Üdvözöllek Kedves Olvasgatóm! Gazdi nem ér rá, úgyhogy megint én írok. Régen nem találkoztunk. Régen nem, mert én nem jártam errefelé, de most valami megváltozott, úgyhogy megint járok. Mit járok, futok, szaladok, elvégre agár lennék, vagy miszösz. Szóval az egész úgy kezdődött, hogy Főszemélyzeti Gazda rettenetesen dagadt lett. Ő úgy mondta, nagydarab, de dagadt volt, mint egy bazi nagy orosz Nagymedve. Mondjuk csak mint egy kisebb orosz nagymedve, mert csak százhúsz kiló volt. Ha kivittem magammal sétálni, csak fújtatott, meg szuszogott, és egyáltalán nem haladtunk úgy mint én szerettem volna. Mint köztudott én egy veszettülfeneegygyors kutya vagyok. Ő meg egy rettenetesenlassanszuszogó emberállat. És ez az a Gazdi által antagonisztikusnak is nevezett ellentét gyakran képezte feszültség tárgyát közöttünk, és ez a feszkó mondjuk leginkább a Főszemélyzeti Gazdi (azért becézgetem néha, mert neki is szüksége van egy kis kedvességre) sétáltatására használt póráz nevű eszközben jelentkezett legtöbbször. Én húztam őt veszettül előre, ő meg óbégatott a póráz hátsó végén, hogy "Muki, várjá'..." (Merthogy mikor Ő kedves akar lenni, úgy hív, hogy Muki... Vagy csak elfelejti a nevem...?) meg hogy "Lassabban te..." és néha meg hogy "Nyugoggyá má me agyoncsaplak..." Nagyjából ezek a fokozatok voltak, de én ezt meguntam, és egyszer csak még gyorsabban kezdtem húzni. Nem azért, hogy az a antagohiszti-izé megint kitörjön rajta, hanem mert ment előttünk pár száz méterrel egy gusztusos szaglenyomokat hagyó kutya-hölgy, akit feltétlenül szerettem volna utolérni és jóval közelebbről is megismerni. Ha randi nem is lesz belőle, de talán legalább a hátsóját hagyja kicsinykét megszaglászni... Aztán ki tudja... Me' jóképű is vagyok ám, vagy miszösz... Nézd csak... ennyire vagyok jóképű!
De térjünk vissza a gazdi meg köztem feszülő antagohiszti dologra, én elöl, ő hátul, póráz feszül... Még fokozhatnám a cselekmény fonalának feszültségszintjét, de engedve kíváncsiságodnak, inkább elárulom mi történt ezután. Az történt, hogy a gazdi-sétáltató madzag meglazult. És nem, nem azért mert elvesztettem róla a gazdámat, sőt nem is azért, mert huncut öt centis mini-nyulak éles kis fogacskáikkal cincogva elrágcsálták. Nem! Gazdi ekkor megmozdult. Ez tulajdonképpen azt jelentette, hogy az eddigi kétségbeesett vánszorgása, melynek hatására mindig a tüdeje legaljáról törtek fel a fura sípoló hangok, kissé felgyorsult. Mondhatnám szinte, hogy futott. Na jó, ez túlzás, inkább nevezzük felgyorsult vánszorgásnak. Bár ez meg kissé megalázó lehet számára, ha majd ezt elolvassa, úgyhogy ezt a számára teljesen új mozgásformát nevezzük el csoszporgálásnak. Hát ez elég hülyén hangzik, úgyhogy gondolkodom egy új elnevezésen, de amíg jobb nem jut eszembe, ideiglenesen hívjuk mondjuk kocogásnak. Na szóval így kezdett el a Gazdi megmentősen mozogni. Rettenetesen büszke vagyok, hogy én mentettem meg az életét, mert azóta is mindenkinek ezt mondja, mármint hogy megmenekült. Mondjuk azt nem tudom mitől menekült meg, mikor ilyen szégyenletesen lassan menekült csak, de ha ő azt mondja, akkor az úgy van, mert amúgy okos egy jószág ám az én Gazdim. Csak titkolja mások előtt. Azt mondja azért, mert így könnyebb asszimilálódnia az adott társadalmi környezethez. Hát én nem tudom, hogy mi ez a asszimilálálá dolog, sőt a társadalom ízében se vagyok teljesen otthon, de biztos igaza van, mert mint mondtam okos. (Lehet, hogy ez a társadalom dolog valami ehető? Remélem...) Például annyira okos, hogy tudja azt a mutatványt is, hogy séta után ha leülök, hogy letörölgesse a tök sáros lábaimat, utána ad egy jutifalatot. Ezt volt a legnehezebb megtanítani neki, ezért eleinte a tökig sáros lábaimmal körbe körbe futkároztam neki a házban, hogy megértse, "Töröld le a lábam, és adj jutifalatot!" Lassan, de megértette... Szóval elég okos. Azt mondja kell a mozgás, és minden héten háromszor elmegy a "másikruhás" helyre, ahonnan mindig izzadságosvíztől csöpögve jön haza. Utána annyira elmegy az esze, hogy nem akarja nekem a se labdát dobálni, se semmi mást, és csak lihegve mondja a magáét. A többi Gazdik ilyenkor furán néznek rá, és néha annyit mondanak csak neki "Ügyes vagy!"
Azt is mondja, hogy mindenkinek, akinél eltelt már legalább negyvenvalahány fehér hidegség, annak kötelező lenne ugyanezt csinálni. Már ha sokáig akarja hagyni, hogy a kutyája sétáltassa...
Mindenesetre az én Gazdámnál bevált a futtatás, úgyhogy viszem is minden vasárnap délelőtt. Azért ilyenkor, mert vasárnap délelőtt vannak a legkevesebben a sétáltató tónál. Kicsit még szégyellem, hogy ilyen csoszporgálást csap, de fejlődik, és lassan már futni is fog talán.
Kutyatársaim, fogadjátok meg a tanácsom, és rángassátok gyorsabban a Gazdáitokat, ha szeretitek őket, és sokáig akartok velük sétálni! Kemény munka lesz, de bízom bennetek, és a Nagy Égi Nyuszivadász legyen veletek utatokon!
U.i.: Ne féljetek, nem valami szektát készülök alapítani, csak olyan jól hangzott...
Bár ha ti is láttátok a Forest Gump-ot... Elgondolkodtató, de ez már egy másik bejegyzés tárgya kell hogy legyen, mert mennem kell, vinnem kell a Főszemélyzeti Gazdit vánszorogni a tópartra! :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése