Miről is lehetne egy ilyen csodaszép napsütötte márciusi délutánon írni, mint a JÓ-ról, és tudom sokatok szája sarkában megjelent most az a bizonyos "cinikus" mosoly, de nem, kérlek alássan Kedves Olvasgató, ne higgy a sok éves berögződéseknek. Még számomra is fura a gondolat, hogy JÓ-l is alakulhatnak a dolgok, de azt hiszem majd csak valahogy megszokom. Mindenképpen meg kell hogy szokjam, mert a minap úgy döntöttem, hogy életmódváltásra van szükségem, mert az eddigi életmód váltásaim, nem váltottak eléggé, vagyis inkább nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeimet, vagy mondhatnánk úgy is, hogy nem is nagyon váltottam igazán. Ideges voltam és feszült, de a feszültség, aminek az a funkciója, hogy adrenalint termeljen a szervezet, miáltal a felfokozott vérkeringés segítségével az agyunkba juttatott többletmennyiségű vér veszettül kezdjen el olyan idegsejteket táplálni, amelyek megoldják a konfliktushelyzetet. Páff, ez nálam egyáltalán nem jött be, sőt a szokásos magas vérnyomásos tünetegyüttes mellé még kifejezetten rossz közérzet is párosult. Összenéztünk TDi komámmal, és úgy döntöttünk, hogy ha az eddigi intézkedések nem, vagy alig hozták meg eredményeiket, akkor most radikálisabb, úgymond whippetesebb változásokra lesz szükség. És ezeket csak központi intézkedésekkel tudjuk befolyásolni, tehát kirúgtuk az eddigi tanácsadói szerződés-hegyekkel lefedezett "milliomos tanácsadóinkat", és magunk vettük át az irányítást. Hoztunk három igen egyszerűen betartható szabályt, azaz kötelező minden nap legalább harminc perc séta. Pont. Kötelező minden nap háromszor tíz perc játék. Pont. Kötelezően ajánlott minden nap harmincszor egy percig mosolyogni. Pont. Na jó ebbe a szabályba tettünk egy kisebb méretű kondenzátort, mert példának okáért, ha nem süt ilyen gyönyörűen a nap, mint most, akkor ugyebár elég nehéz ennyit mosolyogni, ezért úgy döntöttünk ezekben az esetekben elegendő a kétségbeesett vigyor. Pont. Talán észrevetted, hogy mindezen tevékenységek csak háromszor fél órácskát vesznek el életünkből, azaz bőven marad még huszonkettő és fél. Azzal a lendülettel kineveztük saját végrehajtó hatalmunkat is, és összevontuk egy fegyveresnek minősülő testülettel, aki az Ildi volt. Így aztán biztosak lehetünk benne, hogy be fogjuk tartani a saját törvényeinket. Azért csak három, mert TD koma eddig tud csak számolni, azaz ÜL, FEKSZIK, BUM-BUM! Ebből az első kettőt bizonyára minden kutyamentes háztartásban élő rendes állampolgár is ismeri, ám úgy gondolom, hogy az utolsó egy kis magyarázatra szorul. Ezt a vezényszót, mert hát erről van itt nagyjából szó, Kisluli hozta haza egyszer, mikor még TD talán nem is élt. Elmesélte, hogy a szomszédék Szekér Kirája, aki egy édes labrador, remekül játszotta a tetszhalottat, oldalára dőlve eme vezényszó elcsattanásakor. Mintha egy jól célzott lövés terítette volna le, úgy dőlt el, és persze várta a jutalomfalatot. Nos ezeket már TD is tudja, mint a kutya ABC-t. Grrr, Waff, Waúúú. Sőt TD amilyen okoska, már tájszólásban is nyomja ugyanezt: Ghrrr, Wáfff, Wáuuú.
Nem semmi, mire képes egy kis jutalomkeksz-csont...
Most is éppen itt fekszik a lábamnál a teraszon, mert benn olyan sötét volt, és hát a D vitamin is kell lassan, ezért kivonultunk testületileg a teraszra lihegni. Ilyet sem csinált még, mint a fekve lihegés, azt a leborult szivarvégit a téli lakásban tartott kutyájának! Rendesen melege van a vékony kis bundájában, és fél óránként szalad be vizet inni. Én bloggok, Tádé őfőméltósága sárkányfióka kengurupatkány pedig fekszik a cicáktól elbitorolt avíttos kültéri párnán, és néha felugrik, hogy elzavarjon egy-egy szemtelenül a ház falán napozgató legyet... Amin én jókat mosolygok, a napocska is süt rendesen, és szinte észre sem vettem, hogy elkezdtem az életmódváltásomat. Ugyanis a mai séta már duplán megtörtént, sőt ma TDi pesti rokonai és üzletfelei érkeznek látogatóba kis vidéki városunkba, így az ő fogadásuk is egy külön rendezvény lesz jó kis futkosással, játékkal, és persze további mosolygással, ami mindig rám jön, ha whippiket látok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése