy az a kutyesz elfér valahol a lakás egyik zugában, akkor egyezz bele, és nézz a csemetéd szemébe, amikor megérkezik az a kis jövevény. Megéri...

2011. március 9., szerda

26. A játék neve Játékjátékjáték, azaz hogyan okozz magadnak gyermeki örömet...

Üdvözöllek a "hogyan legyél napi 10 percig gyermek" blogban Kedves Olvasgató!
Emlékszel még milyen tiszta gyermeki örömmel lelkendeztél, nevetgéltél és sikítoztál, mikor megtaláltad a húsvétkor a bokrok alá rejtett ajándékot, tologattad a karácsonyfa alatt talált kisautót, öltöztetted a babáidat, vagy mikor minden suliban megszerzett első osztályos tudásodat összeszedve harmincig számoltál, majd elindultál abba a hatalmasnak tűnő világba, hogy pár percnyi keresgélés után megtaláld a csúszda mögé elrejtőzött játszópajtásaidat? És jusson eszedbe egy pillanatra a négy földre dobott melegítőfelső által kijelölt focipálya, melyen vérre menő, és bajnoki meccseket megszégyenítő gumilabdás összecsapások zajlottak. A "pálya" szélén billegetve kis szoknyáikat bámultak a lányok, esetleg pont te magad voltál az egyik szoknyabillegető? Emlékszel még?
Ha a válaszod nem, akkor számodra már csak egy lehetőség van, visszatérni és újra megélni a gyermekkor ma már csak aprónak tűnő, de akkor, abban a percben a világ legnagyobb örömét jelentő érzését. Vegyél magadhoz egy kiskutyát... Egy kutya mindig játszana, még tizenéves korában is, mikor a tóparton szembe sétáló gazdik már azt mondják a másfél méter magasságban szöcskeszerű bakugrásokkal közelítő TD-re nézve: Az enyém már öreg, nem akar játszani... Dehogynem, legfeljebb a gazdi nem akar már. Én úgy döntöttem, hogy akarok. Akarom újra érezni a gyermekkoromat, ami a hatvanas évek végén kezdődött, de meg vagyok róla győződve, hogy a hetvenes, sőt a nyolcvanas években is érezték ugyanezt gyerekek. A kilencvenes generáció még talán benne él ebben az elvarázsolt színes buborékban, és a szüleik minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy minél később pukkadjon szét. Az enyémet már húsz évvel ezelőtt szétdurrantotta az egyetem mellet végzett "mellékállás", amit a legkevésbé sem neveznék hivatalosnak, se legálisnak. Szóval mondhatjuk úgy is, hogy nem a soproni újgazdagok kertjeiben nyírtam a füvet, és sepregettem lelkesen a faleveleket egy kis mellékesért... De azt hiszem ez egy teljesen más történet. Mindenesetre tisztában voltam azzal, hogy a szüleim erejüket meghaladva támogattak abban, hogy végre kézhez kapjam a diplomámat. Ez csakis anyagi akadályokba ütközött, és nem a tandíj miatt, hiszen a 4,6-os átlagom alapján bő 600 kemény magyar Forintra voltam jogosult havonta (ez véletlenül pont a kollégiumi ellátás egy havi díja volt), hanem az egyéb megélhetés, azaz "ennikellésnéhainniiskell" miatt. Ezért volt szükségem a korai, Forexet meghazudtolóan érzékenyen változó, a magyar és osztrák devizák árfolyamváltozásaira alapuló első "üzleti" vállalkozásomra, mely gyorsan eltüntette, és meg is szüntette a gyermeki játékokat. Az azóta eltelt húsz évünk pedig szinte kizárólag (és jelentkezzen egy jutalomfalatért, akinek nem (azért ígérgetem ilyen nyugodtan, mert tudom, hogy nem túl sokan fogtok jelentkezni(aki most jelentkezne, az viszont gondoljon az akkoriban napi két zsemlén élő egyetemista társaira, és azonnal tegye le a kezét:-))) a pénz utáni hajszáról, és a gonosz sárga csekkek elleni háborúról szólt. Ezek az alattomosan támadó ártalmatlannak tűnő kis sárga papír darabok képesek észrevétlenül behatolni békés otthonainkba, és furmányos módon rávenni szinte bárkit, hogy felejtse már el a felhőtlen gyermekkor békés pillanatait. Hát nem, csak azért se nem! Csatlakozz, és kövess minket újra a vidám és önfeledt JÁTÉK világába. Ez a tevékenység nem igényel túl sok időt, tehát lehet hobbi, vagy szakkör szinten is űzni, de egyes emberi példányok képesek naponta több órát is úgy tölteni, hogy közben jól érzik magukat. Számomra is megdöbbentő volt felfedezni magamon az első jeleket. Futkározni ide-oda minden határozott cél nélkül az udvaron, labdát dobálni, egy fadarabot rángatni, és mosolyogni TDi gyerekkutyakengurupatkánymukimanó próbálkozásain, hogy a fejem magasságában is elérje azt, vagy csak belecsodálkozni az első tavaszi napsugarakba, miközben elrohan mellettem az egész világ. Ha kellőképpen ki tudom magam vonni a pörgő világból, és egy kicsit más szemszögből vizsgálni azt, láthatom magamat, amint épp azon gondolkodom, miért nem mosolyogtam az elmúlt 8 hónapban, és ha jobban odafigyelek még láthatom magamat valamelyik kereszteződésnél türelmetlenül állva a kocsisorban, csapkodva a kocsim kormányát, vagy azok felett az átkozott sárga csekkek felett fejet törve, és azon agyalva, honnan jött megint ennyi, és hogyan fogom őket eltüntetni. Ez az út, azt hiszem mindenki tudja, hova vezet... Mindenkinek máshová, de abban azt hiszem megegyezhetünk, hogy nem jó irányokba.
Ezért javaslom mindenkinek ezt a terápiát, JÁTSSZ MINDEN NAP 10 PERCET! Simogasd meg a gyerekedet, a párodat, a kutyádat, játssz egy kicsit velük, mert addig is kikapcsol az agyad azon része, mely a csekkekre van beállva. Dobd el azt a faágat, rúgd el messzire azt a labdát, bújj el egy lépcsőház ajtaja mögé, sétálj egyet a háztömb körül, vedd észre a pocsolyákon megcsillanó napsugarat... legyél gyerek, de figyelj az adagolásra, ne vidd túlzásba, vagy legalábbis mellékhatások vonatkozásában hívd fel barátaidat és hozzátartozóidat. Fokozatosan adagolva a Játék kedvező élettani hatásokkal jár, több mosoly, pirosabb orcák, tökéletesebb vérkeringés és anyagcsere, de ezek csak a mérhető tényezők. Emlékezz vissza a gyermekkorodra, mit szerettél a legjobban csinálni, és éld át újra azt az örömöt!
Íme két gyógyszernek nem minősülő "játékszer" a nehéz kezdetekhez...
1./ Gyermek
2./ Kutya
A sorrendet mindenki döntse el maga. Ezzel az alternatív kérdezéstechnikai elemmel búcsúzok is Kedves Olvasgatóm, mert mennem kell JÁTSZANI...

2011. március 8., kedd

25. Kicsi whippet, kis gond, nagy whippet, nagy balhé...

Üdvözöllek újra a mi utcánkban Kedves Olvasgató!
Ez az utca pedig a Futrinka utca, itt lakott Mazsola a zöld kismalac, és Tádé a rózsaszín foltos tengerimalacka, Cicamica, meg a folyton kertészkedő Manócska is. De mára már csak TáDé maradt. A hatvanas-hetvenes évek nagy meséi, amire csak a negyven felettiek emlékezhetnek. Nos innen kapta nevét ez a komisz kis TDi koma sárkányfióka. Mindenesetre semmi, de valóban semmi nincs benne a filmbéli báb csendes, és visszafogott szerencsétlenségéből. Tegnap a séta fáradalmait kipihenendő kiterülve szunyókált a kanapén. Ahogy ránéztem, egyből rájöttem miért is neveztem el még kicsi gyerekkutya korában ceruzamajomnak, ami ugyebár egy hosszú vékony testfelépítést feltételez. Jelentem ez a kis tíz kilós kutya teljesen kinyújtózva 122 centiméter hosszú, és úgy néz ki, mint egy jól kihegyezett szürke grafitcerka... Egyszóval találtam egy kedves mesét a Tádéról és a Sárgarépáról: http://mese.tv/page/a_sargarepa
Mondanom sem kell, hogy TD táplálkozási szokásai oly messze állnak a mesében megálmodottól, mint egy whippet kanyarsebessége egy étcsigáétól. Malacka ugyanis belélegezte a sárgarépát, Tádé viszont csak majszolgatta, így aztán a mothos (ez felénk azt jelenti, mohó) Malacka szemet vetett Tádé maradék répájára. Ez a mi esetünkben pont fordítva szokott történni, azaz TD belélegzi a "répát", vagyis a vacsoráját, majd nekikezd a "szerezzük meg Pákó cica kajáját is" hadműveletbe,, és ebben a felállásban Pákó cica játssza el a lassan nyammogva táplálkozó Tádét, míg TD maga a zöld malac!
Ennél mókásabb szerepcsere-játékot még nem láttam élőben. Látnotok kéne azt a ravasz oldalazva szenvedő mozgást, amit miután felfalta a saját kajáját előad, csak azért hogy kiengedjük az udvarra, ahol a cica épp kényelmesen falatozgat. Ám míg a mesében malacka észérvekkel és furmánnyal győzi meg a kis mamlasz Tádét, addig esetünkben az én TDi-m nullaegészkettőtized másodperc alatt lerohanja a táplálkozó macskát. Pákó ilyenkor a kocsi alá menekül, én pedig veszettül próbálom meggyőzni TD-t, hogy az tuti nem az ő kajája. Ezt a műsorszámát egész kicsi kora óta gyakorolja, és ma már sikerült szinte tökélyre fejlesztenie. Meggyőződése oly mélyen gyökerezik, hogy ma ezt hangosan a tudtomra is adta, azaz megugatott... Tehát az alapállítás bebizonyítva!
Búcsúzom is Kedves Olvasgatóm, mielőtt a mennyiség a minőség nyomába érne, és elnyomná azt.

2011. március 5., szombat

24. Kizárólag nagykorú kutyáknak... azaz TDi első nagyfiús kalandja

Üdv nálunk Kedves Olvasgatóm! Azaz nálam és TDi kománál, aki sokszínűségét mindennap prezentálva egyszerre neveztetik ceruzamajom-sárkányfióka-kengurupatkány és mostantól Casanova "pirbut" vadállatnak. Had emlékezzek meg egy régi ismerősöm fila brazilerojáról, aki hűtőszekrényeket megszégyenítően nagy termete ellenére alapvetően barátságos kutyának számított, ám az egyik séta alkalmával egy bácsi, aki mellesleg kicsit sem volt már szomjas, közölte a gazdájával, hogy "egy illyyen PIRBUT vadállatott csak állatkerben lehetne tartanyi..."! Tehát inne származik a PIRBUT szó, ha nem tuttátok vóna... (Értelmező szótárban a pitbull bekezdésnél találjátok.)
De térjünk csak vissza TDi kamasztorreádor és szöcskemukimanó történetéhez, akit ma a kocsihoz történő szoktatás keretein belül elvittem magammal dolgozni. Az oda utat hősként viselte, és csak közvetlen a célállomás előtt pár száz méterrel rókázott be a kocsiba terített pokrócra, amit én először észre sem vettem, mert olyan kis diszkrét volt. Majd kiszálltunk, és kicsit feszülten szaladgált ide oda, míg kiválasztotta a szerintem pisilésre, szerinte viszont ókázásra a legmegfelelőbb helyet, ami természetesen a bejárat előtti járda volt. Na gondoltam, megoldódott a helyzet, és milyen rendes a kis koma, hogy kibírta és nem a kocsiba rakta ki a pakkot, ám ekkor még nem tudtam a hátsó ülés sarkában elhelyezett cuccosról. Elintéztem a dolgaimat, majd elindultunk a kocsi felé, itt már néminemű ellenállást tanúsított. Amit én megpróbáltam jutifalattal kompenzálni, na ekkor vettem észre a kocsiban hagyott első adagot, gyors takarítás, TD betuszkolás, és szinte egyenesen, mármint hogy kanyarokat szinte kiegyenesítve lassan haza... Ez az óvatosság még négy adagot eredményezett hazáig. Tengeribeteg lett a kutyám! Szörnyű érzés ez egy olyan kimustrált vén tengeri medvének, mint én. Négy évet töltöttem el a tenger mellett, minden nap hajóra szállva, és most azzal a könyörtelen ténnyel kell együtt élnem, hogy a kutyám még az autóban is rosszul lesz. A vendégeimnek mindig tudtam valami hasznos tanácsot adni, B6 vitamin, nézd a part vonalát folyamatosan, és még egy csomó hasznos praktika, de mit mondjak TD-nek, nézd a járdaszegélyt? Szóval a válasz TPSZ Kati kérdésére, mármint a tesótalálkozóra, innentől elég egyértelmű, vagy altatásban szállítjuk TD-t, vagy az út előtt 1 hétig nem adunk neki kaját... Nem túl fényes kilátások.
No de térjünk vissza az eredeti témánkhoz, amire már lassan ki kell tenni egy kis piros karikát, amiben egy 16-os szám díszeleghetne. TDi ugyanis megtette az első bizonytalan lépéseket a három lábon való felnőtt kutyapisilés felé. Majd ennek örömére az első arra sétáló kutyára ráugrott, még nem tudta miért, és hogy mit is kéne csinálnia, és nem is volt semmi alapja, hisz a másik delikvens is fiú volt, de mindenesetre a hátán kötött ki. Büszkén feszítettem a már szinte nagykorú TDon Juan kutyámmal, és annak kétes értékű hormonális próbálkozásával. Valami hasonló érzés lehet, mikor a fiús apukák büszkén néznek 14-15 éves gyermekükre, aki épp elmeséli, hogyan nézett rá az a kis szőke a másik osztályból...
Na mára legyen ennyi elég, Kedves Olvasgatóm, és ezennel mindenkit magára hagynék a saját hormonjaival...
Nézzétek csak a szája sarkában azt a huncut kis mosolyt... elég nagyfiús, nem?

2011. március 1., kedd

23. Megérkezett az első márciusi hó... azaz hogyan szakíts időt egy kis mozgásra?

Üdv a Whippizeen Kedves Olvasgató!

Ma felfedeztem, hogy a statisztikák, amiket a blogger.com szolgáltat, megdöbbentő eredményeket mutatnak. Egyrészt 1000 feletti látogatottsága lett az oldalnak(hol az a pezsgő, még a múltkorit se ittuk meg...), másrészt a világ legkülönbözőbb pontjain olvasgatjátok. Nos akkor ezúton üdvözlök még egyszer mindenkit köszönettel:
Az Egyesült Államokban, heló... Svájcban, szia... Belgiumban, halihó... Ausztriában grücci... Németországban szasz... a Kajmán szigeteken, hahó... Romániában, szióka... Szingapúrban ahoy... és az Egyesült Arab Emirátusokban is hali!!! És majdnem elfelejtettem, hogy Magyarhonban is akad néhány lelkes Olvasgatónk... Mindenkit üdvözlünk! <3 (Kisluli, aki tegnap óta már nagy, azt mondta, mikor megkérdeztem, miért írogatják egymásnak a barátnőivel a fészbúkon, hogy "kisebb mint három", azt válaszolta, hogy, idézem: " apaaa, ez egy szivecskeeee...") Ha valaki kimaradt, ne aggódjon mert neki is küldünk egy nyuszipuszit...
Reklamációt is kaptunk, mégpedig az új bejegyzések számának világgazdasági válságot is meghazudtolóan alacsony száma miatt. Elgondolkodtam, és arra jutottam, hogy ha ennyien áldoztok időt és fáradságot nem kímélve az olvasgatás oltárán, akkor igazán megérdemlitek, hogy a lehető legjobbat kapjátok, csak ma, csak önöknek, csak ezen a csatornán...
Így aztán TD-t magam mellé rendeltem, hogy segítsen ha elakadok, kicsi fejét szokásos remegő fejmozdulatokkal befúrta a derekam és a párna közé, így én végre a billentyűk közé csaphattam, és hogy ezt fényes nappal tettem, annak is megvannak a gazdaságpolitikailag indokolható észérvei. Tegnap kaptam a főnökömtől egy olyan kiadós háromnegyed órás fejmosást, hogy azóta se száradtam meg. Cserébe viszont én, kivettem pár nap szabit, és élvezem a nappali blogírás gyönyöreit. Gyerekek meg lehet ebből élni? Mert akkor rögtön pályát módosítok... Én élvezem, remélem ti is, bár túl sok kommentet nem kaptam, ezért is lepett meg az az ezres...
TDi sárkányfióka egy hosszú, bandukolós és hideg séta után, még kicsit reklamált, hogy héló, mi lesz a mai nagy futással? Így ezt a hiányérzetét az udvarunkon próbáltam kielégíteni, faág-eldobás-visszahozás-ereszdel-ügyeskutya játékkal. Most mit mondjak, olyan gyorsan szaladt az eldobott faágért, hogy felolvadt körülötte a hó. Ugyanis a kedvenc játéka mostanában a kerti grillsütőnk aljába gyűjtött, és tűzifának feldarabolt faágak szisztematikus szétterítése az udvar különböző pontjain. Ennek azonban meg van az az előnye, hogy szinte bárhol lehajolok, felkapok egy fadarabot, és már indulhat is a játék. Eszméletlen jó apportírozó és fafaragó kisiparos ám ez a Tádé koma, mivelhogy azt vettem észre hogy a tegnapi fadarab lényegesen rövidebb, és mivel a kutyesz fogsora egy nap alatt nem szélesedik 8 cm-t, ebből kikövetkeztettem, hogy lerágta a fa mindkét végét, amik úgy néztek ki mint egy elkopott, de azért néha mindkét végén kifaragott varázsceruza. Talán emlékeztek még arra a mesére, mikor balhé volt mindig megjelent egy kicsi törpe, és hozta a "varázsceruzát". A főhős kisfiú pediglen mindig rajzolt valami -az adott probléma kiküszöbölésére alkalmas- tárgyat, ami természetesen megelevenedett, és így minden rendbejött, mint Háliwúdban.
Nem tudom, más kutyája is mutat-e ilyen és ehhez hasonló "hód-szerű" viselkedésformákat, mindenesetre TD egy komplett amazóniai esőerdőt képes lenne kirágni... A nagyobb gondom az, hogy túl sok forgácsot nem találtam tevékenységi központja körül, azaz vagy egy jól nevelt szökésre készülő börtöntöltelékhez hasonlatosan elrejti azt a sütő fúgáinak réseibe, fogkrémből és kenyérbélből kevert fedőpasztát készítve, vagy egyszerűen azon ritka állatfajok közé sorolja magát, akik képesek megemészteni a cellulózt... Mindenesetre a tűzifám fogy, úgyhogy már most elnézést kérek a nyárelőn bográcsolásra meghívandó barátainktól, ha jövőbeli megérkezésüket követően bután állok majd egy zamatos húsokkal teli bogrács előtt, ami alatt nem ropog majd semmi...
Visszatérve a hóra. Na erre meg mi szükség volt? Kell a vetésnek? Höhö, milyen vetésnek, itt a Fogyasztói gyarmatokon? És az időre, és annak szakítására. Király, király adj IDŐT! Nem adok, szakíts magadnak...  Hát én megtettem, remélem okoztam vele pár kellemes percet nektek odakinn a nagyvilágban!
Búcsúzom is egy kedves képpel, AHOY POPLÁCSEK!