Hosszú idő telt el a legutóbbi jelentkezésem óta. Sok minden történt azóta, s ezek közül talán a legfontosabb, hogy TD mukimanókoma elkezdett ugatni, de nem csak úgy néha ugatgatni, hanem rendszeresen és komolynak tűnő hangon ugatni. A hét hónap alatt, mióta nálunk lakik, alig hallatta a hangját, jó néha énekelt, és vakkantott is egy párat, de igazi ugatással csak ritkán "szórakoztatott" minket. Mostanában azonban egyre többször engedi ki a hangját. Kicsit mutálós a hangja, azaz már kellően mély ahhoz, hogy kutyának nézzék, és a kisebb gyerekek meg is ijednek tőle, de ahhoz még egy kicsit magas, hogy hosszabb távon el lehessen hallgatni. Ugat, ha éhes, ugat, ha játszani akar, és akkor is ugat, ha már játszunk vele, de valamiért nem tetszik neki... Paff, én olyan kutyát akartam, amelyik nem ugatós! Hát ez a kis ördögfióka pedig ugat... Reménykedem benn, hogy ez csak egy átmeneti állapot, és majd kinövi, mert hát a kamaszoknál is van egy hasonló, úgynevezett dackorszak, amikor mindenre van valami visszaszólásuk. Kislulinál is pont most van ez a korszak, ugyanis mostanában minden mondata úgy kezdődik, hogy DE... vagy TUDOM, DE... esetleg: OKÉ, DE... Tehát ő is visszaugat! Na emellé jött TD visszadumálása, azaz feleselése. Például a labdázás az a tevékenység, amit nem lehet előtte csinálni, mert ha focilabdát lát, akkor "vadul" nekifeszül a póráznak, és veszettül elkezd ugatni. Nem tudom mikor alakult ki nála ez a reflex, de egy ideje ha focizó gyerekeket lát legszívesebben odarohanna, és addig ugat kétségbeesetten, amíg rá nem vetheti magát a labdára. Ami ezután következik az a világ legmókásabb dolga. Ugyebár nem egy dobermann termetű ebről beszélünk, tehát beharapni nem tudja a labdát, így hát csak próbálja megharapni, és emiatt nyitott szájjal "terelgeti" a labdát, és amilyen hangokat közben kiad attól leginkább be kell pisilni, úgy röhög az ember. Azt viszont érzékeny kis lelke nem engedi, hogy őt valaki csak úgy kinevesse, ezért egy idő után elkezd ugatni. Ilyenkor azzal lehet kizökkenteni az ugatásból, ha messzebbre dobjuk neki újra a labdát, és ő megint hősként utánaeredhet, és megmentheti a világot a gonosz labdamanó óriástól... Búcsúzom is mert itt énekel megint, amiből arra következtetek, hogy mehetek ki játszani, mert mozgásigény az van... Hoppá, hozta a teniszlabdáját, ez egyértelmű jele annak hogy játszanom kell, pláne azért, mert egy laza mozdulattal ledobta elém a billentyűzetre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése