Üdv Kedves Kétlábúak, Szathmáry Tiszaparti Szélvész Tádé vagyok, a hős whippet, aki arra készül, hogy megmentse a világot! És gyors is vagyok, mint a villám! És végre megszereztem a gazdám gépét, ezért nézzétek el nekem az esetleges fogalmazási és helyesírási hibákat. Próbáltam már szép szóval is elvenni tőle, és hangosan ugatva is, meg morogtam is, de ez semmit nem értett belőle. Hát ennyit az állítólag értelmes kétlábúakról. Mondjuk arra be tudtam őket tanítani, hogy rendesen adjanak kaját, minden nap háromszor. Nagyon könnyen idomítható faj, ajánlom minden kutyának, tartson EMBERT. Az emberrel sokat kell foglalkozni, de megéri, mert ha elégszer ismétlem velük a gyakorlatokat, akkor szépen megtanulják mit akarok tőlük. Had mondjak pár példát, ha leülök, akkor szinte mindig kaját adnak, vagy leveszik azt a madzagot, amivel magamhoz szoktam rögzíteni őket, nehogy eltévedjenek séta közben. Ha a földre fekszem megint adnak egy falatot, ha ezt többször megcsinálom, egyre többször adnak kis darabokat, és ha az egyik lábam is felemelem ülve, akkor még jobban megörülnek, és vicsorogni kezdenek. Ezt a vicsorgást először nem nagyon értettem, mert kedvesen vicsorognak, és közben fura, de nem dühös gurgulázó hangot adnak ki. Mindegy, már megszoktam. A kétlábúak nem túl agresszívek, nem harapósak, a gazdám is csak kétszer harapott belém, de csak jelzésképpen, pont úgy ahogy én is szoktam nekik elmagyarázni, hogy emeljék fel a hatalmas hátsó testrészüket a kanapémról, és jöjjenek ki velem az udvarra, és szaladgáljunk kicsit. Ám házőrzésre még így is alkalmasak, mert nagyon hangosan tudnak ugatni. Elég furán ugatnak, de ezt hamar meg lehet szokni. Azért is érdemes embert tartani, mert ha kedvesek vagyunk velük, akkor sok szeretetet kaphatunk tőlük, tényleg ajánlom minden kutyatársamnak, hogy nyugodtan tartson embert! Ezen kívül van még egy csomó előnye az embertartásnak, ha beengedem őket az ágyamba, akkor nagyon kellemesen melegítenek, mikor a hideg didergős téli sétából visszahozom őket. Éjjel viszont nem zavarnak, mert elbújnak a saját vackukba, néha meg szoktam nézni, hogy ott is minden rendben van-e, de ezért mindig ugatni szoktak, úgyhogy nem nagyon szoktam erőltetni az ellenőrzést, ha itthon vannak. Elég nyughatatlan faj, ehhez sajnos hozzá kell szokni, mert állandóan jönnek-mennek, zörögnek valamivel, csörömpölnek azokkal a fém dolgokkal, amiből a kaját szokták elém tálalni. De a kajáról még el kell mondanom, hogy nagyon jó vadászok lehetnek, mert eddig még soha nem vettem észre, mikor ejtették el a nekem felszolgált állatokat. Néha azt vettem észre, hogy igazságtalanul osztják el a zsákmányt, és maguknak sokkal többet tartanak meg. De én efelett mindig átsiklok, hiszen sokkal nagyobbak nálam, olyanok mint az elefántok, főleg a nagygazdám. Vele vigyáznom kell, mert annyira ormótlan, hogy ha nem figyelek, még véletlenül rám is léphet. De könnyen lehet őket terelgetni, sőt mostanában már a hangjelzésekre is egész jól reagálnak. Csak ritkán kell rájuk ugatnom, amikor például lassabban dobálják nekem a botjaimat, vagy a labdámat. Amikor visszaadom nekik a labdát, akkor például szórakoznak néha kicsit velem, és olyankor fel kell ugranom, hogy kikapjam a kezükből a labdát, vagy a botomat. De hagyom őket játszani...
Egyszóval egy csomó előnye van a tartásuknak, ezért is nevezzük őket haszonembernek. Igaz nincs minden példány megszelídítve, de hamar be lehet törni őket, így jártam a közepes gazdámmal is, aki eleinte nehezen irányítható volt, de szorgalmas gyakorlással elértem nála, hogy most már tökéletes párna lett, és addig nyugton van, amíg rajta fekszem. A kisgazdám a legkönnyebben mozgatható ember, mert nála sikerül legkönnyebben elérnem, hogy a játékaimat mozgassa, vagy dobja el, ha unatkozom.
Összefoglalva, minden szempontból csak javasolni tudom az EMBER tartását, egyedül a szobatisztaságukkal van egy kis problémám, mert ezek a kis buták mindig ugyanarra a helyre járnak a dolgukat elvégezni, ilyet se láttam még, nem akarják kijelölni a területüket... Én a biztonság kedvéért ebben szoktam nekik segíteni, mert amilyen ormótlanok, olyan kis gyámoltalanok is tudnak lenni, ha a területükről van szó.
Na búcsúzom, mert lassan ki kell küldenem ezt a nagy darabot az ajtóhoz, hogy nyissa ki, mert ez a területjelölés nem kis munka, és ha már elvállaltam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése